A Szaddám Huszein elleni per és az amerikai választások

Több mint negyven ülés és tíz hónapnyi tragikomédiába hajló hercehurca után az iraki bíróság kötél általi halálra ítélte Szaddám Huszeint. A világ véleménye megoszlik az ítéletet illetően. Vannak, akik ünnepelnek, mások pedig politikai döntésként értékelik. Bush elnök várakozásával ellentétben, az utóbbi hangok jócskán túlharsogják az ünneplés zaját.

Huszein halálos ítélete nem több egyszerű parasztvakításnál. Elfogása óta a volt diktátor az iraki pakli jokerének szerepét tölti be, amelyet a stratégák szükség esetén előrántanak kabátujjukból. 2003 nyarán, az iraki hadjárat megindulása idején az amerikaiak abban az illúzióban ringatták magukat, hogy az iraki nép felszabadítóként fogják üdvözölni őket. A megszállók csapatai ellen elkövetett merényletetek azonban egyre sokasodtak. 2003 decemberére egyértelművé vált, hogy Irakban általános felkelés zajlik. A nemzetközi sajtó egyre inkább kudarcként értékelte Bush iraki kalandját.

Washingtonban úgy döntöttek, eljött a hangulatjavító intézkedések ideje. Karácsonyi ajándékként amerikai tengerészgyalogosok egy Tikrít közeli ház pincéjéből előbányászták a megszállás kezdete óta menekülésben lévő Szaddam Huszeint. Éles szemű elemzők azonban megfigyelték, hogy a háttérben datolyafürt sárgállott az egyik pálmán. Irakban pedig a datolya szeptemberben terem. Egyértelművé vált tehát, hogy az amerikaiak bár már őszszel elkapták a rejtőző diktátort, várva a kellő pillanatot, egészen decemberig halasztották annak bejelentését.

Huszeint ezt követően egy titkos bagdadi börtönbe szállították, és a világ megfeledkezett róla. A volt diktátort csak hosszú hónapokkal később citálták bíróság elé. Mégpedig soron kívül. A tárgyalás előtti héten még maga a főügyész sem tudta, hogy mikorra tűzik ki a per első fordulóját. Az időzítés nem volt véletlen. Azzal egy időben az iraki kormány népszavazást írt ki a készülő iraki alkotmány elfogadásáról. Az okmány Irak föderális átalakításáról kérte ki a lakosság véleményét. Sok elemző szerint ez volt az első szög az egységes Irak koporsójában. A Szaddám-show azonban sikeresen elterelte a világ figyelmét az eseményekről. A szavazás lezajlott, Huszein ügye pedig újra feledésbe merült. Egészen 2005 szeptemberéig, amikor felröppent a kellemetlen hír, hogy az iraki rendőrök lefüleltek két brit titkosügynököt, amint éppen egy útszéli bombát élesítettek. Az eset kapcsán szárnyra kapott a találgatás, hogy a különböző iraki felekezetek ellen elkövetett terrortámadások mögött valójában a megszállók állnak.

Nosza, a stratégák pillanatok alatt bíróság elé citálták a volt diktátort, és pár nap múlva már senki nem foglalkozott az egész iraki konfliktust új színben feltüntető felfedezéssel. A módszer mindennapossá vált. A későbbiekben, amint fellibbent a fátyol a megszállók valamely disznóságáról, Huszein a szigorú tekintetű kurd bíró előtt találta magát. Az elterelő hadművelet bevált. Kezdetekben a világ a színfalak mögötti eseményekről megfeledkezve, érdeklődve figyelte, hogyan osztja ki a vérmes diktátor a bírákat, és hogyan napolják el azok a tárgyalást újra és újra. Mint azonban köztudott, minden csoda három napig tart.

Végül a Huszein-tárgyalások apró betűs hírré sikkadtak. Negyven tárgyalás és több mint tíz hónapnyi hercehurca után már sokkal inkább az amerikai katonák elleni támadások drámai megszaporodása volt a téma, mint a bírósági komédia soron következő epizódja. Egészen mostanáig. A halálos ítélet hírével Huszein visszakerült az újságok címlapjára.

Hogy miért éppen most, az a napnál is világosabb. Bush elnök és a republikánusok népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, amiben az egyre kilátástalanabb iraki kaland játszott kulcsszerepet. A november 9-én tartandó amerikai választásokra így valami igazán nagy dobással kellett előrukkolni. Az amerikai stratégák logikája világos: a halálos ítélet olyan dolog, ami fölött lehetetlen elsiklani.

A döntés a választási nagyhetet megelőző vasárnapon születik meg. A napilapok tehát hétfőn foglalkoznak majd vele, címlapon. Keddre megszületnek az első jelentősebb publicisztikák, a hét közepén megjelennek a hírt friss fényben feltüntető hetilapok, csütörtökön pedig az amerikai polgárok szívükben mély elégedettséggel urnához járulnak, és bizalmat szavaznak zseniális elnökük embereinek, és csak legyintenek azokra az ünneprontó elemzésekre, amelyek szerint akasztás ide, akasztás oda, az amerikai katonák egyre nagyobb slamasztikában vannak Irakban.

Hogy a trükk mennyire válik be, e sorok olvastakor még rejtély. Naivitásra vallana azonban azt hinni, hogy a Huszein-komédiának ezzel vége. Bár iraki törvények szerint az ítélet harminc napon belül végrehajtandó, jelen esetben az aligha fog megtörténni. Az ítélet után fellebbezésnek van helye. Szakértők egybehangzó véleménye szerint 2007 tavasza előtt aligha végzik ki a volt elnököt. Ha egyáltalán kivégzik. Könnyen lehet, hogy valahol Washingtonban úgy döntenek, továbbra is szükség lesz a Huszein-kártyára. Ebben az esetben a bírák módszeresen végigmennek a tucatnyi még kivizsgálatlan vádponton is, és az iraki exdiktátor Milosevicshez hasonlóan végelgyengülésben fogja végezni.

