Horn-fok

2007. július eleje Horn Gyula 75. születésnapja körül forgott kis hazánkban. Ki kellett volna tüntetni, hiszen neki „köszönhető”, hogy a szovjet tankok sikeresen leverték a huszadik század legszentebb forradalmát, mely forradalomnak egyetlen célja volt: eljutni végre a demokráciához, a szabad és független Magyarországhoz. A forradalom hőseit holtukban is durván megalázták, az életben hagyottak és leszármazottaik nem tanulhattak, csak megalázó munkát végezhettek, és a mai napig nincs pontos adat arról, hogy hány embert végeztek ki. Mert rájuk nyomták a bélyeget, hogy köztörvényesek. Nagy Imre szobrához meg odaáll a KISZ egyik vezetője, és mély sóhajok közepette megkérdezi a szobrot, hogy Imre, te mit csinálnál? 1994-1998 között adták el az energiaszolgáltatókat, bevezették a Bokros-csomagot. Nem volt szép történet ez, a kormányzásuk sem. Amikor hatalomra kerülnek a szocialisták, egyik válságból cincálják a másik válságba az országot. Ha esetleg nincs válság, akkor csinálnak. Ez nagyon megy nekik, de a kormányzás nem. Lendvai Ildikónak üzenném, hogy 1994-ben az MSZP nem nevezte meg előre a miniszterelnök-jelöltjét, arra csak a választások után került sor. Tehát Sólyom László nem bántotta meg az MSZP 1994-es szavazóit, minket bántott volna meg, ha egy ateista pufajkást kitüntet a nagykereszttel. Az 1956-ról alkotott véleménye pedig összhangban van a Rózsadombi paktum 16. pontjával: „Az 1956-os eseményeket mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani, és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik.” Ha hamarabb nem, 2010-ben leszünk mi még „kedves” választópolgárok! Akkor ezek a díszpintyek megint jönnek, kopogtatnak a régi szlogennel: kismalac, kismalac, engedj be! Forgó Irén, Békéscsaba

Hőhullám

Nyakunkon a globális felmelegedés. Már elérte a kormány szintjét is. Kiáll elénk egy államtitkár, és bemondja a közszolgálati tévé kamerájába, kissé remegő hangon: meleg vagyok, boldog és büszke. Ez rendjén is lenne, de mi közünk hozzá? Mondhatta volna azt is: lúdtalpam van, szomorú vagyok és levert. Az sem tartozna ránk. Miután a mondanivalóját – huhh! – kimondta, beleroskadt a székébe. Balról Horváth Ágnes ült melléje, jobbról Dobrev Klára. Utóbbi meg is simogatta hősünk karját, akit ettől kirázott a hideg. Fletó cirógatása bizonyára jobban esett volna neki, de hiába, a szoclib hölgyek már csak ilyen nyúlkálósak. Emlékezzünk Mónika elmaradt kézfogójára a Hajógyári-szigeten. Megjelentek a rendezvényen az SZDSZ vezetői is, kész törvénytervezettel a hónuk alatt, hadd tanuljon Kovács Pisti. Rögtön egy régi vicc jutott eszembe. A Kádár-pribékek elfogják a határon Arisztidet, és vallatják, mért akart disszidálni. Mire Arisztid: Kérem, azelőtt itt tiltották a homoszexualitást, most már eltűrik. Nem akarom megvárni, amíg kötelező lesz! Na, de ne panaszkodjunk. Gyurcsány megmondta: El lehet innen menni! M. S., Miskolc

Büszkeség

A testhőmérsékletem 36,5 Celsius-fok, tehát nem vagyok se meleg, se hideg, azt hiszem, hogy normális vagyok. (Nem szégyellem, de különösebben büszke sem vagyok rá.) Ötven éve élek együtt azzal, akit szeretek. Templomban fogadtunk egymásnak örök hűséget. (Házasságkötésünk után harmadnapra zárt intézetbe kellett vonulnom, és negyedév múlva egy jogi végzettséggel akkor még nem rendelkező vérbíró hat év börtönre ítélt izgatás miatt. Kértem a feleségemet, hogy váljon el emiatt, s a munkahelyén is megfenyegették, de kitartott mellettem.) Mindezek mellett a normálistól eltérő nemiséget tudomásul veszem. Azt azonban ízléstelennek tartom, hogy „meleg büszkeség” címén fővárosunk legszebb utcáján mutogassák magukat és provokálják bennünket. Hallom, hogy a fiatal SZDSZ-esek vezére közösség elleni izgatás miatt nem a büszkéket, hanem az ellentüntetőket jelentette föl. De hát az idősebb párt- és elvtársaik ettől százszor nagyobb nemzetrontást, nemzetgyalázást követnek el naponta. Az egészséges alma sem esik messze az egészséges fájától. Hát még a rohadt! Mervo Zoltán, Debrecen

Magyar valóság

Ismerősömék – készülvén Szent István király ünnepére – a szomszéd helységben székelő katasztrófavédelmi szolgálattól akartak kölcsönkérni egy nagyméretű katonai sátort. Érdeklődésükre az egyik beosztott elmosolyodott: nyugdíjba ment a főnök és távozása előtt (mivel a „jól megérdemelt” …ben lakodalmaseszköz-kölcsönzőként folytatja sikerekben nem túl gazdag életútját) leselejteztette az összes sátort, majd bagóért – mintegy végkielégítésként – „magáévá tette” őket. Most, amíg az újak (ki tudja, mikor?) meg nem érkeznek, nincs a környéken ilyenfajta védelmi eszköz. Igaz, azon a tájon ebben aszályos időben árvíz nem fenyeget. De, ne adja Isten, ha mégis történne valami? Kocsis Sándor, Bp.

