A kormány tagadja, de tömeges betelepítésre készül

Miközben az országgyűlési képviselők a múlt hét elején mindenféle eredmény nélkül záródó vitanapot tartottak hazánk elkeserítő demográfiai helyzetéről, Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke valóságos bombát robbantott, amikor sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy egy, a tulajdonába került „nem titkos, de nem is nyilvános” dokumentum szerint a kormány ázsiaiak betelepítésével kívánja orvosolni a népességfogyást.

Azt állította, a javaslat szerint Ázsia válságövezeteiből kéne tömegeket betelepíteni Magyarországra – akár a lakosság 10 százalékát meghaladó arányban. Mivel az akkor még nyilvánosságra nem hozott anyagról azt mondta, azt az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) készíttette, az érdeklődő újságíróknak azt tanácsolta, kérdéseikkel forduljanak Petrétei József miniszterhez. A miniszternek nem volt ideje letagadni a dolgot, mert megelőzte Kondorosi Ferenc, az IRM államtitkára, aki Semjén Zsolt sajtótájékoztatója után nem sokkal a Hírszerző.hu internetes oldalnak azt nyilatkozta, szerinte a KDNP elnökének értesülései „nem egy kormány-előterjesztésből, hanem egy diagnózisból származhatnak”, és állításait nemes egyszerűséggel „agymenésnek” nevezte, amelyhez hasonló „legfeljebb diktátorok agyában fogalmazódna meg”. Nem volt sokáig csendben Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese sem. Ízetlen szójátékkal „tömjén hazugságnak” titulálta a KDNP vezetőjének sajtótájékoztatóján elhangzottakat, bár azt nem tagadta, hogy létezik egy, a kérdéssel kapcsolatos, döntés-előkészítő anyag. Elmondta, hogy mivel Magyarország EU-tagállam és fejlett ország, ezért a bevándorlók célországként tekintenek rá, vagyis hazánknak fel kell készülnie a mostaninál nagyobb migrációra. Hozzátette, hogy több olyan országban, ahol nem kielégítő a születésszám, tudatosan segítik a bevándorlást, s – mint annak a pártnak a tagja, amelyik a kettős népszavazás előtt 23 román munkavállaló beözönlésével riogatta a szavazópolgárokat – megemlítette, hogy míg az elmúlt, több mint másfél évtizedben a határon túl élő magyarokkal kapcsolatban elsődleges cél a szülőföldön való megmaradásra való ösztönzés volt, most „kézenfekvő lehet a határon túli magyarok Magyarországra telepítésének segítése”. A szabad demokrata Gusztos Péter a Hírextra.hu nevű portálon egyszerűen „pofátlanságnak” nevezte Semjén Zsolt „akcióját”, s demográfusok „egybehangzó” állításaira hivatkozott, amelyek szerint „a migráció megoldás lehet a magyar demográfiai kép pozitív módosítására”. A kormánypárti reakciók közül kiemelkedik még Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi minisztérium államtitkáráé, aki „marhaságnak” nevezte a Semjén Zsolt által elmondottakat. Az MDF szóvivője addig nem akart nyilatkozni az ügyben, míg nem látja a KDNP elnöke által idézett dokumentumot, Szijjártó Péter pedig csak annyit közölt, egyetért Semjén Zsolt állításaival. Elsőként a Gondola.hu internetes oldal közölt pontos részleteket az idézett javaslatból. Innen tudhattuk meg, hogy a dokumentum készítői szerint „A természetes reprodukcióra tett »józan« feltételezések mellett csakis egy emelt szintű bevándorlás jelentheti a népességfejlődés konszolidálását. Ez viszont feltételezi, illetve maga után vonja új demográfiai-társadalmi helyzet kialakulását: sok százezer, akár milliós nagyságrendű, külföldi eredetű népesség integrálásának szükségességét”. Miután a kormánypárti politikusok részéről érkező reakciók egy része még a szalonképességet is nélkülözte, a KDNP honlapjára csütörtökön felkerült a teljes dokumentum. Innen tudhattuk meg, hogy a fenti idézet a következő mondattal folytatódik: „A jelen folyamatok alapján ezt a népességrészt a legnagyobb valószínűség szerint az ázsiai országokból érkező migránsok adják majd”, s egy oldallal később az is kiderül, hogy „a külföldiek aránya megtízszereződhet, arányuk pedig akár 10 százalék fölé emelkedhet”. Továbbá „az ázsiai migránsok különösen fontos szerepet kaphatnak a