A magyar hagyományban fehér megnevezéssel csak szent életű nőket illettek

Korponay Jánosnét a Rákóczi-felkelést követően hazaárulás vádjával ítélték fővesztés általi halálra. Az ítéletet Győr városának piacterén hajtották végre 1714 őszén. A holttestnek azonban a kivégzést követően nyoma veszett. Egy kis felvidéki falu lakói azonban biztosak benne, templomuk alatt nyugszik a tragikus véget ért „lőcsei fehér asszony”.

A lőcsei fehér asszony legendája igazi romantikus história. A történet- és regényírók szerint a császárhű asszony szembekerül a kurucok oldalán harcoló családjával, elárulta a szabadságharcot, majd megtért bűnösként végül feláldozza magát a felkelők érdekében.

Garamszegi Géczy Júlia Géczy Zsigmond, a későbbi kuruc ezredes és osgyáni Bakos Judit leányaként látta meg a napvilágot. Húszesztendős korában a császári hadsereg egyik katonatisztjéhez, Korponay Jánoshoz adták férjhez. Házasságkötésük után három esztendővel kitört a Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc. Férje a császári birtokok védelmezőjeként szembekerült apjával, a kuruc hadak parancsnokával. 1704-et írunk, amikor a generációk és eszmék harcára sor kerül Csábrág váránál. Júlia ekkor még meghitt kapcsolatot ápolt apjával, levélben kéri, hogy ha el is foglalnák a várat, férje és fia életét kíméljék meg. A császáriak végül bevonultak Csábrágra, a Korponay család pedig életben maradt. Ekkor azonban furcsa dolog történt. Korponay János, a császárhoz korábban a végtelenségig hű katona az ostromot követően Rákóczinak ajánlja kardját. A hadjárat tovább folytatódott, végig a Felvidéken, Korponayné pedig Lőcse várában vendégeskedett, amikor 1709-ben megkezdődött a vár ostroma. Kívül a császári hadak, benn a labancokkal rokonszenvező asszony – minden alapja megvolt azon híreszteléseknek, mely szerint ő segített elfoglalni az erősséget. Az ostromló seregek főparancsnoka, Löffenholz György ráadásul családi barátja volt Júliának.

Ma azonban már bizonyos, hogy a lőcsei vár átadásáról hosszú időn át folytak a tárgyalások a császári seregekkel. Korponainé tehát az utókor által ráakasztott vádban ártatlan volt. Utólag azonban semmi nem akadályozta abban, hogy a híreszteléseknek tápot adjon. Hirdetni kezdte maga is, hogy a vár elfoglalásakor segítséget nyújtott a labancoknak. A cél nyilvánvaló volt. A legitim uralkodó szemében megbukott, árulóvá vált férj nem tudta volna családja jövőjét biztosítani. Korponay Jánosné előtt viszont megnyílt az út, hogy fiát újból nemességhez juttassa. A várat ostromló barát is jót tett a történetnek, ám a császár nem vette komolyan. Kísérlete eredménytelen maradt. A néphagyomány azonban meghozta az ítéletet: áruló, aki labanc kézre juttatta a szabadságharcosok egyik erősségét.

Tetteit ma már képtelenség volna megítélni. Az azonban bizonyos, hogy a hadjárat utolsó hónapjaiban Rákóczi Lengyelországból szervezte a visszavágást, az utasításokat tartalmazó leveleket pedig követe Korponay Jánosnéra bízta. Talán úgy gondolta, apja és férje szerepvállalása elég biztosíték arra, hogy a címzetthez juttassa őket. Korponayné azonban most is császárhűségét és fia érdekeit, a számára kiszemelt fényes jövőt és nemesi címet tartotta fontosabbnak. Bécsbe üzente, hogy leleplezte az újabb államellenes összeesküvést, majd a levelekkel együtt útra kel.

Ekkor még nem tudja, mit rejtenek Rákóczi üzenetei, csak útközben bontja fel őket. Választás elé kerül: a levelek tartalma szerint a felkelők találkozási helye Géczy Zsigmond korponai kúriája, vagyis ha átadja a leveleket, menthetetlenül árulóvá válik családja szemében. Ekkor dönt úgy, hogy megsemmisíti őket, úgy tesz, mintha nem is léteztek volna. Ez a lépés pedig végzetes a számára. Nem sokkal később ugyanis a császári felderítők elfogják Rákóczi egy másik követét, újabb levelekkel, amelyben Júlia szolgálatait is megemlítik. Az elégetett levelek nélkül az asszony nem tudja magát tisztázni. Végül hűtlenség vádjával állítják bíróság elé.

