A kozmikus látogató november 6-án érkezik

Időnként elterjednek hírek arról, hogy vészesen megközelíti Földünket egy-egy kósza égitest, sőt, talán még kozmikus karambol is bekövetkezhet. Űrkutatók, csillagászok nem zárják ki ezt sem, mivel bolygónk életében volt már rá példa. A közelmúltban azonosított 2007 RR9 jelű égitestről kiderült, hogy egy közel fél évszázada elveszettnek hitt objektum, amely 2007. november 6-án 0,07 csillagászati egységre fog elhaladni bolygónk mellett.

Fejlett módszerekkel lassan sikerül feltérképezni azokat az égitesteket, illetve a pályájukat, amelyek útjuk során veszélyeztethetik Földünket. Természetesen vannak olyan kisbolygók is, amelyek olyan irányból bukkannak föl hirtelen, amely területet bolygónkról nem látni jól. Így előfordulhat, hogy olyan égitest érkezik látogatóba, amelyet éppen csak fölfedeztek az égbolt kutatói. Ez történt például 2002. január 7-én reggel fél 8-kor, amikor egy olyan aszteroida haladt el bolygónk mellett, amelyről csillagászok csak alig egy hónapja szereztek tudomást. A 2001 YB5 elnevezésű égitestet a kaliforniai Mount Palomar obszervatóriumból látták először, a hasonló égitestekre vadászó NEAT-program (Near Earth Asteroid Tracking) keretében, de sikeresen azonosították a Föld felé közelítő kisbolygót a Cseh Köztársaságban működő, Klet Obszervatóriumban is, két hónappal az érkezése előtt. Az YBS a földsúroló kisbolygók úgynevezett Apolló családjába tartozik, mivel olyan ellipszis alakú pályán kering, amely keresztezi a Föld, a Mars, a Vénusz és a Merkúr pályáját. Keringési ideje a Nap körül 1321 nap, átmérője mintegy 3000 méter. Szerencsére a kérdéses időpontban két holdtávolságra húzott el mellettünk, ami persze kozmikus méretben nem is olyan nagy távolság. Arról nem szólva, ha valami váratlan erő kimozdítaná megszokott pályájáról, akkor úgy is járhatnánk, mint a dinoszauruszok.

Földsúroló kisbolygóknak nevezik azokat az égitesteket, amelyek napközelpontja (perihelium-távolsága) 1,3 CSE-nél kisebb (egy csillagászati egység 150 millió kilométer). A kisbolygókat alig kétszáz éve ismerik. Ekkor fedezte föl az itáliai Giuseppe Piazzi az első aszteroidát a Cerest, 1801. január 1-jén. Ezután majd egy évszázad elt el, amíg 1898. augusztus 13-án G. Witt megtalálta az Erost, az első olyan kisbolygót, amelyik megközelíti a földpályát. Aztán 1937. október 30-án 730 ezer kilométerre zúgott el Földünk mellett a Hermes, amit azóta sem láttak az égbolt kutatói. A technika fejlődésével párhuzamosan egyre több olyan égi objektumot fedeznek fel, amelyek kozmikus katasztrófát okozhatnak, ha pályájuk keresztezi a földpályát. Ezeket nevezik potenciálisan veszélyes, „földsúroló” kisbolygóknak. Átmérőjük meghaladja a 150-200 métert és esetleges ütközéskor végzetes események elindítói lehetnek.

A fentiek ismeretében nem véletlen, hogy a kozmikus katasztrófák lehetőségeivel az ENSZ is foglalkozik. Az eddigi megfigyelések alapján a Földet veszedelmesen megközelítő kisbolygók számát ezer-kétezer közé becsülik. Az amerikai légierő Hawaiin felállított egy 1 méteres, automatikusan működő teleszkópjának felvételei alapján ez a szám 500-1000 alá csökkent. Közülük 322-t figyeltek meg, és húsz éven belül kilencven százalékukat ismerni fogják a pályájukkal együtt. Ide sorolják a legalább 1 kilométer átmérőjű aszteroidákat is, amelyek 200 millió kilométernél jobban megközelítik a Napot, amelytől a Föld még 150 millió kilométerre kering.

Hol találhatók a kisbolygók és hogyan, miből keletkeztek-keletkeznek? Legtöbbjük a Mars és a Jupiter közötti térből érkezik, így bőven van utánpótlás, ha szerencsésen megúszunk egy-egy erre tévedt égitestet. Megjegyzendő, hogy az üstökösök sem veszélytelenek, hiszen a karambol lehetősége azokkal is fönnáll. Az eddig ismert legnagyobb ütközés mintegy 65 millió évvel ezelőtt volt, amikor egy kozmikus karambol hatására kipusztultak az őshüllők. De említhetjük a Szibéria északi részébe becsapódott, mintegy 50 méter átmérőjű égitestet még 1908-ban, amely ugyan nem érte el a földfelszínt, de földközeli robbanásával olyan nagy lökéshullámokat keltett, hogy a fákat egy irányba óriási területen letarolta. Ez volt a híres Tunguz-meteor. Az Egyesült Államok Montana államában 1972-ben egy 1000 tonnásra becsült tűzgömböt mértek be radarral, szerencsére 61 kilométerre a Földtől a légkörben megpattanva észak felé távozott. 1991 januárjában az 1991 AB jelű kisbolygó – éppen csak, hogy fölfedezték – a Hold és a Föld távolságának a felével száguldott el mellettünk.