jövőben. Erre a ma is megfigyelhető folyamatra, jelenségre, a benne rejlő lehetőségek kiaknázásának céljából indokolt ráerősíteni azzal, hogy egyes munkaerő-piaci szektorokban, és egyes személyi kör részére (pl. önfoglalkoztatók, kulcsszemélyzet) külön programokkal segítjük az ázsiai migránsok bevándorlását Magyarországra”, és „a megfelelő integrációs intézményi háttér kiépítését követően a menekültek áttelepítési programok segítségével történő integrációjára kell törekedni”, ezért „meg kell teremteni annak feltételeit, hogy a kellő integrációs intézményrendszer kialakítását követően Magyarország be tudja indítani saját, meghatározott válságövezeteket célzó áttelepítési programját. E célra már 2005. évtől az Európai Menekültügyi Alap keretében uniós támogatás is felhasználható”. A magyarországi politikai kultúra (vagy inkább kulturálatlanság) ismeretében az persze senkit nem rázott meg, hogy a korábban megszólaló és ordasan nagyot hazudó kormánypárti képviselők nem kértek elnézést Semjén Zsolttól, amiért hazugnak – és még ki tudja, minek – nevezték, de az IRM sajtóközleményét olvasva mégis sokan húzhatták össze szemöldöküket, hiszen abban azt állítják, „a kormányzatnak nem volt és most sincs olyan szándéka, amely szerint ázsiai vagy más külföldi bevándorlókkal telepítené be Magyarországot”, s „a [Migrációs] Stratégia (…) félreértelmezett sorai (…) egyrészt a migráció globális szinten tapasztalható hatásait értékelik, illetve ezen keresztül a hazánkba legálisan érkező külföldiek társadalmi integrációját célozzák”. Vagyis akkor, ha „külön programokkal segítjük az ázsiai migránsok bevándorlását”, valójában csak „a hazánkba legálisan érkező külföldiek társadalmi integrációját célozzuk meg”. A Fidesz és a KDNP az egyre nehezebben értelmezhető üzenetek tengerében meglehetős határozott kéréssel állt elő: Petrétei Józseftől nemcsak azt követelték, hogy kérjen bocsánatot a magyar nemzettől, amiért az általa vezetett tárca a demográfiai problémák miatt egymillió ázsiai betelepítéséről szóló javaslatot készített, de egyben fel is szólították a minisztert a lemondásra, hiszen – ahogy azt Semjén Zsolt mondta – ha nem tudott az előterjesztésről, akkor morális, ha pedig tudott, akkor szakmai értelemben alkalmatlan a pozíció betöltésére. E sorok írásakor az üggyel kapcsolatban elhangzott, eleddig utolsó szó az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól érkezett: cáfolják a dokumentum alapján „a sajtóban megjelent, téves állításokat”, s visszautasítják, hogy Semjén Zsolt „politikai célzattal” félremagyarázza az abban foglaltakat. Leszögezik továbbá, hogy „olyan, nem a nyilvánosság számára készült szociológiai, közgazdasági elemzésről van szó, amely nem minősül hivatalos dokumentumnak, és korántsem tekinthető véglegesnek. A fiatal szakértők által készített értekezést a tárca egyetlen döntéshozó testülete sem tárgyalta, nem hagyta jóvá, és így az – jogi értelemben – előterjesztésnek sem tekinthető”. Az utóbbi néhány évben viszont megtapasztalhattuk: a legtanulságosabbnak mindig azok a dokumentumok bizonyultak, amelyeket a kormány tagjai, illetve kormánypárti politikusok még csak véletlenül sem szántak a nyilvánosság számára. Egyetlen dologban lehet egyetértenünk Kondorosi Ferenccel: a dokumentum úgy, ahogy van „legfeljebb diktátorok agyában fogalmazódna meg”. Somorjai Viktória

Migrációs fellegek

Pártunk belső, számokban és árfolyamokban gondolkodó köreiből kiszivárgott, hogy előterjesztés készült a kormány részére a követendő migrációs stratégiáról. Egymillió főt kéne felvennünk a világ fölös népességéből, hogy továbbra is tudjunk Kossuth-díjat, akadémiai pálmákat, s fölös képviselői helyeket osztogatni. A legnagyobb öröm mégis az, hogy e tömeg nyugdíjalapot fog képezni. Eddig azt, ha százezer kínai a Sárga folyóba fulladt, mert ötezer év óta nem voltak képesek tisztességesen szabályozni, most már nem tarthatjuk egy távoli, rendkívül sajnálatos esetnek, hanem nemzeti gyászt kell tartanunk. Ki tudja, melyikük tartozott a nekünk rendelt vándorok közé?

