– A riválisunk évről évre a Bajnokok Ligájában, vagy a közelében van, ennek megfelelően nehéz mérkőzésre számítok. Mivel a Crvena zvezda utolsó a csoportban, nyilván irányítani és nyerni akar, kiváltképpen otthon, mi ennek megfelelően készültünk taktikailag

Hirdetés

– mondta az MTI érdeklődésére a szerb bajnokról a szerdai sajtótájékoztatón az orosz tréner. Kifejtette, kifejezetten örülne, ha telt ház lenne, mert ezeket a meccseket szereti, illetve tudja, hogy 1975-ben ugyanitt 110 ezer néző előtt jutott tovább a Ferencváros a KEK elődöntőjéből.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző a Ferencváros labdarúgócsapatának sajtótájékoztatóján Belgrádban 2022. október 5-én

Csercseszov arról is beszélt, hogy semmi mentális felkészítésre nem volt szükség a Kecskeméten elszenvedett 2-0-s bajnoki vereséget követően, mivel egyrészt nem szeret a múltról beszélni, másrészt rögtön a találkozó után már a mostani összecsapásra koncentráltak.

– Nem volt szerencsénk Kecskeméten, a pályát a meccs előtt és után sem említettem kifogásként, mindenki látta milyen állapotban volt, de ez már történelem. Magunk mögött kell hagynunk

– jelentette ki a szakember, aki arról számolt be, hogy csak a bosnyák Adnan Kovacevicre nem számíthat, ő a válogatottban sérült meg. – Lépésről lépésre kell haladni, most is mindkét csapat a három pont megszerzésére hajt majd, mint mindig. Például a kecskeméti vereség oka az is lehet, hogy egyes játékosok már erre a belgrádi mérkőzésre gondoltak, éppen ezért nem szabad előre tekinteni.

Csercseszov nem kívánt számolgatásba és olyan távlati jóslatokba bocsátkozni, hogy meddig juthat az együttese, mert mint fogalmazott, nem szereti a matekot, és a futball világában bármi megtörténhet.

– Nem változtatott semmit a vasárnapi vereség, talán csak jobban ki leszünk élezve. Nagy meccsre számítok. Jól állunk a csoportban, ha a tabellára nézünk, talán mi vagyunk az esélyesek, de ez nem számít, mert ez a meccs is 0-0-ról indul – mondta Mats Knoester, aki szintén abban reménykedik, hogy telt ház lesz, mert játékosként az ilyen nagy meccseket tartja felemelőnek.

A holland védő szerint teljesen természetes, hogy az első két találkozó megnyerése után többre vágyik az ember, mert elérhetővé vált a cél. Ugyanakkor hangsúlyozta, nem ijeszti meg őket, hogy hirtelen van veszítenivalójuk a Trabzonspor és Monaco legyőzése után.

A Crvena zvezda-Ferencváros El-mérkőzés csütörtökön 18:45-kor kezdődik a belgrádi Rajko Mitic Stadionban. Az eddig százszázalékos magyar bajnok már döntetlennel a csoport élén maradna, de győzelemmel akár a tavaszi folytatás is biztossá válhat. A meccset az M4 Sport élőben közvetíti.

Korábban írtuk