Lesz még Moldova Romániáé

Franciás pékségek, kávéházak illata száll, francia sanzonzene szól Chișinău központi parkjaiban, elegáns nők, félelegáns férfiak állnak sorba reggeli croissant-jukért, munkába igyekeznek, és bizony a nők stílusosabban öltöznek, mint Pesten. Amolyan álpárizsi hangulatot próbálnak teremteni, ám a díszlet nagyon is kelet-európai. Kézműves sörözőt és hamburgerezőt is találunk, külsőre dizájnosak, kínálatuk átlagos, viszont a helyi, hagyományosabb ételek kiválóak – a szláv, román, bolgár és török hatás igencsak jó keverék.

Posztszovjet szürreál

Hétköznap is betérnek a járókelők az Úr születése-templomba (melyet a kommunizmusban kiállítótérré fokoztak le). Mára ragyogóan helyreállították, ikonjaiból a görögkeleti, mozdíthatatlan isteni rend árad, ajaknyomok fénylenek a szentképüvegeken, oldalt középkorú pópa miséz éppen, pár hölgy köréje gyűlt, és áhítatosan hallgatja. Ám egy másik, az Úr színeváltozásának szentelt istenháza rejti a város legvalószerűtlenebb freskóját – Dali és William Blake ortodox stíluskeverékének tűnik –, amelyen egy terminátorszemű kapucnis szörnyeteg guggol laptopja előtt, alatta meztelen homoszexuális pár csókolózik a gonoszul vigyorgó, trónoló halál és egyéb fenevadak között. Akár egy metálzenekar albumborítója is lehetne. A templomra vigyázó hölgy elmagyarázza, hogy ezek a rossz cselekedetek, balra pedig az Istennek tetszők, a tiszta élet, amelynek fő témája a hagyományos család.

A főtér környékén sok román szót hallani, de a legtöbb helyen először oroszul köszönnek, az újságárusbódék kínálata is többnyire cirill betűs, könyvesboltokban is több orosz nyelvű könyvet találunk. Ez egy kétnyelvű város, és valószínű, hogy többen beszélnek oroszul, mint a hivatalos statisztikákban állítják (a legutóbbi népszámlálás szerint az orosz ajkúak a város tíz százalékát alkotják).

A főtér és környéke olyan, mintha féregjáratba kerültünk volna: az európaias, impozáns épületek mögötti utcákban olykor még mindig a szovjet nyomor tenyészik, palatetős viskókat látunk, járdátlan utakra tévedünk. Nincsenek átmenetek, a földszintes házak fölé tízemeletes, félkész betonmonstrumok tornyosulnak. Korhadt ablaktáblák előtt lógnak a szárítókötelek – ránézésre JJ energetikai besorolású –, ám a lepusztult négyemeletes panelek előtt is méregdrága kocsik parkolnak. Keleten a kocsi a legvégső státusszimbólum, még azon az áron is, ha düledező garzonban húzza meg magát a tulajdonosa. Rengeteg ukrán rendszámú autó is furikázik a városban, többségük luxuskategóriás. A háború kitörése óta Moldova félmillió menekültet fogadott be, abból kevesebb mint százezren maradtak náluk. Sétánk során szembetűnő, hogy építészeti vagy műemlékvédelmi hatóság legfeljebb papíron létezik, ez lerí a legtöbb épületről, ahogyan az is, hogy sok „kreatíverkély”-tanfolyamot tarthatnak ebben a városban, mert aligha lógnak ki szabályosan az épületekből azok a fül­kék.

A cári idők épületei közt lenyűgözőek is akadnak, de nem látszik rá igazán szándék, hogy valamit kezdjenek is velük. Egy neogótikus lakóház tetején piros palatető virít, a homlokzati frízekre légkondit, reklámtáblát szereltek, amúgy „kézművesen”. Szovjet kori szobrokból sincs hiány, és bizony láttuk a szélsőséges, unióhívő román AUR párt helyi irodáját is, meg sok helyen az „egyesülés szebb jövőt jelent” vagy a „moldovaiak, vagyis románok” falfirkát, a helyi Liberális Párt pedig nagy plakáton hirdeti: „Nagy-Románia – Besszarábia egyesülése Romániával”. Aki szereti a szovjet brutalista építészetet, megtalálja a számítását Chișinăuban. A vasbeton elnöki palota hatalmas ablakaival, aranyozott ajtajával egy 80-as évekbeli sci-fi film díszlete is lehetne. 2009-ben, az akkori tüntetések során olyannyira megrongálták, hogy utána teljesen fel kellett újítani (ráadásul török pénzből, az akkori elnök, Igor Dodon Erdoğan török elnökkel közösen adta át a moldovai államiság szimbólumát…). Idén békésebb polgárok sátoroznak a kapui előtt, ám párszor megrohamozták az alacsony kerítést. A régi román mondás szerint ebben az évben is robbanhat a puliszka.

