„Az 1160 év alatt biztosan megtanultuk, hogy Oroszország számára halálosan veszélyes, ha akár csak átmenetileg is meggyengíti szuverenitását, ha feladja nemzeti érdekeit. Ilyen időszakokban Oroszországnak a puszta léte is veszélybe került; senki ne számítson többé tőlünk ilyen hibára. Nem engedünk a zsarolásnak és a megfélemlítésnek” – hangoztatta.

Hirdetés

Az elnöki beszéd szerint Oroszország a századok során sok nemzetiséghez és sok valláshoz tartozó emberek közös és szülőhazájaként épült fel. Mint mondta, az orosz történelemben az ellenséges inváziók, a széttagoltság és a belviszályok tragédiája ellenére a sötét időszakokat mindig az újjászületés szakaszai követték.

Az államfő kijelentette, hogy senki sem rombolhatja le az olyan orosz értékeket, mint az igazsághoz és az igazságossághoz való hűség, az együttérzés és a közjóra való törekvés. „Senki sem képes betiltani vagy eltörölni egyedülálló civilizációnkat és gazdag kultúránkat” – mondta.

Putyin szerint „a sokszínű orosz civilizációhoz tartozni boldogság”, de egyben felelősség és kötelesség is.

„A civilizációnk különleges, a saját útját járja, és ebben egy cseppnyi önhittség és felsőbbrendűségi érzés sincs. Ez a civilizáció a miénk, ez a legfontosabb számunkra” – hangsúlyozta az államfő.

„És a hazánkért, a szülőföldünkért, amelyből csak egy van nekünk, a szabadságunkért, függetlenségünkért és szuverenitásunkért, a kultúránkért és hagyományainkért harcolni fogunk, megvédjük őket őseink és utódaink nevében, Oroszország, valamint az ország nagy történelme és nagy jövője érdekében” – mondta az államfő azon a napon, amelyen részleges mozgósítást rendelt el a hét hónapja tartó ukrajnai háborúban.

Kirill páriárka szerdán, a moszkvai Fogantatás kolostorában megtartott liturgiát követően azt hangoztatta, hogy az orosz ortodox egyház egysége a béke garanciája Ukrajnában és a történelmi Rusz minden területén. Kifejezte meggyőződését, hogy a kanonikus ukrán ortodox egyház papjai és hívei tovább imádkoznak a felekezeti viszályok végéért és a népek testvéri érzéseinek erősödéséért.

Az egyházfő szerint külső erők megpróbálják „átformálni” az ukrán népet, és „ellenségessé tenni Oroszországgal szemben”. Mint mondta, ilyen körülmények között fontos, hogy a hívők ne engedjenek a gyűlöletnek magával a néppel szemben.