Nagyapám földműves ember volt. Büszke vagyok rá. Szerintem a természet, a föld szeretetét az ember a családban tudja legjobban megtanulni. Mikor 1945-ben elkezdődött a módosabb parasztság elleni hajsza, őt is kuláknak nyilvánították, mert volt szőlője, háza, amit kölcsönből, sok munkával épített fel.

Írta: Boros Károly Fotó: Veres Nándor

– Mindenét elvették? – Azon kevesek közé tartozott, akik megfellebbezték ezt, ezért bevitték itt Egerben a vár börtönébe. Közvetlenül a háború után elég sokféle fogoly volt bent, német katonák is, szerzetesek is. Mesélte nagyapám, hogy a szerzeteseknek úgy osztották a levest, hogy a két kezüket össze kellett tegyék, abba öntötték bele forrón. Ha enni akart, megégett a keze, ha elengedte, éhen maradt. Hónapokig volt ott nagyapám. A tárgyalásán megjelent Veres Péter, az író, aki akkor miniszter volt éppen. Odament hozzá, megnézte nagyapám kezét, és azt mondta, akinek ilyen dolgos, barázdált tenyere van, az nem lehet kulák. Ezzel el is dőlt minden, felmentették, visszakapta a földjét, házát, amit persze addigra már kinézett magának valaki. Édesapám is ilyen börtönviselt ember lett, ő 1956-ban fiatal mérnökként tagja volt az egri munkástanácsnak, emiatt meghurcolták. Ezért én a kortársaimmal ellentétben sokat tudtam 56-ról, amikor a hetvenes években az orvosi egyetemre kerültem. – Az anyai ág is kötődött a földhöz? – Nem, édesanyámé régi debreceni cívis család, gyárosok voltak a felmenői. Budapesten ismerkedtek meg, mikor ő gimnazista volt, édesapám meg egyetemre járt, így találkozott ez a két nagyon különböző vonal. – Melyik orvosi szakma érdekelte az egyetemen? – Mindig jó kézügyességem volt, ezért kezdettől a sebészet vonzott. Tizenöt éve, mióta végeztem, itt dolgozom az egri kórházban, először a baleseti sebészeten, most már az ortopédián. Elsősorban csípő és térdprotézisek beültetésével foglalkozom. – Mi adta a lökést, hogy az őstörténet felé forduljon? – Azt hiszem, nagyapám adta a legnagyobb lökést, akinek a történelemtudása egyszerű parasztember létére rendkívül alapos volt. Igen sok történelmi témájú könyvet olvasott, és gyerekként bármit kérdeztem tőle, mindenről tudott beszélni. Az ő hatására fordultam az igaz magyar történelem és az igaz magyar őstörténet felé. Munkám mellett mindig is ez töltötte ki az életemet. – Erről a területről egyrészt nagyon keveset tud a közönség, másrészt, aki tud is valamit, gyakran olyasmit tud, amit az elmúlt, nagyjából százharminc év magyarellenes nyomulása erőltetett ránk. – Gondoljunk bele csak abba az egy dologba, hogy legrégibb és legszentebb nemzeti ereklyéink közül a jogaron három, a koronázási paláston négy oroszlánábrázolás van, a Szent Koronán pedig Péternél és Jakabnál szintén négy, ezzel szemben egyetlen jegesmedve sincs, vagy rénszarvas. Ha pedig így van, akkor talán nem a finnugorok között kellene keresni a múltunkat. – Ebbe a sorba illik az esztergomi oroszlán néven ismert ábrázolás is. – Mostanában sokat foglalkoztam ezzel a témával. Van egy 38 ezer évesre becsült lelet, a rajta lévő állatábrázoláson, ami mellesleg nem oroszlán, ugyanúgy négy rovásjel, más értelmezés szerint ékjel van, és ugyanez megtalálható az egyiptomi fáraósírok egyikéből előkerült oroszlánokon, a sumériából előkerült, főistent ábrázoló maradványon, amelyen az istenalak lába alatt van egy oroszlán. És ezek a jelek minden ábrázoláson hasonlóak. – Ismert a jelentésük? – Vannak megfejtési kísérletek, de igazából fogalmunk sincs, mit