„Sohasem abból lesz a baj, amit nem tudunk, hanem, amit biztosan tudunk, de nem úgy van.” (Mark Twain)

III. Béla vagy Könyves Kálmán fekszik a főtemplomban?

A Budai Várba föllátogató turisták legtöbbje betér a Nagyboldogasszony-templomba is, hiszen történelmünk során számos jeles esemény helyszíne is volt. Hogy csak az ismertebbeket említsem, itt volt az esküvője Mátyás királynak Beatrixszal, itt koronázták királlyá az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt és itt alussza örök álmát az egyetlen, fizikai létében is megmaradt Árpád-házi királyunk III. Béla és felesége, Chatillon Ágnes. Az utóbbi időben megsokasodott azoknak az új történelmi „felfedezéseknek” a száma, amelyek nemzeti és vallási ereklyéink hitelességét kérdőjelezik meg. Ez történt most III. Béla királlyal is, akit Kálmán királlyal azonosítanának.

Nem tudható, hogy az időzítés szándékos-e, mert már jóval korábban fölvetődött az a kétely, hogy esetleg I. (Könyves) Kálmánt találták meg a régészek Székesfehérvárott 1848. december 5-én és nem III. Bélát. Kovács Éva művészettörténész tanulmányt írt a király és felesége márványkoporsójában talált halotti mellékletekről és ő is észrevételezte, hogy nem temettek III. Bélával kettős keresztet, pedig éppen uralkodása alatt vezették be. Napjainkban a Magyar Nemzeti Múzeum régésze, Tóth Endre írt hasonló értelmű tanulmányt a Folia Archaeologica 2005-2006-os számában. Most 2007-et írunk és az Új Ember római katolikus hetilapban megjelent egy tudósítás a témában, ami szokatlan, merthogy a kételyeket készpénznek veszi, mondván, hogy a legújabb kutatások szerint egy másik királyunk, Könyves Kálmán nyugszik a budavári templomban.

A kutatás minden területen – így a magyar királyok sorsát illetően is – kívánatos, csak arra kellene figyelni, hogy a kétely még nem tény. Különösen igaz ez az emberi csontmaradványokat illetően, mert a biológia és a genetika fölülír bármilyen történeti, régészeti megállapítást, sőt, ha érdekelné társadalomtudósainkat és politikusainkat, sok mindenre fényt deríthetnének. Még a biztosan eldőlt vitás kérdésekről sem vesznek tudomást – ki tudja miért? -, pedig az egyetlen megkérdőjelezhetetlen módszerrel, a DNS-vizsgálattal választ kaphatnánk kételyeikre. Egy példa: évtizedek, sőt évszázadok óta folyt az ölre menő vita a magyarság eredetéről. A finnugor származtatás hívei politikai hátszéllel mindenkit lesöpörtek a pályáról – Kőrösi Csoma Sándort, Stein Aurélt, Vámbéry Ármint és sorolhatnám tovább – pedig bizonyítást nyert, hogy semmi genetikai közünk sincs a finnugor népekhez. Ennek ellenére ma is ezt tanítják az iskolákban, oda járnak a magyar miniszterelnökök erősíteni a finnugor-magyar – nem létező – rokonságot. No comment.

Mindezt csak azért írtam le, mert tarthatatlan állapot, hogy interdiszciplináris tudományterületeknél nem ülnek össze a kutatók megtárgyalni a vitás kérdéseket. Mindkét fél ex katedra kijelentéseket tesz anélkül, hogy egyáltalán ismerné a másik szakterület eredményeit. Ez folyik jelenleg a pilisi királyi székhely körül, a pálos rend története körül, nem szólva a lezáratlan Petőfi-kérdésről, mert a magyar állam vezetőit nem érdekli, hogyan, mikor halt meg a nagy költő. Addig elmennek az ellenző kutatók, hogy erővel akadályoznak egy egyszerű DNS-vizsgálat elvégzését, sőt, terrorista módszertől sem riadva vissza életre-halálra keresik „a nem Petőfi” csontvázat. Miért? Még a külügyminisztérium – Göncz Kinga – segítségét is bevetették, hazugságba sodorva a diplomatákat.

Visszatérve III. Bélához, itt is fönnáll annak a lehetősége, hogy pontot tegyenek a kérdésre, bár ez szerintem már megtörtént, több esetben is. A sejtések, amelyeket Tóth Endre leír, akár lehetnének igazak is, de be kell bizonyítani, és ez csak biológiai úton lehetséges, ami történelmi személyek csontanyagánál az antropológia. Szemléletes példával élve az antropológus Diogenészt keresi, a régész és a történész Diogenész hordójával foglalkozik, a hordó akár üres is lehet. Szerencsére III. Béla király esetében nem tehetik meg, hogy nőnek titulálják, mint tették ezt a vékonydongájú nagy költővel, hiszen III. Béla majdnem két méter magas volt.

