Szeretek rohanni. Csak akkor tudok lazítani, ha elutazom, mert itt a városban, ha kimegyek az utcára, rögtön lekapcsolnak. Egyre többen állítanak meg, de ma már nem anynyira orvosi, inkább szociális gondok miatt. Írta: Boros Károly Fotó: T. Szántó György

– Orvoshoz fordulnak ilyesmivel is? – Két falu orvosa vagyok, az egyik Dejtár, 1300 lelkes, innen nyolc kilométerre van, ott önkormányzati képviselő is vagyok. A másik Patak, nem sokkal messzebb, és még itt Gyarmaton is van 200 betegem, akik ragaszkodtak hozzám. A képviselőség egy ideig szünetelt az életemben, mert egy idióta törvény miatt háziorvosként nem lehettem helyi képviselő, de ezt már megszüntették. – Miféle bajokkal állítják meg a faluban? – Nincs tűzifájuk, sokgyerekes család, nem telik nekik, szóljak a szociális bizottságnál, hogy segítsenek. Kikötötték a vízórát tartozás miatt, de előtte nem figyelmeztették, öt gyerek van, szóljak, hogy kössék viszsza, kifizetik. Egy harmadik család ugyanígy van az árammal, és így tovább. Ilyenkor az ember kikönyörgi az intézményeknél. Persze ők is hibásak, mert nem figyeltek oda, mikor határideje lett volna a fizetésnek. Érzelmileg azonosulok ezekkel az emberekkel, érzem, hogy közéjük tartozom. – Vannak köztük cigányok is? – Vannak. – Melyik párt színeiben ül az önkormányzatban? – Nem ülök, rohanok egész nap, és nem vagyok párttag, nem is leszek, én nem a politikai csatározásokban akarok részt venni, szerintem a népet kell szolgálni – az nemes dolog. Orvosként is, képviselőként is erre törekszem. Előbbit éppen most torpedózza meg az SZDSZ-es egészségügyi vezetés. Különben a miniszter itt nem messze, Salgótarjánban volt fül-orr-gégész, a szakmai képességeit inkább hagyjuk. Válságos az egészségügy helyzete, a miniszter úrnak azért kellene küzdenie, hogy ezt megoldja. – Nem azért állították oda. – Én azt jól tudom, azért tették oda, hogy lepusztítsa az egészségügyet. Már olyan sikereket ért el ez a politika, hogy egy gyereksebészetnek alapítványokon keresztül kell 10-20 milliót gyűjteni, hogy lélegeztetőgéphez jusson, mert a régi már olyan öreg. Egyet tudok: ez a nép, ez a szegény Nógrád megyei nép már tovább nem nyúzható. Ezeknek az embereknek vizitdíjat bevezetni aljasság. Hónapról hónapra élnek, rendszerint adósságokból, amit görgetnek maguk előtt. Nekik pár száz forint is számít. Az elrendelő minisztérium nincs tisztában vele, hogy ezzel arra kényszerítik a sokgyermekes családokat, hogy az orvosi vizsgálat díjának kifizetése után a felírt gyógyszereket már ne váltsák ki. Már most is sokszor én veszem meg egy-egy szegényebb családban a gyerekeknek a gyógyszert, tápszert, pelenkát. Egyetlen megoldás az egészségügyben a következetes állami szerepvállalás. A társadalom kettészakadása nemcsak politikailag, hanem az egészségügyi ellátásban is be fog következni. Lesznek a régi rendszer szerinti kiválasztottak, jelenleg éppen milliárdosok, és lesznek halálra ítéltek. Ez így elsőre erősen hangozhat, de látnunk kell, hogy a gépezet nem ismer könyörületet. – Mit lehet ez ellen tenni? – Éppen most van Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe, 800 éve született, eszünkbe juthat, hogy a rá jellemző gondolkodás, a szolgáló szeretet, mennyire nem követendő manapság, pedig mindenki, még a leggonoszabb ember is vágyik a szeretetre. Nem lehetünk a világ megváltói, ehhez kicsik vagyunk, de saját környezetünkben példát mutathatunk. Mindenkinek, pártállástól függetlenül, saját magával kell elszámolnia tetteiért. Ma is élnek követendő példaképek, ilyen Böjte Csaba Erdélyben élő ferences szerzetes, aki önzetlenül segít az árva, elhagyott, nyomorba