Egy hónap sincs a konvergenciaprogram benyújtására

Szeptember elsejéig újabb kísérletet kell tennie Magyarországnak az eurócsatlakozás menetrendjének meghatározására. A jelenleg még érvényes változtat szerint hazánk 2008-ra teljesítené a bevezetés feltételeit, és 2010-től fizethetnénk a közös valutával. E menetrendet azonban uniós illetékesek már télen irreálisnak minősítették, amikor átdolgozásra visszadobták Magyarország konvergencia (felzárkózási)-programját. Terv és valóság azóta tovább távolodott egymástól: a költségvetés idei hiánya például a legutolsó felzárkózási programban megjelölt 6 százalék helyett 9,5 százalék lesz. Hol vannak már a 2002-es tervek, amelyek 3 százalék alatti hiányt vártak az idei évre?

Bár a kormányfő széles körű társadalmi egyeztetést ígért, ehhez képest meglehetősen későn, csupán egy hónappal a határidő előtt nevezte ki a program megalkotásához tanácsadónak szánt Konvergencia Tanács tagjait. Az Állami Számvevőszékkel, az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal és civil szervezetekkel kilátásba helyezett alkudozást valószínűtlenné teszi az is, hogy a kormány mindössze két nappal a benyújtás előtt, augusztus 30-án dönt a konvergenciaprogramról. Pedig bőven lett volna idő a megalkotásra: az uniós Pénzügyminiszterek Tanácsa már decemberben kidolgozatlannak minősítette hazánk felzárkózási programját, és csak a választások miatt hagyott szokatlanul hosszú időt, több mint nyolc hónapot a változtatásokra. Veres János akkor még hálásan emlegette a haladékot: „az unió megadta a lehetőséget a kormánynak, hogy nyugodt körülmények között határozhassa meg a konkrét lépéseket”. Azonban úgy tűnik, a kormány továbbra is csak akkor vesz komolyan egy-egy problémát, ha már ég a ház. A programalkotást félrerakták, a jelenlegi kapkodás pedig azzal fenyeget, hogy szakmailag megalapozott, teljesíthető tervek helyett ismét kívánságműsor lesz Magyarország konvergenciaprogramja.

Önkéntes célok A konvergenciaprogram lényegében az euró bevezetésének a menetrendjét tartalmazza. Egész pontosan azt, hogy egy ország milyen évenkénti ütemezésben kíván közelíteni az úgynevezett maastrichti mutatókhoz, amelyeket, miután elért, két éven át tartania is kell, hogy bevezethesse a közös valutát. Az euró bevezetésére senkinek nem szabott határidőt Brüsszel. Az új tagállamok maguk dönthetik el, hogy milyen tempóban akarnak közelíteni a közös valutaövezethez, egyetlen szabály, hogy törekedniük kell a kiegyensúlyozott költségvetés fokozatos megteremtésére. Miután azonban egy-egy ország már megfogalmazta saját közeledési programját, az unió nagyon komolyan vizsgálja az önkéntes vállalások teljesítését. Amennyiben valamelyikük jelentősen eltér kitűzött céljaitól, legsúlyosabb esetben az uniós támogatások felfüggesztésével – az állami beruházásokat finanszírozó környezetvédelmi és infrastrukturális alapok szüneteltetésével – is számolhat. A maastrichti mutatókat 1992-ben határozta meg az EU a hosszú távon stabil gazdaságok ismérveiként. Három fő pontja szerint az euróövezetbe tartó országokban a költségvetés hiánya nem lehet több a GDP 3 százalékánál, az államadósság nem lehet több a GDP 60 százalékánál, az infláció pedig nem lehet nagyobb, mint a három legalacsonyabb inflációjú euróövezeti ország átlaga + 1,5 százalék. A feltételek újabban két további ponttal bővültek: a hosszú távú kamatok ne legyenek magasabbak, mint a három legalacsonyabb inflációjú országban alkalmazott kamatláb + 2 százalék, valamint az euró bevezetése előtti két évben a nemzeti valuta árfolyama +/- 15 százaléknál többet ne ingadozzon az euróhoz képest. Konvergenciaprogramot először a májusi csatlakozás időpontjában kellett benyújtaniuk az új tagállamoknak. Lényegében ez váltotta fel a korábbi középtávú felzárkózási programokat, amelyek még az uniós csatlakozás gazdasági előkészítésének ütemezéséről szóltak. A konvergenciaprogramot minden év végén aktualizálni kell, ami után a brüsszeli Pénzügyminiszterek Tanácsa dönt arról, hogy a legújabb felzárkózási tervek megfelelnek-e az éppen aktuális gazdasági folyamatoknak. Magyarország rogyasztó pofont kapott e testülettől. A tanács ugyanis tavaly decemberben irreálisnak találta hazánk terveit és átdolgozásra visszaadta a kormánynak. Az ütés nem jött váratlanul. Korábban több uniós bizottság is bírálta a komolytalan magyar költségvetési gyakorlatot.