Mikor és milyen körülmények között került elő az egyik legnagyobb tekintélyű Árpád-házi király és felesége – talán fiaié is – márvány koporsója? A neves uralkodó II. Géza (1141-1162) magyar király és Eufroszina orosz hercegnő másodszülött gyermekeként látta meg a napvilágot, mindenképpen 1150 előtt, talán 1148-ban. IV. István ellenkirály után 1172-1196-ig uralkodott. Ez idő alatt – 1083-ban – avatták szentté I. László királyt, Imre herceget és Gellért püspököt. III. Béla volt talán az utolsó Árpád-házi uralkodó, aki óriási hatalommal és tekintéllyel rendelkezett. Országát a Szent Istvántól átvett módon kormányozta, példaképe a lovagkirály, I. László volt. A bizánci császár – Manuél – udvarában nevelkedett, ahol megtanult görögül, megismerte Európa legműveltebb fejedelmi udvarainak szokásait, életét. Konstantinápolyban az Alexiosz (Elek) nevet kapta, az ő számára hozta létre a bizánci császár a deszpotész méltóságot. A tizenöt éves fiút úgy kezelték, mint a császár leendő vejét.

A felhőtlen kapcsolat Bizánccal nem sokáig tartott: Manuélnek fia született. Ekkor elválasztották jegyesétől, a császár lányától, elvették tőle a deszpotész rangot és 1164-ben már itthon volt. Feleségül vette a császárné féltestvérét Chatillon Ágnest (Antiochiai Annát). Hamarosan – 1172-ben – elhunyt III. István magyar király és megnyílt az út Béla herceg előtt a magyar trón felé; 1173-ban magyar királlyá koronázták. Bevezette a fontos ügyek írásbeli lejegyzésének kötelezettségét, ezért Párizsból sok tanult papot hozatott be. Anonymus, III. Béla király névtelen jegyzője megírta „A magyarok cselekedetei” című munkáját, ami fontos forrás. Feltehetően uralkodása alatt született a Halotti Beszéd neves nyelvemlékünk (vannak, akik későbbre keltezik).

Első felesége – Chatillon Ágnes – több gyermeket szült: Imrét, aki később magyar király lett, Egerben temették el; Andrást, aki II. András néven lépett a trónra, és Egresen temették el, lányuk volt a későbbi Szent Erzsébet, nyughelye pontosan nem ismert; Salamont és Istvánt, akik fiatalon hunytak el, őket Székesfehérvárott temették, az egyiket apjuk, III. Béla mellé; Margitot, aki II. Angelosz bizánci császár felesége lett; Konstanciát, aki I. Ottokár cseh király második neje volt; ismeretlen nevű leánygyermeket, aki Magyarországon ment férjhez, feltehetően az ő gyermekét temették Ágnes királyné mellé a Mátyás- (Nagyboldogasszony) templomba.

III. Béla király halálát 1196. április 28-án, 48 éves korában agyvérzés okozta a Galilaea tartományi Ptolemais (Akka) városban. Albericus francia krónikás szerint megmérgezték, gyilkosát a honfoglaló Ond nemzetség leszármazottja, Kalán pécsi püspök számlájára írják. Székesfehérvárott temették el, ma, 1898 óta a budavári Szentháromság-kápolnában nyugszik feleségével együtt.

Milyen körülmények között került a budavári templomba? Sok nagy fölfedezés a véletlennek köszönhető. Székesfehérvárott 1839-ben vízlevezető alagút építése közben találtak rá a munkások az almási vörös márványból (mészkőből) készített művészi díszítésű koporsókra, pontosan háromra. A mellékletek egy részét Barkóczy László fehérvári püspök Bécsbe küldte, a Nemzeti Múzeumnak egy szétrepedt gyűrűn kívül csak filigrán díszítésű arany ékszerek jutottak. A márványkoporsókat a munkások apró darabokra törték, még mielőtt szakember látta volna azokat. A vandál pusztítás során így szinte minden elveszett, a csontok is. Dercsényi Dezső neves művészettörténész szerint a sír Kálmán királyé, vagy II. Béláé, netán II. Gézáé lehetett.

