Svante Pääbo kapja az orvosi-élettani Nobel-díjat
Svante Pääbo svéd genetikus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az evolúciós genetika területén elért eredményeiért – jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
A 67 éves svéd tudósnak a neandervölgyi ember genomjának szekvenálásáért, a gyeniszovai ember azonosításáért és a paleogenomika tudományterületének megalapításáért ítélték oda az elismerést.
„Azzal, hogy felfedezte, milyen genetikai eltérések különböztetik meg a ma élő embereket a kihalt emberféléktől, alapot nyújtott annak feltárásához, mi tesz bennünket, embereket ennyire egyedivé” – méltatta munkásságát a bizottság.
Mint Thomas Perlmann, a Nobel-bizottság titkára a bejelentést követően elmondta, Svante Pääbót annyira meglepte a díj híre, hogy elakadt a szava.
„Megkérdezte, hogy elmondhatja-e valakinek, elmondhatja-e a feleségének, és én azt mondtam, hogy persze. Hihetetlenül örült a díjnak” – mondta Thomas Perlmann, aki Lipcsében érte utol telefonon a svéd kutatót.
Pääbo munkásságával átalakította az ember eredetének kutatását, mivel az általa kifejlesztett megközelítések lehetővé tették régészeti és paleontológiai maradványok DNS-szekvenciáinak, vagyis a DNS-ben lévő bázisok sorrendjének a vizsgálatát.
Bár neandervölgyi csontokat már a XIX. század közepén felfedeztek, a tudósok csak DNS-ük megismerésével tudták teljesen felfedni az ember és a kihalt rokon fajok közötti kapcsolatokat.
Pääbo legfontosabb eredményeinek egyike egy teljes neandervölgyi genom szekvenálása volt, amelynek eredményeit 2010-ben publikálta. A nevéhez fűződik egy korábban ismeretlen emberelőd, a gyeniszovai ember felfedezése is egy Szibériában talált 40 ezer éves kisujjcsont-töredék genetikai vizsgálatával.
Pääbonak azt is sikerült megállapítania, hogy a neandervölgyiek és a gyeniszovaiak, valamint a Homo sapiens között az egymás mellett élésük idején génátvitel is történt. Az európai és ázsiai származású mai emberek genomjának mintegy 1-4 százaléka származik a neandervölgyiektől, Délkelet-Ázsia egyes részein pedig az embereknek akár 6 százaléknyi gyeniszovai DNS-ük is lehet.
Ennek a génátvitelnek ma is jelentősége van: befolyásolja például, hogy milyen immunválaszt adunk a fertőzésekre, így a koronavírusra is.
Svante Pääbo 1955-ben született Stockholmban, apja Sune Bergström Nobel-díjas biokémikus volt. 1986-ban doktorált az Uppsalai Egyetemen, majd posztdoktori ösztöndíjasként a Zürichi Egyetemen és a Kaliforniai Egyetem Berkeley-i intézményében folytatta tanulmányait. 1990-ben lett a Müncheni Egyetem professzora.
Az 1990-es évek végén a németországi Lipcsében megalapította a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézetet, ahol jelenleg is dolgozik. Emellett egy japán posztgraduális felsőoktatási intézmény, az Okinavai Tudományos és Műszaki Intézet professzora is egyben.
A kitüntetett 10 millió svéd koronát (375 millió forintnyi összeget) kap. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.
Az orvostudományi Nobel-díjat 1901 óta most 113. alkalommal ítélték oda, összesen 225 kitüntetettnek: 40 alkalommal kapta egy, 34 alkalommal két, 39 alkalommal három tudós megosztva az elismerést. A 225 kitüntetettből 12 nő, akik közül csak Barbara McClintock vehette át egyedül a díjat 1983-ban. A kitüntetést kilenc alkalommal (1915, 1916, 1917, 1918, 1921, 1925, 1940, 1941 és 1942) nem ítélték oda. A díjat egy kitüntetett nem vehette át: a német Gerhard Domagknak Adolf Hitler parancsára vissza kellett utasítania a neki 1939-ben megítélt orvosi Nobel-díjat, a tudós az érmet és az oklevelet (a pénzösszeget már nem) csak 1947-ben kapta meg.
