Nemrég látott napvilágot egy érdekes közlés, amely szerint a születéskor várható élettartam Kubában és Észak-Koreában meglepően magas. A hír hihetetlennek tűnt, de végül is lehet elfogadható magyarázata. Nehogy azt gondolja valaki, hogy a két kommunista rezsimnek akarunk reklámot csinálni. Csupán arról lehet szó, hogy ebben a két országban a jóléti társadalmakra jellemző fogyasztás még el sem kezdődött, ami előnyükre válik. Közismert, hogy a rossz táplálkozási szokások, a mozgásszegény életmód, az elhízás, az élelmiszerekben elfogyasztott mesterséges anyagok, esetleg a genetikailag módosított termékek nem válnak a fogyasztói társadalmak hasznára. Emellett több olyan genetikai tényező is közrejátszik, amely akaratunktól függetlenül időnként előnyhöz juttathat egy-egy népességet.

A harmadik évezred első századában naponta öntik a hírek az emberiség életét megváltoztató újabb és újabb felfedezéseket, technikai találmányokat, élvezeti szereket, élelmiszereket, gyógyszereket, vegyszerek tömegét. Miközben csábos ígéretek hangzanak el, hogy miként, milyen segédszerek fogyasztásával lehetünk egészségesebbek, szebbek, erősebbek, okosabbak – azt még nem reklámozzák, hogy jobbak -, egyre több civilizációs betegséggel küzd az emberiség. Az alkoholizmus, a dohányzás, a kövérség, a kábítószer az utóbbi 20-30 évben fellépő, újnak látszó betegségek (AIDS, SARS, madárinfluenza, influenza változatai és egyebek) egyre gyakrabban szedik áldozataikat. Megnőtt a szív- és érrendszeri megbetegedések száma, a daganatos betegségeké szintúgy. És akkor még nem beszéltünk a soha nem látott rohanó, stresszes napokról, az önpusztító lelki terhekről, amelyek köztudottan gyengítik az immunrendszert és ezáltal a betegségek elhatalmasodását. Azt hinnénk, hogy a világ egy élhetőbb élet megteremtése felé halad, a tények pedig egész mást mutatnak. Lassan a világot behálózó multinacionális cégek diktálják, hogy miként éljünk, mit fogyasszunk és mennyit, vagyis agresszív reklámjaikkal megmondják, hogy mi „jó” az embereknek. A környezetről már nem is szólva, pillanatnyi profitért lassan egy szemétdomb lesz a Föld, a levegő ellenségünk lesz, csakúgy, mint a szenynyezett ivóvíz. Az erdők kivágásával egyre gyakoribb felhőszakadások akadálytalanul zúdulnak le a hegyoldalakon, sárlavinát, áradásokat okozva. A jobb sorsra érdemes háziállatokat olyan táplálékkal tömik, amelyek idegenek a szervezetüktől, gyógyszerekkel „pumpálják” fel őket a kívánt haszon mértékéig. A föletetett különböző vegyszerek pedig a táplálkozási lánc végén álló emberbe kerülnek, tovább rontva egészségi állapotát. Azoknak a kutatóknak a hangját, akik szólnak a természet megcsúfolása ellen, elnyomja a pénzéhes világgazdaság. Mára már biztos, hogy irányt tévesztett az emberiség. A természetet, amely barátunk volt, amely védte egészségünket, megrontották, figyelmeztetéseit nem vették komolyan. A pénz bűvöletében nem veszik észre, hogy az ember és a természet harcában csak az ember lehet vesztes. A fogyasztói társadalmak egyre messzebb kerülnek a természetes életmódtól, mintegy búra alatt élik életüket, mesterségesen kialakított világban (plázák, irodaházak, fitnesskombinátok, multiplexek stb.) fogyasztják a műélelmiszereket, vizet talán nem is ittak életükben, csak festékes, szénsavas üdítőket, a mozgás azonos a fitnesstermek gépmonstrumainak használatával. Mindezt természetesen használja is, aki bírja pénztárcával, mert ez a „trendi”. Közben fogy a népesség, mert a termékenység egyre csökken, köszönhetően a „műéletnek”. Egy-egy népesség egészségi állapotának legérzékenyebb