süllyedt gyermekeken. – Miért esnek így szét a családok? – Ötven évvel ezelőtt még otthon haltak meg az emberek, családi körben. De ma már család sincs. Mert nincsenek apák. Amik ma a nagyvállalatoknál történnek, ahogy kiszipolyozzák az embereket, az vérlázító – és ezt engedi az állam. Elszomorító látni, hogy a munkalehetőségek csökkenése miatt sokan csak tengetik az életüket, akik pedig dolgoznak, azok a mamutvállalatoknál rabszolgaként húzzák az igát. Sokan járnak a hajnali órákban nagy távolságokat megtéve a munkahelyükre, és késő este elfáradva, lelkileg meggytörten térnek haza a családjukhoz. Üzemorvosként is dolgozom, látom, milyen gyorsan használódnak el mind a nehéz testi munka, mind az állandó lelki feszültség miatt. Elhasználódott, fáradt emberek 40 évesen, és nem figyelnek az öregekre. Már falun sem tartják a vasárnap szentségét, a munkaadók által kikényszerítetten folyamatosan robotolnak. Sajnos a régi szakmák becsülete is megszűnőben van, az igazi kisiparosok eltűnnek. Dejtáron fiatalok kimentek Németországba, szeméttelepen dolgoztak a bűzben, mocsokban, szemetet válogattak. Nem tudom, mennyit fizettek nekik érte. – Milyen az emberek egészségi állapota azokban a kis falvakban, ahol gyógyít? – Rengeteg rákos beteg van a körzetemben. Már alig van olyan család, ahol ne halt volna meg valaki rákban. Mindig megkísérlem meggyőzi a családot, hogy az egészségügy számára már vállalhatatlan állapotú beteget vállalják, hogy otthon, szerettei kezét fogva induljon el a másvilágra. Hogy mi az oka ennek a sok tumornak a környéken? Elsősorban Csernobil, mert az országnak ez a része elég nagy adagot kapott a sugárszennyezett porból. Aztán ott van a növények permetezése, és most már itt vannak a génkezelt növények is, bár erről még nincs tapasztalat. – Ami természetellenes, az már gyanús. – Ugyanezt mondom én is. Szerencsére termeszteni nem engedik ezeket. Ez az egyetlen jó dolog az utóbbi években. De az ilyen növényeket tartalmazó kész áru már bejöhet, például a szója már ott van az üzletekben. – Azt mondta, képviselőként nem csatározásokban akar részt venni, de ahogy hallottam, október 23-án mégsem kerülte el a politika. – Végleg kettészakadt az ország. Én is ott voltam október 23-án az Astoriánál. Nagyon szépen indult a nap, délelőtt a 301-es parcellában kezdtük, körülbelül százan lehettünk, utána jött a Corvin köz, ott már volt vagy 60 000 ember, aztán az Astoriánál megvolt a Fidesz-gyűlés. Mikor vége lett, a rendőrség rátámadt a hazafelé tartó tömegre. Könnygázzal, lovasrohammal, gumilövedékkel, vízágyúval. Beszaladtam a Burger Kingbe, ott már többen sírtak a gáztól, mert oda is beáramlott. Egyszer csak hatalmas ütés az ajtón, bejött egy kétméteres gorilla, utána még többen, kivágták az embereket egyenként az utcára a könnygázba, és ütötték őket. – Mi indította arra, hogy 56-os emlékművet állítson itt Balassagyarmaton? – Tudós vénával megáldott kanonok-plébános urunk egyre több előadást tart a templomban. Egy alkalommal az 1956-os forradalom eszméjéről beszélt. A templomból kifelé jövet villant be a gondolat, hogy emléket kellene állítani a hősi halált halt, és a még élő, meghurcolt, megalázott embereknek. Igen magas támogatóm lehetett, mert minden szív ajtaja megnyílt előttem, még a legelutasítóbbnak ismert emberek is támogattak. A műalkotásokat elismert fafaragók készítették. A szobrot Jan Chovan szlovák művész, aki nagyszülei révén magyar, a kopjafát és a keresztet Egri István. A keresztre azt véste, Devictus vincit! Legyőzetve győz! Ez a Krisztusra vonatkozó mondat jól jellemzi az 1956-os szabadságharc sorsát. Balassagyarmat, a