Gáz van

Moldovában ritkán tüntetnek, ezért is számít különösnek, hogy majdnem tízezren utcára vonultak a fővárosban: a nyugatos Maia Sandu elnök asszony lemondását követelik. A moldovaiakat Ilan Șor, az egymilliárd dolláros (404 milliárd forint) banki csalási botrányok ügyében elítélt üzletember, politikus pártja hívta és buszoztatta vidékről a fővárosba. Ennivalót is kapnak, ám dühük valódi. Helyi forrósaink is megerősítik, hogy ez még egy félig-meddig maffiaállam, ahol a pártelitek különféle külföldi hatalmasságoktól kapják az apanázst. Șor személyesen nem jelent meg a tüntetésen, ehelyett egy óriási kivetítőn beszélt népéhez, a brutális energiaárak és az infláció miatt válságba került hétköznapi emberekhez. A helyzet valóban súlyos: az energiaárak szeptemberben 29, egy hónappal korábban pedig 50 százalékkal ugrottak meg, közben a posztszovjet állam inflációja mintegy 34,3 százalékkal rekordmagas értékre nőtt. Moldovában egy átlagos fizetés 100-150 ezer forint körüli, egy orvos nagyjából 400 ezer forintot keres a fővárosban, az árak pedig a mieinkkel vetekednek.

Nem csoda, hogy Gagauziában is voltak „szociális” tüntetések a gázárak és az infláció miatt, a főváros hangulata ennek ellenére nyugodtabbnak tűnik, pláne most, a borfesztivál idején, de a tél beköszöntével felforrhatnak az indulatok. Moldova ugyanis nagymértékben függ az Oroszországból származó energiaimporttól, és a Gazpromtól kapja a teljes gázellátását. Ráadásul nem szerződésben rögzített összeget, hanem hónapról hónapra korrigált árat fizetnek, amely a nemzetközi energiaválság közepette jelentősen megemelkedett. Október elsején lejárt a gázszerződésük, és az oroszok az utolsó pillanatig vártak vele, hogy megerősítsék, a következő hónapban is szállítják a gázt, ám a megállapodottnál kevesebbet: a moldovai kormány szerint a megbeszélt napi nyolcmillió köbnégyzetméter helyett 5,7 milliót. Moldova azért is kiszolgáltatott helyzetben van, mert nincsenek földgáztárolói, ezért a nehéz időkre Romániában és Ukrajnában fognak gázt tárolni.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az ország a villamos energiáját a szakadár Dnyeszter Menti Köztársaság területéről kapja, mivel ott van az egyetlen áramot termelő erőmű. Az átlagember a kormány nyugatos politikája következményének tartja a gázválságot, a nem román anyanyelvűek (de köztük is sokan) oroszpártiak, éppen ezért nem értik, hogy miért nem lehetett kedvezőbb üzletet kötni a Gazprommal. Az oroszok persze politikai nyomást akarnak gyakorolni Moldovára a gázüggyel, akár az is lehet a céljuk, hogy az elégedetlenségbe belebukjon a jelenlegi vezetés, és oroszpárti kormány kerüljön hatalomra. Maia Sandu szíve és politikája nyugatra húz, szankciókat vezettek be Oroszországgal szemben, az elnök az orosz katonák kivonulását követelte a Dnyeszter mentéről, és természetesen nem ismerte el a szakadár köztársaságok népszavazásait. A múlt hónapban volt is csörte a chișinăui kormányzat és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter között, utóbbi azt üzenete, hogy ha a Dnyeszter menti orosz katonákra támadnának, azt Oroszország elleni fellépésnek értékelnék. A helyzetet a moldovai nép rokonszenve bonyolítja. Az IMAS közvélemény-kutatása alapján a moldovaiak 52 százaléka gondolja azt, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, 33 százalék szerint Putyin „felszabadítja”, illetve „nácitalanítja” a szomszédos országot. Hasonlóképpen, csak 41 százaléka tartja felelősnek Oroszországot a háborúért, 43 százalék viszont a NATO-t, a Nyugatot, illetve Zelenszkij ukrán elnököt hibáztatja. A felmérés szerint az emberek 41 százaléka visszasírja a Szovjetuniót. Míg a moldovaiak 54,4 százaléka a NATO-csatlakozás ellen szavazna, az Európai Uniót kedvezőbben ítélik meg: 55 százalékuk belépne, míg az Eurázsiai Unió csupán 22 százalék körében népszerű. Az EU-csatlakozás az unió akarata esetén könnyen létrejöhetne, és ezzel a forgatókönyvvel egyre többen számolnak.

