Ez a halál költségvetése. Emberek tömegei vannak kétségbeesve hazánkban: nem tudják, lesz-e kórház, ami fogadja őket, ha megbetegszenek, megy-e értük mentő, ha balesetet szenvednek, nem tudják, holnap lesz-e még állásuk, nem tudják, miből fizetik ki majd a téli hidegben a gázszámlát. A kormány és az Országgyűlés tagjai is esküt tesznek, amikor hivatalba lépnek, de ezt láthatóan sokaknak sikerül nagyon hamar elfeledniük – mondta a Demokratának Wittner Mária országgyűlési képviselő.

– Eltelt az első hat hónap. Hogyan sikerült? – Nem vagyok biztos abban, hogy egyáltalán sikernek lehet-e nevezni, ha valaki egy ilyen országgyűlésben lesz képviselő. Elképesztő azzal szembesülni, hogyan képesek egyes képviselők kapásból hazudni, igaztalan dolgokat állítani egyenesen az emberek szemébe. Ezenkívül még egy dologról meggyőződhettem: nincs megegyezésre törekvő akarat. Az ellenfél, ezen belül is elsősorban a kormány tagjai szóban persze azt hangsúlyozzák, meg kell beszélnünk a különböző problémákat, megegyezésre kell jutnunk az egyes kérdésekben, de mindennek a nyomát sem látom. Nemrégiben volt egy napirend előtti felszólalásom, amelyben elmondtam a véleményemet a hatalom bosszújáról, amelynek október 23-án tanúi lehettünk. Meggyőződésem ugyanis, hogy ez volt a hajtóerő azon a napon. Úgy gondolom, Gyurcsány Ferenc nagyon bosszúálló személyiség lehet; az utóbbi két-három évben, amióta mindannyiunk szeme láttára szerepel, ennyit már sejthetünk róla. És éppen ez a bosszúvágy érződik a napi politikában is. Akármennyit gondolkodom és töprengem, akárhány emberrel beszélek, csak arra lyukadok ki, hogy október 23-án is a bosszú megnyilvánulását tapasztalhattuk meg: amiért a fél ország nem hajlandó odaállni melléjük, amiért a parlamenti ellenzék nemkívánatos személynek kiáltotta ki, és amiért mi, ’56-osok sem vagyunk hajlandók igazolni a jelenlegi hatalmat, a kormányfővel együtt. – Az ’56-os Alapítvány ki is adott egy igen határozott nyilatkozatot ezzel kapcsolatban… – Leírtuk, hogy nem vagyunk hajlandók odaállni a hóhérok utódai mellé, nem kérünk és nem is fogadunk el semmifajta állami kitüntetést, hiszen részünkről nem vállalható morálisan az, hogy egy olyan emberrel, akinek anynyi bűn terheli a lelkét, mint Gyurcsány Ferencnek, kezet fogjunk. Ő nem méltó arra, hogy miniszterelnöke legyen Magyarországnak. Persze nem ő az első ilyen: 1994-ben Horn Gyula vezette a kormányt, 2002-től Medgyessy Péter. Jelenleg pedig Gyurcsány Ferenc az ország miniszterelnöke, s minden, ami október 23-án történt, az ő felelőssége. De viszszaemlékezhetünk az augusztus 20-i tűzijáték közben történt tragédiára is; még mindig nem válaszolt arra senki, hogyan történhetett meg, hogy bizonyos embereket figyelmeztettek a közelgő, hatalmas viharra, másokat nem. Öten veszítették életüket, s mind a mai napig nem lehet tudni, valójában hová jutott a vizsgálat, személyesen kik a valódi felelősök. Jómagam már egy héttel korábban hallottam, hogy aznap este nagy viharra lehet számítani, a tűzijátékot mégis elkezdték, hiszen kenyér és cirkusz kell a népnek, hogy addig is kevésbé figyeljen a hátérben folyó ügyekre, hogy addig se tegyen fel kérdéseket. – Hogyan élte meg október 23-át? – Mindenekelőtt hadd hangsúlyozzam: semmi probléma nem lett volna aznap, ha a hatóság nem ver szét békés emlékezéseket, nem lövöldözik békés megemlékezőkre, meggyőződésem szerint éppen Gyurcsány Ferenc parancsára. Részt vettem a Corvin közben tartott ünnepségen, s a végén arra kértem az ott lévőket, ne induljanak a hermetikusan lezárt Kossuth tér felé. Amikor megérkeztünk a Futó utcai lebontott házak környékére, a