Magyarország egyetlen kritériumot sem teljesít

Alig két és fél évvel az uniós csatlakozás után, január elsejétől az euró lett a hivatalos fizetőeszköz Szlovéniában. Déli szomszédunk kedvezőtlen hatásként némi áremelkedést, kedvezőként viszont a tőkebeáramlás megduplázódását várja a közös valutától. A többi euróra pályázó országban lelassult a feltételek teljesítése. A leginkább Magyarországon, hazánk immár egyetlen kritériumnak sem felel meg.

A szokásos újévi mulatságokba belesimulva, visszafogottan ünnepelték a szlovének az euró bevezetését. Bár a jegybankelnök, valamint a pénzügyminiszter éjfél után egy perccel kamerák kereszttüzében vett ki néhány euróbankjegyet a pénzkiadó automatákból, bizonyítva, hogy sikerült megvalósítani az átállást, a lakosság többsége – szemben az öt évvel ezelőtti nyugat-európai hisztériával – nem tülekedett az új pénzért. Pedig jó néhány bankfiókot is kinyitottak elsején, hogy így is megkönnyítsék a váltani szándékozók életét. A visszafogottság oka talán az, hogy a szlovének 90 százaléka már eddig is használta az eurót. Ami szintén azt mutatja, hogy a kétmilliós kis ország integrálódott leginkább Nyugat-Európához a 2004-ben csatlakozottak közül.

Sima úton Pedig a határidők akár sietségre is okot adhatnának. Épp az integráltság miatt ugyanis a szlovén kormány minden eddiginél rövidebb, csupán kéthetes határidőt hagyott, hogy a lakosság felhasználhassa tolárbankjegyeit. A kettős valutarendszer csak január 14-ig lesz érvényben, vagyis a boltok eddig fogadják el a tolárt és az eurót is fizetőeszközként – visszaadniuk azonban már szigorúan csak euróban szabad. Ezután már csupán a bankokban lehet a tolárt euróra váltani, majd márciustól már ott sem. Csupán a szlovén központi bank vállalja az átváltás, a bankjegyek esetében korlátlan ideig, az érmék tekintetében pedig év végéig. A bankszámlákat január elsejével természetesen automatikusan átállították euróra, ahogy a vállalatok egymás közötti elszámolását is az új pénznemben bonyolítják. A szlovén kormány óriási mennyiségű új pénzt rendelt az Európai Központi Banktól, valamint a szlovén euróérmék előállításával megbízott finn pénzverdétől. A kétmilliárd euró közel kétszeresen múlja felül az eddig forgalomban levő tolár mennyiségét, vagyis minden bizonnyal elegendő lesz az igények kielégítésére. A tolárt 239,60-as árfolyamon váltják, emiatt sokan attól tartanak, hogy az átállás kisebb áremelkedéssel jár majd, mert a nyilvánvalóan szükséges kerekítéseket a kereskedők fölfelé fogják végrehajtani. Ennek elkerülésére Szlovéniában már 2006 márciusától kötelező tolárban és euróban is feltüntetni az árakat, és ez így marad a tolár kivonása után is, egészen 2007 júniusáig. Ennek segítségével ugyanis a vásárlók lényegesen könnyebb észrevehetik az esetleges áremeléseket. Azt azonban beszédében még a szlovén miniszterelnök is elismerte: bizonyos esetekben – például a parkolóóráknál – még az állami tulajdonú cégek is kénytelenek árat emelni a kerekítések miatt. A szlovén költségvetésnek azonban még a lakosságnál is többe kerül az euró bevezetése. Becslések szerint az átállás költsége mintegy egymilliárd euró (250 milliárd forint) – az állami vezetők szerint azonban ez bőven megtérül. Az euró bevezetésével ugyanis megszűnik az árfolyamkockázat, megszűnnek az átváltási költségek, vagyis a nyugati befektetők úgy kezelhetik Szlovéniát, mintha otthon lennének. Emiatt a kormány 2008-ra a korábbi éves tőkebeáramlás dupláját várja – tehát mintegy 11 milliárd eurónyi befektetést. – Büszkék lehetünk arra, hogy felvételt nyertünk az exkluzív klubba – nyilatkozta az euró bevezetésének éjszakáján Andrej Bajuk pénzügyminiszter. S valóban, a Magyarországgal szomszédos kis állam mindössze két és fél évvel uniós csatlakozása után simán teljesítette a közös valuta bevezetésének a feltételeit. Emlékezetes, a tolárt 1991-ben, Jugoszlávia szétesése után vezették be Szlovéniában. Nem véletlen, hogy az egykor legészakibb jugo tagköztársaság függetlenségre tört: mindig is a térség legfejlettebb területe volt. Szlovénia gyakorlatilag már a kilencvenes évek közepén kirítt a többi csatlakozásra váró ország közül: az egy főre eső GDP már akkor kétszeresen meghaladta a magyarországit, ennek megfelelően a fizetések is, a szlovén életszínvonal már akkor a nyugat-európai átlag 59 százalékán állt. Amikor Szlovénia 2004-ben hazánkkal együtt csatlakozott az unióhoz, rögtön jelezte, hogy a legrövidebb időn belül be kívánja vezetni az eurót. Ennek megfelelően már 2005-ben teljesítette a bevezetés feltételeit, így az előírt egy év türelmi idő lejárta után, 2006 márciusában az unió áldását adta a szlovén euróra. Az ország jelenleg is olyan gazdasági mutatókkal rendelkezik, amit sok nyugat-európai kormány is irigyelhet: a költségvetési hiány 1,8 százalék, az infláció 2,5 százalék, a munkanélküliség 6,3 százalékos, ugyanakkor a GDP évi 4 százalékkal nő.

