Januártól mindegy, ki száguldozik

A gyorshajtások visszaszorítása érdekében a rendőrség kezdeményezte az objektív felelősség elvének alkalmazását, és úgy tűnik, a hatósági szándék valósággá válik, Gyurcsány Ferenc ugyanis a múlt hét végén bejelentette ezen jogelv jövő januári bevezetését. Ez azt jelenti, hogy ezentúl minden felelősség a gépjármű tulajdonosát terheli, függetlenül attól, ki ült a volánnál. A szándék érthető, a fölvetés azonban aggályos, mert ezáltal bármiféle vizsgálat nélkül azt büntetné a törvény, aki nem követett el szabálytalanságot.

Jelentős változásokat tervez a kormány a közlekedésbiztonság területén, miután az Európai Unió közlekedéspolitikája 2010-re a 2000-es érték felére írja elő csökkenteni a közúti balesetek áldozatai­nak számát. Magyarországnak némi haladékot adtak, és 2015-re kell elérni ezt a csökkenést. Nem könnyű feladat. Sajnálatos módon az elmúlt hét évben minden kampányszerű rendőrségi ellenőrzés, figyelmeztetés, propaganda ellenére folyamatosan nőtt a halálos balesetek száma. Az ezredfordulón 1200-an haltak meg az utakon, tavaly már 1296-an.

Magyarországon két és félszer több a halálos közúti baleset, mint az Európai Unió tagállamainak átlagértéke. Az ok elsöprő többségben az ittas vezetés és a gyorshajtás. A részeg sofőrök negatív rekordját egy 3,87 ezrelékes véralkoholszintű személy tartja, gyorshajtásban pedig valószínűleg az a két sofőr viszi el a pálmát, akik nemrég óránkénti háromszáz kilométeres sebességgel versenyeztek Lamborghinijükkel, illetve Porschéjukkal az M1-es és M7-es autópályák közös bevezető szakaszán…

Mindezek miatt a rendőrség nemrég javaslatcsomagot tett le az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium asztalára, amelyben jelentős szigorításokat kezdeményezett a szabálytalanságok visszaszorítására. Így például szeretnék elérni, hogy az ittas vezetőktől, illetve a megengedett sebességet ötven vagy még több százalékkal túllépőktől a helyszínen bevonható legyen a jogosítvány. A biztonsági öv mellőzése már nyár óta harmincezer forintba kerülhet. A hatóság szeretné elérni, hogy ezentúl a külföldi állampolgárokon is behajthatók legyenek a büntetések, ma ugyanis semmilyen következménye nincs, ha egy másik ország polgára fizetés nélkül a kukába hajítja a csekket.

Ebben a javaslatcsomagban szerepel egy jogi szempontból érdekes kezdeményezés is. A gyorshajtások visszaszorítására ugyanis be kívánják vezetni az objektív felelősség elvét. Ez annyit jelent, hogy automatikusan a kérdéses jármű tulajdonosának címezik a büntetést, anélkül hogy megvizsgálnák, ki vezette az autót. A jelenlegi gyakorlat ugyanis alkalmatlannak bizonyult a büntetés kiszabására, s így a száguldozás sok esetben következmények nélkül maradt. Jelenleg a lefényképezett gyorshajtás után a rendőrség egy adatlapot küld a tulajdonos címére, amelyben az elkövető kilétét tudakolják. Mivel azonban családtag esetén az illető nem köteles elárulni a felelőst, gyakorlatilag büntetlen marad a szabálysértés. Ha pedig intézkedés nyomán jelentik fel a gyorshajtót, legtöbb esetben per lesz a dologból, aminek végén nagy valószínűséggel nem születik elmarasztaló ítélet. Vagyis kétségtelenül megállapítható, hogy a jelenleg érvényes szabályozás hatástalan. A rendőrség egyébként azt is fölvetette, hogy a szabálysértések esetén fordítsák meg a bizonyítási kényszert, azazhogy az állampolgár legyen köteles bizonyítani, hogy nem követte el a terhére rótt szabálysértést, de a kezdeményezés szerencsére érdemi visszhangok nélkül elhalt.

Nem úgy az objektív felelősség elvének bevezetése. Gyurcsány Ferenc múlt hét végén sajtótájékoztatón jelentette be, hogy januártól más szigorítások mellett (ittas vezetés esetén a helyszínen bevonhatják a jogosítványt, az autópályákon átlagsebességet mérnek majd, és a mozgássérült-igazolványok használatát is szigorúbban ellenőrzik) ez is életbe lép.

