Dioxinbotrány Magyarországon – Az Európai Unió elveszett ártatlansága

Hetek óta tart azoknak a botrányoknak a sorozata, amelyek kifejezetten élelmiszereinket érintik. Lassan megszokjuk, hogy a világ különböző tájairól érkeznek hírek, hol valamely állatbetegség irtja az állatokat, hol szennyező anyag fertőzi a húsukat, hol az emberi szervezetre veszélyes vegyület kerül alapvető élelmiszerekbe. Most éppen a guargumival és a dioxinnal ismerkedik a jámbor fogyasztó. Megtanulja, hogy a guargumi egy babféle növény őrleménye. A dioxin pedig méreg. Valahogy mégis dioxin tud kerülni az adalékanyagba, az pedig eljut az állítólag szigorúan biztonságos EU-ba. És kész a baj.

Nemcsak olyan régiókban, mint a fejlődő Ázsia vagy Afrika, hanem a magasan fejlett, s a jelek szerint már visszafejlődő Európai Unióba is eljutnak szennyezett élelmiszerek. Valahonnan valakik behoznak olyan adalékanyagokat, amelyek emberi fogyasztásra alkalmatlanok, de ez csak akkor derül ki, amikor a dioxinos guargumit már elég sokan megették Svájcban, Ausztriában, Lengyelországban vagy nálunk. Ez ám a haladás! Egyszerre mérgeződhetünk meg dioxintól. Micsoda öröm, hogy beengedtek minket a kerítésen belülre, csatlakozhattunk a fejlett Nyugathoz.

Hogy mi a dioxin és hogyan hat? A válasz könnyű: ezzel mérgezték meg Juscsenko ukrán politikust. Aki elég sok dioxinos ételt eszik, idővel olyan lesz, mint ő. A dioxin a legmérgezőbb vegyi anyagok közé tartozik. Többféle variációja lehetséges. A legmérgezőbb a 2,3,7,8-tetraklór-dibenzo-para-dioxin (a számok azt jelzik, hogy a benzolgyűrű hányas szénatomjához kapcsolódik klóratom, a para szó pedig azt, hogy az oxigénatomok milyen helyzetben vannak egymáshoz képest). A fenti név rövidítése TCDD, de egyszerűen dioxinnak is nevezik. Ezek a veszélyes vegyületek a természetben nem fordulnak elő. Célirányos gyártásuk és a velük való kereskedelem a Stockholmi Konvenció értelmében több országban, köztük hazánkban is tilos. Ugyanakkor különböző ipari folyamatok melléktermékeként – növényvédő szer-, papír- és PVC-gyártás, illetve hulladékégetés során keletkeznek. Tartalmazza a cigarettafüst, a kipufogógáz, a tüzek füstje is. Így bekerülhetnek a talajba, a vízbe, a levegőbe a táplálékláncon keresztül pedig az élő szervezetekbe. Külön kiemeli veszélyességüket, hogy zsírtartalmú szövetekben elraktározódnak, nem ürülnek ki, így az egyszeri kis mennyiségek fölhalmozódnak.

Egyébként nem a guargumi az egyetlen élelmiszer-adalékanyag, amelyik szennyezésként dioxint tartalmazhat. Korábban dioxinos csirke és dioxinos tojás borzolta a kedélyeket. A rákkeltő vegyületektől való félelem arra késztette tavaly az Európai Uniót, hogy határértékeket állapítson meg. Így Európa-szerte tavaly júliustól léteznek dioxin-határértékek, amelyek módosítása novemberben lépett életbe.

Mivel a dioxin akkumulálódik, és ezért hosszú időn át mérgezi a szervezetet, biológiai fegyverként is alkalmazták. A vietnami háború idején lombtalanításra használt „Agent Orange” még évtizedekkel később is kimutatható volt a veteránok és a vietnami parasztok vérében is. A méreg a testben folyamatosan pusztít: rákkeltő, károsítja az immunrendszert és az idegrendszert, szív- és érrendszeri katasztrófákat okoz. Jellegzetes mérgezési tünet a fekélyszerű bőrbetegség, a klórakne, ami a 2004 szeptemberében megmérgezett ukrán politikus, Viktor Juscsenko arcát torzította el örökre. Juscsenko szervezetében a szokásos TCDD-szint hatezerszeresét mérték. Az életét sikerült megmenteni, de az arcán ma is láthatóak a klórakne nyomai.

A mérgezés idejét a dioxinmérgezéseknél nem tudják pontosan megállapítani, mivel a méreg nem azonnal öl, hanem hetek-hónapok alatt, még nagyobb dózisban is. Kutatások bizonyítják, hogy az emberi szervezetbe a dioxin 90 százaléka táplálkozás útján jut be, a maradék 10 százalékot a levegőből szívja utána por formájában. Még a következő generációkat is megbetegíti, amennyiben mutációt okozó, génkárosító hatása torzszülöttek világrahozatalát eredményezheti. Felismerését nehezíti, hogy igen drága műszerrel mérhető a jelenléte, emellett bonyolult és hosszú ideig, akár 30 napig is tart az igazolása. Tünetei: fáradékonyság, idegrendszeri panaszok, májkárosodás, bőrelváltozások, gyomornyálkahártya-károsodás, csecsemőmirigy-sorvadás, immunrendszer-károsodás, majd szarkóma és bizonyos tumorfajták, de amíg ezek megjelennek, akár 15 év is eltelhet.