mutatója a születéskor várható élettartam. Ebben minden olyan külső és belső hatás összegződik, amely meghatározza az emberi szervezet tűrőképességét a jelenlegi körülmények között. Az európai országok többségéhez hasonlítva Magyarországon rövid ideig élnek az emberek, mutatva, figyelmeztetve, hogy valami nagyon nincs rendben társadalmunkban; nem fordítunk kellő figyelmet az egészség megőrzésére és a betegségek megelőzésére. Néhány adat ennek igazolására: 1900 és 2001 között az első ötven évben emelkedett az átlagos élettartam, a férfiak 23,3, a nők 26 évvel éltek tovább, mint 1900-ban. A következő 10-10 évben a javuló tendencia csökkent, sőt, az 1970-es években a férfiak már 0,8 évvel rövidebb ideig éltek, mint 1900-ban, majd ez folytatódott a nyolcvanas években, amikor a férfiak élettartama 0,4 évvel csökkent (Czeizel Endre adatai). Az értékek egyértelműen bizonyítják, hogy a ’70-es és a ’80-as években – a langymeleg Kádár-korszakban – a határon belül élő magyarság egészségi állapota drasztikusan romlott. A ’90-es években javulás mutatkozott, 1990-hez képest 2001-ben a férfiak élettartama 3,1 évvel, a nőké 2,8 évvel emelkedett. (Utóbbira érdemes odafigyelni szociológusoknak és orvosoknak.) Mindent összevetve a magyarság átlagosan 7-8 évvel él rövidebb ideig, mint a nyugat-európai országok lakossága, így egészségi állapotunk inkább a harmadik világ fejlődő országaiénak felel meg; jelenleg a magyarság fogyó és beteges nép, a várható átlagos életkor hazánkban 72,7 év. Az okokat most nem tárgyaljuk meg, mert az egy többkötetes munkára rúgna. Inkább arra szeretném fölhívni a tisztelt olvasók figyelmét, hogy mi lehet az oka annak, hogy a jóléti társadalmakban sem olyan a születéskor várható átlagos életkor, mint amit az ember elvárna. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem nő ez a nagyon fontos, egészséget mérő érték, csupán nem ott és nem olyan ütemben, ahogy azt gondolnánk. Összehasonlításként pillantsunk vissza az emberiség történetébe, hogyan alakult az átlagos életkor? A feltárt temetők csontanyagának életkor-meghatározásából indul ki az antropológus. A kapott érték nem pontos, mivel nincsen benne a csecsemők elhalálozása, vagy például a másutt harcoló férfiak sem kerülnek vissza egy-egy település temetőjébe. Mindenesetre jó tájékoztató adatot kapunk ahhoz, hogy a nagyságrendekben eligazodjunk. Az újkőkorban az európai átlag 21 év volt, a bronzkorban 22 év, Rómában a római korban az átlagos életkor 22 év, a kora népvándorláskorban a Kárpát-medencében 25 év, a késő népvándorláskorban ugyancsak a Kárpát-medencében 28 év, az avarkorban ugyanitt 28 év, a honfoglalás korában 30 év, az Árpád-korban 31 év, a középkorban Angliában 33 év, 1900-1902 között az Egyesült Államokban 49 év, 1937-ben Angliában 62 év, 1960-ban az európai átlag 67 év, 2000-ben Magyarországon 71,3 év, ugyanebben az évben Svájcban 79,7 év (!). Az előbbi értékek a férfiak és a nők átlagéletkorát együtt adják meg. A fentiekből világosan következik, hogy a történeti korokban az emberek korábban haltak meg, de ez nem azt jelenti, hogy nem akadtak köztük olyanok, akik igen magas kort értek meg. Az eddig dokumentáltan legidősebb ember a dán Christen Jakobsen Drakenberg tengerész volt, aki 146 évet élt, 1626. november 18-án született és 1772. október 9-én halt meg. Tehát az idő előrehaladtával határozott tendencia mutatkozik, hogy a születéskor várható élettartam nő. No, nem az égig (mint a fák sem), de egy, a biológia és a környezet által megszabott ideig. A bibliai idők Matuzsáleméről (Matuselach) azt tartják, hogy 900 