Ha vadászatról beszélünk, általában felsejlik előttünk az az egyenruhába öltözött társaság, amelyik büszkén felszegett fejjel áll az előtte sorokba rendezett zsákmányhalmaz mögött. A Nemzeti Múzeum november 26-ig nyitva tartó kiállítása ezt a tevékenységet egészen más oldaláról, a „míves fegyvereken” keresztül mutatja be.

Az embert, amint a kiállító terembe lép, máris hatalmába keríti a természet varázsa, hiszen egy kis íves fahídon át jut a bejárathoz. A hídra lépőt két oldalt erdei hangulatot megelevenítő, mennyezetig érő erdőrészletet mutató fényképek ölelésében I. Nagy Lajos vadászkalandjának leírása fogadja, mely szerint 1353-ban a felvidéki Zólyom közelében vadászó uralkodót lándzsájával együtt fellökte egy óriási medve. A 23 sebből vérző király életét csak lovásza lélekjelenléte mentette meg, aki leterítette a vadat. A teremben mindjárt előttünk magasles emelkedik és egyszerre két filmet is vetítenek folyamatosan, kellő távolságban, hogy ne hassanak egymásra zavaróan. Az Agancsosok című 15-20 perces rövidfilm főszereplői mellett természetesen az erdő-mező más élőlényei is helyet kapnak, így az egymással hancúrozó rókakölykök, a minden neszre felfigyelő nyuszik, a malackáikkal dagonyázó vaddisznók, a villámgyorsan mozgó mókusok. A másik, vízi világról szóló filmet a terem végére vetítik faltól falig, elé vízi szárnyasok vadászatához használt csónakot és fegyvereket helyeztek. A bejárat melletti tájékoztató szöveg a sólyommal is történő vadászat és a fegyverek történetével ismertet meg a XV. századtól napjainkig, míg a falakon padlótól a mennyezetig érő, középkori jeleneteket ábrázoló, kinagyított rézkarcok biztosítják a megfelelő hangulatot. A kiállított XV-XVIII. századi fegyverek, gyöngyház, elefántcsont, fa-, arany-, ezüstberakással, művészi kivitelezéssel készültek, a szakma remekei. A fegyvergyártó mesterek Kőszeg város címerét, vadász- és mitológiai jeleneteket ábrázoltak miniatűr formában. A legrégebbi évszámmal ellátott darab egy 1609-ből származó csontdíszítésű puska, ám nem kevésbé értékesek a középkori íjak és nyílhegyek, a Hunyadiak címerével ellátott számszeríj, valamint a Rudolf trónörökös számára 1870-ben aranyberakással és elefántcsont díszítéssel készített vadászpuska. Előfordulnak a gyakorlatban nem igazán bevált, szinte egyedinek is mondható darabok, továbbá az ezeknél sokkal használhatóbb XVII. századi bölény-, valamint vaddisznópuska, amelynek csövéhez még tőrt is erősítettek. Félelmetesnek tűnik a medve és vaddisznó elejtéséhez önállóan használt vadászlándzsa is, de ne feledjük, ezek a nagy erejű, sebzett állatok még életük utolsó pillanataiban is komoly veszélyt jelentettek elejtőikre. Külön tárló mutatja be a solymászat kellékeit, a díszes bársonytáskákat, a madarak sapkáját, lábbilincseit, másutt agancsmarkolatos vadásztőrök és a német választófejedelmek kardpengéje látható. A játékosabb kedvű fegyverbarátokra emlékeztet az az 1841-ből származó, céllövésre szolgáló festett fatábla, amelyen jól láthatók a golyók ütötte lyukak. Több vadászó hírességet – köztük Horthy Miklóst – fényképek örökítenek meg. A XX. század sorozatban gyártott tűzfegyverei már kevésbé tetszetősek, ezeknél már csak a gyakorlatiasság és nem a mívesség volt a lényeg, ahogyan Kittenberger Kálmán sörétes puskája és afrikai vadászfegyverei esetében is. Mindent összevéve, tanulságos és látványos kiállítás tanúi lehetünk. Itt jegyezzük meg, hogy az igazi vadász nem unaloműzésként oltja ki más élőlények életét, ahogy azt a tájékoztatóban olvashatjuk: „…A vadászat azonkívül, hogy komoly fizikai megterhelést és nem kevés bátorságot igényel, nagy felelősséggel is jár, ugyanis mindig a vadállomány védelme az elsődleges, de fontos szerepe van a vadászatnak a vadkár elhárításában, vagy a gondos, az állomány egészséges fejlődését szolgáló selejtezésben is…” Erre vonatkozóan a vadak véleményét nem sikerült megtudnunk. Szakács Gábor