Gazdaságközpontú világunkban egyre kevesebbet költenek régmúlt emlékek feltárására. Ha finanszíroznának is egyes multik vagy milliárdos gazdag emberek különböző feltárásokat, a mögött mindig ott a reklámlehetőség. Tervezett, tudományos indokok alapján folyó ásatásokról alig-alig hallani. Pedig a feltáratlan régmúlt emléke sok esetben átírhatja a történelmet. Már ahol elég rugalmasak ehhez a tudományos közélet vezetői.

Régi írások különösen nagy értéket jelentenek, mivel a rajtuk lévő szöveg megfejtése biztos ismereteket nyújt abból a korból, amelyikből az írásos emlék származik. Néhány hónapja szenzációs leletre találtak rá az írországi lápvidéken egy útépítés során. A markoló egy ezeréves zsolozsmáskönyvet emelt ki a mocsárból, méghozzá egészen jó állapotban. A könyvet latinul írták Kr. u. 800 és 1000 között, és a 83. zsoltárnál kezdődik. A kötet borjúbőr kötéses volt, ezért azonnal védeni kellett a hirtelen kiszáradástól; most hűtőben tárolják. A könyv jelenleg a nemzeti múzeumban van. Írországban több mint kétszáz éve találtak utoljára a korai középkorból származó tárgyat. A kötet azt igazolja, hogy a kereszténység már ezerkétszáz évvel ezelőtt is elterjedt volt ezen a tájon. Mindig nagy érdeklődés kíséri a hajózó embert. A Science magazin beszámolója szerint 2004 decemberében ausztrál tengerészek azért kutattak a Hanoitól 50 km-re fekvő Dong Xa városában, hogy megtudják, milyen szerepet játszottak a textíliák a kétezer évvel ezelőtt élt helyi lakosság temetkezési szokásaiban. A Vörös-folyó egyik csatornájában rátaláltak egy hajó alakú koporsóra, benne néhány tárgyi lelettel, egy felnőtt nő csontvázával és a testét borító szemfedéllel. Az idén tavasszal megtartott manilai konferencián kiderült, hogy az igazi szenzáció nem a szemfedő, hanem a hajóból lett szarkofág. A hajótörzs deszkáit már azelőtt egymáshoz illesztették, hogy azok egy összetartó keretet kaptak volna. Emiatt láthatók a hajó pereme mentén mintegy két méter hosszan üres furatok és csapok nyomai, hogy a deszkákat eresztékekkel lehessen a hajótörzshöz csatlakoztatni. A régészek szerint a csónak illesztéseinek módszere ugyanolyan, mint a Földközi-tenger térségében élt ókori népek – egyiptomiak, görögök, rómaiak – által alkalmazott technika. Ez a hasonlóság semmiképpen sem jelenti a két civilizáció találkozását, inkább az ismeretek közvetített átadásáról lehet szó, hiszen az Óvilág éppen kétezer évvel ezelőtt lépett a globalizáció első szakaszába. A vietnami bronzkori lakók ugyanazt a technikát alkalmazták a hajóépítésnél, mint a rómaiak. Régóta ismert tény, hogy például a kínaiak már az újkőkorban azzal a technikával építettek házat, mint amit több évszázaddal később az ókori nyugati világ használt hajóépítésekhez, s amelynek nyomait most Vietnamban is fölfedezték. Még mindig hajóról. A XVIII. századi francia-brit hatalmi vetélkedés az amerikai függetlenségi háborúban is megjelent. Az angol uralom ellen lázadók erős francia támogatást élveztek. 1778-ban is francia szállítóhajók próbáltak bejutni a Rhode Island-i öbölbe, amikor a britek ágyútűz alá vették a flottát. A tűzharcban azonban elsüllyesztették saját hajóhaduk 13 egységét, köztük az Endeavourt, amely Cook kapitányt kísérte első csendes-óceáni útjára Ausztráliába. A tizenhárom elsüllyedt hajóból eddig hat roncsot találtak meg, az egyik Cook kapitány Endeavour nevű hajója (korábban Lord Sandwich volt a neve). Cook kapitányt a Hawaii-szigetek felfedezésekor az őslakosok 1779-ben leszúrták. A Szent István csatahajó az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének legkorszerűbb hajója volt, és az egyetlen magyar csatahajóként 1918. június 10-én – az első bevetésen – olasz torpedótalálat következtében teljes fegyverzetével és felszerelésével elsülylyedt az Adriai-tengeren, a Premuda-szigettől nyugatra. A húszezer tonnás, 151 méter hoszszú csatahajó korának legmodernebb hadihajója volt. Az „adriai Titanicra” 1974-ben halászok találtak rá és a horvát hatóságok nemzeti kulturális műemlékké nyilvánították a roncsot. A hajót cseh búvárok kutatják át. A hajót ugyan Fiuméban építették, de fegyverzetét a plzeni Skoda gyárban, páncélzatát pedig a vitkovicei vasműben készítették. Emellett hatezer cseh tengerész is szolgált az I. világháborúban a hadihajón, így a cseh régészeket is érdekli a roncs. 