Gyurcsány és kompániája hazudott és megsértette az ország népét. Ez tény, függetlenül attól, hogy akadnak bőven, akik e sértést fel sem fogjak, és akadnak néhányan, akik a sértés és a hazugságok tényét elhazudják (a kormányoldal politikusai és a velük kollaboráló média). Gyurcsány és kompániája működésével és hazugságaival – nagy valószínűséggel – gazdasági és pénzügyi csődbe kergette az országot. Ez is tény, függetlenül attól, hogy akadnak sokan, akik a dolgaink állásából, illetve azok következményeiből nem értenek semmit, és akadnak néhányan, akik változatlanul elhazudják a felelősséget.

Az csak egy mellékes körülmény, hogy a hazugságok következményeit Gyurcsány és kompániája az átlagemberre kívánja áthárítani. A lényeg most az, hogy Gyurcsány és kompániája lebukott a napokban, illetve az, hogy megtudtuk, amit mindig is sejthettünk, hogy ma már „hivatalosan” is érthetjük az elmúlt néhány évet; az utóbbi másfél-két év hazugságainak éveit és a négy év nem-kormányzás éveit. A tény az, hogy értünk és reagálunk. Reagál az ország (értelmesebb és igazabb) fele tüntetésekkel, követelésekkel és zavargásokkal. A demokrácia alternatívája a diktatúra. Fasizmus vagy bolsevizmus, illetve ami ma már itt Magyarországon a legvalószínűbb: a neobolsevizmus. Bízom ugyan a tüntetések sikerében, de aggódom, hiszen félelmetes a neobolsevik jövő, ami minden bizonnyal eljön, ha Gyurcsányt és kompániáját nem tudjuk elkergetni. Megjósolható ugyanis, hogy amennyiben a Kossuth tériek mozgalma elhal vagy leveretik, jön a retorzió, és intézményesül a neobolsevizmus. Ma már ugyan szofisztikáltabb és kifinomultabb terrorral, mint a klasszikus bolsevizmus idején (hiszen fogyasztókra szükség van), de – ne csapjuk be magunkat – embertelen terrorral. Nem történhet ez másképpen, hiszen Gyurcsány és kompániája a felelősségre vonás és a számonkérés elkerülésének érdekében nem tehet mást, mint hogy önkényuralkodik, felhasználva a rendőrséget, a médiát és ki tudja, még milyen eszközöket. Nem tehet mást, mint hogy leszámol a demokráciával, hiszen fél. Szükségképpen fél a demokráciától. A fent elmondottak tényekből levonható következtetések, bár a neobolsevizmus-víziót kezelhetjük éppenséggel, hipotézisként is. Egy olyan hipotézisként azonban, aminek valószínűsége nem elhanyagolható, sőt… Ebből pedig az következik, hogy az úgynevezett politikai elit felelőssége a demokráciánk jövőjét illetően hatalmassá dagadt az elmúlt napokban. Az, ami most folyik az utcákon és az emberek lelkében, az nem egyszerű parlamenti csatározás többé, nem egyszerűen a több vagy a kevesebb adók és járulékok kérdése. Itt már valóban arról van szó, hogy egy rezervátumban élünk majd a jövőben, vagy egy szabad és prosperáló országban szabad polgárként, függetlenül attól, hogy akadnak bőven, akik ezt a dilemmát még mindig nem képesek felismerni. Hogy a kormányoldaltól ebben az igencsak döntő pillanatban mi várható, könnyen megjósolható: próbál kimászni majd az egészből további hazugságokkal (médiája és médiasztárjai beható segítségével), illetve, ha ez már nem megy, elcsapja Gyurcsányt, azt remélve, hogy ezzel majd beérjük. Ez lesz az a pillanat, amikor nagyon észnél kell lennünk és nem feledhetjük: a kompániának is mennie kell, együtt a vonalas médiával, a Nap-Keltével, a Heti Hetessel és a többivel. Az, hogy a parlamenti ellenzék mit tesz, ugyancsak látható: a Fidesz naivan vagy félénken bízik a választások eredményében, amit a túloldal vagy elcsal majd, vagy egyszerűen nem vesz majd tudomást róla. Egy valaki azonban akad ma a politikai porondon, aki nem maradhat passzív, akinek segítenie kell. Segítenie kell megmenteni a demokráciát, megmenteni az országot a diktatúrától – a fenti hipotézis szerint a neobolsevizmustól. Sólyom László az, aki ha következetes, mindezt megteheti. A köztársasági elnök az, akinek feladatáról a következőket mondja az alkotmány: „Magyarország államfője (…), aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.” Sólyom Lászlót az alkotmány ezen mondata kötelezi a demokrácia védelmére. Kötelezi tehát arra, hogy visszavonja a Gyurcsánynak adott kormányalakítási megbízást, hiszen a köztársasági elnök feladata őrködni a demokrácia felett. Sólyom Lászlónak ezt kötelessége megtenni annak okán, hogy Gyurcsány és kompániája viselkedése – nem a nem-kormányzás, nem a hazudozás és nem is a csomag, hanem a választási csalás, amit a hazugságaikkal elkövettek – diszkvalifikálta az MSZP-t. Az MSZP kizárta magát a 2006-os választási versenyből – viszszamenőleg. Képviseleti demokráciában ugyanis ab definitio csalás, és egyben demokráciaellenes hazudni a népnek. A nép képviselői nem képviselők, ha hazudnak a képviseltnek. Ha nem képviselők, akkor nincs joguk a parlamentben ülni, és pláne nincs joguk kormányozni. Sólyom Lászlót intellektusa képessé teszi arra, hogy mindezt belássa. Tehát cselekedjen az alkotmány által rárótt kötelezettségek szerint. Eszerint kell cselekednie, hiszen történelmi szerepe az – ha képes felnőni e szerephez -, hogy úgy legyen Nagy Imre ma 2006-ban, hogy senki nem kívánja mártíromságát. Mészáros G. László

