A történelmi zászlósor néven ismert zászlók 1985 óta részei a magyar katonai, állami és helyi ünnepségeknek. A zászlósor a magyar hadimúlt legjellemzőbb zászlótípusait vagy a magyar hadtörténet leghíresebb korszakaihoz kapcsolódó zászlókat vonultatja föl. Vannak köztük olyan ősi, tiszteletre méltó jelképek, amelyeket megélhetési hisztérikák és hisztérikusok meg-megújuló rágalomhadjárattal igyekeznek kiűzni a történelemből.

A történelmi zászlósor felvonultatása állami vagy helyi ünnepségeken mindig szívet gyönyörködtető látvány. A zászlók a magyarság történelmi múltjának, sikereinek, kudarcainak hordozói, alattuk vonultak hazájukat védő katonáink, sokszor életük utolsó útjára. A zászlók tiszteletre méltó relikviák. Azok különösképpen, amelyek füstösen, kormosan, szakadtan maradtak ránk egy-egy csata után, és azok is, amelyeket azért készítettek, hogy ünnepeinken emlékeztessenek hőseinkre. A zászlókhoz mindig mindenkor mindenkinek hűségesnek kell maradni, mert az ősök üzenetét hordozzák. Olykor mégis támadás éri az Árpád-házi családi és királyi zászlót, eléggé el nem ítélhető módon olyan szerepet tulajdonítva annak, amire sohasem volt példa. A posztbolsevik pártelit hamis érveléssel azzal a váddal illeti ősi zászlónkat, hogy antiszemita, fasiszta jelkép. Csak örülhetünk, hogy ezek az agresszív alakok nem indítottak támadást a magyar nyelv ellen is, annak betiltását követelvén, s arra hivatkozván, hogy sérti egyes honfitársaink érzékenységét, hiszen ezen a nyelven beszéltek például a nyilasok is… Hogy egy zászlót kik és mire használnak, arról nem a zászló tehet. A betegesen kifacsart logikával akkor most tiltsuk ki a zeneirodalomból Wagner műveit, mert Hitler szerette azokat hallgatni? Vagy soha ne hallgassuk többet Liszt Les Prelude-jét, mert ez a zene volt a második világháború híradóinak aláfestő zenéje? Ostoba kívánságok lennének. Arról nem szólva, hogy hányszor meggyalázták, hozták méltatlan helyzetbe a magyar trikolórt kommunista bűnözők. Vagy esetleg azt követeljük, hogy ne termesszen senki búzát, mert az volt a Rákosi-címerben is? Az emberi aljasságról nem a jelképek tehetnek, azok tisztán hordozzák azt az eszmét, amelynek szellemében megszülettek az idők hajnalán. Hogy mikortól használnak zászlót az egyes országok hadseregei, pontosan nem állapítható meg. A nemzeti függetlenség és a nemzeti identitás mindig kifejezésre jutott a zászlók látványában. Jól látható szimbólum, ezért igyekeztek fölmutatni az állammá formálódó nemzetek, illetve királyok, vezérek, államfők. Mit nevezhetünk zászlónak? A meghatározott színű, esetleg ábrával díszített, függőleges vagy vízszintes irányban nyélhez erősített, szabályos alakú kelmedarabot, amely valamilyen közösség jelképe, vagy jelzésre használt tárgya. Amelyik zászló nincsen zászlórúdra erősítve, azt lobogónak nevezik. Például állami vagy egyéb ünnepeken a parlament előtt ünnepélyesen felhúzott zászló valójában az állami lobogó. A történelmi zászlósor a magyar hadimúlt legjellemzőbb zászlótípusaiból áll össze. Pontosabban a Hadtörténeti Intézet és Múzeum illetékesei minden alkalomra ajánlást fogalmaznak meg, és legtöbbször el is fogadják a felsorolt zászlótípusokat az ünnepi tiszteletadásra. Minden korszak és minden fontos hadiesemény zászlóját nem vonultathatják föl, hiszen az túl sok lenne. A kiválasztást szakértők végzik, akiknek tagjai között van Cs. Kottra Györgyi, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmuzeológusa, a Zászlógyűjtemény vezetője, aki szerint jelenleg 16 olyan zászló van, amelyeket nemzeti ünnepeinken fölvonultatnak, de ha egyéb, konkrét történelmi eseményre visznek történelmi zászlókat, akkor számuk lehet kevesebb, és kiegészülhet olyan zászlóval, amely eredetileg nem szerepel a 16 ajánlott jelkép között, de ott és akkor jelentősége van. Nagyon nagy parádék alkalmával a tizenhatos zászlósor kiegészül egy honfoglalás kori és egy Szent István-, illetve egy ’56-os zászlóval. A társadalmak életében bekövetkező változások mindig maguk után vonják a társadalom és annak csoportjai jelképeinek változását. Sokáig elnyomott szimbólumok kerülnek pillanatokon belül elő és reprezentálják a változás mellett kiálló emberek érzéseit. Két példát is említhetnénk. Pesten 1848. március 15-ét követően lázas gyorsasággal tüntették el a császári jelvényeket és készültek el a nemzetiszínű zászlók, kokárdák, fogyott a nemzetiszínű szalag. A törvényhozás az áprilisi törvények közül a XXI. cikkelyben visszaállította a nemzeti színt és az ország címerét ősi jogaiba. De kiváló példa erre az 1956-os forradalom és szabadságharc legendás lyukas zászlója, amelyet egy hirtelen jött ötlettel állított elő a tömeg: egyszerűen kivágták a nemzeti trikolór közepéből a kommunista diktatúrát jelképező címert a vöröscsillaggal. (hankó)