legbátrabb város, a Civitas Fortissima méltó rá, hogy magáénak is vallja a hősök emlékét, hisz 1919-ben az itteni polgárok és vasutasok önfeláldozóan harcoltak a betolakodó cseh légiók ellen, szinte puszta kézzel, botokkal, életüket nem kímélve, és megvédték városunkat az elcsatolástól. Az 1956-os szabadságharcot idegen megszállók túlerejével verték le a magyarországi hazaárulók Kádár János vezetésével. Életem legboldogabb napja a lányom születése volt, a második legboldogabb a mostani október 15., az 1956-os emlékmű avatása, amit sok barátom segítségével állítottam. Annak örülök legjobban, hogy az avatásra eljöttek baloldaliak és ateisták is. Ezt hiányolom legjobban az országban. – Talán a baloldaliak kezdenek rájönni, hogy ők is magyarok. – Jó lenne. Erre az emlékműre, amíg élek, büszke leszek. A szobor az engedélykéréstől a kivitelig három hónap alatt készen lett. Gyönyörű, megható hazafias műsor keretében több százan, ismerősök, barátok ünnepeltünk. Ahogy a szabadságharc hőseire gondoltam, eszembe jutott, hogy Deák Ferenc mondása ma is igaz és követendő. „A hazáért kockáztatni kell mindent, de a hazát kockáztatni semmiért nem szabad.” Ehhez szeretni kell a hazát. A család adja a biztos alapot az embereknek, a belső összhangot, amely nélkül nem tudjuk tisztán szeretni a hazánkat, márpedig haza csak ott van, ahol szeretet is van. – Beszéljen a családról, a felmenőkről is így a vége felé, ha már nem ezzel kezdtük. – Kisvárdán születtem 1955-ben, de onnan 35 kilométerre, egy szabolcsi faluban, Nagyhalászban nőttem fel, ahol édesapám állatorvos volt majdnem négy évtizedig. Magam egy emberöltő óta élek palócország fővárosában, Balassagyarmaton. Már első éves egyetemista koromban, a hetvenes évek közepén falusi háziorvos akartam lenni. Mindig is a régi vágású, a családokkal együtt élő és együtt érző orvosok voltak a példaképeim. Anyai nagyapám, aki gyógypedagógus igazgató volt Kisvárdán, még gyerekkoromban figyelmeztetett, hogy az emberek testből és lélekből állnak, és ezt a kettőt együtt kell kezelni. Keveset hallani a szakmában olyan emberekről, mint Batthyány Strattmann László, aki bármelyikünk példaképe lehetne lelkiismeretes, önfeláldozó munkájával. Ma a fő cél a papírhegyek Himalája méretűvé növelése, a gyógyító munka leértékelése. Felmenőim éltek Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, Amerikát megjárt magyar földművesek lelhetők fel közöttük, de például Lengyel származású üknagyapám Podolin város főjegyzője volt. A magyarság hányatott sorsa végigkísérte őket életükben. Üldözés, kiutasítás, újrakezdés és sok-sok munka. Dédnagyapám a Kárpátokban volt erdőtiszt, Perecsenyben, az ő bambusz hegymászó botja sokat izgatta a fantáziámat gyerekkoromban. Most itt áll a szobában, és várja, hogy elinduljak vele. Álmaimban sokat repültem magas hegyek fölött, most már legalább tervezem, hogy az ő botjával még följutok a Vereckei-szoroshoz. Remélem, valóra válik. Egész életem vándorút, hatalmas rohanás, verseny az idővel, és ebben a versenyben sokszor az idő győz, mert a nap 24 órája kevés. Nálam még a kikapcsolódás is fárasztó tud lenni, a lányommal és barátaimmal folytatott teniszmeccsek, a sífutás a családdal, a kirándulások a hegyekben, régi magyar várak felfedezése komoly erőt igényel. Sokan mondják, akik féltenek, hogy két végén égetem a gyertyát, ez így igaz, de teljes értékű életet szeretnék élni, s ezért erőn felül kell vállalni, hogy az ember tiszta lelkiismerettel tudjon megtérni szeretteihez. Nagyszüleim kedves imája így kezdődik: „Nehéz a keresztem megváltó Jézusom, De amit rám mértél, szívesen hordozom.”