Rengeteg laza ember betekintést nyer a mókába – helyszíni tudósítás a Reklámzabálók Éjszakájáról

A gépkorszak utáni szárnyasbetét-civilizáció császára még mindig a televízió. Minden háztartásban megtalálható, és teljesen mindegy, milyen csatornát vagy műsort választ az alattvaló, a televízióból előbb-utóbb ráveti magát egy reklám. Bármilyen meglepő, e filmecskék között is találhatók azonban kisebb, mikroszkopikus méretű gyöngyszemek. Ha ennek ellenére előítéletből mégis automatikusan nyúlnánk a távkapcsoló után, akkor itt az ideje, hogy egy reklámfilmfesztiválon való részvétellel büntessük magunkat.

Már a régi rómaiak is tudták. A latin eredetű szó jelentése ugyanis harsány kiáltás. A középkori kikiáltók például a bort népszerűsítették így. Az első nyomtatott formájú reklámhirdetés 1518-ban Rostockban jelent meg, és a lottójátékot propagálta. A reklám hamar teret hódított, s a XIX. századra már olyan jelentőséget ért el az épp akkor dívó tréfás reklámversek divatja, hogy neves költők is próbálkoztak efféle strófák írásával. Arany János például – Isten bocsássa meg neki – a Flóra szappant népszerűsítette: „Ágnes asszony! Bolond kelmed?/ Hiszen van otthon Flórája! Sose jöttek volna rája!” A manapság minden elképzelhető formában megjelenő reklám tehát ambivalens fogalom. Míg az ember legszívesebben elmenekülne az ajánlatok plakátvilágából, a jó reklám mint művészeti produktum, érdekli. A frappáns és humoros reklámoknak nagy keletje van az interneten, de a Filmmúzeum tavalyi sorozatának – amely az elmúlt évtizedek reklámjait vette sorra – szintén nagy sikere volt. Ezenkívül már több mint húsz éve létezik egy olyan esemény – hazánkban hat éve -, amely a reklámkészítők és szakmabéliek ünnepe. Jean Marie Boursicot, a Reklámzabálók Éjszakája Turné alapítója 800 ezer reklámfilmet gyűjtött össze filmtárában. Mindez így együtt roppant izgalmas gondolat, amely minden valószínűség szerint mély élménnyel gazdagítja az érdeklődőt, ki estére kelvén belépve a Reklámzabálók Éjszakájára, nyolc órán keresztül állván a strapát, joggal gondolhatja, hogy legalábbis reklámőrültnek vagy szimplán őrültnek kell lennie annak, ki ide belép. Kezdjük ott, hogy ez a rendezvény egyáltalán nem buli. Vagy ha az, akkor a társadalom egy olyan rétege bulizik itt, amelyben minden nő térdnadrágot hord testőrcsizmával és csipkeblúzzal, és úgynevezett lépcsősen nyírt hajzattal rendelkezik. Szóval, aki szereti a trendit, az felgyülemlik a Kongresszusi Központban, amelynek alkalmatlan és nyomasztó nézőtere ezért megtelik. Kezdés előtt karjaiba vehet pár tucat szóróanyagot, promóciós csokit, tollat, cukrot, miegymást a látogató, majd valahogy egy síp is a nyakába akasztódik, amelynek célja az épp aktuális reklámfilm iránti tetszés avagy nemtetszés kinyilvánítása volna. Boldog és boldogtalan fújja is a sípot, ki ezért, ki azért. A tömegen való átcsörtetés szociológiai esettanulmány, hogy vajon miért jött ide ez az egyenarcú, villogó, zajongó és lüktető világ. Nehéz elképzelni, hogy ezt a pár ezer összepréselődött embert maga a reklámfilmnézés vágya vonzotta volna ide, mert az olyasmi volna, mintha a forró vasalóra való ülést követően a készülék gőzkibocsátásának ülve tesztelésére vágynánk. Marad a közösség iránti mély vonzalom mint indok. És valóban, a „jó barát vagyok és közétek tartozom” érzést a műsorvezető is erőlteti; együtt dobbant a sok szív és a sok síp, így hát a rengeteg laza ember végre betekintést nyer a nagy mókába. Indul a mozi. A külföldi reklámfilmek között tényleg látunk kedveset, mulattatót és lírait – az Air France-nak remek marketingcsapata lehet. Aztán berobbant a képbe a magyar retró is. Az őrjöngő tetszésnyilvánítás a Nestlé táblás történeteinél helyénvaló – ki ne emlékezne gyerekkorából a csoki-távirányítóból kiáramló felpörgető fényre. Nosztalgia. A magyar szekcióról a külföldiekhez képest azzal együtt elmondható, hogy gyenge. Nagyon gyenge. A reklámözön végtelen káoszában a sípjába kapaszkodó tudósítóban David Fincher nagy sikerű filmjének, a Harcosok klubjának képei idéződnek fel. Az a rész, amikor Tyler Durden hivatásos skizofrén azt ecseteli, hogyan lehet egy mozifilmbe úgy pornósnitteket vágni, hogy senki ne lássa, de hasson az elmére. A Reklámzabálók Éjszakája végtelen hosszú akciófilmjébe egy névtelen skizofrén is belopott egy láthatatlan snittet, ami egyszer csak bevillantotta az agyba a titkos üzenetet: hajnalban aludni kell.

hádé