A miniszteri rendeletek lassan bekerítik a jogszerűséget

Az Egyesült Államok Alkotmánya egy olyan megfellebbezhetetlen tekintélyt jelent, amelyet senkinek nem jut eszébe megkérdőjelezni, legyen az politikus, jogász vagy a sarki pék. A Magyar Köztársaság Alkotmánya – bármennyire is áll a törvényi piramis legfelső fokán – ezzel szemben mintha csak egy pillekönnyű iromány lenne; mostanában nyilván nem is véletlenül kerül már szinte nap mint nap szóba. Akadnak, akik szerint a legnagyobb hibája az, hogy a sztálini alkotmány egyenes folytatása, bár azon már olyan mennyiségű változtatást hajtottak végre, hogy ez a kapcsolat már csupán jogtörténeti szempontból áll fent a kettő közt. Megint mások egy, a Szent Korona-tan alapján összeállított, egészen új alkotmányban látnák a megoldást. Hogy jelen pillanatban miféle megoldás lenne ideális – ráadásul a gyakorlatban is kivitelezhető -, nehéz lenne megmondani.

Az Alkotmánybíróság mint az alkotmányos kérdésekben döntési hatalommal rendelkező leginkább autentikus szerv, október elején megállapította, a választási törvény nem biztosítja, hogy egy választópolgár ne élhessen kétszer a választójogával, ami pedig mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességnek számít.

– A választópolgár – mind az első, mind a második fordulóra – az első fordulót megelőző pénteken 16 óráig kérhet igazolást, ha lakóhelyétől távol kíván szavazni – magyarázza dr. Cservák Csaba alkotmányjogász, az OVB volt tagja, a szóban forgó indítvány benyújtója. – A törvény ezzel kapcsolatban nem kér indoklást a választópolgártól. Önmagában természetesen ez feltétele annak, hogy élhessen alkotmányos alapjogával, s ne kelljen azért távol maradnia a szavazástól, mert éppen valamiféle kötelessége az ország másik felébe szólítja. A 2002/16-os OVB állásfoglalás azonban – az alkotmánnyal és a választási eljárásról szóló törvénnyel összhangban – egyértelműen kimondta, hogy egy választópolgár csakis egy képviselő érvényes és eredményes megválasztásában vehet részt.

Képzeljük el a következő helyzetet. Az országgyűlési választások első fordulója előtt egy Debrecenben élő választópolgár igazolást kér a második fordulóra, mert arra számít, hogy lakóhelyén már az első fordulóban eredményes lesz a választás, vagyis az egyik jelölt megszerzi a szavazatok 50 százalékát plusz egy szavazatot, s így bejut az Országgyűlésbe. Képzeletbeli választópolgárunk a második fordulóra szóló igazolásával pedig szépen elautózik például Pécsre, s ott szintén leadja szavazatát az egyik jelöltre. Így viszont már könnyen megtörténhet, hogy két képviselő érvényes és eredményes megválasztásában vett részt. Az „egy választó, egy szavazat” elv pedig a demokrácia egyik legalapvetőbb alappillére.

2005 decemberében ráadásul megszületett egy Lamperth Mónika nevéhez kötődő BM-rendelet is, amely lehetővé tette azt, hogy a választópolgár a két forduló között „meggondolhassa magát”, s mégsem ott szavazzon, ahová a második fordulóra az igazolását kérte. A példánkban szereplő választópolgár tehát az első forduló eredménytelensége esetén mégis Debrecenben adhatja le második fordulós voksát.

– Ez egyértelműen taktikázásra ad lehetőséget, de legyünk jóhiszeműek, s tegyünk mérlegre két dolgot: az egyik serpenyőben legyen a taktikázás lehetősége, a másikban pedig a választópolgárnak a választáshoz való joga. Ha ugyanis ő valóban azért kért igazolást a második fordulóra Pécsre, mert az első forduló előtt még úgy tudta, aznap ott lesz dolga, akkor rendkívül fontos, hogy kizárólag az igazolás miatt ne kelljen több száz kilométert utaznia – állítja Cservák Csaba. – A törvényi hiányossággal összekötve ezt a rendeletet azonban már komolyan aggályosnak kell tartanunk a helyzetet. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy nem egyértelmű, hogy a Budapestre szóló igazolást kerületi vagy fővárosi szinten kell-e kiadni. Ha pedig ezt az immáron három tényt összekapcsoljuk, ki kell mondanunk, hogy alkotmányos szempontból igen nagy veszélyeket rejtenek magukban.

És hogy a történet még kerekebb legyen, nem árt tudni, hogy a belügyminiszternek kizárólag azon témákban van rendeletalkotási jogköre, amelyekben erre őt a törvény kifejezetten felhatalmazza. Amit Lamperth Mónika kitalált, arra nem. Így tehát ha a rendelet önmagában tartalmilag nem is, de formailag mindenképpen alkotmányellenes.