A szabadságharc idején a megépített vízvezetéket renoválni kellett. A püspöki lak udvarán munkálatokat végző kubikusok csákánya 1848. december 5-én vörös márványon koppant. Az egyik márványkoporsót azonnal felbontották, és minthogy a koponyán korona volt és aranygyűrűt is találtak, leállították a szokásos „turkálást”. Batthyány Lajos miniszterelnök elrendelte a szakszerű feltárást és Érdy (Luczenbacher) János a Nemzeti Múzeum régiségtárának őre vezette tovább az ásatást.

A szarkofágokban Érdy szavai szerint „erős férfi csontváz tűnt föl… hat lábnyi és két hüvelyknyi hosszú csontváz…” A korabeli lapok szerint „e gyönyörű látványra zsibongó sokaság tódult a máskor csendes térre… a koros nők könnyűs szemekkel imádkoztak az elporladt ereklye előtt: míg mások elmélkedve csodálták az egykor fényes életnek döbbenetes holt képét…” Hogy itt erős férfi volt eltemetve, azt nemcsak nagysága és ékszerei bizonyítják, hanem a koporsó alján nyomot hagyó életnagyságú lenyomat is. Ehhez hasonló „csoda” több helyen is előfordult római kőszarkofágokban és a pankotai székesegyház koporsóiban is. (Oka a test lebomlásakor távozó vérfesték reakciója a mészkő szervetlen anyagaival, amidőn időtálló porfirinvázas és haem-gyűrűs vegyületek jönnek létre). A leleteket – a mellékleteket és a csontokat – a Nemzeti Múzeumba szállították.

Az ásatásoknál jelen volt Pauer János papneveldei tanár, később kanonok, majd püspök, az MTA levelező tagja. Egy kis könyvecskében leírta az eseményeket „A Székesfehérvárott fölfedezett királyi sírboltról” címmel. A csontvázak vizsgálatára összehívtak egy bizottságot, amely a legjelesebb pesti orvosokból állt. Hogy név szerint kik voltak, azt sem Érdy írásaiból, sem az MTA archaeológiai bizottságának közléséből sem sikerült megállapítani. A lényeg, hogy a férficsontváz életkorát kb. 50 évre, a nőét 30-40 év közé datálták, testmagasságukat is megadták, mindkét esetben a fogak teljes számúak és épek voltak, a férficsontváz jobb oldala erősebben volt fejlett és a baloldal felé hajlott. Nyilván azért, mert éle­té­ben sokat használta a jobb karját, ezért alakult ki a test aszimmetriája. (Tehát nem volt púpos, csak aszimmetrikus).

A csontvázak krimibe illő történések során kerültek csak eltemetésre. Tizenhárom évig a Nemzeti Múzeumban egy szekrényben hevertek és ott mutogatták őket. Pálffy Móric helytartó parancsára 1862-ben eltemették a budavári főtemplom kriptájába. Ezután a templom renoválása okán kivették őket, majd 1878-ban ismét kivették a királyi párt, akkor Török Aurél nemzetközi hírű antropológus kapta meg vizsgálatra. Az eredményről 1893. június 19-én számolt be az Akadémián „Jelentés III. Béla magyar király és neje ereklyéiről” címmel. Tíz évig (!) őrizte Török Aurél a csontokat az Embertani Intézetben (ez volt Európa harmadik ilyen intézete!), és hiába kilincselt az Akadémiától a minisztériumokig, senki sem vállalta a temetést. (Ismerős kanossza?) Végül megtörve lemondott akadémiai tagságáról a gyalázatos, nemzetietlen viselkedés miatt. A blaszfémiának is beillő eset után 1898. október 21-én királyi pompával eltemették III. Bélát és feleségét a budavári Nagyboldogasszony-templom Szentháromság-kápolnájába, ahol ma is láthatóak a szarkofágok. Az ünnepségre egyedül Török Aurél professzor nem kapott személyre szóló meghívót. No comment.

A templom renoválásakor 1967-ben újra kinyitották a szarkofágokat és a csontvázakat egy szakemberekből álló bizottság vizsgálta meg. A bizottság tagjai voltak: Fülep Ferenc, a MNM főigazgatója, Korek József, a helyettese, Dávid Katalin művészettörténész, Kovalovszky Júlia középkoros régész, Gál István történész, a templom múzeumának igazgatója, Tóth János plébános, Tóth Tibor régész-antropológus, Regöly-Mérei Gyula orvospatológus. A röntgenleleteket Zsebők Zoltán professzor, a vércsoportvizsgálatokat Harsányi László igazságügyi orvosszakértő végezte.

Tehát három különböző időpontban végeztek vizsgálatokat a királyi páron, egybehangzó véleményük egyezett az ismert, főleg külhoni forrásokkal, amelyek III. Béla király külsejére is gyakran tettek észrevételeket.