A csodavárás példái Az unió reakciója érthető, ha figyelembe veszszük a 2002 óta benyújtott felzárkózási majd konvergenciaprogramok sorsát. Ezekről utólag mind kiderült: a csodavárás iskolapéldái voltak. A szocialista kormányok ugyanis semmit nem tettek a kitűzött célok megvalósításáért, majd amikor ez nyilvánvalóvá vált, ejtették az az évi célt, egyidejűleg még feszítettebb célokat határoztak meg a következő évekre – amelyek teljesítéséért aztán szintén nem tett semmit. A 2002-es felzárkózási program szerint például már tavaly 2,5 százalékra kellett volna csökkennie az államháztartási hiánynak – szemben a ténylegesen megvalósuló 6,5 és az idénre várt 9,5 százalékkal -, idén már az összes maastrichti mutatót teljesítené az ország, 2008-tól pedig már euróval fizethetnénk. Tanulságos végigkövetni, hogyan puhultak az idő előrehaladtával az ambiciózusan meghirdetett célok. Bár a 2002-es év osztogató politikája jócskán túllőtte a költségvetési hiányt (az EU-nak ígért 5,5-6 százalék helyett 9,2 százalék lett), akkor ezt még ideiglenesnek gondolták a kormányzati teoretikusok. Szinte a következő év végéig makacsul ragaszkodtak hozzá, hogy az EU-nak ígért korábbi menetrend szerint 2003-ra hirtelen felére csökken a költségvetési hiány, vagyis nem haladja meg a GDP 4,8 százalékát. Végül persze mindez illúziónak bizonyult, a hiány 5,9 százalékon állt meg. Az utolsó pillanatig életben tartott remény miatt viszont a kormány elvétette a következő két évi hiánycélt is. A felzárkózási program 2003-as módosításakor 2004-re 3,5, 2005-re pedig 2,8 százalékos hiányt ígértek – továbbra is megvalósíthatónak láttatva az euró 2008-as bevezetését. Miután azonban a túlköltekezés megfékezése érdekében továbbra sem történt semmi, 2004-ben a kormány már kénytelen volt lemondani a közös valuta gyors bevezetéséről. Ennek megfelelően készült el a májusi csatlakozás után rögtön benyújtott konvergenciaprogram. Ebben a tárgyévre becsült 4,5 százalékról 2007-ig egyenletesen csökkent volna a költségvetési deficit a maastrichti feltételrendszer 3 százaléka alá – ami 2009-es, 2010-es euróbevezetést ígért. Draskovics Tibor pénzügyminiszter egész pontosan így fogalmazott: „a program 2010-es euróbevezetéssel számol, azonban a csatlakozás feltételeit már 2007-re megközelíti az ország, vagyis 2006-ban a kormány még dönthet a gyorsításról, az esetleges 2009-es bevezetésről”. Valójában azonban már az induló adatok becslése is messze állt a valóságtól. 2004-ben ugyanis 4,5 százalék helyett 5,5 százalék lett a költségvetési hiány. A konvergenciaprogram decemberi felülvizsgálatánál ezért a kormány már magasabb értékről indította a számsort. A csorbát gyorsabb javulás ígéretével próbálta kiköszörülni: a deficit továbbra is 2008-ban süllyedt volna a bűvös 3 százalék alá, amivel ugyan temették az euró 2009-es gyorsított bevezetését, ellenben továbbra is tarthatónak kommunikálták a 2010-es időpontot. Az impozáns program megvalósításáért azonban 2005-ben sem történt semmi, ezért decemberben megint jócskán módosítgatni kellett a konvergenciaprogramot a szokásos év végi felülvizsgálatakor. Miután Magyarország lebukott az autópálya-elszámolásokkal való trükközéssel (Demokrata, 2005/38), a költségvetési hiány csökkenés helyett éppen nőtt: 6,5 százalékra. Még kedvezőtlenebb lett tehát a kiinduló pozíció, a magyar kormányt azonban ez sem zavarta: a korábbinál is meredekebb deficitcsökkentő számsort adott be az uniónak a következő évekre, amely 2008-ra még mindig megteremthetőnek mutatta az euróbevezetés feltételeit. A kormányszóvivő szemrebbenés nélkül jelentette be, hogy a következő három évben évi 1,4 százalékkal csökken majd a költségvetési deficit, amire alig-alig akad példa a gazdaságtörténelemben. Különösen, hogy a hiánycsökkentő számsor leadásával egy időben a kormány bejelentette a 2006-os adócsökkentő programját. Ekkor mondta az unió, hogy eddig és ne tovább: Magyarország vagy nyújtson be reális konvergenciaprogramot, vagy magyarázza meg, hogyan akarja lefaragni a hiányt a kormányzati bevételek csökkentésével egy időben.