esztendős korában hunyt el. Ennek értelmezéséhez ismerni kell, hogy a régiek 29,53 napos holdhónapot neveztek egy „évnek”. Ha a hosszú életű ősatya éveit ennek megfelelően olvassuk, akkor mindössze 79 évet kapunk. De ha azt olvassuk, hogy Noé 500 éves korában nemzette Szemet, Kámot (Hámot) és Jáfetet, akkor ez is azt jelenti, hogy éppen csak a negyvenes éveit taposta. Biológiai megfigyelés, hogy a maximális élettartam hozzávetőlegesen hatszorosa a növekedési időszaknak, amely utóbbi egyénenként életmód és genetikai adottságok függvénye. A ma élő embereknél ez 104-110 évnek felel meg. Ha végignézzük a világ különböző országaiban a várható átlagos élettartamot, érdekes kiugrásokat tapasztalunk. Az ENSZ Millenniumi Nyilatkozata nyolc pontjában fektették le azokat a célokat, amelyek biztosíthatják a fejlődő és fejletlen országok felzárkózását 2015-ig. Kofi Annan főtitkár szerint a program 2000. évi meghirdetése után jelentős eredményeket értek ugyan el, de a valódi tenni akarás és a hajlandóság jóval a szükséges alatt marad. A Human Development Report elnevezésű évenkénti nemzetközi felmérés is negatív képet fest a helyzetről: legalább 46, túlnyomórészt afrikai országban lettek sokkal szegényebbek az emberek, mint tíz évvel ezelőtt, a várható élettartam pedig 8 afrikai országban 40 év alá esett. A 2004-ben megjelent felmérésben 177 ország vett részt, az akkori értékek szerint a legmagasabb várható élettartam – 79 év – a norvégoké. Sierra Leone pedig a 177 ország között az utolsó, ahol átlagosan 34 évig élnek az emberek. (A Kárpát-medencében az Árpád-korban ez az érték 31 év volt!) Magyarország a felméréskor a 38. helyen állt, eggyel lemaradva Lengyelország és hattal Csehország. Nálunk az átlagos életkor alig több mint 71 év volt akkor. Egy másik számítási módszert böngészve, amely napjainkra érvényes, érdekes felfedezést tettek a kutatók. Két olyan országban, ahol ma is vegetál a kommunista rezsim, meglepően magas a várható átlagos életkor: ez a két ország Kuba és Észak-Korea. Kubában 77,3 a születéskor várható életkor, Észak-Koreában pedig 77,0 év. Összehasonlításképpen: az USA-ban 77,4, Oroszországban 65,3, Ausztriában 79,0, Svájcban 80,5, Iránban 70,4, Németországban 78,7. Hongkongban 81,6, Japánban 82,0, Ukrajnában 66,1, Romániában 71,3, Magyarországon 72,7, Szlovákiában 74,0 és Botswanában 36,3. Amire felfigyelhetünk: mi lehet az oka, hogy Kubában és Észak-Koreában ez a mutató megközelíti a fejlett ipari országokét? Kuba és az USA között csupán 0,1 a különbség, hazánk pedig 4,7 évvel van lemaradva. Ennek értékeléséhez ismerni kell azokat a főbb tényezőket, amelyek megkurtítják, vagy meghosszabbítják a várható átlagos életkort. Régóta ismert megfigyelés, hogy külső hatásokra az emberek eltérően reagálnak. Példaként említhetjük a tömegpusztító fertőző betegségekkel szembeni eltérő érzékenységet, vagy a kémiai szerekre való reagálást. Az utóbbi esetben jól leírhatók a történések: a kémiai anyag bekerülve a szervezetbe tovább sodródik és sajátos támadáspontokon fejti ki hatását. A felszívódási folyamatot enzimek irányítják, az enzimek pedig kémiailag fehérjék, amelyeknek szerkezetét, működését gének határozzák meg. Ebből következik, hogy a szervezetek reakciója egyes vegyületekre széles sávon mozog. Ezt vizsgálja egy meglehetősen új tudományág, az ökogenetika, az ökológia (környezettudomány) és a genetika (öröklődéstan) kombinációja. Célja a külső hatásokra a szervezetben észlelt eltérő következmények okainak feltárása. Régóta keresik ugyanis annak a magyarázatát, hogy sok dohányos közül miért „csak” 30 