A tömegeket mozgató kormányzati apróhirdetések nagyon termékenyek másutt. Néhány ezredes átfutja a neveket, egyszer-kétszer felkiált – Gyerünk! -, és a gyarmati hadsereg feltöltése el vagyon intézve. Hogy az iraki vagy afganisztáni amerikai katonák mondjuk inkább értenek spanyolul, mint amerikánusul s a németek oroszul, ehhez aztán nekünk, magyaroknak végkép semmi közünk nincs. Vannak baráti és nem baráti népek. A németek és amerikaiak barátok. A kínaiak – minden második Hamburgba befutó konténerhajó az övék: olyan ez, mintha a XVII. század ingatag holland nagyhatalma idején Amszterdam tele lett volna óriás dzsunkákkal – még nem. A baráti népek pénzbe kerülnek, a nem barátiak viszont két lábon járó kis biztosító intézetek lesznek nekünk, önmagunkat szelíd eutanáziára ítélt európaiaknak. Nem értem, hogy változott meg ilyen rövid időn belül a világ. Az I. világháború idején annyi integráló- és fogolytábor volt, hogy Oroszországban például szinte észre sem vették a békeidők bekövetkeztét, s tovább fejlesztették a rabszolgamunkát – Gulag-szisztéma -, s csak 1987-ben merte Gorbacsov elnök bevallani amerikai kollégájának, hogy találkozásuk tiszteletére immár az utolsó lágert is felszámolták. Nincs láger, a boldogtalan rabszolgák szétszéledtek: becslések szerint az összeomlott szovjet impériumból és nyugati csatlósállamaiból legalább annyi, 12-13 milliónyi ember érkezett az elmúlt húsz évben a szövetségi köztársaságba, mint amennyi németet Sztálin tankjai kergettek át a háború végén a megkisebbedett s megszállt Németországba. (Nem egy kazahsztáni családfő győzte meg gyönyörrel, szakértelemmel, színesen tajtékozva rokonságát arról, hogy a családban akad német felmenő. S ahogy a középkor végén a bűnbocsátó cédulák, úgy kerültek elő jó pénzért a zsidóságot bizonyító iratok: meg is nőtt Izrael orosz lakossága, és Berlin népes izraelita központ lett.) Csakhogy a kelet-európai vérátömlesztés kevésnek bizonyult, sőt hogy uniósok lettünk, minket is alávetnek az újabb műtétnek. Hogy miért? Kórházakban, iskolákban, öreg épületekben, szántóföldekben és pérókban túl gazdagok vagyunk. Még a romáknak is nagyon komolyan és szerényen kell viselkedniük, ha a migrációs népesség az ő vidékeiket is eléri. De komolyra fordítva a szót, mily szép is lesz ez a szociális Auschwitz! Globális szegénység van kialakulóban. A csökkenő kelet-európai és a harmadik világbeli bérek teszik lehetővé, hogy a fejlett országok termelésüket – mintha sakkoznának – ide-oda helyezzék. „Keserű iróniával kell megállapítani – így a híres gazdasági szakértő, Chossudovsky -, hogy a fejlődő országok legeredményesebbjei nemcsak a legnagyobb exportőrök, de a világ legeladósodottabb nemzetei is egyben.” Ilyen exportőrök leszünk mi is, egy közép-európai laboratóriumi kísérlet alanyaiként? De minek ázsiai munkaerővel feltölteni az uniót, ha a német tőke a magas munkanélküliségi rátával rendelkező volt NDK-ból elmenekül – nosztalgiaként ugyan gyártják még egyéni megrendelésre a méregdrága Trabantot, s másodosztályba űzött csapataik meccsein kigyúl az osztályharc rasszista