Távolodva közeledünk Valójában ezzel az érvvel már a 2004 májusi eredeti konvergenciaprogramot is visszadobhatta volna a Pénzügyminiszterek Tanácsa. Már ekkor megjelentek ugyanis azok az elemek, amelyek 2005 végére annyira elhatalmasodtak, hogy a kormány egyszerre akart csökkenteni adókat és költségvetési hiányt. A konvergenciaprogramhoz fűzött magyarázat már akkor azt sugallta, hogy óriási tartalékok vannak az állami apparátus működtetésében, vagyis ésszerűbb szervezéssel minden fájdalommentesen megoldható. Kisebb államról, kisebb költségvetésről, kevesebb adóról beszéltek a konvergenciaprogram bejelentésekor, Draskovics Tibor úgy vélekedett, átszervezésekkel 2000 milliárd forinttal (ötödével!) lehet csökkenteni az állami kiadások mértékét. S erre a téves alapra épült az összes téves ígéret: hogy négy év alatt 3 százalék alá süllyed az államháztartási hiány, hogy az államadósság 55 százalékra csökken, hogy évi 3-4 százalékkal (gyorsuló ütemben) nő a magyarországi bérszínvonal, hogy mintegy tizedével bővül a foglalkoztatottak száma. Az idei év történései látványosan bizonyítják: igazuk volt az uniós döntéshozóknak, amikor visszadobták a magyar konvergenciaprogramot. Az adócsökkentések megvalósultak, az állam azonban semmivel nem működik takarékosabban – sokak szerint nem is működhet a jóléti-szociális kiadások jelenlegi szintjének fenntartásával. A beígért csökkenés helyett tehát éppen nő az államháztartási hiány – mi több, a 2002-es rekordszint közelébe kerül. Az ezredforduló környékén még a felzárkózók élcsapatában tanyázó Magyarország immár alig-alig teljesít valamint a maastrichti feltételrendszerből. Az államadósság csak a nyugdíjrendszer átalakításának kedvezménye miatt számolható el 60 százalék alatt (58 százalék), de a tartósan deficites költségvetés finanszírozási igénye miatt nyilvánvalóan rövidesen átlépi a küszöbértéket. Az infláció idén még ugyan kedvező, jövőre azonban 7 százalékot is elképzelhetőnek tartanak szakemberek. A Nemzeti Bank már megkezdte a kamatok emelését, ezeket valószínűleg tovább húzza az infláció jövőre várható megháromszorozódása. Ahogy több szakértő is fogalmaz: Magyarországot konvergencia helyett divergencia jellemzi, vagyis közeledés helyett inkább távolodunk az euró bevezetésének feltételeitől. A most benyújtandó programnak tehát előbb meg kell fordítania a kedvezőtlen folyamatot, és csak utána kezdődhet meg a lépésről lépésre való közelítés a közös valuta bevezetéséhez. Ami vélhetően sokkal később lesz, mint amiről most a legpesszimistább jóslatok szólnak. A költségvetési hiányt ugyanis a nemzetközi tapasztalatok alapján alig lehet évi 0,5-0,7 százaléknál jobban csökkenteni, márpedig ezzel a tempóval 9-13 év alatt nyomhatjuk a jelenlegi 9,5 százalékot 3 százalék alá. Az uniós szabályok szerint ezt követően még két évig fenn kell tartani a kedvező helyzetet, hogy az ország átvehesse az eurót – mindez a közös valuta legkorábbi, 2017-es bevezetését jelentheti. Természetesen a kormány írhat ennél lényegesen gyorsabb felzárkózási tervet is a konvergenciajelentésbe – ahogy eddig is megtette. Intő jelként azonban emlékezni kell arra, hogy az elmúlt négy évben lényegében soha nem sikerült a költségvetési hiányt 5 százalék alá mérsékelni. Mint ahogy nem sikerült a mutatók gyors javítása a görög, olasz kormányoknak sem – ők csak azért vezethették be az eurót, mert az Európai Bizottság akkor még adott rendkívüli felmentéseket bizonyos kötelezettségek teljesítése alól. A 2010-es euróbevezetést mindenesetre már a kormány tagjai sem merik emlegetni – Gyurcsány Ferenc most óvatosan 2010-2011-ről beszél, hozzátéve, hogy biztosat majd csak a konvergenciaprogram megírása után mondhat. Nemzetközi szakértők tavaly legkorábban 2013-ra valószínűsítették, akkor azonban még nem ismerhették az idei év tragikus költségvetési adatait. A miniszterelnök azt mondta a Konvergencia Tanács alakuló ülésén: hiteles, konzervatív becsléseket vár, amelyek lehetővé teszik a kitűzött célok maradéktalan teljesítését. Néhány héten belül megtudjuk: valóban komoly-e a szándék, vagy a realitásokat ezúttal is felülírják a politikai vágyak. A beígért széles körű egyeztetés várható elmaradása azonban azt valószínűsíti: ismét csak beszéd marad a beszéd. Kárász Andor