Big Brother

Moldova nehéz geopolitikai helyzetben van. Bár alkotmánya szerint semleges állam, Maia Sandu nemrég kijelentette, hogy meg kell erősíteniük a hadseregüket, mert veszélybe kerülhet az államiságuk – van is hová fejleszteni az 5-6 ezer aktív állományú, a Global Power Index adatai alapján tíz tankkal rendelkező hadsereget, amely a világon a 94. helyen áll a 142-ből. Ne feledjük, hogy csupán a Dnyeszter Menti Köztársaságnak ugyanakkora hadereje van, mint Moldovának, plusz az 1500-2000 orosz békefenntartó. Moldova sereghajtó a hadi kiadások terén, ezért nyugati „felajánlásokra” számítanak, de Klaus Iohannis román elnök idén kijelentette, hogy ha támadás érné Moldovát, a románok a segítségükre sietnének. A két ország különben is egyre szorosabbra fűzi a kapcsolatait, közös kormányüléseket tartanak, idén tavasszal a román parlament pedig százmillió eurós támogatást szavazott meg a moldovai államnak, „euró­pai integrációját” elősegítendő (ám ennél jóval több pénzt is juttat az országba).

Jó ütemben haladnak az energiabiztonsággal kapcsolatos fő projektjeik is, a román–moldovai Jászvásár–Nyárádtő–Chișinău gázösszekötő vezeték, valamint Moldova integrálása az EU villamosenergia-piacába a román elektromos hálózathoz való összeköttetések révén. Ha Románia kiváltja az orosz energiát, és súlyosbodnak a külpolitikai események, akkor akár szóba kerülhet a két ország egyesülése is, amely Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint nem elképzelhetetlen.

– Ez egy kiszolgáltatott, nehéz helyzetben lévő ország. Társadalmára nem jellemzők a komoly tüntetések, azt szokás mondani, hogy a „legszovjetebb” egykori tagköztársaság, ami alatt azt értik, hogy a polgárai a nehéz helyzetekbe is könnyen beletörődnek, hisz lényegében falusias, paraszti társadalomról van szó. Ám az elemzők a következő év elejére várnak egy komolyabb társadalmi, politikai változást, akár kormányváltást – fejtette ki Tóth Norbert.

A szakember szerint orosz támadás esetén elképzelhető, hogy a románok katonai választ adnak, ám ebben a konfliktusban Oroszország jelenleg katonai értelemben nem kezdeményező szerepben van.

– Amikor Moldovában jártam, az volt a benyomásom, valószínű, hogy a NATO-n belül az Amerikai Egyesült Államok hosszú távon támogatja Románia és Moldova egyesülését, de egy komoly katonai konfliktus változtathat a képleten, akár fel is gyorsíthatja a folyamatokat. A románok Amerika legfőbb katonai szövetségesei a térségben, legfontosabb partnereik. Ám az „unió” a két ország társadalmának az akaratán is múlik, és az utóbbi időben a romániai lakosság egy része elbizonytalanodott ebben a kérdésben, a moldovaiak pedig megosztottak. Ráadásul a moldovai alkotmány szerint a gagauzok kiválhatnak a köztársaságból, hogyha megszűnik az állam szuverenitása, ha pedig nem, a román nemzetállam egy területi autonómiával „gazdagodna”. Úgy látom, hogy egy identitászavaros időszakot követően az újabb román ajkú nemzedékek már nem a moldovai, hanem a román identitást választják, és a román anyanyelvű értelmiség egyre inkább a két ország egyesülését óhajtja.

Tóth Norbert szerint a fentebb említett elektromos hálózat is hamarosan elkészül, ezért bármi megtörténhet, hogyha a társadalmi elégedetlenség kulminálódik a tél közepén, és az érdekelt szereplők katonai lépésre szánják el magukat. Egyelőre az látszik, hogy a brüsszeli román lobbi azért küzd, hogy segélycsomagokat szavazzanak meg Moldovának a helyzet enyhítésére; rengeteg uniós pénz érkezik az országba. A nemzetközi jogász szerint kevés olyan EU-n kívüli ország van, amelynek belpolitikájára az EU-nak jelentős befolyása volna, ezek egyike éppen Moldova; például a chișinăui EU-küldöttség fontos politikacsináló erőnek számít. Ám a szakember szerint kérdéses, hogy a válság mélyülésével mennyi ideig tarthatja lélegeztetőgépen az EU a posztszovjet országot, ugyanis az EU-n belül is válságos időszaknak nézünk elébe. Bármit tartogathat a jövő.