lángja – és most már az Ost-Block határait is elhagyva olimpiai sárkányt ereget a kínai nagy fal mentén? Az Odera-Neisse határ éppúgy két világot választ el, mint a Rio Grande. Csakhogy a lengyelek és a csehek legalább oda-odacsapnak a kommunista bűztől szagló oligarcháknak, az előbbieknek jogfolytonosságaként ott az egyház és a nyolcvanas évek ellenállása, az utóbbiaknak pedig Prága megbocsátó szépsége s egy Schwarzenberg herceg politikai bölcsessége. De mire is kell annyi munkáskéz az unióban? Nézem a bolondos statisztikákat. Ha Jézus születésekor Szent József egy aranysékelt 0,4 percenttel bankba rakott volna, ma az egyháznak egy külön földgolyója lenne aranyból. Vagy tíz európai áll egymás mellett, s abból elegánsan öltöznek heten – ők szolgáltatnak -, hárman pedig – a melósok – avítt szerelésben szégyellik magukat. A termelés teljes mértékben automatizálódik, az öregek élete – az igazi, a hobbik (hobbitok) kora – pedig hetvennél kezdődik. Az európai nyugdíjasok úgy ugrálhatnak majd a társadalmi munkamegosztás kínálta ágak egyikéről a másokra, mintha betanulták volna Marx forgatókönyvét a jövő szabad társadalmáról. Szóval, ne felejtkezzünk el Kínáról. A kínai bérekről. Guangdongban, a Timberland cipőgyárban 16 dollárt keresnek a lányok egy héten (heti hetven órában, s így körülbelül 14 ezer forintnak megfelelő pénzt keresnek) s van, ahol 31 cent az órabér. A vállalkozók különösen kedvelik a nőket 17 és 25 év között, aztán eldobják őket, mint a kifacsart citromot. Az Egyesült Államokban eladott cipők 60 százaléka kínai üzemekben készül, fillérekért. E filléres csodát élvezhetjük mi is a Ganz-Mávag elkínaisult világában. Jó, mondhatjuk, a kínaiak nem naplopók. S ha felütjük Lin Yutangot, kiderül, hogy biológiailag egy nagyon fiatal fajról van szó. „Hogy egy ország, kétezer esztendei viszonylag civilizált élet után, élő anyagot szolgáltathat egy olyan könyvnek, mint a »Vízparti történet«, amelyben az emberevés, ha ritka is, de lehetséges még: ez kétségtelenül feltárja bizonyos mértékben a civilizáció pusztulásával szemben fenntartott társadalmi folytonosság titkát. Sung Chiang, Li Kuei és az izmos rablók serege a Liangshanpo csúcsán – bár majdnem másfél évezreddel következnek Konfucius után – nem valami elnyűtt civilizáció képviselőiként hatnak ránk, hanem inkább úgy, mint egy hajnalló kultúra boldog gyermekei olyan korban, amikor az élet biztonsága még ismeretlen fogalom.” Hivatkozik a kiváló író Griffith Taylorra is, aki a vándorlási övezet elméletének megfelelően a kínaiakat az emberi faj fejlődésében a legfiatalabb népek közé sorolja, s Havelock Ellisre, aki fajilag infantilisnak jellemzi az ázsiaiakat. A kínaiak infantilizmusát jól láthattuk a maoizmus és a kulturális forradalom idején. Most felserdülve a kommunizmusból szinte a semmiből teremtettek egy új civilizációt: a háború utáni nyugatnémet csodára megszületett a még nagyobb, a kínai. (S mögötte ott áll már-már konfuciánus örökségként az állam egységét megtestesítő Párt és a hadsereg.) S hogy profán legyek, épp hogy túl vannak az emberevésen. Tamáska Péter