Az eddigi legfiatalabb kitüntetett a kanadai Frederick G. Banting volt, aki 1923-ban harminckét évesen vehette át a díjat, míg a legidősebb az amerikai Francis Peyton Rous, aki nyolcvanhét éves volt, amikor 1966-ban neki ítélték a kitüntetést. 1947-ben fordult elő első alkalommal, hogy egy házaspár mindkét tagja, Gerty és Carl Cori is megkapta az orvosi Nobel-díjat, majd 2014-ben a norvég May-Britt Moser és férje, Edvard Moser szintén megosztott orvosi Nobel-díjat kapott. A legidősebb élő kitüntetett az 1924-ben született francia-amerikai Roger Guillemin, aki 1977-ben kapta meg az elismerést. 2011-ben a kanadai Ralph Steinman a kitüntetés bejelentése előtt három nappal meghalt, de a díjat – amely 1974 óta posztumusz nem adható – nem vonták vissza, mert a bizottság a döntés meghozatalakor nem volt a hír ismeretében.
Érdekesség, hogy a jelöltekről ötven évig nem közölhető információ. Így például csak a fél évszázad lejártával derülhetett ki, hogy Sigmund Freud osztrák pszichiátert több mint tucatnyi alkalommal jelölték, ennek ellenére sem kapta meg a díjat.
Az élettani-orvosi Nobel-díjnak eddig három magyar vagy magyar származású kitüntetettje volt. Bárány Róbert (1876-1936), aki Svédországban élt, 1914-ben kapta a díjat „a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért”. 1937-ben Szent-Györgyi Albert (1893-1986) kapta a kitüntetést „a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen ami a C-vitamin és a fumársav-katalízis felfedezését illeti” – ő az egyetlen magyar tudós, aki idehaza folytatott kutatásaiért kapta meg a díjat. Az Amerikában letelepedett Békésy György (1899-1972) „a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért” 1961-ben kapott orvosi Nobel-díjat.
Az elmúlt évtized díjazottjai:
2012 – A brit John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja azért a felfedezésért, hogy az érett sejteket vissza lehet programozni pluripotens sejtekké, amelyekből a test valamennyi szövete kialakítható.
2013 – Az amerikai James E. Rothman és Randy W. Schekman, illetve a német-amerikai Thomas C. Südhof a sejt szállítórendszerének szabályozásával kapcsolatos felfedezésekért.
2014 – Az amerikai-brit John O’Keefe, illetve a norvég May-Britt Moser és férje, Edvard Moser az agykutatás területén elért eredményeikért.
2015 – Az ír William C. Campbell és a japán Omura Szatosi a fonálféreg-fertőzések – mint a folyami vakság és a nyirokfilariázis -, illetve a kínai Juju Tu (Tu Ju-ju) a malária elleni újfajta kezelés kidolgozásáért.
2016 – A japán Oszumi Josinori az autofágia, vagyis a sejtekben zajló, leegyszerűsítve „önevésként” emlegetett folyamat területén elért eredményeiért.
2017 – Az amerikai Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young a cirkadián ritmust, azaz a „napi biológiai órát” szabályozó molekuláris mechanizmus kutatásáért.
2018 – Az amerikai James P. Allison és a japán Hondzso Taszuku a rák elleni modern immunterápia, a negatív immunreguláció gátlására alapuló tumorterápia kifejlesztéséért.
2019 – Az amerikai William Kaelin és Gregg Semenza, valamint a brit Peter Ratcliffe annak felfedezéséért, hogy a sejtek miként érzékelik az oxigénszint változását és hogyan alkalmazkodnak hozzá.
2020 – Az amerikai Harvey J. Alter és Charles M. Rice, valamint a brit Michael Houghton a hepatitis C vírus felfedezéséért.
2021 – Az amerikai David Julius és a libanoni-amerikai Ardem Patapoutian a hőmérséklet és a tapintás érzékeléséért felelős receptorok felfedezéséért.