Ez azonban aggályos, annak ellenére, hogy az Európai Unió több országában így küzdenek a gyorshajtás ellen. Franciaországban, Németországban vagy épp Angliában a járműtulajdonosokra több száz eurós büntetéseket szabnak ki. Hogy ők kifizetik-e saját zsebből, vagy behajtják a vétkesen, az már nem érdekli a hatóságokat. Ez egyfelől érthető, hiszen a rendőrségnek csak az számít, hogy ha volt szabálysértés, akkor legyen büntetés is. Másfelől viszont anélkül büntetnek egy embert, hogy ő maga elkövetett volna bármit is. Mert egy autót kölcsönadni másnak törvényes cselekedet. Kétségtelen, hogy sok esetben visszaélnek a polgárok azzal a lehetőséggel, hogy családtag esetében nem kötelesek elárulni a vétkest. Ez nagyban megnehezíti a büntetés foganatosítását. Ugyanakkor aggályos kapásból arra terhelni a felelősséget, aki mindenben törvényesen járt el.

A sebesség-ellenőrző műszerek viszont most is lehetőséget adnak a szabálytalankodó autósok kilétének megállapítására. Róluk szemből készülnek a felvételek, s így a vezető arca is látható. Ha pedig ilyen felvétel van a rendőrség birtokában, nem okozhat túlzott nehézséget az illető kilétének megállapítása. Igaz, ez egy kis nyomozást igényel…

Megoldást jelenthetne a menetlevél bevezetése is, amely egyébként szintén fölmerült rendőrségi körökben. Ez annyit jelentene, hogy a jármű tulajdonosa köteles lenne hivatalosan rögzíteni, mikor ki vezeti az autót. Ebben az esetben akkor indítanának eljárást a tulajdonos ellen, ha nem vezetné szabályosan a menetlevelet.

Lapunk megkereste az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályát, ahol számos telefonhívás után végül elhárították érdeklődésünket, mondván, a Miniszterelnöki Hivatallal úgy állapodtak meg, hogy a kormányzati szerv illetékes felvilágosítást adni a jövőre bevezetendő szigorításokkal kapcsolatosan.

Így hát megkerestük a Kormányszóvivői Irodát, ahol arról tájékoztattak minket, hogy az évi mintegy százezer eredménytelenül záruló följelentés körülbelül két és fél milliárd forint bevételkiesést jelent a költségvetésnek. Hozzátették ugyanakkor, hogy „a változtatás után a büntetőjogi és szabálysértési szankciók természetesen továbbra is a szabálytalanul közlekedő autó vezetőjét terhelnék. A gépkocsi üzemben tartójára gyorshajtás esetén mindezek mellett szabnák ki a közlekedési igazgatási bírságot, ugyanakkor ezekben az esetekben a gépjárművezetőre a szabálysértési eljárásban szabálysértési bírság nem, ám minden más szankció (így különösen a jogosítvány elvétele) továbbra is alkalmazható lenne.”

Vagyis, ha jól értjük, a tulajdonosra akkor is kiszabnák a bírságot, ha az egyéb, súlyosabb szankciókat a vezetővel szemben foganatosítanák. Úgy tűnik, a nyilvánvaló baleseti statisztikákkal kétségtelenül alátámasztható kezdeményezés hátterében a más területekről már megismert pénzbehajtási szándék is megtalálható.

A jövőre életbe lépő változásokról Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub jogi szakértője a Demokratának azt mondta, nem tartja kifogásolhatónak a tervezett szigorítást. A jogász lapunk érdeklődésére pontosította az objektív felelősség elvét, mondván, valójában az üzemben tartó felelősségéről kell beszélni. Ezt hasonlatosnak nevezte ahhoz, hogy a felnőttek felelősek a kiskorúak cselekedeteiért. Kovács Kázmér szerint megfelelő szabályozás mellett a tervezett új rendszer hatékonyan és jól működhet.

Cservák Csaba alkotmányjogász szerint az objektív felelősség elvében furcsán keverednek és ellentmondásba kerülnek a magánjogi és a büntetőjogi elemek, hiszen ha valaki jóhiszeműen kölcsönadja másnak az autóját, az nem büntetendő cselekmény. Gyurta Tibor, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány közreműködő ügyvédi partnere is így látja. Szerinte a büntetőjogi felelősség egyértelműen személyhez kötött, ezért képtelenségnek tartja az objektív felelősség elvének tervezett bevezetését. Mint mondta, alapvető jogelv az ártatlanság vélelme, amely azáltal, hogy bármiféle nyomozás nélkül a tulajdonost vennék elő gyorshajtás esetén, a bűnösség vélelmébe fordul át.

Úgy tűnik, a januárban életbe lépő szigorítás megítélése megosztja a szakértőket is. Annyit mindenesetre nagy valószínűséggel kijelenthetünk, hogy jövőre tanulságos próbaperek következhetnek az objektív felelősség elvének bevezetése miatt.

