Félbehagyott mondat

Böszme Feri azzal népszerűsítette az egészségügy átalakításának nevezett feldúlást, hogy neki és Mari néninek egyenlő orvosi kezelés jár majd. Mari néni boldogan mosolygott, miközben a még megmaradt egy szem foga kivillant, ami megmaradt Medgyessy fogmegtartó programjakor. Mosolygott, mert nem tudta szegény, hogy ez a mondás is csak félig kifejtett igazság. Böszme ugyanis elfeljtette befejezni a mondtát, ami úgy hangzott volna, hogyha Mari néni megfizeti majd a kezelés költségeit. Ugyanis hiába fizetett Mari néni száz évig tb-járulékot, az a pénz már nincs meg – közölte az újsütetű, vállrángatós egészségügyi miniszter asszony. Valószínû, hogy Mari néni ezt nem hallotta, vagy talán fel sem tudta fogni, miért is nincs meg az ő pénze, hiszen neki gondtalan nyugdíjas éveket, és tisztességes orvosi ellátást ígért Böszme elődpártja, és ő abban ugyanúgy bízott, mint most az utódokban. A baj csak az, hogy szegény Mari néni csak akkor ébred majd föl a kommunizmus, illetve a szocializmus mámorából, ha majd egy esetleges kórházi kezelés után a negyenvalahány ezer forintos nyugdíjából több tízezres költség fiztésére fogják kötelezni. Jó lenne, ha a Mari nénik időben ébrednének annak tudatára, hogy mennyire félrevezették őket, és időben tiltakoznának a több biztostó ellen, és követelnék az általuk befizett járulék alapján járó orvosi ellátást, amit most a Böszme kormánya arcátlanul ingyenesnek nevez. Czető Lászlóné, Bp.

Szól a rádióm

Először Farkasházy Tivadarral készült interjú, majd Nagy-Bandó András írása jelent meg a 168 Óra c. hetilapban. Mindkét humorista a Magyar Rádióból való kiebrudalása okán mondta el a véleményét a rádió mostani vezetéséről. Farkasházy, noha a saját kivégzéséről beszélt, azt hangsúlyozta, hogy nem önmagáért szól, Nagy-Bandó pedig a rádiós nagy öregek hiányát kifogásolta elsősorban. Sok igazságot is mondtak, ám az egész együtt mégis álságos, mert hamis alapokon nyugszik. Szögezzük le: a rádió új elnöke gyakorlatilag szétverte a közszolgálatiságot, a Petőfi egyenesen hallgathatatlan lett. Farkasházyéknak ez csak akkor tűnt fel, amikor már az ő nevük is rákerült a listára. Külön téma, hogy Nagy-Bandó sorozatosan nacionalista rádiósokat emleget, pedig például Lőrincze Lajos nem volt „nacionalista embertípus”, ahogy a rádiós nagy generáció többi tagja sem. Ők voltak azok, akiknek sikerült rendszertől szinte független, valódi értékeket teremteni. Az egészben az a legfurcsább, hogy a humoristáink úgy tesznek, mintha Such György csak úgy a levegőben lógna, és nem a mostani kormány nevezte volna ki. Sokan emlékezhetnek arra, hogy Farkasházyt az Orbán-kormány alatt regnáló rádióelnök is el akarta küldeni, de a hatalmas felháborodás és a diktatórikus kormány sűrű emlegetése akkor még megmentette. Most azonban valahogy nincs felháborodás, nincs kormányszidás, nincs diktatórikus Gyurcsány, csak egy hozzá nem értő ember a rádió élén, aki – szerintük – már rég nem lesz elnök, amikor a rádiókabaré még mindig élni fog. Ezt egyébként magam is így gondolom, azzal a kiegészítéssel, hogy szerintem nemcsak Such, hanem az őt kinevező kormány is hamarosan el fog tűnni a süllyesztőben. Juhász Margit, Miskolc

