{mosimage}

„Úgy tűnt, hogy holtan született, a bába ott is hagyta az asztalon. A legenda szerint akkor éledt fel, amikor egyik nagybátyja szivarfüstöt fújt az arcába. Erre a kis Picasso felsírt” – írja Henry Gidel, a festőművész életrajzában. Mint ahogyan születése, Picasso egész élete sem volt hétköznapi. Képei előbb botrányt kavartak, majd nem sokkal később ámulatot keltettek. Hódításainak híre bejárta az egész világot. Szerelmeit sorra alázta meg és hagyta magára, hogy aztán egyikük, legnagyobb meglepetésére, föléje kerekedjen és túltegye magát kapcsolatukon. A 160 centiméter magas festőóriás ezt soha nem tudta megemészteni, hiába játszott életének 92 esztendejében hét nő és még ki tudja, hány szerető meghatározó szerepet. Magánélete alkotásain keresztül is nyitott könyv volt, szerelmei ilyen-olyan formában, de mindig feltűntek a vásznon. A Szépművészeti Múzeum Picasso szerelmei című kamarakiállítása most ezekbe a képekbe enged bepillantást.

A művészettörténészek szerint Picasso volt az első olyan alkotó a XIX-XX. századi művészet történetében, aki magánéletét bátran a nyilvánosság elé tárta, sőt egy bizonyos mértékig fel is használta azt festői hírnevének kialakításához. Abban pedig, hogy ez a közönséget is egyre jobban érdekelte, nagy szerepe volt Fernande Olivier-nek, Margot-nak, Madeleine-nek, Olga Koklovának, Marie-Thérese Walternek, Dora Maarnak, no és persze Francoise Gilot-nak és Jacquelin Roque-nak, vagyis mindazon élettársainak, szerelmeinek és feleségeinek, akikkel viharos kapcsolata legtöbbször botrányos véget ért. Egyes szakértők szerint Picasso annyira beleélte magát egy-egy kapcsolatába, hogy minden újabb festői korszakának kezdete egy nő színre lépésével magyarázható. Ekkor az aktuális kedvest mindig bájosan, barátságosan, a részletek finom kihangsúlyozásával ábrázolta, hogy aztán a szerelem vége felé ugyanő boszorkányként jelenjen meg, jelezvén, hogy viszonyuk a végéhez közeledik. Picassónak tehát a „szerelmi élmény nem öncél, hanem alkotóerejének nélkülözhetetlen ösztönzője” volt, mint ahogyan mondta róla Brassai, a híres fotográfus. A nőkkel való kapcsolatának alakulásában jelentős szerepe volt édesanyjának, aki túlságosan óvta és féltette az élet gyötrelmeitől. Anyjának köszönhető az a rajongás is, amellyel a nőket körülvette. Elsősorban azokért az asszonyokért lángolt, akikben intellektuálisan is társra talált, ám mégsem tudott lehorgonyozni soha egyetlenegy mellett sem. Az első nagy szenvedély az akkor még nélkülöző, Montmartre szegénynegyedében dekkoló Picassót az 1900-as évek elején, Fernande Olivier személyében érte utol. Vele annál a szökőkútnál találkozott, ahová rendszeresen járt festeni, s aki később így emlékezett vissza rá: „Alacsony, fekete, zömök, nyugtalan és nyugtalanító; a szeme sötét, a tekintete mély, átható, furcsa, már-már merev. Félszeg mozdulatok, nőies kéz, szegényes göncök, rosszul-öltözöttség. Egy vastag, csillogó fekete hajtincs metszi keresztbe az értelmes és makacs homlokot.” Kapcsolatukat bohém nyomorúság, ugyanakkor felszabadultság jellemezte, sokkal inkább voltak egymás jó pajtásai, mintsem szeretői. Talán éppen ennek köszönhető, amikor évtizedekkel később az asszony utcára került, Picasso anyagilag is támogatta. Aztán persze jött Madeleine, akitől majdnem gyermeke is született, s vele párhuzamosan egy Margot nevű nő, mígnem megismerkedett Olga Koklovával, az Orosz Balett egyik balerinájával, aki annyira elcsavarta a fejét, hogy Nápolyba, Pompejibe, Barcelonába és Madridba is utána ment. Majd néhány hónapi udvarlást követően, 1918-ban sokak meglepetésére feladta agglegényéletét, s feleségül vette. A házasság mindkét félnek előnyökkel szolgált, Olga anyagilag járt jól, Picasso pedig Olga révén – aki az orosz cár rokona volt – bejáratos lett az arisztokratakörökbe. Kezdetben éppen ezért kapcsolatuk jól működött, mindketten élvezték az új helyzetet. Ám mivel a feleséget hidegen hagyta férje művészi világa, csupán az alkotásokért járó pénz érdekelte, hiába szült neki egy Paulo nevű fiúgyermeket, házasságuk idővel ellaposodott. Picasso a szürke hétköznapok elől egy alig tizenhét éves lányhoz, Marie-Thérese Walterhez menekült, aki először modellje, később barátnője, majd élettársa lett a nála csaknem harminc évvel idősebb férfinak. Ő az egyetlen nő, aki nem intelligenciájával, hanem sokkal inkább szexuális csáberejével hódította meg Picassót. Az évtizedekig titkolt viszonyt Olga megadóan tűrte, s Picasso is csak akkor hagyta el az asszonyt, amikor Marie-Thérese-nek 1935-ben gyermeke született tőle. Válásról azonban vallási okok miatt még ekkor sem lehetett szó, ám kettejük kapcsolata annyira megromlott, hogy feleségét soha többé, még halálos ágyánál sem látogatta meg. Kislánya azonban még be sem töltötte az első életévét, amikor a festő faképnél hagyta Marie-Thérese-t is, s viszonyt kezdett a fotóművész Dora Maarral, aki hét esztendeig úgy volt az élettársa, hogy soha nem laktak egy fedél alatt. Ennek a nőnek köszönheti a világ Picasso egyik leghíresebb alkotását, a Guernicát, a polgárháborús borzalmak szimbólumává vált festményt, hiszen fotósként ő örökítette meg ezt a földig rombolt vidéket a festő számára. Maga Dora is szerepel a képen, a fájdalmasan üvöltő asszony képében jelenik meg. Az ideggyenge, hisztériás rohamoktól szenvedő nőt a továbbiakban Picasso mindig a háború és a szenvedés jelképeként ábrázolta. Az egymás közt zajló állandó csatározásokat és hangulati változásokat Dora Maar még egészen jól elviselte, amikor azonban Picasso ráunt, és elhagyta Francoise Gilot kedvéért, nemcsak lelkileg, hanem testileg is teljesen összeomlott. Francoise, a huszonéves fiatal lány, aki a lánya lehetett volna a művésznek, korát meghazudtoló akarattal szállt szembe vele: „Mikor megismerkedtem Pablóval, tudtam, óriás áll előttem, és meg kell mérkőznöm vele. A harc néha teljesen kilátástalannak látszott, de olykor a félelem is lehet gyönyörűség. Szenzációs volt a kommunikáció közöttünk, minden téren kapcsolódtunk egymáshoz. A festészete iránti csodálatom sohasem szűnt meg. A festészet a kapcsolatunk csúcspontja volt. Megállás nélkül bámulatba kellett ejteni. Különleges vitalitása és intelligenciája volt. Önmagát is megdöbbentve túl akart lépni saját korlátain. Kultusz lett. Istenítik, de az istenek általában elég kegyetlenek” – nyilatkozta évekkel később. Kapcsolatukból két gyermek, Paloma és Claude született, ám viszonyuk 1953-ban végleg megromlott, amikor is Francoise kiadta Picasso útját, s így ő lett az egyetlen nő, aki ép lélekkel „élte túl” a festővel való találkozást. Azt, hogy elhagyták, Picasso persze soha nem tudta megemészteni, s élete végéig ott tett keresztbe a szintén híres festőművésszé vált nőnek, ahol csak tudott. Azt azonban nem tudta megakadályozni, hogy 1964-ben Gilot kiadja a nagy botrányt kavaró, Életem Picassóval című könyvét, amelyből film is készült Anthony Hopkins főszereplésével. Picasso utolsó szerelme Jacqueline Roque, a nála negyvenöt évvel fiatalabb eladónő lett, aki szinte mindenkit elüldözött az idős mester mellől. Teljesen kisajátította magának, még a gyermekeit és unokáit is csak rövid időre és ritkán engedte be a házukba. Amikor 1973-ban, 92 éves korában a beteges és megtört Picasso meghalt, Jacqueline nem sokkal később önkezével vetett véget életének.