jelentenek. Valószínűleg egy valaha világszerte élő ősi tudás kellene a megértésükhöz, amelyet a mai ember már nem birtokol, de hiszem, hogy a lelkünk mélyén még megvan, tiszta lélekkel felszínre hozható. Egyébként az ön által említett esztergomi oroszlán számunkra azért is fontos, mert ha közelről megnézzük, a rajta lévő jelek egyben hármashalom-ábrázolások is, ez pedig a magyar címer egyik eleme. Hun jel. Van is megfejtése: Hurszág halma. A Szent Koronán is megjelenik. – Egy másik fontos dolog, amiről többet kéne tudnunk. – Talán éppen e legfontosabb nemzeti ereklyénk ismerete hiányzik ma legjobban. Szerintem belőle nagyon sokat megtudhatunk önmagunkról. Egyik oldalán a király áll, másik oldalán a nép, a korona pedig magát Istent testesíti meg – nekem, ha szabad így mondani, ez a magyar szentháromság. Ennek a rendnek kellene visszatérnie. Ebben a rendben a nép és a király egyenrangúak, ez demokratikus, igazságos rend. Ebből a rendből következik az Aranybulla ellenállási záradéka, amelyben benne van, hogy mindenkinek – nem joga – kötelessége ellenállni, ha rosszul uralkodik a király. – Ezen alapult a Habsburg-időkben a vármegyék ellenállása az idegen királyok nemzetellenes törekvéseivel szemben? – Ezen. A megyék jogait még Mátyás király erősítette meg ennyire, mert előre látta, hogy őutána sötét idők jönnek. Neki köszönhető, hogy századokon keresztül a király által kinevezett főispán mellett ott volt a megye által választott alispán, aki nélkül semmilyen törvényt nem lehetett végrehajtani, hiába írta alá a király. Ez volt a magyarság megmaradásának záloga. Mindez az Aranybullára támaszkodott. Az abban megfogalmazott ellenállási kötelezettség pedig a Szent Koronában megjelenő egyenjogúságból következik. És nemcsak ez, hanem még sok, a magyar közjog szempontjából lényeges dolog, melyet teljes rendszerként csak jóval később, a Szent Korona-tanban foglaltak írásba. Ennek ismerete hiányzik legjobban a mai Magyarországon. Ebből vezethető le az ősiség törvénye, amely a földet védte a hitbizomány intézménye révén. Ennek a megszüntetésével kezdődött el igazán a nemzetet megtartó rend szétverése, ami elvezetett a mostani társadalomhoz. Én azt mondom, ennél kegyetlenebb és igazságtalanabb társadalmi rendszer, mint a liberális demokrácia, még nem létezett az emberiség történetében. – Ön a Hun Fokos Szövetség vezetője… – Mi úgy hívjuk, hogy senyő, ez a régi hun kifejezés a vezetőre. – Mondjon pár szót erről a baráti társaságról. – 2005 december végén alakultunk, rendszeresen összejövünk, talán 30-40-en lehetünk, akik állandóan tevékenykedünk. Hallottuk, hogy hun kisebbségi önkormányzatot akarnak létrehozni, és mi is csatlakoztunk a kezdeményezéshez. Hatszáz aláírást gyűjtöttünk hozzá a városban. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy az Országgyűlés nem is foglalkozott vele. A tudományos akadémia két szakvéleményt is adott az Országgyűlés kérésére, és mind a kettő nemleges volt, szinte azt mondták, hogy a hunok alig léteztek itt, a Kárpát-medencében, éppen csak egy rövid ideig. – Miért lenne jó egy ilyen kisebbség bejegyzése? – Szerintünk nem idegeneket kell az országba hozni a népesség szinten tartásához, hanem fel kell támasztani azoknak a népcsoportoknak az öntudatát, amelyek a magyarságot alkotják. Ez vezethet a nemzet megerősödéséhez. Ilyenek például a hunok, jászok, kunok, palócok, nem sorolom tovább. Az én számomra a legfontosabb magyar Zrínyi Miklós, aki horvát volt, mégis tudta azt mondani, hogy