Lassuló újak Nem valószínű, hogy a gyors szlovén csatlakozás után egyhamar tovább bővül az eurót bevezető országok köre. A másik 2007-es pályázót, Litvániát 0,2 százalékkal magasabb, és növekvő inflációja miatt tavaly nyáron elutasította az Európai Bizottság. S az Európai Központi Bank decemberi jelentése szerint a másik nyolc 2004-ben csatlakozott állam is a korábbi vállalásoknál lényegesen lassabban halad a közös valuta felé vezető úton. A fő problémát általában az infláció és a költségvetési deficit jelenti – emiatt Csehország, Lengyelország és Magyarország már nem is tűz ki céldátumot az euró bevezetésére. Az euró bevezetésének öt feltétele van: a költségvetési hiány nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát; az államadósság nem lehet több a GDP 60 százalékánál; az infláció nem lehet magasabb, mint a három legjobban teljesítő eurózóna-tag + 1,5 százalék; a hosszú távú kamatok nem lehetnek magasabbak, mint a három legalacsonyabb kamatszinttel rendelkező ország + 2 százalék; s a nemzeti valutát két éven belül nem értékelhetik le, valamint nem ingadozhat +/- 15 százaléknál nagyobb mértékben. A kamatlábakról szóló feltételt (jelenleg ez 6,2 százalékot jelent) Magyarországon kívül mindenki teljesíti. Az államadósságról szólót – Cipruson, Magyarországon és Máltán kívül – szintén szinte mindenki. Az inflációt azonban (2,8 százalék) már csupán Cseh- és Lengyelország, valamint Ciprus, a költségvetési deficitet Észt- és Lettország, valamint Ciprus képes teljesíteni. A leértékelődéssel kapcsolatos előírásnak pedig mindössze Észtország felel meg. Vagyis csupán Észtország pipálhat ki az öt előírásból négyet, ők azonban Litvánia visszautasítása után maguktól álltak el a 2008-as eurócsatlakozástól, mivel inflációjuk nemhogy közelít, hanem éppen távolodik a bevezetéshez szükséges szinttől (két év alatt 3 százalékról 4,3 százalékra nőtt). Csak három feltételt teljesít Ciprus, elemzők mégis a szigetországnak adják a legnagyobb esélyt, hogy 2009 körül a következő eurócsatlakozó lehet. Az ország ugyanis a maradék két területen gyorsan közelít a küszöbértékekhez. A szintén három pipával rendelkező Lengyelország sincs messze az elvárt értékektől a további két területen sem, egyelőre mégsem határozott meg céldátumot, sőt a kormány népszavazás kiírását tervezi az euró bevezetéséről. Érdekes, hogy az eurót 2009-re tervező Szlovákia ugyanakkor egyelőre csupán két kritériumot (a kamatokra és az államadósságra szólót) teljesít, ráadásul 2006-ban határozottan romlottak a gazdasági egyensúlyt meghatározó mutatóik (nőtt a deficit, az infláció és a kamatláb is). Csehország három feltételt teljesít, de – mint a jelentés mellékletében megjegyzik – semmilyen előrehaladást nem tud felmutatni 2004-hez képest. Nem véletlen, hogy jelenleg a cseh kormány sem tudja megmondani, mikor szeretné a koronát euróra cserélni.