Bárhogy legyen is, a történtek nem maradnak hatás nélkül. A bíróság döntése valószínűleg tovább feszíti az egyébként is felfokozott belföldi ellentéteket. Huszein szülővárosában, Tikrítben az emberek a volt diktátor képét hordozva tüntettek az ítélet ellen, míg a síita Szadr város lakói örömtáncot lejtettek az utcákon. Normális helyzetben ennek nem is lenne önmagán túlmutató jelentősége. Vannak, akik szeretik Szaddám Huszeint, vannak, akik nem. Úgy vannak vele, mint mondjuk Gyurcsány Ferenccel a magyarok. A jelenlegi feszült helyzetben azonban könnyen lehet, hogy az ítélet lesz az, amely lángra lobbantja az amerikaiak által csiholt polgárháború tüzét. Huszein uralkodása alatt Irakban nyoma sem volt felekezeti ellentéteknek. Síiták és szunniták békében éltek egymással. Sok vegyes házasság köttetett, és tiszteletben tartották egymás hitét. Az amerikaiak bevonulásával azonban a helyzet megváltozott. Az amerikaiak az oszd meg és uralkodj elvet követve elvetették a viszály magjait a síita és szunnita népesség között. Sorra alakultak az amerikai pénzből működő, uszító propagandát terjesztő sajtóorgánumok (Lásd Demokrata, 2006. március 9.), és egyre szaporodtak a felekezetiként beállított terrortámadások. A nyugati médiumok pedig – közönségük számára végtelenségig leegyszerűsítve az egyébként igen összetett iraki képletet – már akkor polgárháborúként definiálták az eseményeket, amikor mindössze még csak elszigetelt incidensekről volt szó.

Végül a falra festett ördög valóban megjelent. Irak mára tényleg a polgárháború szélére sodródott, és könnyen lehet, hogy a Huszein feletti ítélet lesz az utolsó csepp a pohárban. Különösen, hogy a volt elnököt éppen a dudzsaili mészárlás miatt ítélték halálra. Mint ismeretes, 1982-ben, miután Dudzsailban ismeretlenek merényletet követtek el Huszein ellen, a diktátor bosszúból bombákat szóratott a településre, majd meggyilkoltatta annak 148 lakóját. A síita falban elkövetett mészárlásnak akkor semmiféle felekezeti felhangja nem volt. Most azonban, hála az amerikaiak háromévnyi propagandamunkájának és az elmúlt hónapok erőszakos cselekményeinek, Dudzsail olyan téma lett, amely felekezeti alapon osztja meg az iraki társadalmat.

Akár felkötik Huszeint, akár nem, az irakiak megszállók elleni harca minden bizonnyal folytatódni fog. Az ellenállók között nem számottevő a volt baathisták aránya, így nem töri meg őket Huszein kivégzése. Ha azonban Huszeint valóban kivégzik, személye szimbólummá válik. Egy megalázott nemzet szimbólumává. A nép emlékezete eltörpíti a hibáit, és Che Guevarához hasonló poszterhős lesz belőle. Erre utal legalábbis, hogy az al-Dzsazíra utcai felmérése szerint az arab utcák embere, Marokkótól Egyiptomon át Jordániáig, az arab nemzetet ért pofonként élte meg, hogy idegen erők ítélkeztek egy arab vezető élete felett.

Huszein amerikai származású ügyvédje, Ramzy Clarke nyilatkozatában a győztesek ítéletének nevezte a washingtoni ihletésű döntést. Clarke azonban tévedett. Valójában vesztesek ítélkeztek vesztesek felett. Az amerikaiak vereségre állnak Irakban. Sorra dőlnek az amerikai katonák halálozási rekordjai. És a helyzet napról napra romlik. Van még valami, amit Clarke elfelejtett megemlíteni: nemcsak az igaz, hogy vesztesek ítélkeztek vesztesek felett, hanem az is, hogy bűnösök a bűnös felett. Nuri Maliki bábminiszterelnök, aki az ítéletet követően szinte örömtáncot lejtett a kamerák előtt, megfeledkezett arról, hogy egykor ő maga is olyan bűnöket követett el, amilyenekért most Huszeint készülnek felkötni. A Dáwa párt vezetőjeként ő volt az, aki csapatokat küldött a Musztanszirijja egyetemen éppen előadást tartó iraki külügyminiszter, Tarik Aziz meggyilkolására. De ő volt a felelős a Huszein ellen elkövetett merényletért is, amelynek megtorlásáért a diktátort most halálra ítélték.

Mások fején is van vaj bőven. Bill Clinton bombázókkal szóratta a halált Irakban, miután gyanúja szerint iraki ügynökök merényletet kíséreltek meg idősebb George Bush ellen, annak kuvaiti látogatása alatt. A megtorló akció cseppet sem volt humánusabb, mint amit Szaddám Huszein művelt Dudzsailban. És akkor még nem is említettük a főbűnöst, George W. Busht. Szaddám Huszein nyaka köré 148 ember meggyilkolása miatt kerülhet kenderkötél. Az ifjabb George iraki ámokfutásáért azonban a legutóbbi becslések szerint 665 ezer iraki fizetett az életével. Ezért már legalább hajókötél jár…

Sayfo Omar