1713-ban megkezdődött az eljárás, a lőcsei fehér asszony pedig megmutatta, hová is húz a szíve – a per szempontjából azonban ez nem volt elég bizonyíték a császárhoz való hűségére -, védőügyvédet nem fogadott, hiszen az alattvaló nem pereskedhet urával. Korponaynét végül fő- és jószágvesztésre ítélték, egyesztendei kínvallatás és tortúra után érte el a vég. A császár természetesen hozzá akart jutni a felkelők névsorához, de Korponayné nem vallott. A mai napig árulónak bélyegzett asszony haláláig hű maradt uralkodójához, de családjához is. Szeptember 25-én Győrött véget ért a lőcsei fehér asszony élete, ám története korántsem.

Végső nyughelyére, bár mind Lőcse, mind a tőle nem messze fekvő Osgyán magáénak vallja, a mai napig nem derült fény. Míg Lőcse az árulás helyszíne, Osgyán a Géczy család központja volt. A gömöri település első írásos emlékére a XIII. században bukkanunk, ekkoriban a Hont-Pázmán nembeli család birtokolja. A Bakos család, Korponayné anyagi ága másfél száz évvel később, a honti ág leszármazottjaként örökli meg az osgyáni várat. Az alapító Hont-Pázmán nemzetség végül Korponayékkal veszíti el uralmát a terület felett. A falu határában álló várkastély azonban a mai napig hirdeti az egykori uradalom dicsőségét. A kastély a XIX. században az apácák birtokába került, első restaurációja is nekik köszönhető. A második világháború után azonban el kellett hagyniuk, ekkor vált laktanyává. A szovjet kivonulást követően szállodává alakították volna a 99 szobával rendelkező épületet, ám a cseh befektetőt nem támogatta az akkor már megalakult szlovák állam. Az épület ebek harmincadjára került, az egykori báró monogramját viselő tégláknak pedig nagy keletje lett a környező települések építkezésein. Ez nagyban hozzájárult az épület gyors romlásához.

A főbejárat homlokzata ugyan még meglepően egységes és ép képet mutat, a belépőt megdöbbentő látvány fogadja. A támpillérek egymásra rogyva próbálják megtartani önmagukat. Az azonban csak idő kérdése, meddig. Tán egy erősebb vihart sem bírna ki a megrogyott tartószerkezet. A téglagyűjtési akcióknak köszönhetően a lőcsei fehér asszony szülőháza immár minden oldalon egyszerre omlik. Amit el lehetett mozdítani különösebb veszély nélkül, azt már az első időkben magukkal vitték a vállalkozó szellemű építkezők, de a mai napig rendszeresen hordják el a mintás téglákat.

– A romos épület felújításához még a csehszlovák időkben kezdtek hozzá, ám az állam szétesése megpecsételte a sorsát. A rekonstrukció abbamaradt a kilencvenes években, állaga azóta folyamatosan romlik. Ma már életveszélyes, bármikor összeroskadhat. A várkastélyban történő vizsgálatok azért is voltak fontosak, mert a lőcsei fehér asszony koporsójának három feltételezett helyszíne közül ez volt az első. Az utolsó pillanatokban sikerült feltárni a vár kriptáját. Most már megközelíteni is életveszélyes – mondja Juhász Mónika helytörténész.

A sírkamrában több koporsót is találtak, eleinte még hitték, Korponayné sírja is közöttük van. A sírok azonban, hála az itt szolgálatot teljesítő szovjet hadseregnek, erősen megtépázott állapotban voltak, később a sírrablók sem kímélték, a maradékot a feltárást követően, hiába őriztette a falu, sikerült elhordaniuk. A kripta feltárása végül nem vezetett eredményre, a lőcsei fehér asszony sírja a vizsgálatok szerint nem került elő.

A faluban azonban továbbra is élénken élt Korponay Jánosné emlékezete, sokan tudni vélték, hogy ha nem a vár, akkor a katolikus templom kriptájában temették el. A kastély urai oda is temetkeztek. A templomot még tizenöt évvel ezelőtt alapos restaurációnak vetették alá, új talapzat, új padló is készült. Hónapokon keresztül tervezték a feltárást, melyben nagy segítségükre volt az újonnan idetelepült plébános, Peter Manduch is. A tiszteletes minden feltételt biztosított a falu lakói számára, hogy fény derüljön az évszázados rejtélyre.

Végül 2007. június 27-re készen állt minden, hogy hozzákezdjenek a padló kibontásához. Több órán keresztül tartó munka után még mindig csak betonréteget sikerült eltávolítaniuk, mire rábukkantak a homokkőből készült fedőlapra az oltár előtt. Két méter hosszú, egy méter széles bejárat tárult fel előttük, lefedve egy több mázsát nyomó, pontosan a bejárathoz faragott fedéllel. Már ennek kiemelése is hatalmas erőfeszítést és hosszú időt igényelt, még másodszorra is. A kriptát ugyanis a negyvenes évek vége óta senki nem nyitotta fel. Akkoriban a templom padlója még egy vonalban volt a fedőlappal, így mindenki számára nap mint nap látható volt. Mint az most kiderült, ez okozta a kripta vesztét. A megszálló szovjet csapatoknak ugyanis feltétlen meg kellett arról bizonyosodniuk, hogy a kétszáz éve zárt, szent hely koporsói nem rejtenek-e magyar honvédeket. Azóta senki nem bolygatta az itt fekvő holtakat.