Néhány esetet nyilvánosságra is hoztak. A 70-es években a garéi hulladéktárolóban szabadult föl jelentős mennyiségű dioxin Magyarországon. Grönlandon 1986-ban dioxinnal szennyezett halakat fogtak. Németországban 1990-ben marha-, borjú- és csirkehúsban találtak dioxint. Oroszországban 1991-ben cellulózgyártás melléktermékeként szabadult fel jelentős mennyiség. Az USA-ban Texas államban 1997-ben csirkében, tojásban volt dioxin. Belgiumban 1999-ben csirkében, tojásban és állati eredetű zsiradékban. Ha a fenti néhány példát megnézzük, bizony akad köztük uniós ország. Hiába a szlogen, hogy állampolgárai biztonságát az unió szavatolja, a mostani eset is bizonyítja, az emberi élet még mindig nem elég drága.

Mióta beléptünk az unióba, a belső piacot illetően hazánkban lényegesen lazábbak az élelmiszer-biztonsági szabályok. Most az Európai Unió július 25-én riasztotta a magyar hatóságokat, de csak napokkal később kapott az ügy széles körű figyelmet. Csakúgy, mint annak idején a csernobili katasztrófa idején. Holott ilyen súlyosnak látszó esetben – lehet, hogy az is volt – a kormány azonnali intézkedésére lenne szükség, nem a főállatorvos egyedüli akciójára. A boltok polcairól nem vették le azonnal a gyanús termékeket, az ügyben járatlan vásárlókra bízták, hogy eldöntsék: mérgezett élelmiszert esznek-e, vagy főznek otthon valamit. Az érintett cégeknek bőséges haladékot adtak, hogy maguk jelentkezzenek. Közben a gyanútlan vásárlók vették és ették a mérgezett élelmiszereket. A dioxin tényleges veszélyességéről máig hiányos a tájékoztatás. Az Európai Bizottság néhány szakértője is aggasztónak tartotta az ügyet. Egyikük, amikor a dioxinbotrányról készült gyorsjelentést átadta főnökének, ezt súgta a fülébe: „Welcome to hell” (Üdvözlet a pokolban!)

Hogy mi a guargumi? Fura neve azt sugallja, hogy valami műanyag, pedig nem. Alapanyaga egy Indiában és Pakisztánban termesztett babféle. Ennek megőrlésével állítják elő a guargumit, ami hasonlít a gabonakeményítőhöz; a folyadékokat, szószokat csomómentesen zselés állagúra sűríti. A guargumi tehát ártalmatlan adalék – lenne, ha tiszta lenne. Hogy miként került bele dioxin, az ma még rejtély, és félő, hogy az is marad, így nincs rá semmi garancia, hogy máskor ez nem következik be. Egy biztos, akarva vagy akaratlanul földrészméretű mérgezés kísérlete történt, és a felelősök ismeretlenek.

Felsorolhatnánk azokat a vegyületeket – színezékeket, tartósítószereket, antioxidánsokat, sűrítőanyagokat, emulgeálószereket, aromákat és ízfokozókat, csomósodást és lesülésgátlókat, édesítőszereket, enzimeket – amelyek károsítják az egészséget, mégis használják, igaz, nem minden uniós országban. Vajon ki jogosította föl a különböző cégeket arra, hogy bármilyen szintetikus vagy egyéb anyagot tegyenek az élelmiszerekbe? Miért nem fogyaszthat a vásárló természetes, adalékmentes táplálékot? Ezeket az adalékokat „E” betűvel és egy számmal látják el, amiről a fogyasztónak fogalma sincs, hogy mit takar. A jelenlegi bűnös az E-412-es számot viseli, ami a guargumit jelenti – persze szigorúan dioxin nélkül.

Mit lehet tenni annak érdekében, hogy elkerüljük a veszélyforrást? Ne vásároljunk és fogyasszunk olyan élelmiszereket, amelyek tartalmaznak E-412 nevű adalékanyagot. Persze holnap egy másik kódszámú egzotikus adalékanyagba kerülhet valami távoli földrész raktárában méreg… Úgyhogy a legjobb volna kizárólag megbízható és ismerős boltostól garantáltan hazai terméket venni. És nagy ívben elkerülni minden hipermarketet és plázát.

Olvasó, mielőtt belépsz kedvenc bevásárlóközpontodba, gondolj Viktor Juscsenkóra! Biztos, hogy megúszod?

(hankó)