incs még egy olyan nemzet a Földön, amely legfőbb nemzeti ereklyéjének akkora jelentőséget tulajdonítana, és annyira tisztelné, mint a magyarság a Szent Koronát. A Szent Korona a magyar történelem legbecsesebb ereklyéje, a legrégebben használt, és mind a mai napig épségben megmaradt királyi fejék. Több mint ezer esztendeje hozzátartozik nemcsak európai, de korábbi történelmünkhöz is.

A koronáknak három típusát ismerjük; a mindennapos használatú „házi koronát”, az „országló koronát”, amelyet az uralkodónak akkor kell viselnie, ha más királlyal tárgyal vagy királyi követet fogad, de viselheti legfőbb hadintézéskor, törvényhozáskor és felülbíráláskor is. A harmadik koronatípus a „beavató korona”. Ez a legmagasabb szint; az uralkodó csak koronázáskor viselheti, egyébként két koronaőr őrzi. Rajtuk kívül csak a nádorispán nyúlhat hozzá, aki koronázáskor a helyszínre viszi, és az érsek, aki a király fejére helyezi. Ilyen koronája volt a belső-ázsiai türk uralkodóknak; ezt a szellemi hagyatékot őrizzük a mai napig. Csak a magyaroknak van Európában beavató koronája: amikor a „királycsináló” néven emlegetett II. Szilveszter pápa elküldte (azaz visszaküldte) Szent Istvánnak a hunok koronáját, jól tudta, hogy milyen jelentősége van. Nem az arany, zománc vagy drágakő értéke miatt, hanem a hozzá fűződő hit, kötődés és kapcsolat miatt. Nem véletlen, hogy a független államiság jelképe lett, és ebből alakult ki a Szent Korona-tan (amelynek egy részét Werbőczy István 1514-ben kodifikálta), amelyet rajtunk kívül egyetlen idegen ország sem ismer, nem ért meg, hiszen távol áll a gondolatviláguktól. Hogy a Szent Korona hol és mikor készült, arról mintegy negyven elmélet létezik; ma még nem tudjuk, hogy melyik az igazi. Néhány dolog azonban biztos: 1. A Szent Koronának nincsen „görög” és „latin” pántja, a két rész egyszerre készült. 2. A Szent Korona olyan helyen készült, ahol a belső-ázsiai hitvilág találkozott a kereszténységgel, mert az „abroncskorona” kizárólag belső-ázsiai munka (ordoszi hun fejedelmi sírból is került elő hasonló, de ábrázolása ott van a 325-ös számú, dunhuangi barlangtemplom hun fejedelmet ábrázoló freskóján); a rajta levő 8 apostol azonban már a keresztény hitvilágból származik. 3. Az ezüst filigránmunka belső-ázsiai, a zománcmunka kaukázusi eredetű, tehát nem Európában készült. 4. A három hátsó kép (Dukász Mihály, Konstantin és Geobicas) nem eredeti alkotórész, azokat később cserélték ki. Szent István koronájával közel ezer év alatt 55 magyar királyt koronáztak meg; csak kettőnek a fejére nem tették rá (János Zsigmondéra és II. Józseféra). Azáltal, hogy minden házból és dinasztiából (Árpád-házból, vegyes házból, Habsburg-házból) való királyt ezzel koronáztak meg, a Szent Korona az állandóságot, a biztonságot, a folyamatosságot, a hatalmat és a jogot jelentette. Királyok „jöttek-mentek” – a korona maradt. Szent István fiához, Szent Imréhez írt Intelmeiben – amely a 720-as izlandi alkotmány után a világ második alkotmánya – a Szent Koronát önmaga fölé helyezte, amely jelképezi az országot mint területet, az országhoz tartozó népességet, a közigazgatási intézményrendszert, az apostoli keresztény hitet, az uralkodó személyét, az uralkodói tulajdonságokat és képességet, az igazságos ítélkezést, a jogi intézményrendszert, a társadalmi türelmet és az ország védelmét. Ezekből a tulajdonságokból alakult ki évszázadok során a magyar Szent Korona-tan, amelynek lényege, hogy a Szent Korona mint jogi személy és mint közjogi fogalom él. A hatályos közjogi tan voltát nem kérdőjelezheti meg az a sajnálatos tény, hogy a mai magyar törvényhozó és végrehajtó hatalom nem találja hatályosnak. A Szent Korona a mai társadalom akaratától függetlenül az, ami volt, aminek hosszú évszázadokon át tekintették: a magyar államhatalom alanya és biztosítéka a magyar közjog folytonosságának. A Szent Korona-tan a magyar alkotmány jogfolytonosságát képviseli, nem évszámhoz, hanem a nemzet történelméhez köthető. Hogy Szent István menynyire bízott a Szent Korona erejében, mutatja, hogy szeretett népének védelmét a magyarok nagyasszonyára bízta, amikor fölajánlotta neki a Szent Koronát. A Szent Korona-tanhoz kapcsolódó magyar alkotmányosságot 1944. március 19-én a megszálló németek felfüggesztették, majd az 1949/XX. törvény 77. § (1) megfosztotta az országot ősi alkotmányától; megszüntette Európa legrégibb jogrendjét. Azóta nincsen az országnak alkotmánya; amit most annak tartanak, az nem más, mint egy alaptörvény. A Szent Korona-tan hatályosságának elismerése a magyar jogfolytonosság helyreállítását jelentené. A magyar nemzet két megoldás között választhat: vagy végérvényesnek tekinti mindannak az eszmének a megtagadását, aminek a nemzet eddigi fennmaradását köszönheti, vagy ragaszkodhat a sajátosan magyar közjoghoz, a történelmi magyar alkotmányhoz, a Szent Korona-tanhoz, és annak alapján megteremti a magyar nemzet megmaradásának, megerősödésének közjogi feltételeit. Ez jelenleg nemzeti sors- és létkérdés. Jó magyarnak lenni, mert miénk a világ második alkotmánya, és Európa egyetlen országának sincsen olyan ezeréves ereklyéje, amely összetartja a nemzetet, amelynek léte biztosíték a magyarság fennmaradásának, ha visszatérünk misztikus tartalma alá. Ez az egy út vezethet ki a mai káoszból.