Sereghajtó Magyarország „Nem egyforma tempóban haladnak az eurózóna felé az unióhoz 2004-ben csatlakozott országok” – fogalmaz a jelentés, amely diplomatikusan elhallgatja, hogy egyetlen ország van, amely nem előre, hanem visszafelé halad az euró bevezetésében: Magyarország. 2004 végéig hazánk még teljesítette az államadósságra vonatkozó kritériumot, 2006 első felében pedig az infláció tűnt rendben lévőnek. A legújabb jelentés szerint azonban Magyarország immár egyetlen követelménynek sem felel meg. Az államadósság 60 helyett 67,6 százalékos, a költségvetési hiány 3 helyett 10,1 (!) százalék, az infláció 2,8 helyett 3,5, a hosszú távú kamatláb 6,2 helyett 7,1 százalék. Ráadásul az infláció, a kamatláb és az államadósság éppen növekedésben van, 2007-ben még messzebbre kerülünk a kritériumok teljesítésétől. Mindez példa nélküli az Európai Unióban. Egyetlen más ország sincs, és nem is volt, amelyik egyetlen feltételnek sem felelne meg az euróbevezetés kritériumai közül. A mögöttünk kullogó Málta is legalább két feltételt ki tudott pipálni, nem beszélve arról, hogy a többiben is közel vannak a küszöbökhöz, és évről évre javítanak teljesítményükön. Ráadásul a magyar deficit vagy a magyar kamatláb – jövőre pedig már az infláció is – nemcsak az euró bevezetéséhez túl magas, de az egész európai kontinensen is kirívó. Mindez azzal fenyeget, hogy az elemzők által óvatosan emlegetett 2013- 2014-es magyarországi euróbevezetés is túl optimistának bizonyulhat. Kérdés, mit veszít Magyarország azzal, hogy minden bizonnyal utolsóként vezeti be az eurót? 2003-ban Medgyessy Péter még a következőképpen nyilatkozott a közös valuta előnyeiről: – A magyar euró új munkahelyeket, alacsony inflációt, gyors gazdasági növekedést jelent. Amikor a 2006-os, majd a 2008-as halasztás után másfél évvel ezelőtt már a 2010-es célkitűzés is inogni látszott, Csaba László közgazdász a következőképpen értékelte a bevezetés elmaradásának következményeit: – Gyengülni fog a forint, emelkednek a kamatok, visszaesnek a beruházások és a tőkebeáramlás, nehezebbé válik az államadósság finanszírozása. Bár azóta a kormány hivatalosan is eltemette a 2010-es dátumot, sőt immár konkrét időpontot sem mer ígérni a bevezetésre, a közgazdász félelmei túlzónak bizonyultak. A forint ugyanolyan erős, mint másfél évvel ezelőtt, a tőkebeáramlás nem esett vissza, és az emelkedő államadósság finanszírozására sem nehezebb befektetőket találni, mint az előző években. Pedig elméletileg jogosak a közgazdász aggodalmai: miért válasszanak a befektetők egy olyan országot, ahol komoly veszteséget szenvedhetnek a nemzeti valuta esetleges leértékelődésével (2006 februárja és szeptembere között 10 százalékot gyengült a forint!), amikor oda is vihetik a pénzüket, ahol nincs ilyen kockázat. A pesszimista jóslatok beteljesülésétől tehát egyelőre csak az menti meg hazánkat, hogy a többi csatlakozott ország sem rohan az euró felé – így ők sem számítanak csábítóbb célpontnak, mint hazánk. Ám néhány napja a szlovének megvalósították az első áttörést: aggódhatunk is, hogy az általuk várt 5 milliárd eurós többlet-tőkebeáramlás egy részét épp a szomszédos Magyarországtól kívánják elszívni. S igazán élessé akkor válik majd a helyzet, amikor a velünk egy kategóriában kezelt közép-európai országok, Szlovákia vagy Csehország is saját euróval csábítja majd a befektetőket. Kárász Andor