Nem lesz könnyű jóban lenni

A magyarországi olvasóban joggal merül fel a kérdés, miért kellene, hogy érdeklődésére számot tartson a szlovák belpolitika minden apró rezdülése. Miniszterek jönnek-mennek a szlovákhoz hasonló operettdemokráciában, ez a rendes ügymenet része, nincs itt semmi látnivaló. Elsőre valóban így tűnhet! De nézzünk a dolgok mögé.

A Richard Sulík SaS-elnök és Igor Matovič OĽaNO-s exkormányfő, most pénzügyminiszter között kirobbant konfliktussal eleget foglalkoztunk lapunk idei 34. számában. A hamisan liberális–konzervatív ellentétnek ábrázolt, valójában inkább két vezérszerepbe vágyó egóharcos küzdelméről szóló történet végül előbbi „vereségével” zárult. Az idézőjel indokoltságáról mindjárt!

Oktatás, igazságügy, gazdaság és külügy. Ezt a négy tárcát birtokolta az SaS a koalíció szétesése előtt, mígnem Sulík és miniszterei szedték sátorfájukat. Székükbe azon melegében új emberek ültek, Matovič pedig pénzügyminiszter maradhatott. Hogy a kormány elvesztette parlamenti többségét, amiatt nemcsak Eduard Heger miniszterelnök feje főhet, de a választóké is. Szlovákia úgy fordul rá egy példátlanul nehéz időszakra, hogy nincs épkézláb kormánya. A pozsonyi parlament vidéki művelődési házra emlékeztető épületében helyet foglaló 150 képviselőből alig 70 maradt a kormányoldalon. Sulík és párttársai pedig köszönik szépen az együttműködést, a két év múlva esedékes választásokon hótiszta kézzel mondhatják, nekünk ehhez nem volt közünk. Nem nehéz belátni, ki járt jól ezzel az egésszel és ki nem. Sulíkék talán igen, Magyarország és a visegrádi együttműködés viszont biztosan nem!

Orbán Viktor és a három lépés

Kár volna az ördögöt a falra festeni, de hogy nem jó irányba változnak a dolgok az eddigi külügyér, Ivan Korčok távozásával, az már most borítékolható. Korčokot sem lehetett magyarbarátsággal vádolni, de Pozsony egykori washingtoni, prágai és ami a legfontosabb, budapesti nagykövetének, Rastislav Káčernek a kinevezése a csöbör és a vödör tipikus esete. E derék karrierdiplomata ugyanis az elmúlt években minden alkalmat megragadott a magyar kormány kritizálására. Ezek nem csak az unásig ismert „fékek és ellensúlyok”, „européer demokrácia”, „szabad sajtó” vonalon mozogtak, Káčer általában a legszebb szlovák soviniszta hagyományok szellemében nyilatkozott Magyarországról.

Nem csoda, hogy a magyar ellenzék imádta a Budapestről 2018-ban távozó nagykövetet. A legismertebb videómegosztón a mai napig látható például a Kálmán Olga-féle Egyenes beszéd azon adása, amelyben Gábor György és Kuncze Gábor 30 percig elemzik Káčer leköszönésekor egy szlovák lapnak adott interjúját. Ebben a saját kezdeményezésére távozó nagykövet a szokásos lózungok mellett hol „önjelölt prófétának”, hol pedig „fényhozónak” titulálja a magyar miniszterelnököt, majd kijelenti, Magyarország jelen állapotában be sem jutna már az Európai Unióba, hiszen nem tekinthető demokráciának többé. A neoliberális Denník N által készített interjú tulajdonképpen az unásig ismert frázisok visszaböfögése, néhány egészen meghökkentő kivételtől eltekintve, például amikor Káčer kategorikusan mítosznak titulálja a pozsonyi csatát, amely csupán arra jó, hogy a magyar nép „kiélhesse történelmi frusztrációit”.

Alig egy évre rá, akkor már „civilként” Káčer még ennél is tovább ment. A szlovákság atavisztikus, zsigeri félelmére alaposan rájátszva egy rádióműsorban kijelentette, az Orbán-kormány „három lépésre van a határmódosítástól” és a NATO, valamint az Európai Unió meggyengülése esetén bizony területi követelésekkel léphet fel Szlovákiával szemben. Ez az ember ma Szlovákia külügyminisztere, saját bevallása szerint magyar felmenőkkel és rengeteg magyar baráttal.