Ágoston Balázs

A döntés autonómiája

Az Igazságügyi Minisztérium a büntető törvénykönyv újabb módosítását tervezi, mondván, az Európai Unió országai közül jelenleg Magyarországnak van a legszigorúbb büntető törvénykönyve, különös tekintettel az életfogytig tartó börtönbüntetésre. A módosítások szükségességéről, illetve szükségtelenségéről nyilatkozott a Demokratának dr. Kahler Frigyes címzetes egyetemi tanár.

– Az Igazságügyi Minisztérium a büntető törvénykönyv módosítási folyamatában enyhíteni kívánja a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre vonatkozó szabályozást, nevezetesen, megtartaná az életfogytig tartó börtönbüntetést, de 20 év után kötelező lenne felülvizsgálni. Mi erről a véleménye?

– A kezdeményezés igencsak embrionális stádiumban van, a szakemberek véleménye a kérdésben különböző. Véleményem szerint a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés önmagában szükséges. Kell tehát, hogy a büntetőjog eszköztárában létezzen megfelelő felelet a legsúlyosabb jogsértésekkel szemben. Másképpen fogalmazva, szükségszerű, hogy a tettarányos megtorló büntetőjog létezhessen. Önmagában az a tény, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés esetében az elítéltnél húsz év után megvizsgálják a változásokat, nem jelent semmit. Hiszen nem arról van szó, hogy az illetőt húsz év után elengedik. Egyébként a jelen jogszabályok szerint is fennáll a lehetősége annak, hogy az elítélt tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetését elnöki kegyelemmel felülvizsgálják és feltételesen szabadlábra bocsássák.

– Van-e jelentősége a 20 év utáni felülbírálásnak akkor, amikor jelenleg Magyarországon mindössze 11 elítélt jogerősen, egy pedig nem jogerősen tölti életfogytig tartó börtönbüntetését?

– Nincs sok értelme, hiszen ez a szám olyan alacsony, hogy az intézkedés a Btk. módosítása után is csak rendkívül kevés embert fog érinteni. Tudni kell, hogy ez a néhány ember valóban a legsúlyosabb, legkegyetlenebb és legembertelenebb cselekményeket elkövető személyek közé tartozik.

– A rendszerváltozás óta olyannyira megváltoztak a társadalmi és gazdasági viszonyok, hogy mindez indokolttá teszi a Btk. ilyen jellegű módosítását?

– Negyven éve működöm mint büntetőbíró, tehát évtizedek óta ítélkezem, de nem érzékeltem olyan változásokat az elmúlt másfél évtized alatt sem, ami ezt a lépést indokolná. Szerintem ez olyan kijelentés a szaktárca illetékesei részéről, aminek nem látom a kutatásokkal megalapozott hátterét és érveit. Nem hiszem egyébként, hogy ezt ilyen módon meg lehet alapozni.

– Ön szerint mennyire hatásos az elítélt számára a hosszú ideig tartó börtönbüntetés? Van-e a börtönnek javító hatása?

– Ez függ az egyén lelki és fizikai állapotától, és attól, hogy mennyire tudja a hosszú szabadságvesztés ideje alatt belső énjét úgy berendezni, hogy készen álljon az újrakezdésre. Van, aki megfelelő segítséggel képes erre, fel tud építeni egy új belső rendet magában, mások viszont nem képesek erre. A börtön javító hatása tehát az elítélt egyéniségétől is függ.

– Vannak olyan elképzelések is, miszerint speciális konfliktuskezelési módszereket alkalmaznának, nevezetesen, a sértett és az elkövető egy közvetítő segítségével megpróbál megállapodni, mégpedig úgy, hogy ha az elkövető hajlandó jóvátételt fizetni, akkor megmenekül a börtöntől. Mennyire lenne ez hatékony módszer?

– Ez a mediáció sok helyen működik, nálunk most kezdődött. Itt, a mi területünkön éppen most folytatok vizsgálatot ez ügyben, néhány hónap múlva tehát gazdagabb tapasztalataim lesznek ebben a kérdésben. Tudni kell azonban, hogy a mediációt egyáltalán nem a súlyos büntetéseket töltő személyek esetében alkalmazzák. Tehát szó sincs arról, hogy például a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetését töltő személyt jóvátétel megfizetése után kiengednék a börtönből. Főként a közlekedésben okozott sérelmek esetén, könnyű testi sértés alkalmával, illetve kisebb vagyon elleni bűncselekmények által okozott sérelmek esetén alkalmaznak mediációt. Elsősorban a három évet meg nem haladó szabadságvesztéssel fenyegetett cselekmények tartoznak ide. Ezekben az esetekben a mediációnak általában jótékony hatása van.

Tarics Péter