Taksony

A Kossuth rádió reggeli műsorában rendszeres a nevek eredetének ismertetése. Ha magyarosan csengő név kerül látószögbe, sokszor az eredeti jelentését félremagyarázzák, értelmezését szélsőséges dolgokhoz kötik. Az év elején a Kossuth rádió adásában figyelmes lettem a Taksony névre. Elhangzott, hogy a névkutatók török eredetűnek tartják, jelentése „gyilkos”, „népeket gyilkoló”, de egyesek még „jóllakottnak” is értelmezik ezt az ősi nevet. Az elhangzott műsor után nagy érdeklődéssel kezdtem keresgélni a magyar utónevek eredete és jelentése után, főleg Taksony nevének jelentése érdekelt. Nehéz feladatot vállaltam, hiszen a kutatóink általában török, héber, görög, latin és szláv eredetre vezetik vissza a magyar személyneveket. Ladó János Magyar utónévkönyv című kiadványában ezeket írja: „Török eredetű régi magyar személynév, jelenése: jóllakott, elégedett, mások szerint vad, kegyetlen féktelen, szilaj”. Egy másik szerző, Pálfy Gyula Utónévkönyv című tanulmányában ezeket írja: „Taksony régi török név. Jelentése: vad, fékezhetetlen.” Mindketten a Taksony név jelentését vadnak, fékezhetetlennek fordították. Ez sem elfogadható, viszont a Kossuth rádióban elhangzott értékelés „gyilkos, népeket leölő” még kevésbé. Ladó János tanulmánya így végződik: „…egy szerencsésen megválasztott név olyan ajándék, ami magabiztosabbá és ezáltal sikeresebbé, boldogabbá teheti viselőjét”. Ez az érvelés a régi időkre is vonatkozna? Ha nem, akkor vajon minek alapján állapítják meg a kutatók az ősi személynevek jelentését? Tudományos kutatás eredményei ezek, vagy egyszerűen a magyarság és az Árpád-házi királyaink iránti gyűlölködés szül ilyen hallatlan „eredményeket”? Valószínű, hogy a távoli korok szülői is olyan nevet igyekeztek adni csemetéiknek, mely elégedetté tette viselőiket. Nem nevezték az újszülötteket „népgyilkosnak”, „népeket leölőnek”. Ilyesmi csak napjainkban, a rosszakaratú emberek agyában születik. Miután török barátaimnak elmagyaráztam a magyar kutatók fejtegetéseit, igencsak elcsodálkoztak. „Vajon mi vezérelhet egy magyar múltkutatót saját népe nagyjainak ilyenfajta megalázására?” Valóban nehéz megállapítani egy-egy ősi név eredetét, különösen akkor, ha nem vesszük figyelembe, hogy az emberiség fejlődése folyamatos: az értékek népekről népekre szálltak. (Folytatása a következő számban.) Deák István, Dortmund

Doberdó üzenete 1.

Évtizedekkel ezelőtt jártam először a fennsíkon. Trieszt felől Velence irányába autózva pillantja meg az ember a Doberdó-táblát. A fennsík az Adriai-tenger, az Isonzó folyó völgye, a Goriziai-medence és a Vallone-völgy között terül el. Folyóvize nincs, csak egy kis tava: Lago di Doberdo. 1915. május 23-án, pünkösdvasárnap délután. Olaszország bécsi nagykövete átnyújtotta a K.u.K. külügyminiszterének az Olasz Királyság hadüzenetét tartalmazó jegyzéket, s ezzel a Doberdó-fennsík a frontoktól távoli vidékek álmos eseménytelenségéből a legvadabb háború közepébe csöppent. A történeti anyagok 12 véres Isonzó-csatáról emlékeznek meg. Az első hat ezt a fennsíkot érintette. Viharos tüzérségi pergőtüzek, szuronyrohamok, irtózatos kézitusák hosszú sora következett, miközben a katonáink rengeteget szenvedtek a vízhiánytól, a nyári forróságtól, a tél nedves, fagyos hidegétől, járványoktól, nem szólva az örökös életveszély idegfeszültségéről. A 6. Isonzó-csatában a honvédek egy évig harcoltak az ellennel, az idő előrehaladtával lőszer hiányban már csak szuronnyal, puskatussal, gyalogsági ásóval, sőt kődarabokkal is. Az ellenség túlerője azonban fölülkerekedett, a 275 méter magas Monte San Michele véráztatta, holttestekkel teli csúcsán az olaszok megfújhatták győzelmi harsonáikat. (Később a csapataink 1917 őszén a 12. csatában visszafoglalták a Doberdó-fennsíkot.) Kultúrnemzet az olasz, nem rázza öklét a tegnapi ellenfélre, megbecsüli elesettjeit, katonai teljesítményét. Mindkét fél hősi halottait tisztességesen eltemették. A San Michele-csúcson emlékhely létesült hadimúzeummal, korábbi, köztük magyar fegyverekkel. A csúcson láthatók még az egykori lőállások, s egy rusztikus emlékmű ezzel a felirattal: „Ezen a csúcson olaszok és magyarok becsülettel küzdve testvérekké váltak a halálban, 1915-16. augusztus”. 2007-ben újra fellátogattam a csúcsra s ott új táblát láthattam: „Az első világháborúban elesett magyar katonák emlékére. Áldozatunk… jóra parancs. (Keresztury). 1991. november 2. A Magyar Köztársaság kormányának nevében Jeszenszky Géza külügyminiszter.” (Folytatása a következő számban.) Végh Sándor, Budapest