Húsz éve, 1987. február 22-én halt meg a XX. századi amerikai képzőművészet egyik legismertebb alakja, Andy Warhol. A meglehetősen groteszk művész nemcsak alkotásaival, hanem személyiségével is sokakat megbotránkoztatott. Már az ötvenes években ezüstszürke-szalmasárga csíkos festett hajat viselt, előadásaira dublőröket küldött maga helyett, más adott autogramot és interjút a nevében. Művei a mai napig a legnépszerűbb kortárs aukciós tételek közé tartoznak. A Christie’s aukciósház egyik árverésen az S and H Green Stamps című műve egymilliárd forintnak megfelelő összegért cserélt gazdát.

Warhol kirobbanó sikere talán leginkább annak köszönhető, hogy a második világháború után létrejött új festészeti irányzat, az absztrakt expresszionizmus az ötvenes évek végére kiüresedett, modorossá vált, s jóformán csak egy szűk rétegnek szólt. A festőművészek már nem akarták ecsetjükkel megváltoztatni a világot, nem akartak új értékeket létrehozni. A művészet kötelező kánonja helyett a művész szubjektív énje került előtérbe. Ez azonban zavarba ejtette a művek befogadóit, hiszen sokan képtelenek voltak értelmezni egy-egy festményt, s akadtak olyanok is, akik dilettáns mázolmányoknak minősítették a látottakat. Az absztrakt festőket ez egyáltalán nem érdekelte, sőt arra szólították fel a közönséget, hogy mintegy második művészként teremtsék meg a saját, egyedi képeiket, s ennek tükrében gondolkodjanak el magukról és a világról. A művészi lázadás reménytelensége és a születő tömegcikk-kultúra idején tűnt fel az Egyesült Államokban a gazdasági fellendülés korszakának közepén, az 1950-es évek végén a röviden pop artnak nevezett populáris művészet, amelynek alkotói mindent elkövettek annak érdekében, hogy a valóságot a lehető legközvetlenebb módon hozzák vissza a művészetbe. Ez volt az a kor, amikor a média mindinkább átvette a néptömegek irányítását, s a pop-art művészei ezt a félelmetes, mára totálissá váló jelenséget ismerték föl érzékenyen, de ugyanakkor ironikus szemtelenséggel. Többek között oly módon, hogy a reklámok és a különböző médiumok képeit saját munkáikba különféle manipulációkat alkalmazva integrálták. A rohamosan fogyasztóivá váló Amerikában új istenségek születtek, a Coca Cola üvege, a látványosan megtervezett konzervek, és általában véve minden, ami a vevőt csalogatja. A pop art művészei valójában lázadók voltak, látványosan felmutatták a hamis istenség csillogó kellékeit… ez hozta el kirobbanó sikerüket, de ez okozta végzetüket is, mert ahogy a reklámok hazug világát beleolvasztották művészetükbe, úgy fulladt bele végül a lázadó pop art a reklám világába. A robbanásszerűen népszerűvé vált irányzat alkotói közül Warhol vált az irányzat kulcsfigurájává. A szlovák bevándorlók gyermekeként Andrew Warhola néven anyakönyvezett művész kezdetben reklámgrafikusként dolgozott, majd miután megfestette a Campbell-féle leveskonzervek dobozait, majd a kólásüvegeket, vált a New York-i művészeti élet ismert alakjává. 1962-től kezdett el selyem szitanyomatokon olyan hírességeket ábrázolni, mint Marilyn Monroe, Elizabeth Taylor, Jacqueline Kennedy vagy Elvis Presley. S miután megalapította a Gyárnak, vagyis a Factorynak nevezett műtermét, üzemszerűen állított elő lenyomatokat, posztereket, sőt cipőket is, amelyeket egytől egyig saját maga tervezett. A Gyár emellett filmstúdióként is funkcionált, hiszen a művész itt készítette el a több mint háromszáz kísérleti filmjét. Ezek merőben új művészi megfogalmazással készültek, nem szórakoztatni, hanem megmutatni akartak. Az Evés című filmjében a főszereplő például egy teljes órán keresztül eszik meg egyetlen gombát, az Alvásban pedig semmi más nem látható, mint egy hat órán keresztül pihenő ember. Ellentmondásos személyiségét és a kor legalább annyira ellentmondásos Amerikáját jól példázza első igazán jelentős kiállításának megnyitója, ahová magával vitte az akkori szépségkirálynőt, akit azonban annyian szerettek volna látni, hogy a művekre tökéletesen vak, ostoba tömeg elől a képeket le kellett venni a falról, s Warholékat egy tűzoltólétra segítségével kellett kimenekíteni. Miután 1968-ban egyik volt alkalmazottja merényletet kísérelt meg ellene, művészete új irányt vett fel. A tömegtermelés helyett ideje nagy részét a színekben gazdag, egyedi portrék festésével töltötte, előbb lapot, később éjszakai szórakozóhelyet nyitott, majd 1974-ben kiadta Andy Warhol filozófiája című könyvét. Ebből ismerhetjük meg, hogy mi volt az 1987. február 22-én orvosi műhiba következtében elhunyt művész vezérlő gondolata: „Pénzt keresni művészet, dolgozni művészet, a jó üzlet pedig a legnagyobb művészet”. Pedig ez nem igaz. A szó klasszikus értelmében vett európai művész volt, Amerikában. (BB)