Grossi Twitteren arról tájékoztatott, hogy Ihor Murasov biztonságban van, és hazatért családjához.

Hirdetés

Murasov őrizetbe vételét az ukrán állami atomenergiaipari vállalat, az Enerhoatom vezetője, Petro Kotyin jelentette be szombaton. Telegram-üzenetében azt közölte: Murasov péntek délután autóval Enerhodarba tartott az atomerőműből, de orosz járőrök feltartóztatták, és szemét bekötve magukkal vitték. Hozzátette: az esetről értesítette a NAÜ-t is.

Az ügynökség ezt követően jelezte: „kapcsolatba lépett az illetékes hatóságokkal”, de nem nevezte néven Oroszországot, s később azt közölte, hogy Murasovot „ideiglenesen vették őrizetbe”. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az őrizetbe vételt „az orosz állami terrorizmus újabb megnyilvánulásának és a nemzetközi jog súlyos megsértésének” nevezte.

Az Európa legnagyobb nukleáris létesítményének számító zaporizzsjai atomerőművet az orosz erők márciusban, röviddel az Ukrajna elleni támadás kezdete után foglalták el. Az atomerőmű körül többször fellángoltak a harcok, a felek egymást vádolják a támadásokkal, a NAÜ pedig „nukleáris biztonsági és védelmi övezetet” kialakítását sürgeti.

Az ügyben Grossi a héten Kijevbe és Moszkvába is ellátogat.

Korábban írtuk