Gyurcsány Szocsiban tárgyalt

Az orosz Komerszant című független lap ironikus beszámolót közölt Gyurcsány Ferenc múlt heti, Szocsiban lebonyolított látogatásáról. A cikk szerzője, Andrej Kolesznyikov a Vasárnapi Újság legutóbbi adásában elmondta, az orosz elnök már jó egy hónapja Szocsiban, az orosz államfők fekete-tengeri pihenőhelyén tartózkodik. Mindennap fogad valamilyen politikusokból, üzletemberekből álló csoportot, de az eddigi vendégek közül Gyurcsány Ferenc tette a legmélyebb benyomást Vladimir Putyinra és környezetére. Kolesznyikov szerint a Szocsiban lezajlott találkozó kezdetére már minden orosz kormánypolitikus tudta, miféle botrány robbant ki Magyarországon Gyurcsány Ferenc körül, s azt is pontosan tudták, hogy hazudott. Ez azonban Gyurcsány Ferencet nem feszélyezte. Sőt rendkívüli módon, már-már túlzottan is magabiztos volt. A tárgyalások egy pontján azt találta mondani az orosz elnöknek, hogy problémái megoldásában bízza csak magát nyugodtan a magyar szellemi zsenialitásra. Andrej Kolesznyikov megjegyezte, Gyurcsány Ferencen elegáns és szemmel láthatóan drága ruha volt. Úgy nézett ki, mint a Gazprom nevű orosz óriáscég középszintű, de nagyra törő menedzsere, és úgy is viselkedett, mint aki a tárgyalások végére már a vállalat topmenedzserévé lép elő. Kolesznyikov nem véletlenül tett utalást erre. A Komerszant újságírója ugyanis megírta cikkében, hogy Gyurcsány Ferenc felajánlotta az orosz Gazprom számára a magyarországi gáztározók és gázelosztók szinte teljes kapacitását. Egyébként is mindenbe készségesen belement, amit a Gazprom kért tőle, azaz átadta országát az új megszállóknak. Mindeközben Gyurcsány Ferencnek végig széles mosoly ült az arcán. Arról a Gazpromról van szó, tette hozzá Kolesznyikov, amely most ugyanazt csinálja Magyarországon, amit a szovjet hadsereg csinált 1956 novemberében. Csak most a módszerek törvényesek és legálisak.

Roham az obeliszk ellen

Polgár Tamás, aki Tomcat néven vált közismertté, internetes naplójában tette közzé a Szabadság téri szovjet emlékmű elleni roham részleteit. Feltehetően e naplóbejegyzés olvastán vonult ki lakására a rendőrség és állították őt elő. „Egy kicsit nézelődtem, találkoztam pár ismerőssel, aztán elsétáltam a szovjet emlékműhöz, és láttam, hogy a srácok tényleg kezelésbe vették. Ketten álltak az obeliszk peremén, és valami fémtárggyal pattogtatták le róla a cirill betűket. – Nem kell valami szerszám? – vetettem fel. Naná, hogy kellett. Fogtam magam, taxiba ültem, és rövidesen egy vasfűrésszel és egy húszkilós samuval tértem vissza. Akkor már vagy százan állták körbe az emlékművet. Mindjárt ki is kapták a kezemből a szerszámokat, és azzal estek a rusnya kőoszlopnak. A homlokzatba ágyazott domborműről azonban kiderült, hogy nem bronz, hanem acél, valószínűleg épp abból a meggondolásból, nehogy megrongálják, az alap pedig beton. A Sztálin-szobor is ilyen strapabíró volt, lehet, hogy tudnak valamit a szovjet szobortervezők? Az emlékmű túloldalának márványtáblái azonban már nem bizonyultak ilyen strapabíróknak. A kalapács nyomán darabokban hullottak le a magyar nők meggyalázóinak, nemzetünk gyilkosainak nevei. Akkor már százak jöttek oda, ellepték az emlékművet, mint a hangyák, és fémrudakkal, szemeteskukákkal, láncokkal is csépelték az obeliszk bontható részeit. A mészkőburkolatot ellepték a sprayfeliratok. Az egykori rendőrségi kordon elemeit létrának használva hamarosan felmászott pár srác a szovjet címerhez is, de a kalapáccsal nem boldogultak vele. Azt valamivel le kellett feszegetni, de mivel? – A kordon kerítéséből vágjunk ki rudakat! – vetettem fel. – A végét dolgozzuk el ékformára a kalapáccsal, és kész is a pajszer! Lelkes magyar fiatalok modernizálják a baráti szovjet hadsereg emlékművét. Alkalmi csákány: nehéz biciklilakat. A műkőnek az is elég! Célpont: a ruszki címer!”