Nem lesz könnyű jóban lenni
Hónapokig tartó vajúdás után csak megszületett a döntés, az SaS miniszterei odahagyták Eduard Heger kabinetjét, a szlovák kormány szétesett. Megint! Nagy hirtelenjében négy tárcavezető helyére kellett keríteni új jelölteket, és pár nap casting után három bársonyszék már meg is találta a maga gazdáját. De miért lett ez hirtelen izgalmas nekünk, magyaroknak?
A magyarországi olvasóban joggal merül fel a kérdés, miért kellene, hogy érdeklődésére számot tartson a szlovák belpolitika minden apró rezdülése. Miniszterek jönnek-mennek a szlovákhoz hasonló operettdemokráciában, ez a rendes ügymenet része, nincs itt semmi látnivaló. Elsőre valóban így tűnhet! De nézzünk a dolgok mögé.
A Richard Sulík SaS-elnök és Igor Matovič OĽaNO-s exkormányfő, most pénzügyminiszter között kirobbant konfliktussal eleget foglalkoztunk lapunk idei 34. számában. A hamisan liberális–konzervatív ellentétnek ábrázolt, valójában inkább két vezérszerepbe vágyó egóharcos küzdelméről szóló történet végül előbbi „vereségével” zárult. Az idézőjel indokoltságáról mindjárt!
Oktatás, igazságügy, gazdaság és külügy. Ezt a négy tárcát birtokolta az SaS a koalíció szétesése előtt, mígnem Sulík és miniszterei szedték sátorfájukat. Székükbe azon melegében új emberek ültek, Matovič pedig pénzügyminiszter maradhatott. Hogy a kormány elvesztette parlamenti többségét, amiatt nemcsak Eduard Heger miniszterelnök feje főhet, de a választóké is. Szlovákia úgy fordul rá egy példátlanul nehéz időszakra, hogy nincs épkézláb kormánya. A pozsonyi parlament vidéki művelődési házra emlékeztető épületében helyet foglaló 150 képviselőből alig 70 maradt a kormányoldalon. Sulík és párttársai pedig köszönik szépen az együttműködést, a két év múlva esedékes választásokon hótiszta kézzel mondhatják, nekünk ehhez nem volt közünk. Nem nehéz belátni, ki járt jól ezzel az egésszel és ki nem. Sulíkék talán igen, Magyarország és a visegrádi együttműködés viszont biztosan nem!
Orbán Viktor és a három lépés
Kár volna az ördögöt a falra festeni, de hogy nem jó irányba változnak a dolgok az eddigi külügyér, Ivan Korčok távozásával, az már most borítékolható. Korčokot sem lehetett magyarbarátsággal vádolni, de Pozsony egykori washingtoni, prágai és ami a legfontosabb, budapesti nagykövetének, Rastislav Káčernek a kinevezése a csöbör és a vödör tipikus esete. E derék karrierdiplomata ugyanis az elmúlt években minden alkalmat megragadott a magyar kormány kritizálására. Ezek nem csak az unásig ismert „fékek és ellensúlyok”, „européer demokrácia”, „szabad sajtó” vonalon mozogtak, Káčer általában a legszebb szlovák soviniszta hagyományok szellemében nyilatkozott Magyarországról.
Nem csoda, hogy a magyar ellenzék imádta a Budapestről 2018-ban távozó nagykövetet. A legismertebb videómegosztón a mai napig látható például a Kálmán Olga-féle Egyenes beszéd azon adása, amelyben Gábor György és Kuncze Gábor 30 percig elemzik Káčer leköszönésekor egy szlovák lapnak adott interjúját. Ebben a saját kezdeményezésére távozó nagykövet a szokásos lózungok mellett hol „önjelölt prófétának”, hol pedig „fényhozónak” titulálja a magyar miniszterelnököt, majd kijelenti, Magyarország jelen állapotában be sem jutna már az Európai Unióba, hiszen nem tekinthető demokráciának többé. A neoliberális Denník N által készített interjú tulajdonképpen az unásig ismert frázisok visszaböfögése, néhány egészen meghökkentő kivételtől eltekintve, például amikor Káčer kategorikusan mítosznak titulálja a pozsonyi csatát, amely csupán arra jó, hogy a magyar nép „kiélhesse történelmi frusztrációit”.
Alig egy évre rá, akkor már „civilként” Káčer még ennél is tovább ment. A szlovákság atavisztikus, zsigeri félelmére alaposan rájátszva egy rádióműsorban kijelentette, az Orbán-kormány „három lépésre van a határmódosítástól” és a NATO, valamint az Európai Unió meggyengülése esetén bizony területi követelésekkel léphet fel Szlovákiával szemben. Ez az ember ma Szlovákia külügyminisztere, saját bevallása szerint magyar felmenőkkel és rengeteg magyar baráttal.