A szavak ereje…

Amikor bezengték a Kossuth-adó reggeli műsorának reformját, sok jóra nem számítottam. De arra sem, amit ezen a címen kaptunk. Egykor a reggeli tevés-vevés hátteréül szóltak a hírek, a beszélgetések – zenével dúsítva. (Bár reggel nem volt lélekemelő dolog rapet ritmizálni az olykor ocsmány vagy szószátyár szöveggel, de például Illés-számok vagy egy-egy klasszikus dallam mellett volt idő és lehetőség átgondolni a hírekben, tudósításokban, beszélgetésekben hallottakat.) Közben csendben kimúlt például a Mi időnk a szolidan hazafias hangvételével, módosult és rövidült a Vasárnapi újság, elhalkult-eltűnt Kondor Katalinnak még a szellemisége is… A reform nem sok jóval biztatta a polgári gondolkodású hallgatót. Érkezett a Reggeli 180 perc. Benne kelően sulykolva „a szavak ereje” (körülbelül „húzzunk bele, Feri”-stílusban), tele hadarással, bakik tömegével, nevek téves bemondásával, és a kereskedelmi rádiók (idióta) hangvételének minden jellemzőjével, kapkodó témaváltásokkal, közberikkantásokkal. Mindez minimum négyszer ismételve (plusz még este is). Különösen az „tetszik”, amikor a rádió telefonos riportere a riport alanyát túlbeszélve egyszerre mondja a saját véleményét az esetleg annak ellenkezőjét állítóval. A -ba, -be felcserélését -ban, -ben-re vagy fordítva, már hiányolnám is, ha nem lenne napirenden. Az ilyen szavaknak tényleg van nevelő/hülyítő ereje. (Édesanyanyelvünk és Lőrincze tanár úr nyugodhatnak-e így?) Robog a reformexpressz, még ott is, ahol a síneket a serény fémgyűjtők felszedték: há’ má’ ne rohaggyon ott. Robog az iskoláktól a postákig, kórházaktól a rádióig, Nap-Keltétől Fridin át, Bolgárral és Mészárossal az Avarig. A szavak ereje a rádióban is lassan a sulykolásban lesz. Borbély József, Bicske

Doberdó üzenete 2. (Folytatás az előző számból.)

Mit üzen nekünk Doberdó? Először is katonáink között ott harcoltak a tőlünk később elszakított testvéreink felmenői is. Aligha hitték volna, hogy elkövetkezhet a szégyennek és becstelenségnek olyan napja, mint amilyen 2004. december 5. volt. Nem vagyok történész, de rossz szokásommá vált a gondolkodás. Olvastam és hallottam, hogy a katonáink „idegen földön, rossz célokért” harcoltak. Ha a Habsburg-házhoz, illetve Ausztriához fűződő kapcsolatunk bonyolult, ellentmondásokkal teli spektrumának egy elemét a többi közül kibontjuk, láthatjuk: önvédelmi készségünk sorvadozása miatt (is) Magyarország területi integritását az utóbbi évszázadokban már csak a Habsburg Birodalom, illetve a K. u. K. garantálta, amelynek háborús veresége és felbomlása súlyos megcsonkításunkat vonta maga után. Hogy ez nem mindenkinek tetszik? Ugyan kinek áll érdekében, hogy beleszuggerálja ebbe a népbe az „örök vesztes” deprimáló tudtát? Azt is üzeni Doberdó, hogy gyáva népnek nincs hazája, és az önmagát eleve feladó pacifista fizetsége kutyagumi. Ne hallgassunk az újdonsült linderbélákra! S azt sem szabad felednünk, hogy „örök béke” nem létezik. Az első háborúban még csak a frontokon hullottak az emberek a politikusok „jóvoltából”, a másodikban már súlyos veszteség érte a polgári lakosságot is, a következőben pedig – ki tudhaja – célpontok leszünk valamennyien. Csak erős hadsereggel őrizhetjük meg szövetségeseink bizalmát, szomszédaink tiszteletét és biztonságunkat a lehetséges határig. Sokan járnak Olaszországba csupán azért, hogy lássanak és gyönyörködjenek. Velencén, Milánón, Firenzén és Rómán kívül sok egyéb látnivaló is van Itáliában. Az útikönyvek alig vagy semmit sem írnak Gorizia, Palmanova, Udine környékéről, a Carso Isontino természeti, földrajzi érdekességeiről, a saját törtnelmünk emlékhelyeiről – pedig látni érdemes ezeket is. Végh Sándor, Budapest