Az Alkotmánybíróság egyébként 2007 nyaráig adott határidőt az Országgyűlésnek arra, hogy a választási törvény fent említett szakaszát megváltoztassa, amihez pedig kétharmados többségre lesz szükség. Hogy ez hogyan jön majd össze, eldönti az idő, ennél azonban sokkal izgalmasabb kérdés, hogy egy ilyenfajta, nagyon súlyos alkotmányellenesség megállapításának vajon miért nincs visszamenő hatálya. 2006 tavaszán közel hatvanezer szavazópolgár kért ugyanis igazolást, és a választás titkossága miatt soha nem fogjuk megtudni, ezek az átszavazások hogyan és hány körzetben eredményeztek esetleg más eredményt, mint ami ezek nélkül megszületett volna. Ha azonban a legrosszabb verziót mérlegelve akár mindannyian két képviselő érvényes és eredményes megválasztásában vettek részt, ez már az egész jelenlegi Országgyűlés legitimitását megkérdőjelezi: nem tudhatjuk ugyanis, vajon a nem a pártlistákról bejutott képviselőknek egy része – függetlenül attól, kormánypárti vagy ellenzéki padsorokban ülnek – nem az alkotmányellenes szabályozásnak köszönhetően szerzett-e mandátumot.

– Ezt az állapotot nem tartom elfogadhatónak, mint ahogy azt sem, hogy olyan esetben, ha utólag derül fény egy választási bűncselekményre, ennek megállapításának szintén nincs visszamenő hatálya – állítja Cservák Csaba. – Hadd említsek egy egészen abszurd példát! Tegyük fel, hogy egy billegő szavazókörzetben száz választópolgárt a választási forduló napján elrabolnak. A bíróság később kimondja, hogy az emberrablók rendkívül súlyos bűncselekményt követtek el. Aki azonban ebben a körzetben elnyerte a mandátumot, mégis megtarthatja azt. A jognak pedig a legszélsőségesebb esetekre is fel kellene készülnie; ha abból indulnánk ki, hogy mindenki kizárólag a megfelelő módon cselekszik, akkor minden választáskor kitehetnénk az utcasarkokra egy-egy faládát, amibe mindenki kis papírcetliken beledobálná az általa támogatott párt és jelölt nevét, majd a kormány a végén összeszámolná a voksokat. Ha viszont abból a feltételezésből indulunk ki, hogy lehet akár egyetlen választópolgár is, aki bármiféle csalafintaságot készül elkövetni, akkor mindent el kell követnünk, hogy ő ne csorbíthassa az összes többi választópolgár alkotmányos alapjogait.

Többek közt éppen a cikkünkben elemzett, két ciklus közt bekövetkező, drasztikus változások – mint az egész Országgyűlés legitimitásának megkérdőjelezhetősége – miatt van több országban például a köztársasági elnöknek joga feloszlatni a parlamentet, vagy éppen – mint a lengyel alkotmányban – lehetőség a félkonstruktív bizalmatlansági indítványra. Hogy minderre Magyarországon esély nyíljon, ahhoz az Alkotmány megváltoztatására lenne szükség az országgyűlési képviselők minimum kétharmadának egyetértésével. E helyütt felesleges részletezni, ennek mostanság mennyi gyakorlati esélye van…

– Határozott véleményem szerint jelen esetben a köztársasági elnöknek egyetlen lehetősége lenne, ez is csak abban az esetben, ha úgy látná, hogy a kormány kifejezetten alkotmányellenesen végzi a feladatait: az öszszes, ezután megszületendő törvényt és rendeletet előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz küldhetne, azok pedig az elbírálásig nem léphetnek hatályba. Ilyen módon a legalapvetőbb parlamenti döntéseket – mint például a költségvetés elfogadása – is oly mértékben lelassíthatná, hogy lényegében megbénulna a kormányzat működése – mondja Cservák Csaba. – Ha ezek után felmerül még valamilyen nagyon komoly alkotmánysértés, úgy gondolom, az már elég alapot jelenthetne a köztársasági elnöknek, hogy megfontoljon egy ilyen lépést.

A jelenlegi közállapotok ismeretében azonban az sem lenne csoda, ha a kormány még így is néhány évig elvegetálna, s nem lennének új választások…

Egyértelműen olybá tűnik, hogy nem is elsősorban a Magyar Köztársaság Alkotmányával, sokkal inkább az annak betartatását garantáló törvényi háttérrel van baj. Jogelméleti szempontból azonban érdekes kérdés, hogy miután az Országgyűlés alkotja az alkotmányt, amely önmagában jogokat biztosít magának az Országgyűlésnek, egy választási eredmény függvényében (ha egyetlen politikai erő képes kétharmados többséget szerezni) akár kénye-kedve szerint módosítgathatja azt.

A mostanában sokat és sokak szájából hangoztatott alkotmányozó nemzetgyűlés egyértelműen jogállami fogalom. A gyakorlatban azonban kizárólag akkor működhetne, ha a jelenlegi alkotmányt először az Országgyűlés kétharmados többsége úgy módosítaná, amellyel kimondanák, hogy egy jövőbeli alkotmányt egy meghatározott összetételű, az Országgyűlésnél még nagyobb konszenzussal létrejövő népképviseleti szerv, az alkotmányozó nemzetgyűlés szavazhatna meg. Célja az lenne, hogy egy szigorúan szakmai alapon létrejövő, új alkotmányt legitimizáljon. Léteznek olyan államok is, ahol maga az alkotmány mondja ki, hogy annak módosításáról kizárólag népszavazással lehet dönteni. Ez utóbbi a jelen morális helyzetben Magyarországon egészen extrém eredményekhez vezethetne, egy valódi – minden pozitív tulajdonságát magában hordozó – alkotmányozó nemzetgyűlés létrehozására pedig e pillanatban semmiféle gyakorlati esély nincs.

Somorjai Viktória