2005-ben már átkutatták a Montenegró partjainál elsüllyedt Zenta cirkálót, a jövőben még két roncsot, a Kotori-öbölben az I. Ferenc József Császár nevű hadihajót és az Erzsébet Császárnő hadihajót vizsgálják át, utóbbi után a kínai partok közelében, a Csendes-óceánban kutatnak. Mindig szenzációval szolgálnak a mexikói azték ásatások. Ötszáz éves oltár maradványaira bukkantak egy csaknem négy méter magas, tizenegy tonna súlyú monolit formájában, az egykori azték birodalom főtemplomának közelében. Az ásatást irányító régész szerint ez a legnagyobb monolit, amit valaha találtak a hajdani Tenochtitlan közepén álló főtemplom után kutatva. Egy mexikói ásatás leleteiből nemrég kiderült, hogy a spanyol hódítás nem volt akadálymentes: az aztékok minden bizonynyal elfogtak, rituálisan föláldoztak, majd részben megettek több száz spanyol hódítót. Ez az első bizonyíték a helybeliek fegyveres ellenállására. A Mexikó városhoz közeli Tecuague lelőhelyen 550 kitépett szívű, feldarabolt, megfőzött és tisztára kapart csontú áldozat maradványaira találtak a szakemberek. A leletek arra utalnak, hogy az aztékok egy része nem hódolt be Corteznak, hanem fegyveres ellenállással válaszoltak. Tehát a spanyol hódítás nemcsak a behódolásról, hanem véres harcokról is szól. Újabb elmélettel próbálják megmagyarázni a Peru délnyugati részén lévő sivatagos területen található Nazca-vonalak szerepét, amelyeket 1500-2000 éve, az inka hódítást megelőzően Kr. e. 100 és Kr. u. 600 között hozott létre az inka hódítást megelőzően a Nazca-kultúra népe. A sivatagos fennsíkon látható, néhol több kilométer hosszúságban vésett rejtélyes ábrák nem pusztán művészeti alkotások. Sokak feltevése szerint a vonalak gyakorlati célokat szolgáltak, például az őslakosok föld alatti víztartalékait jelölték, mások szerint naptárként szolgáltak, megint mások földön kívüliek leszállópályájának vélik az ábrákat. A Cahuachiban nemrég előkerült, Kr. e. 400 körül emelt épületegyüttes Giuseppe Orefici olasz régész szerint a Nazca-kultúra egyik legfontosabb szertartási központja volt. Szerinte az ismeretlen Nazca-vonalak megrajzolását innen irányították, így vallási vezetők alkotásának tartja. A szertartásközpontot egy heves áradás pusztíthatta el Kr. e. 350 körül. Elsőként a legmagasabb, 40 méteres piramist ásták ki, és mumifikált tetemek, ruhák, használati tárgyak feltárására számítanak a további 30 piramis kutatása során. A vallási központot „prekolumbián Vatikánnak” nevezik a szakemberek. Az utóbbi hónapokban tárták fel az „etruszk Vatikánt” és az Ukrajnában megtalált ősi szentélyt is. Azonosításuk most folyik. Az etruszkok Európa egyik legtitokzatosabb népe. Az ókorban megjelentek Közép-Olaszország északi részén, Toscana, Umbria és Lazio tartomány területén laktak. Kultúrájuk igen magas fokot ért el, majd rövid idő alatt beolvadtak a Római Birodalomba. Történészek és régészek régóta tudtak az etruszkok Fanum Voltumnae-nak nevezett óriási méretű kegyhelyéről, és már a XV. század óta kutattak utána, végül most megtalálták Orvieto közelében. Az ásatások 2000-ben megkezdődtek, a leleteket a Kr. e. VI. századra datálják. Rátaláltak a Voltumnát dicsőítő írásokra is: ő volt az etruszkok hitvilágában a Föld legfontosabb istennője, egyben az etruszk nép védőszentje is. Titus Livius római történész fennmaradt írásai szerint úgy ítélhető meg, hogy a kegyhely olyan szerepet játszott, mint később, az újabb időkben a Vatikán. Évente itt gyűltek össze az etruszk város elöljárói, hogy imádkozzanak az istenekhez, de társadalmi és katonai kérdésekről is tárgyaltak. Az etruszkok eredete egyébként Belső-Ázsiáig nyúlik viszsza, ezért írásuk abban a kultúrkörben keletkezett, ahol más, rovással író népeké, így az ősmagyaroké is. Ezért sokan rokon népeknek tartják a magyarokat az etruszkokkal, egyesek még azonosnak is. Ez nagy tévedés, az azonos kultúrkörből kiszakadt népek kultúrája lehet hasonló, ami nem jelent genetikai rokonságot is. A Tiberis és az Arno között élő etruszkok nem hoztak létre kiterjedt államalakulatokat, hanem keleti és görög jegyeket egyaránt mutató városállamokban éltek. A római történelem első azonosítható alakjai a Tarquiniiből származó etruszk királyok. Augustus császár bizalmasa és a római művészek támogatója is etruszk származású volt. Azóta e híres nép eredete a történelem homályába vész. Írásukból és élettani tulajdonságaikból ítélve a legvalószínűbb, hogy keletről – Belső-Ázsiából – érkeztek Itáliába és ott telepedtek meg, kultúrájukat, nyelvüket „átruházva” a rómaiakra, akikben ma is ott élnek Toscana dimbes-dombos tájain. (hankó)