Molnár Oszkár: A parlamentáris lehetőségek határára értünk

Ha az a törvénytervezet, amelyet a kormány benyújtott, hatályba lép, végleg kisemmizett nemzetté válhatunk. Semmink nem marad. Az állami kórházak és felsőoktatási intézmények ingatlanjai, a minisztériumi épületek, a termőföld, az állami tulajdonban lévő közműtársaságok mind egy pillanat alatt eladhatóvá válnak – nyilatkozta lapunknak Molnár Oszkár, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője, aki a kormány által egyszer már megszavazott, ám Sólyom László köztársasági elnök által visszaküldött vagyontörvénnyel szemben saját javaslatot nyújtott be a parlamentben.

– Az Alkotmány szerint az állam vagyonával kapcsolatban az Országgyűlés dönthet, amely Országgyűlésben éppen a szocialista-szabad demokrata koalíció tagjai vannak többségben. Ezek szerint ők megalkothatnak és megszavazhatnak egy új vagyontörvényt is.

– Az Alkotmány kimondja, hogy a nemzet vagyona a magyar nemzeté, vagyis mindannyiunké, s arról kizárólag az egész népet képviselő szervezet, tehát az Országgyűlés, vagy az annak alárendelt szervezet dönthet. Nem rendelkezhet vele kizárólag a magyar kormány. Az általam benyújtott, a nemzeti vagyonról szóló törvénytervezet továbbra is az Országgyűlés előtt van. A kormány által benyújtott tervezet értelmében egy zártkörű részvénytársaságot alakítanának a megmaradt nemzeti vagyon kezelésére, s ennek elnök-vezérigazgatóját és tagjait a miniszterelnök nevezné ki hat esztendőre. Ezzel szemben az általam benyújtott tervezet szerint egy költségvetési szervezet kezébe utalnánk az állami vagyonnal kapcsolatos döntések jogát, amely szervezet igazgatóját a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés kétharmados többséggel nevezné ki.

– Milyen egyéb, alapvető különbségek vannak a két törvénytervezet között?

– Komoly aggályaink vannak azzal kapcsolatban, hogy az előbb említett részvénytársaság elnök-vezérigazgatója ötszázmillió forintos értékig egy személyben rendelkezhet bármiféle nemzeti vagyon sorsa felett. Elméletben akár tíz alkalommal is egy nap. Ha az a törvénytervezet, amelyet a kormány benyújtott, hatályba lép, végleg kisemmizett nemzetté válhatunk. Semmink nem marad. Az állami kórházak és felsőoktatási intézmények ingatlanjai, a minisztériumi épületek, a termőföld, az állami tulajdonban lévő közműtársaságok mind egy pillanat alatt eladhatóvá válnak.

– Az ön által benyújtott tervezetben a védett vagyoni kör bővebb vagy szűkebb a jelenleginél?

– Ezek a vagyontárgyak jelenleg viszonylag erős védettséget élveznek, s a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezelésében vannak. A KVI a most hatályos szabályozás szerint csak nagyon szigorú feltételek mellett értékesítheti a nemzeti vagyon egyes elemeit, az új törvény szerint azonban ez a védettség megszűnne: a védett vagyoni kör elnevezés már nem is létezne. Minden kikerül az úgynevezett üzleti vagyonkörbe.

– A hétköznapi ember számára milyen érezhető változásokat jelentene a törvény életbelépése?

– Mielőtt erre kitérnénk, hadd említsek egy nagyon fontos elemet, amelyet természetesen nem vertek nagydobra. A törvénytervezet értelmében minisztériumoktól, az állami tulajdonban lévő kórházaktól és felsőoktatási intézményektől a magyar állam bérleti díjat kérne, hiszen ezek az ingatlanok is az üzleti vagyonkörbe tartoznának, a piac pedig a pénzből él. Mindezt nem úgy oldanák meg, hogy bérleti díjként az intézmény fizetne a magyar államnak, hanem a költségvetésüket a díj összegével már eleve csökkentenék.

– Vagyis az egész nem szól másról, mint további elvonásokról.

– Pontosan. Csak másképp nevezik. Ráadásul az új kormányzati negyed kapcsán ezzel még azt is el tudnák hitetni sokakkal, hogy az kevesebbe kerül az államnak, mint a jelenlegi minisztériumi épületek fenntartása. Ez persze nem igaz, de jól hangzik. A kórházaknak és felsőoktatási intézményeknek már most is alig marad pénzük, s a tervezet életbelépésének az embe-rek mindennapjaira nézve is súlyos következményei lennének: a vizitdíjak és kórházi napidíjak, illetve a tandíj emelésére kényszerülnek majd ezek az intézmények, mert másból nem lesznek képesek létezni. Ez vár ránk. Amíg az emberek nem érzik saját bőrükön egy-egy távolinak tűnő országgyűlési döntés következményét, sajnos hajlamosak nem is foglalkozni velük. Amikor pedig már a saját bőrükön érzik, rendszerint késő. A vagyontörvény-tervezet életbelépésének is elsősorban hosszú távon lennének tragikus következményei. A vizitdíj néhány száz forinttal való megemelése talán legtöbbek számára még nem jelentene szörnyű érvágást. A felsőoktatási intézmények által kényszerűségből beszedendő tandíj megemelése már súlyos tíz- és százezrekben lehet mérhető; ez azonban kevesebbeket érint. Ha azonban az állami kórházak ingatlanjai eladhatóvá válnak, s emellett belépnek a rendszerbe a magánbiztosítók, amelyek természetesen haszonérdekelt szervezetek, akkor senki nem finanszírozza majd egy hetvenéves asszony csípőprotézisét. Olyan kiszolgáltatottá válik majd ez a nép, amit most még szinte el sem tudunk képzelni. Szegénykórházakban gyógyítják majd a magyar emberek döntő többségét, mert más ellátási formára nem lesz pénzük.

