Szent Imre 1000 éve

Egy XV. század derekáig visszavezethető hagyomány szerint Szent Imre herceg 1007-ben abban a székesfehérvári palotában született, ahová századokkal később ferences templomot és rendházat építettek, s amely napjainkban az Egyházmegyei Múzeumnak ad otthont. A helyiek éppen ezért úgy gondolták, hogy a herceg születésének ezredik évfordulójára egykori szülőhelyén reprezentatív kiállítást szerveznek, ahol több mint száz alkotáson keresztül mutatják be a kultusztörténet kiemelkedő alkotásait, s annak változó formáit.

Noha Magyarországon idén hivatalosan Szent Erzsébet-évét ünnepeljük, három egyházmegye, köztük a székesfehérvári is úgy döntött, hogy születésének ezredik évfordulóján emlékévvel tisztelik meg a magyar ifjúság védőszentjét, Szent Imrét is. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök kezdeményezésére programsorozat vette kezdetét, amelynek legfontosabb célja, hogy a herceg alakjáról lehántsa a „barokkos rárakódásokat”, és megmutassa azt a nemzetéért tenni akaró, erős akaratú férfit, aki méltán válhatott az ifjúság példaképévé.

Árpád-házi Szent Imre Szent István király és Gizella bajor hercegnő fia volt, akinek életéről sajnos nem sokat tudunk, így az sem bizonyított, hogy nevelője valóban Gellért püspök lett volna. Középkori legendák szerint eljegyzés helyett a veszprémi Szent György-kápolnában életre szóló tisztasági fogadalmat tett, s életét Krisztusnak ajánlotta fel. E fogadalmát szimbolizálja a fehér liliom, melyet a művészetben évszázadok óta jelképeként használják. A Hildesheimi Évkönyv tanúsága szerint huszonnégy évesen, 1031. szeptember 2-án halt meg egy vadkanvadászat közben szerzett sebei miatt. A baleset helyszíne valószínűleg a bihari erdőség vagy a Bakony volt, testét Székesfehérvárott temették el. Sírja hamarosan zarándokhellyé vált, s 1083-ban Gellért püspökkel együtt szentté avatták, amelyet követően kultusza egész Európában elterjedt.

S bár a fiatalon elhunyt herceg történelmi alakja az idők folyamán elhalványult, a népi liturgiák, népénekek, vallási tárgyú ábrázolások és kultikus tárgyak máig elevenen őrzik emlékét. A koronázó város éppen ezért úgy döntött, hogy összegyűjtik Szent Imre ezeréves tiszteletének hazai és külföldi emlékeit a műalkotásoktól kezdődően a zenei és irodalmi műveken keresztül egészen a szent képekig.

A november 11-ig nyitva tartó kiállításra belépve különös hangulat ragadja magával a látogatót. Az egykori ferences rendház kicsiny cellái ideális helyszínek arra, hogy elmeséljenek egy-egy történetet a hercegről, illetve a körülötte kialakult kultuszról.

– Az első cella Szent Imre változó alakját mutatja be – meséli szakavatott idegenvezetőnk, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum művészettörténésze, Smohay András. – Ezt elsősorban azoknak rendeztük be, akik még nem, vagy csak kevésbé ismerik a herceget. Ezzel párhuzamosan igyekszünk lerombolni azt a sztereotip képet, amely az idők során kialakult, s bemutatjuk, hogy a különféle történelmi korok elvárásai szerint milyen sokat változott alakjának ábrázolása. A középkorban uralkodói méltóságát emelték ki, így koronával, olykor fegyverekkel vagy liliommal ábrázolták. A barokk művészet ezzel szemben a lelki karakterét emelte ki, s az ifjúság elé az elmélyülten imádkozó, Krisztust követő Szent Imrét állította példaképül. A XIX. század második felétől pedig újra a középkorban népszerű uralkodói vonások kerültek előtérbe, hogy aztán a XX. század végére megszabadulva a történeti korok igényeitől immár Szent Imre herceg tiszta, emberi alakja bontakozhasson ki.

A szerzetesek szűk szobácskáit járva egyre többet és többet tudhatunk meg a szent életű hercegről, s az összegyűjtött tárgyak segítségével megismerhetjük többek között legendáját, fogadalmát, környezetét, s képet kaphatunk arról is, hogyan ábrázolták az idők folyamán együtt az úgynevezett „Sancti reges (regis) Hungariae”-t, vagyis Istvánt, Imrét és I. Lászlót, a három magyar szent királyt. Mindeközben pedig olyan műalkotásokban gyönyörködhetünk, mint Székely Bertalan eddig soha nem látott akvarellje a Bajor Állami Levéltár titkos házi levéltárából, Gizella bajor hercegné gyűjteményéből, mely Gizellát és Imrét együttesen ábrázolja; a csíksomlyói plébániatemplom fogadalmi Szent Imre-képe; Aba-Novák Vilmos nagyszabású történelmi tablója; Simone Martini 1317-ben festett liliomos hercege; a Magyar Anjou Legendárium ihletésére született Végh Gusztáv rézmetszet, vagy a koronázási palást Pannonhalmán a XVII. században készült másolata, rajta az egyetlen hiteles Imre-arcképpel.

– A kiállítást rendezve úgy gondoltuk, ahhoz, hogy egy tárlatnak üzenete legyen, a műtárgyak nem elegendőek, hanem fel kell használnunk olyan eszközöket és szimbólumokat is, amelyek érzelmi alapon magyarázzák meg azokat a tartalmakat, amelyeket az alkotások sugallnak – mondja Smohay András. – Ezért szimbolikus termeket is berendeztünk, de az, hogy miről is szólnak ezek, legyen meglepetés a látogatóknak.

Barta Boglárka