Indul a táncházas szezon

Harmincöt éve, hogy először szólalt meg a fővárosi éjszakában a furulyaszó, és megnyitotta kapuit az első pesti táncház. A szocialista rendszer által először tiltott, majd megtűrt mozgalom szép lassan a hazai kulturális élet meghatározó tényezőjévé vált, s a kínálat, egy átlagos pesti hétköznap este akár magyar, délszláv, ír, vagy cigány néptáncot is rophatunk. Az őszi szezon e héten a táncházas életben is megkezdődik, hiszen szeptember 15-én a Fővárosi Művelődési Ház tizenhatodik alkalommal ad otthont a szezonnyitó táncházi mulatságnak. A bulit követően újra indulnak a már hosszú évek óta megszokott folkklubok, néptánctanfolyamok és táncházak.

Harmincöt éve a budapesti Írók Boltjában három néptánccsoport zártkörű rendezvényt szervezett a hagyományos erdélyi, falusi táncházak mintájára. A sikeres estén felbuzdulva nyilvános bulira is sor került, aztán az egyik mulatságot követte a másik, és szép csendben megszületett a táncház-mozgalom, amely a hazai kultúra palettáján és a nagyvilágban is unikum. Kulturális életünkből nem is tudnánk példát hozni olyan alulról jövő kezdeményezésre, amely újjáélesztette, valamint új tartalommal töltötte meg a már-már elfeledett népi kultú­rát, és az egész világon ismertté vált – magyar néptáncot tanítanak New Yorkban vagy Tokióban is, nemcsak magyaroknak. Van tudományos vetülete is, hiszen a a néprajzosok gyűjteni kezdték a különböző néprajzi tájegységek táncait, zenéit, és ami a legfontosabb, a táncházakban ezt továbbadták-adják a fiatalabb generációnak.

Nem beszélve arról, hogy a táncházakban a hagyományos férfi-női szerepeket átélve mulathatnak együtt a fiatalok, és ezt nagyon élvezik. A magyar néptánc világosan beszél, ugyanaz a képlet, mint egy jó házasságban: a férfi az úr, az irányító, a nő pedig a maga báját, érzékenységét adja a táncba, támogatva a férfit. Van ebben egy cseppnyi erotika is, nem véletlen, hogy igazán jól együtt táncolni egy összeszokott páros tud, s ha a tánc jól megy, talán a kapcsolat is megállja a helyét az életben. A tánc alatt megszűnik a tér és az idő, csak a zene létezik. S e léleképítő katarzist élheti át a táncos nemcsak a magyar, de a moldvai csángók, vagy a délszlávok körtáncai közben is. Olyan közösségi élmény ez, amely a modern társadalomból kiveszőben van. Sokak számára életforma.

Érdekes, hogy a fővárosban sokkal több táncház van, mint vidéken. Ennek egyik oka talán az, hogy vidéken általában a nagyvárosi szubkultúra a „menő” és követendő szórakozási forma, a falun élő fiatalok sokszor nem is sejtik, hogy az igazi érték, őseik kultúrája ott hever a közösség kincsesládájában, csak ki kellene nyitni azt. Persze szaporodnak a tánccsoportok, folkklubok országszerte, de kérdés, mennyire tudják becsalogatni programjaikra a nagyközönséget. Zárójelben jegyezzük meg, hogy a belépés sok vidéki táncházba ingyenes, és ez elég nagy vonzóerőt jelent. A vidéki táncházak közül mindenképpen meg kell említeni a kecskeméti Csík zenekart, a moldvai csángó zenét játszó egri Kerekes együttest, vagy a Gajdost, akik szintén Egerben húzzák a talp­alávalót. Nemzetiségi táncházakat is szép számmal találunk az országban, elsősorban a horvát és szerb nemzetiség által lakott területeken, így például Pécsett a Vizin zenekar, Pomázon az Opanke együttes tart mulatságot.

Mégis igazán nagy látogatottsága a fővárosi programoknak van. Az egyik legrégibb klub a régi Belvárosi Ifjúsági Házban a legendás Kalamajka táncház volt, ez ma az Aranytíz Művelődési Központban működik tovább. Hasonló jelentőségű a Fonó, ahol olyan nagy múltú táncházi bandák muzsikálnak, mint a Téka, a Méta zenekar, illetve az erdélyi Magyarpalatkáról érkezett zenészek. A budapesti éjszakából nem hiányozhatnak a moldvai és gyimesi csángó táncházak sem, ide jár a legtöbb fiatal, ennek oka valószínűleg a még megszelídítetlen, ősi ritmusaiban rejlik, amely azonnal megragadja hallgatóját – a Fővárosi Művelődési Házban a Csürrentő és a Sültü, a Marczibányi téri Művelődési Központban a Somos és a Szigony, a XII. kerületi Művelődési Házban a Zurgó húzza a talpalávalót. Ínyencségnek számít a délszláv muzsikát játszó T’Rakija és a Falkafolk, őket is a Fővárosi Művelődési Házban hallhatja a közönség, a szintén balkáni népzenét pengető Kolot pedig a Ferencvárosi Művelődési Házban. S míg ez utóbbiakat hosszú évek óta megszokott törzsközönsége látogatja, a görög dallamokat játszó Sirtos együttes inkább szélesre tárta a kaput. A könnyedebb, emészthetőbb görög népzene-feldolgozásokat játszó zenekar telt házzal zenél az Almássy téren, ugyanitt egyébként csütörtökönként ingyenes táncházi mulatozást szoktak tartani a magyar népzenét játszó fiatal zenekarok, egészen hajnalig. Ez utóbbi kuriózum a fővárosi kínálatban, no nem a hajnali nyitva tartás, inkább az ingyenes belépő, mivel egy táncházi program a háromszáz forinttól egészen az ezer forintos belépőjegyig mozoghat. A táncház egyébként igazi családi program, mivel a legfiatalabb generációról sem feledkeznek meg a zenekarok, így például a Kalamajka, a Téka, a Zurgó, a Muzsikás is tart gyermektáncházakat. A szombati szezonnyitó mulatságon pedig a hazai táncházas élet színe-virága fellép, érdemes hát ellátogatni a programra.

-ana-