A nyilatkozatot követően egy felvidéki magyar aktivistaközösség elleni izgatás miatt fel is jelentette Káčert, de a rendőrség, a szabad véleménynyilvánítás jogára hivatkozva, nem foglalkozott az üggyel.

Visegrádi együttműködés?

Orbán Viktor évek óta szinte mindegyik nagyívű, tabló jellegű beszédében (idén például a CPAC-en, Tusnádfürdőn vagy Kötcsén) kihangsúlyozza az előttünk álló időszak egyik legnagyobb kihívását, egy erős közép-európai együttműködés megszervezését. Az elmúlt években vitán felül virágzó V4-es szövetséget az orosz–ukrán háború kitörése alaposan megrázta. Andrej Babiš kormányának bukásával a cseh–magyar kapcsolatok megromlása borítékolható volt, a szlovák kormány kritikátlan euroatlantizmusa szintén, de a lengyel–magyar elhidegülés sokakat váratlanul ért. A cseh vezetés egyelőre hajthatatlannak tűnik, a Budapest–Varsó-tengelyen talán látszik valami olvadás, viszont a szlovák diplomácia az új miniszter személye miatt, vélhetően nem jó irányba fordul majd.

Azt talán felesleges ragozni, mennyire felértékelődnek a regionális, jószomszédi kapcsolatok az előttünk álló időszakban, ezért Budapest számára is rendkívüli jelentőséggel bír, éppen ki irányítja a szlovák diplomáciát. A saját bevallása szerint „CDU-s értelemben liberális-konzervatív” Káčer világosan érzékelhető Orbán-fóbiá­ja sajnos nem sok jóval kecsegtet. Akár a már idézett 2018-as interjúban, akár a revízióval riogató 2020-as rádióműsorban, az új szlovák külügyminiszter minduntalan a V4-együttműködés jelentéktelenségéről és Szlovákia uniós elkötelezettségéről beszélt. Előbbiben például úgy fogalmazott, országának nem érdeke, hogy a V4-ek miatt akadály épüljön Nyugat- és Közép-Európa közé.

Néma külügyek

Rastislav Káčer nyilatkozatai alapján várhatóan elődje és közeli jóbarátja, Ivan Korčok külügyi programját viszi tovább, függetlenül attól, hogy egy másik párt jelölte a pozícióba. Úgy a szlovák, mint a magyar sajtóban visszhang nélkül maradt, hogy Korčok még májusban egy pódiumbeszélgetésen fejtegette, az éppen a V4-es soros elnökségre készülő Szlovákia milyen célokkal vág neki az előttünk álló időszaknak. Nagy kár, ugyanis a miniszter nem kis meglepetésünkre közölte, törekedni fog arra, hogy „jelentősen lenémítsa a V4-es együttműködés külpolitikai dimenzióit”, és inkább a közlekedés, a nukleáris technológiák és a környezetvédelem területén erősítse a regionális kooperációt.

Káčer nem sokkal beiktatása után azt ígérte, néhány héten belül összehívja a V4-es külügyminisztereket, hogy a közös munkáról egyeztessenek. Mire Önök ezeket a sorokat olvassák, erre talán már sor is került, mindenesetre az már most borítékolható, hogy a magyar diplomáciának az eddigieknél is nagyobb erőfeszítésébe kerül majd együttműködnie az új szlovák tárcavezetővel. Arra számítani, hogy a jelenlegi szlovák külügy majd kiáll Magyarország mellett, vagy nem igyekszik saját érdekei szerint alakítani, gyengíteni a V4-eket, egyelőre hiú ábrándnak tűnik. Mindez olyan időszakban, amely minden eddiginél jobban megköveteli az erős regionális összetartást, igen komoly kihívás elé állítja a magyar diplomáciát. Szlovákia ugyanis, talán az ebül szerzett javak okán, mindmáig nem látta be, természetes szövetségesei nem Brüsszelben vagy Washingtonban székelnek, hanem Varsóban, Prágában, Bécsben és persze Budapesten.

A szerző a ma7.sk újságírója.