A nyilatkozatot követően egy felvidéki magyar aktivistaközösség elleni izgatás miatt fel is jelentette Káčert, de a rendőrség, a szabad véleménynyilvánítás jogára hivatkozva, nem foglalkozott az üggyel.
Visegrádi együttműködés?
Orbán Viktor évek óta szinte mindegyik nagyívű, tabló jellegű beszédében (idén például a CPAC-en, Tusnádfürdőn vagy Kötcsén) kihangsúlyozza az előttünk álló időszak egyik legnagyobb kihívását, egy erős közép-európai együttműködés megszervezését. Az elmúlt években vitán felül virágzó V4-es szövetséget az orosz–ukrán háború kitörése alaposan megrázta. Andrej Babiš kormányának bukásával a cseh–magyar kapcsolatok megromlása borítékolható volt, a szlovák kormány kritikátlan euroatlantizmusa szintén, de a lengyel–magyar elhidegülés sokakat váratlanul ért. A cseh vezetés egyelőre hajthatatlannak tűnik, a Budapest–Varsó-tengelyen talán látszik valami olvadás, viszont a szlovák diplomácia az új miniszter személye miatt, vélhetően nem jó irányba fordul majd.
Azt talán felesleges ragozni, mennyire felértékelődnek a regionális, jószomszédi kapcsolatok az előttünk álló időszakban, ezért Budapest számára is rendkívüli jelentőséggel bír, éppen ki irányítja a szlovák diplomáciát. A saját bevallása szerint „CDU-s értelemben liberális-konzervatív” Káčer világosan érzékelhető Orbán-fóbiája sajnos nem sok jóval kecsegtet. Akár a már idézett 2018-as interjúban, akár a revízióval riogató 2020-as rádióműsorban, az új szlovák külügyminiszter minduntalan a V4-együttműködés jelentéktelenségéről és Szlovákia uniós elkötelezettségéről beszélt. Előbbiben például úgy fogalmazott, országának nem érdeke, hogy a V4-ek miatt akadály épüljön Nyugat- és Közép-Európa közé.
Néma külügyek
Rastislav Káčer nyilatkozatai alapján várhatóan elődje és közeli jóbarátja, Ivan Korčok külügyi programját viszi tovább, függetlenül attól, hogy egy másik párt jelölte a pozícióba. Úgy a szlovák, mint a magyar sajtóban visszhang nélkül maradt, hogy Korčok még májusban egy pódiumbeszélgetésen fejtegette, az éppen a V4-es soros elnökségre készülő Szlovákia milyen célokkal vág neki az előttünk álló időszaknak. Nagy kár, ugyanis a miniszter nem kis meglepetésünkre közölte, törekedni fog arra, hogy „jelentősen lenémítsa a V4-es együttműködés külpolitikai dimenzióit”, és inkább a közlekedés, a nukleáris technológiák és a környezetvédelem területén erősítse a regionális kooperációt.
Káčer nem sokkal beiktatása után azt ígérte, néhány héten belül összehívja a V4-es külügyminisztereket, hogy a közös munkáról egyeztessenek. Mire Önök ezeket a sorokat olvassák, erre talán már sor is került, mindenesetre az már most borítékolható, hogy a magyar diplomáciának az eddigieknél is nagyobb erőfeszítésébe kerül majd együttműködnie az új szlovák tárcavezetővel. Arra számítani, hogy a jelenlegi szlovák külügy majd kiáll Magyarország mellett, vagy nem igyekszik saját érdekei szerint alakítani, gyengíteni a V4-eket, egyelőre hiú ábrándnak tűnik. Mindez olyan időszakban, amely minden eddiginél jobban megköveteli az erős regionális összetartást, igen komoly kihívás elé állítja a magyar diplomáciát. Szlovákia ugyanis, talán az ebül szerzett javak okán, mindmáig nem látta be, természetes szövetségesei nem Brüsszelben vagy Washingtonban székelnek, hanem Varsóban, Prágában, Bécsben és persze Budapesten.
A szlovák kormány három új minisztere közül kettőnek sikerült már ostobaságokat nyilatkoznia Magyarországról. A gazdasági tárca új vezetője, egy korábban energiapolitikával foglalkozó szakember, Karel Hirman szintén magyar határrevízióval riogatott, mit ad Isten, éppen azon a portálon, amelynek alig egy évvel korábban, egyedüli szlovák médiumként, Orbán Viktor interjút adott. Hirman a Postoj.sk-n megjelent írásában a magyar miniszterelnök februári moszkvai látogatása kapcsán vont párhuzamot a kormányfő és Vlagyimir Putyin között, mondván, közösek a stratégiai céljaik. Míg az előbbi Szlovákia, addig utóbbi Ukrajna területi integritására tör, hasonló módszerekkel. Hirman azt nehezményezte például, hogy Magyarország és Oroszország ugyanúgy és ugyanazon céllal „osztogat útleveleket”, előbbi Kárpátalján, utóbbi a Donbaszban.
A szerző a ma7.sk újságírója.