{mosimage}

A Szépművészeti Múzeum szeptember közepéig nyitva tartó kamaratárlatának segítségével a látogató is bepillanthat Picasso legmélyebb magánéletébe, hiszen a kiállítás a XX. század egyik legismertebb, s egyszersmind legellentmondásosabb művészét a szerelmein keresztül mutatja be. A párizsi Picasso Múzeumból és a stuttgarti Staatsgalerie-ből érkezett műtárgyakat a Szépművészeti sajátjai egészítik ki, ahol egyébként Picasso grafikái alkotják az egyik legteljesebb gyűjteményt. A témánál fogva a kurátorok több tízezer festmény- és grafikai anyagból válogathatták ki azt a tizenhetet, amelyek végül a múzeum Piramis termébe, az éjfekete borítású falakra kerültek. A „Számomra kétféle nő létezik: az istennő és a lábtörlő” – Picasso elhíresült mondatával kezdődő tárlat középpontjában a párizsi Picasso Múzeumból kölcsönzött, s egymagában is hétmilliárd forintra biztosított Az olvasmány című alkotás áll, amelyet a festő 1932-ben festett Marie-Thérese Walterről. A képen fiatal, szőke lány ül egy zöld-sárga csíkos karosszékben, ölében nyitott könyvvel. Éppen felhagyott az olvasással, legalábbis erre utal, hogy kezét a lapokra fekteti, szemei pedig a szemlélőt pásztázzák. S bár a képen felismerhetőek a kései kubizmus jegyei, a formatorzítások ellenére mégis portrészerűen mutatja be a festő kedvesének alakját. Emellett festményen, ceruzarajzon, vagy éppen litográfián magyarázó idézetekkel ellátva láthatjuk Olgát, az orosz balerinát, Dora Maart, a hisztérikus fotóművészt, Francoise Gilot-t és a tőle született két gyermek, Claude és Paloma kettős portréját, és természetesen a fiatalságot idéző Fernande Olivier-t, valamint az utolsó feleséget, Jacqueline-t is. Azon persze lehet merengeni és vitatkozni, hogy a Szépművészeti Múzeum miért éppen a szerelmeket ragadta ki a művész életéből, mennyire játszott ebben szerepet, hogy a közönséget a nyári időszakban is becsábítsák a tárlataikra, egy azonban biztos: Picasso nevére, legyen bármilyen szerény is a kiállítási anyag, százezrek tódulnak a kiállítótermekbe. (B)