A követ egy egész napnyi munka végén sikerült kiemelni a helyéről. De az eredmény minden erőfeszítést megért. A kriptát az első megnyitást követően augusztusban nyitották fel másodszor, a munkálatokat a Demokrata is végigkövethette.

– A falunak és az egyháznak sincs arra pénze, hogy megkezdődhessen a csontok vizsgálata. De minden olyan szakembert szívesen várunk és fogadunk, aki segíteni tud a feltárásban – mondta Peter Manduch, aki bízik abban, hogy talán tényleg rábukkantak a lőcsei fehér asszony nyughelyére. – Nagyon is elképzelhető, hogy az egyik koporsó az övé, hiszen ezeknek a kora megegyezik az ő halálának időpontjával.

Hét lépcsőfok vezet le az osgyáni katolikus templom mélyébe, ahol a szentéllyel megegyező nagyságú kripta található. A kriptában pedig a szovjetek dúlása miatt hatalmas káosz uralkodik. A koporsók, csontok, a sírhelyek különböző fából készült alkotóelemei egymás hegyén-hátán, elképzelhetetlen kavalkádban. A bejárattól mintegy másfél méterre, a szentéllyel egy vonalban négy koporsó fekszik, közülük kettő teljesen egymásba csúsztatva. Mögöttük, bár a nagy kavarodásban nem sikerül pontosan megfigyelni, legalább még öt található. Az első sorban lévő négyből háromban még biztosan eredeti állapotukban megmaradva fekszenek tulajdonosaik, a hátsó sorig azonban lehetetlen anélkül eljutni, hogy kárt ne tegyünk valamiben. A hátsó sorban, a főoltár alatt lévő koporsók egy részén a temetéskor használt lepel takarja el a feliratot, az elsőkön viszont kellő megvilágítással minden egyes szót meg lehetne fejteni. A feliratokat szegecseléssel készítették, a rézszögek pedig a mai napig épek. Az első sor négy nyughelye közül az utolsó 1808-ban került a föld alá, a benne nyugvó úr kilétéről tanúskodik a régi, ízes magyarsággal megfogalmazott szöveg:

„Születet Boldog Aszny Havan 18. Nap. 1731 / Kimult azon Honak 30. Nap 1808”. A hátul fekvők minden bizonnyal korábbiak lehettek, közöttük van a vár egy korábbi birtokosa is. A koporsók nagy részének fedele már nem ép, sőt olyan is akad, mely a benne nyugvó holttestet átszúrva, összetörve mered az ég felé. Az első sorban fekvő testek közül három láthatóan épen túlélte a katonák pusztításait, ők nyugati irányban fekszenek, meglepő módon lábukkal a szentély felé. A hátsó koporsók közül pedig egyről mindenképp feltételezni lehet, hogy ép csontvázat tartalmaz, szintén nyugatolt elhelyezéssel.

A koporsókat nem csak feldúlták az orosz katonák, ki is fosztották őket, minden egyes mellékletet eltüntetve, majdhogynem csupaszon fekszenek a halottak bennük. A törmelékek miatt egyikük sem látható teljes valójában szabadon. A község lelkipásztora mindenképp szeretné végigjárni azt az utat, ami az itt nyugvók személyazonosságához vezet, ennek azonban még komoly akadályai lehetnek. A vizsgálatokhoz szükséges pénz hiánya nem az egyetlen probléma, kérdéses az is, hogy a szlovák katolikus egyház hogyan vélekedik majd a holtak megbolygatásáról. Ahhoz tehát, hogy kiderüljön, Korponay Jánosné valóban itt nyugszik-e, még hosszú időnek kell eltelnie.

Eddig sem Lőcsén, sem az osgyáni vár alatt nem találták meg a koporsóját. Egyre valószínűbb, hogy a több száz éve élő legendák hitelessége az osgyáni templomon múlik. A magyar történelem egyik legellentmondásosabb asszonya köré a kripta feltárásával mindenképp új legendák szövődnek. A fehér asszonynak nevezett Garamszegi Géczy Júliának nem csak élete, neve is csupa talány. A magyar hagyományban, népmeséinkben ugyanis fehér megnevezéssel csak szent életű nőket illettek. Talán egyszer arra is fény derül, a lőcsei asszony mivel érdemelte ki ezt a jelzőt.

Gerhát Petra