mi autónkon kívül még csak két másik állt a parkolóban; amikor az ünnepség után visszamentünk, már három busz állt hosszában a kocsik előtt, és a környék telis-tele volt készültségi rendőrökkel. Csak döbbenten próbáltam megérteni, vajon mi történik, mi szükség ennyi rendőrre, holott nincs semmiféle probléma. Már akkor, délután fél 3 környékén érezni lehetett, hogy valami készül. Egy emlékműavatásra mentünk tovább Budakeszire a rakparton, úgyhogy már csak akkor hallottunk arról, mi történik a fővárosban, amikor egymás után jöttek a telefonhívások és telefonüzenetek. Az döbbentett meg leginkább, hogy miközben röpködtek és durrantak a gumilövedékek, és az emberek fuldokoltak a könnygáztól, aközben a kormány magának tűzijátékot szervezett. Egy kormánynak és kormányfőnek ennél már sokkal kevesebbért is le kellett volna mondania; ha előbb nem, hát a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra kerülésekor, amikor szembeköpték egész Magyarországot. Ezekben a napokban tárgyal az Országgyűlés az újabb megszorításokról, a jövő évi költségvetésről, holott senki nem számolt még el az utóbbi négy évben felvett kölcsönökkel. Demokráciában joga van tudni a választópolgároknak, mire költik a pénzüket, miért kérnek hirtelen tőlük még nagyobb hozzájárulást a költségvetéshez. Az elmúlt időszakban pedig nem volt olyan óriási jólét, ami igazolná a temérdek kölcsön felvételét. Nem én vagyok az első, aki megkérdezi: hol a pénz? Választ azonban mind a mai napig nem kaptunk, ezzel még mindig adósa a kormány annak a társadalomnak, amelynek tagjait ismételten megszorítani készül. Ez a halál költségvetése. Emberek tömegei vannak kétségbeesve hazánkban: nem tudják, lesz-e kórház, ami fogadja őket, ha megbetegszenek, megy-e értük mentő, ha balesetet szenvednek, nem tudják, holnap lesz-e még állásuk, nem tudják, miből fizetik ki majd a téli hidegben a gázszámlát. A kormány és az Országgyűlés tagjai is esküt tesznek, amikor hivatalba lépnek, de ezt láthatóan sokaknak sikerül nagyon hamar elfeledniük. Mennyire van a népért egy olyan kormány, amelyik 1956 ötvenedik évfordulóját csakis szűk körben meri és hajlandó ünnepelni, amelyik lezárja a Parlament környékét, hogy az emlékezők még csak egy szál virágot sem helyezhettek el ott, ahol fél évszázaddal korábban szabadságra vágyók százait mészárolták le? Százak haltak meg fél évszázaddal ezelőtt azon a téren, amelyet mostanában műveleti területté nyilvánítottak. Tocsogott a vértől a Kossuth tér annak idején… És itt most Gyurcsány Ferenc és szűk köre magában ünnepelt. – A polgári oldalon hatalmas az elkeseredés. Mit üzen nekik? – Nincs az a reménytelennek tűnő helyzet, amiből ne lehetne kilábalni. Ha feladjuk, az valóban a vég. Remény mindig van. Amikor hosszú éveken át ültünk börtönben, amikor a Kádár-rendszerben megalázottan kellett élnünk, s úgy tűnt, ez soha nem is változik majd, akkor is a remény tartott minket életben. Olyan szempontból persze igaza lehet a mai baloldalnak, amikor azt állítják, ők voltak a rendszerváltók, hogy annyira eladósították ezt az országot, hogy aztán saját maguk kényszerültek időlegesen lemondani a hatalomról, ezt azonban a megmaradt vagyon kimenekítésével elő is készítették. De ha nem is olyan mértékű volt a változás, amilyet sokan vártunk volna – hiszen abban az esetben ma nem lehetne Gyurcsány Ferenc Magyarország miniszterelnöke -, mégsem szabad elkeseredni. Ki kell tartani, eljön még a mi időnk, és akkor lesz Magyarországon egy tisztességes kormány és egy tisztességes országgyűlés, s lesz végre egy emberségesebb élet is. Már nagyon rászolgáltunk erre. Somorjai Viktória