Majd benő…

Gyurcsány habzó szájjal (azért nyelhetett volna közben) azt fröcsögte a tévében, milyen mocskos dolog az, hogy ha valaki ír magáról egy könyvet, és kizárólag a nyerészkedés és meggazdagodás végett azt kiadja. Feri úr, neked is volt könyved, igaz, azt nem te írtad, mert ahhoz buta voltál. Tudom, a tied kevés példányban fogyott, pedig agyonreklámoztátok, és ha jól hallottam, MSZP-s körökben még kötelező olvasmánnyá is tetted. Most irigykedsz. Szerinted egy olyan hithű kommunista vagy szocialista (Hiller szerint már demokrata is), mint te, képviselhet olyan eszmét, ami sárga irigységen alapul? Ha nem tudod, kérdezd meg erről anyukádat és apukádat. Gondolod, hogy ők is erkölcsös dognak fogják tartani azt, hogy nem azért kaptál idegösszeroppanást, mert a tehened megdöglött, hanem azért, mert a szomszédé vidáman legelészik? Azt javaslom neked, Gyurcsány Ferenc, hogy addig vegyél valami csonterősítő vagy csontnövelő gyógyszert, amíg nem késő, hátha még benövesztheted a fejed lágyát. Kónya Béla, Bp.

Taksony 2. (Folytatás az előző számból.)

Taksony örök ellenfele Ottó német király, 962-től birodalmi császár, aki mindent elkövetett a magyarság megsemmisítésére, de sem katonai ereje, sem bátorsága nem volt elegendő a hatalmas erőt képviselő magyarság ellen. Ottó világhatalomra törekedett, a szomszédos országokat fennhatósága alá kívánta terelni. A Német-római Birodalom császára minden erejével Európa meghódítására törekedett, de nem a kereszténység terjesztése érdekében tette, hanem személyes ambíciói, a hatalom gyakorlása vezényelte. I. Ottót család-, császár- és pápagyilkos tettei ellenére az indogermán történetírás a végtelenségig felmagasztalta. A kereszténység védelmezőjévé tették, holott erre nincs semmi bizonyíték. A germán történetírás a magasztos nagy jelzővel illette. Ez a történetírás a hun és magyar királyokat véreskezű gyilkosokká tette. A hamisítás már I. Ottó idejében elkezdődött, majd III. Ottó idejében ért a csúcsra. Későbbi századokban, miután idegen uralkodók kerültek Magyarország élére szétverni a magyar valóságot. Ma már a személyneveink jelentését is átírják, általában idegen eredetűnek tartják, értelmezése gyanús, sokszor szamárság. Ezek a csúsztatások végtelen gyűlöletet takarnak. Még szerencse, hogy a gyűlölködés általában nem annak fáj, aki ellen irányul, hanem annak a lelkét mardossa, aki útnak indítja. Csakhogy ezeknek a gyűlölködőknek hatalma van, és gátlástalanul világgá kürtölik mindazt, amit rosszindulatúan kitaláltak rólunk. Meddig tart a magyarság szellemi rombolása, és kik lesznek azok, akik ennek a folyamatnak útját állják? Tapasztalataim szerint a hosszú megaláztatás folyamatában, a folyamatos agymosás közben a magyarság nagyon ellágyult. Országunkat szétosztották, majd bűnös nép lettünk, kegytárgyainkat és szép magyar neveinket megalázzák. Ha ilyesmit más népekkel tenne meg egy maroknyi csoport, azt a világ minden „emberjogi” szervezetének tiltakozása ellenére a hazájuk határainak túloldalára tennék. Deák István, Dortmund