Melyek azok az érvek, amelyek alapján Tóth Endre megkérdőjelezi III. Béla és felesége azonosságát? Elmélete szerint a Könyves Kálmánra vonatkozó források csak azért említik sántának, púposnak, borzasnak, szőrösnek, kancsalnak Kálmán királyt, mert egy XIII. századi krónika festi le ilyen visszataszítónak, az írás pedig II. Béla király idején készült, akit nagybátyja, Kálmán vakíttatott meg. Ez így elég gyenge érv, mert ahogy III. Béla erős, sudár termetéről feltűnően sokan írtak külhonban is, miért ne tették volna ezt meg Kálmánnal, ha ő is olyan feltűnő személyiség lett volna. Ha nem is annyira testi hibája, de néhány szembetűnő fogyatékossága biztos volt Kálmánnak, amit egyébként nem akartak szóvá tenni. Az 1967-es vizsgálatok szerint III. Béla 189,9 cm magas és halálakor 48 éves volt. Egyetlen szuvas foga sem volt, az alsó háti és felső ágyéki csigolyákon csonthorog képződést figyeltek meg, de spondylosis nem alakult ki. Bal kezének hüvelykujján törés volt, vércsoportja AB.

Ágnes királyné 160,67 cm magas volt, 35 éves korában hunyt el. Fogai mind megvoltak. A szeméremcsont belső felszíne (Facies posterior pubis) alapján hét gyermeket szült, a csontok vesztettek mésztartalmukból, ami a többszöri terhességgel magyarázható. Ez egyébként a legfontosabb érvek egyike, hogy III. Béla és felesége fekszik a Szentháromság-kápolnában, mert Béla királynak valóban hét gyermeke született első feleségétől, Ágnestől; négy fiú és három lány. Kálmán első felesége – Buzilla – fiatalon elhunyt, második feleségét Eufémiát Kálmán várandósan hazaküldte apjához, további sorsa ismeretlen. Mindkét felesége két-két gyermeket szült, ez messze van a héttől.

Különösnek tartja a régész, hogy a sír mellékletei között nem szerepel a III. Béla által bevezetett kettős kereszt. Ennek több oka is lehet: a legegyszerűbb, hogy valaki elvitte, amikor koporsóját 1848-ban megtalálták és felnyitották. Vagy III. Bélát bosszantotta, hogy haza kellett mennie Bizáncból, ezért kihagyták sírjából Bizánc jelét. Más okok is feltételezhetők, hiszen még sok más III. Bélához kötődő tárgyat sem tettek a sírjába, de ez a biológiai agnoszkálást nem befolyásolja és nem teszi hiteltelenné. Legjelentősebb érvnek tartja Tóth Endre azt a koporsóban talált körmeneti keresztet, amilyenből egy példány van hazánkban. Valószínű, hogy ezt a csak főpapokkal eltemetett keresztet a hazánkon átvonuló keresztesektől kaphatta, akiket bőségesen ellátott élelemmel és segítette útjukat.

A zománcozott melldíszt szicíliai eredetűnek tartja Tóth Endre, és Kálmán első felesége Szicíliából származott. Ugyanez a véleménye az egyik gyűrűről is, amelyik arab vésettel rendelkezik. Ez lehetséges, de egy korábban elhunyt király tárgyai különböző utakon és meggondolásokból kerülhettek III. Béla tulajdonába is.

Még 1967-ben III. Béla koponyájáról készítettek egy hiteles másolatot, amire 1972-ben Árpás Károly arcrekonstruktőr Kiszely István szakmai tanácsai mellett rászerkesztette a lágyrészeket. A meglepetés ekkor következett, mert a király portréja nagyfokú hasonlóságot mutatott a győri Szent László-hermával. Ez úgy érthető, hogy III. Béla uralkodása alatt avatták szentté I. László királyt, de mivel nem tudták, hogy a lovagkirály milyen lehetett életében, az akkori uralkodó arcvonásait használták mintaként.

Összegezve: Tóth Endre megfigyelései érdekesek és feltétlen kutatandók. III. Béla és felesége azonosítása mai szemmel is elfogadható, nem valószínű, hogy a hatalmas termetűnek leírt király Könyves Kálmán lett volna. A csontokon DNS-vizsgálatokat lehetne végezni, ha lenne hiteles összehasonlító minta. Bár a magyar hivatalos szervek az ilyen módszereket kegyeletsértésnek tartják és nem engedik a kutatókat mintához jutni – lásd Petőfi édesanyja – a vizsgálathoz. Pedig valóban megszívlelendő mondás, amivel a riport szerzője fejezi be cikkét: „Sose tudhatod, mit hoz a tegnap”.

(hankó)