Támadások sorozata, a naturálisan megjelenített erőszak elleni tiltakozás, a szélsőségesség vádja – mindez ismerős Mel Gibson előéletéből. A Passió kavarta viharokat – és az általa termelt bevételt – legújabb filmje, az Apocalypto azonban már csak tárgya okán sem múlhatja felül. Hiába az ismét autentikus nyelv, a míves ideológiai alapötlet, a film nyomába sem érhet a Krisztus életét bemutató elődjének, mert a szép és nagy volumenű alapgondolat elsikkad valahol az esőerdő mélyén, az erőszak ilyen fokú bemutatásában egyszerűen nüanszokká alakul – ha nem figyelünk elég jól. Látszatra bármennyire laposnak tűnjék is az Apocalypto, azért az alapján, amit sugall, csoda, hogy Mel Gibsont még nem bojkottálták az Amerikai Egyesült Államokban.

A film trailere sokat ígérő, jócskán misztikus és lelket borzongató előzetes volt egy civilizációról, amelynek vesztét a fenevad arcú ember okozza. Az elváráshorizont persze magas, s mikor a vásznon megjelenik a film mottója Will Durant tollából, a várakozás beteljesedőnek is tűnik. Egy nagy civilizációt csak akkor lehet elpusztítani, ha már belülről elpusztította önmagát – ilyetén öszszegezhető a film vezérelve. Ehhez képest kissé esetlen képsorok peregnek le a szemünk előtt, és nem is értjük igazából, hol járunk. A nagy csinnadrattával beharangozott vérengzés és az emberi lét titkai helyett a hanyatló inkák falusi törzsének belső viccei következnek, tatuhere-etetés a nemzésre képtelen vadásszal és társai. A film ugyanakkor cseppet sem sekélyes. Ennek a csapatnyi embernek épp ez a hétköznapi öröme, a humorban, munkában és harmóniában zajló önnön természetessége. A kezdő jelenet kissé erőltetettnek tűnő idill hangulata egyértelműen ellenpontozása annak a förtelemnek, ami ránk vár, annak, ami a jóság és szeretet ellentéte, ami maga a legbelső gonosz. A valós értékek első csírája a család és harmónia képében jelenik meg szemünk előtt. Jaguár Mancs, a tisztaszívű vadász legfőbb motivációja ugyanis családja iránt érzett szeretete. Az Apocalypto innentől kezdve egy roppant zavarba ejtő filmként működik. Tudjuk, mi a célja, érezzük is, de nem látjuk, mert rejtett, apró motívumok formájában jelenik meg a vásznon a lényeg, azt az érzetet keltve, hogy a társadalom sokkal betegebb annál, mintsem azt megértse. A maja civilizáció önnön pusztulása felé rohan. Az őserdő mélyén rejlő falusi törzs harmóniája tökéletes ellentéte annak a nagyvárosi, barbár pusztításnak, amit az elembertelenedés utolsó határa hozott létre. A lélek minden erényétől megfosztott, önmagukból kikopott gyilkosok lemészárolják a törzset, s tucatnyi embert hurcolnak magukkal, hogy emberáldozatot mutathassanak be az istenek felé. Az isten fogalma ugyanekkor már mit sem számít. A gyilkolás panem et circenses alapon zajlik, az éhező nép száját ámítással, mutatvánnyal kell befogni. Az ember végletesen ember ellen fordul, a hit pedig a fogyasztói társadalom korcs igényeinek kielégítésére szűkül. A népet vezető diktátor a napfogyatkozás fizikai tényét használja fel az emberek hiszékenységének kiaknázására, míg Big Mac gyermeke olyan természetességgel nézi végig ártatlan emberek szívének kitépését, mintha épp egy computeres játék előtt ülve, mélységes élvezettel gyilkolná le a Megamészárlás III. egyik pixel-alakját. A társadalom már nem tud tovább fejlődni, a felperzselt, felélt világ képtelen az ember emberi vonásainak megtartására. Jaguár Mancs és törzse ezzel szemben a szeretet metaforájaként jelenik meg a filmben, az egyetlen megoldásként az önmagát felperzselő, az önpusztítást legmagasabb fokon művelő világ mocskára. Mikor a főhős szeme láttára vágják el apja torkát, pusztán, hogy öncélú kínt okozzanak számára, apja utolsó szavaival azt súgja neki: ne félj! S a félelem eltűnik belőle, mikor ráébred, otthon van családja körében és hazája földjén. Ez a félelem a legvilágibb párhuzam Mel Gibson filmjében is. Az amerikai nép külső támadásokkal folyamatos rettegésben tartásának megmutatása nem titkolt célja a rendezőnek. A félelem végtelen fertőző erejétől való megszabadulás, s a tiszta szeretet elfogadása az eszköze annak, hogy az ember ne tegyen meg bármit az életben maradás, a vegetáció puszta okáért. A halál, az értelmetlen pusztulás, s embertelen ember tiszta ember ellen fordulásának sora végül csapatnyi spanyol hódító érkezésével zárul. Miután a maja civilizáció már felélte a föld tartalékait, kiszipolyozta az életet, s mintegy a romlásba döntötte önmagát, megkezdődhet az Apocalypto, az új világ. Amelyben a külső társadalom könynyűszerrel veszi el a földet, ahol már elsötétült a Nap, és kvázi beteljesedett a Jelenések könyvének mindhét csapása. Herbák Dóra