– Szeptember 10-én átnyújtják a petíciót Szili Katalinnak, nyilván megteszik ismét a saját módosító javaslataikat; mire számítanak? Lesz vajon néhány kormánypárti képviselő, aki hirtelen a fejéhez kap, s rájön, milyen végzetes hibát készülnek elkövetni?

– Csodák nincsenek, s engem meglepne, ha így történne. Én azt tartom legvalószínűbbnek, hogy lényegében változatlan formában, egy emberként szavazzák meg újra a tervezetet. Persze Alkotmánybírósághoz ezután is lehet fordulni, de mivel már nem hiszek abban, hogy Magyarország egy demokratikus ország, mire ebben az ügyben döntés születhet, addig eltelhet akár három-négy év is, s akár a teljes, jelenleg meglévő nemzeti vagyon is eladásra kerülhet. Éppen ezért kérjük, hogy minél többen jöjjenek ki az utcára szeptember 8-án.

– Mi történik majd szeptember 8-án?

– Tüntetést szervezünk erre a napra, amely a Felvonulási térről indul majd, a végállomás pedig a Pénzügyminisztérium előtti tér lesz. Menet közben több helyen megállunk, s számos ismert közéleti személyiség mond beszédet. Ezt pedig öt nappal korábban, szeptember 3-án megelőzi majd egy konferencia, amelyen részt vesz többek közt Mádl Ferenc, Zlinszky János volt alkotmánybíró, Makovecz Imre és Fábry Sándor is; vagyis sokan azok közül, akik aláírták a Sólyom László köztársasági elnöknek korábban írt, a vagyontörvénnyel kapcsolatos nyílt levelünket. Szeptember 10-én, a parlamenti ülésszak nyitónapján pedig az aláírókat képviselő delegáció Szili Katalinnak ad át egy petíciót, hiszen várható, hogy miután Sólyom László visszaküldte az Országgyűlésnek a vagyontörvényt, azt mielőbb, esetleg már az első ülésnapon újra akarják tárgyalni a kormánypártok. Mi persze a köztársasági elnöknek írt levelünkben azt kértük a törvénnyel kapcsolatban, hogy az Alkotmánybíróságtól kérjen előzetes normakontrollt, hiszen meggyőződésünk szerint az nem egyeztethető össze a Magyar Köztársaság Alkotmányával. Sajnos Sólyom László nagyjából negyedórával azelőtt, hogy az előzetesen egyeztetett időpontban átadhattuk volna neki a petíciót, a vagyontörvényt az Országgyűlésnek küldte vissza, s mivel annak megszavazása csupán egyszerű többséget igényel, sejthető, hogy a kormánypártok képviselői akár egyetlen betű megváltoztatása nélkül szavazzák meg ismét.

– Elsétálnak a Pénzügyminisztérium épületéig, ott meghallgatnak még néhány beszédet… Mi történik utána?

– Amit Gyurcsány és holdudvara néhány évvel ezelőtt elkezdett, az nem más, mint a magyar nemzet részleges megsemmisítése. Ennek a folyamatnak számtalan eleme van: így a kórháztörvény, a felsőoktatásban a tandíjak bevezetése, az egészségügyi rendszerbe a magánbiztosítók beengedése, a vidék és a kistelepülések teljes tönkretétele iskolabezárásokkal és vasúti vonalak megszüntetésével, s mindennek kicsúcsosodása a vagyontörvény lesz. Ha mindezt végigviszik, az itt maradó, pár millió magyar majd legfeljebb a betelepíteni tervezett ázsiaiak cselédjének lesz jó. Amikor az őseink harcba indultak, a vezérek azt mondták: „Lóra magyar, előre!”. Én most azt mondom, „Utcára, magyar, utánam!” Ezt a tüntetést egy tüntetéssorozat kezdeti lépésének remélem. Hallani már arról, hogy többek közt a pedagógusok és a BKV dolgozói is sztrájkra készülnek; remélem, ezek a tömegek egy pontban majd összeérnek, s többé nem lesznek a kormánypártok számára sem kikerülhetők. Amikor majd másfél-kétmillió ember nem tágít a Parlament előtti térről, akkor érhetünk el valamit. Az Országgyűlésben kihasználjuk az összes rendelkezésünkre álló lehetőséget, ám azt kellett eddig látnunk, hogy a gyakorlatban semmilyen, a nemzet valódi problémáin enyhítő eredményt nem értünk el a parlamentáris demokratikus eszközökkel.

(sv)