ne bántsd a magyart. Nem mellesleg azt is mondja, hogy nekünk Atilla adta az országot… – Ezt Kölcsey is mondja a Himnuszban: „…általad nyert szép hazát Bendegúznak vére.” Aki ugye nem más, mint Atilla. – Így van, és még azt is mondja Zrínyi, hogy ezen kívül Atillától kaptuk a koronát és az el nem múló királyságot. Ha pedig így van, ne tegyünk úgy, mintha Szent Istvánnal kezdődött volna a történelmünk. Az államot sem ő alapította, hanem a meglévő államot a kor követelményeihez igazítva keresztény állammá szervezte. Ezeket az egyszerű és alapvető tényeket a XIX. századig mindenki tudta. Nekünk, maiaknak is kutya kötelességünk tudni. A nép mondákban, mesékben másfél évezrede őrzi Atilla emlékét szeretettel és tisztelettel, az egész világ hunnak hív bennünket, az országot Hungáriának nevezi, mi pedig megtagadjuk saját magunkat? Elsősorban ezért gondoltuk, hogy felvállaljuk hunságunkat, hogy felhívjuk a figyelmet erre a tarthatatlan állapotra. – Mi módon teszik ezt? – Például nemrég Szajlán az úgynevezett Atilla-dombon rendeztünk ünnepséget, a szajlai hagyomány ugyanis úgy tartja, hogy Atilla ott van eltemetve. Már 1914 körül is foglalkoztak az ottani ásatás gondolatával, csak az első világháború kitörése megakadályozta a munkát. Ez a „domb” pontosan olyan magas, mint egy átlagos hun fejedelmi sír, egy kurgán, 17 méteres. A falucska Sirok után van, innen Egertől nem messze, valamikor gazdag település volt, ma sajnos elnéptelenedőben van. Előadásokat szerveztünk, főztünk közösen, íjazni tanítottuk a vállalkozó kedvűeket. A polgármester asszony is segítségünkre volt, kopjafát állíttatott, szépen rendbe tetette a környezetet, és este egy nagy szertűz mellett énekelve zártuk a napot. Még a megyei újság címoldalára is felkerültünk. Apróságok ezek, de egy ilyen kis falu életében fontos, hogy mostantól évente rendezünk majd ott ünnepséget. A mi társaságunk elsősorban lelki közösség. Igen sok jó ember van közöttünk, büszke vagyok rá, hogy közéjük tartozom. Tele vagyunk tenni kész egyéniségekkel, ezért néha nehéz is kordában tartani a társaságot, de a közös cél végül is egy irányba vezényel minket. Tonuzoba-ünnepséget is tartottunk a nyári napfordulón Abádszalók mellett, róla ez volt az első megemlékezés egy évezred óta. Besenyő fejedelem volt, akit egyes források szerint Szent István élve eltemetett feleségével együtt, mert nem vette fel a keresztény hitet. Mi úgy látjuk, hogy az ő sorsa a mának is szóló üzenet, azt üzeni, hogy az ember ragaszkodjon ősi hitéhez, gyökereihez, és vállalja. – Milyen az önök viszonya a kereszténységhez? – Hívő keresztény emberek vagyunk, mégis úgy érezzük, hogy a magyar ősvallás megismerése fontos, mert a gyökereink ott vannak. Hogy a kettő valaha milyen békésen megfért egymással, azt jól mutatja, hogy a honfoglalás kori sírok jelentős részében találnak nyakban hordható kereszteket. Sőt van olyan forrás, amely leírja, hogy a Fekete-tenger mellett, a hunok a IV-V. században kereszténységre tanítják az embereket. Szkíta elődeink igen hamar megismerték az új hitet, hiszen Krisztus tanítványai közül András és Fülöp hun-szkíta elődeink közé ment téríteni. – Honnan lehet ismereteket szerezni történelmünknek erről a darabjáról? – Ma már bőven vannak hozzá könyvek, sajnos elég borsos az áruk, de mindenhez hozzá lehet jutni, a régi kiadású munkák is megjelentek újra. Rendkívül izgalmas téma, mindenkinek ajánlom, akit érdekel, hogy kik is vagyunk valójában, és mi a feladatunk ebben a világban.