százalék betegszik meg tüdőrákban, vagy szeszes italt az emberek többsége fogyaszt, és mégis csak 1-2 százalékuk lesz alkoholista. De bizonyos fertőző betegségekkel szembeni ellenálló képesség is sok esetben genetikai tényezőtől függ, vagy az immunrendszer erősségétől. Visszatérve az eredeti kérdéshez, mi lehet az oka az említett két országban a magas várható életkornak? Kubát véve nagyító alá, az nem kétséges, hogy népessége igen kevert génállománnyal rendelkezik, ami közismerten erősíti az életképességet, a szervezet tűrőképességét. A gazdasági helyzet nem túl rózsás Kubában, a szegénység általános, az Egyesült Államok által fenntartott embargó pedig sok olyan terméktől fosztja meg a lakosságot, amely nem biztos, hogy előnyükre válna. Gondoljunk a mesterséges anyagokkal teletömött, ám tetszetős, esetenként jó ízű élelmiszerekre, üdítőitalokra, vegyszerezett szántóföldeken termesztett zöldségekre és gyümölcsökre, elektroszmoggal szennyezett környezetre (mobilok, háztartási gépek, televíziók stb.) és sok egyéb olyan körülményre, amelyek a jóléti társadalmak velejárói. Vagyis, amit megnyernek a réven, elvesztik a vámon. Mit tehet egy kubai átlagpolgár? Fájó szívvel nélkülözi a luxuscikkeket, megműveli kis kertjét, amit nem vegyszerez, mert a műtrágya és a rovarirtó szer drága, vizet iszik a kevés és drága üdítő helyett, sokat mozog, mivel a közlekedés drága, autója pedig nincs, nem túlsúlyos, mert annyi élelmet nem tud megvenni vagy termelni, hogy elhízzon. Az éghajlat nagyon kellemes, így bizonyos betegségek nem tombolnak körükben. Vagyis tudtukon és akaratukon kívül olyan módon élnek, amely lehet, hogy nem kellemes, de egészségesebb, mint a fogyasztói társadalmak kontroll nélküli, „paradicsomi” élete. Hasonló a helyzet Koreában is, ahol jószerével éheznek az emberek, így a túlsúly következményei, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint talán nem olyan gyakori, mint a fejlett országokban, így a szív- és keringési rendszer betegségei okozta halálozás sem olyan gyakori, mint másutt. A szeszes italok fogyasztása Koreában igen alacsony szinten áll, míg mondjuk Magyarországon az 1990-es években 11 liter volt abszolút értékben kifejezve, addig Koreában ez csupán 3 liter. Ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy a keleti nagyrassz tagjaiban, például a japánokban fokozottan jelentkezik az alkohol kellemetlen mellékhatása, az izomgyengeség. Így van ez a kínaiaknál, a koreaiaknál vagy a vietnamiaknál is. Az alkoholtolerancia elriasztja ezeket az embereket az alkoholfogyasztástól, így körükben alkoholbetegség nem szokott előfordulni. Talán nem meglepő, hogy az igen magas életkort megélő norvégoknál van érvényben a világ leghumánusabb géntörvénye. Még 1987. június 12-én egy királyi rendeletben kineveztek egy Biotechnológiai Testületet, és azzal bízták meg, hogy vizsgálják meg a biotechnológiai kutatás irányzatait, alkalmazását és a környezetre, valamint az egészségre gyakorolt hatását. Ezt elvégezték, és az eredmény alapján új géntechnológiai törvény született, amit 1993. április 2-án megszavaztak, szeptember 1-jétől pedig életbe lépett. Az elmondottakból kitűnik, hogy a genetikai adottságok mellett a környezeti ártalmak okozzák a legtöbb bajt, ami a várható életkor megrövidüléséhez vagy meghosszabbodásához vezethet. A napokban elfogadott konvergencia – alias kormányprogram – hatását a magyar népességre nyilván megtaláljuk majd egy későbbi elemzésben. Ha addig nem teszünk valamit ellene. Lehet, hogy Gyurcsány Fidel Castrót akarta utánozni, és a magyarság érdekében cselekedett? (hankó)