A csillagászok megpróbálnak valamilyen sorrendet fölállítani a Földet megközelítő kisbolygók veszélyességét illetően. A kozmikus veszélyskála kidolgozását azért is siettették, mert 1999-ben úgy találták, hogy az AN1O nevű aszteroida 2027 augusztusában 390 ezer kilométerre közelíti meg a Földet. A Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatója, Richard P. Binzel az ütközések lehetőségeire egy skálát dolgozott ki, amit a Nemzetközi Csillagászati Unió is elfogadott. A skálát egy Torinóban tartott konferencián vitatták meg és Torinói Egyezmény Rizikóskálája néven adták hírül a bevezetését. A skála alapja a kozmikus „vagabundok” nagyságára, sebességére és a Földdel való kontaktus valószínűségére épül. Nullátóltól indul, ez kizárja az ütközés lehetőségét. A beosztás végpontja a 10-es érték, amely olyan ütközést jelöl, amely befolyásolja az egész Föld éghajlatát. A 9-es és a 8-as fokozat is klimatikus változást okoz, de az meghatározott területre korlátozódik. Az 1-es fokozat gyakorlatilag kizárja a karambol lehetőségét, mivel a közelgő égitest kiszámított pályán mozog. Minden ismert kisbolygó pályáját nem lehet előzetesen ebbe a skálába behelyezni, de várható irányuk kiszámítható és ezekről a pályákról a drága űreszközöket el kell irányítani, nehogy tönkremenjenek egy ütközés révén. A rizikóskála használata azért is fontos, mert általa csökkenthető a pánikhelyzetek kialakulása és a Földre veszélytelen égi események dramatizálása.

A november 6-ra várt kisbolygóról közben kiderült, hogy egy közel félszázada elveszettnek hitt objektum és most 0,07 csillagászati egységre fog elhaladni a Föld mellett. A veszélyes kisbolygónak titulált égitestet 1960-ban fedezték föl és 6344 P-L jelzéssel látták el. Ez a csoport akkor még kevés tagot számlált, de a következő évtizedekben több száz hasonló objektumra bukkantal. A veszélyes kisbolygók csoportjába tartozók keringésük során 0,05 CSE-nél jobban megközelítik a Föld pályáját (egy egység 150 millió kilométert jelöl) és 150 méternél nagyobbak. Az utóbbi nagyság jelzi azt a mérethatárt is, amikor egy becsapódó objektum már elérheti bolygónk felszínét, a légellenállástól nem robban szét a magasban, vagy ha felrobban, az veszélyesen alacsonyan következik be. A nemrég újra megtalált 2007 RR9 jelű kisbolygó is az előbbi csoportba tartozik és azzal együtt 887-re emelkedett volna a kisbolygók száma. A pontos és ismételt pályaszámításokból azonban kiderült, hogy nem új objektumot fedeztek föl a csillagászok, hanem a régóta nem látott 6344 P-L jelű égitestet pillantották meg.

Érdekessége a sokáig nem látott objektumnak, hogy eredetileg nem is kisbolygó volt. Erre utal, hogy 4,7 év keringési idejű pályájának csillagunktól távoli része a Jupiter közelében húzódik, tehát a Jupiter üstökös családjába tartozhat. Talán egy üstökösmag része volt, amely szétdarabolódott és egyik töredéke képezi a most újra felfedezett objektumot. Az üstökös által korábban kibocsátott poranyag egy része kisebb meteorzáport is okoz majd bolygónkon. Erre évente október vége és november eleje között máskor is számíthatunk, ez a Piscidák meteorraj.

A 6344 P-L jelű égitest fölfedezésével a veszélyesnek minősített kisbolygók száma tehát 887 helyett 886 lett, teljes számuk pedig 100 és 1200 között lehet. Ebbe a csoportba nem tartoznak a hosszúperiódusú üstökösök, amelyek nagyon ritkán látogatnak a belső Naprendszerbe, de esetleges becsapódásaik hasonlóan súlyos következményekkel járnak. Az elkészített modellek szerint 150 méter átmérőjű objektumok becsapódásaira közel tízezer évente kerül sor.

Az újrafelfedezett 6344 P-L égitest jelenleg a Föld felé közeledik, és 2007. november 6-án 0,07 csillagászati egységre fog elhaladni bolygónk mellett. Az idei találkozó tehát nem lesz olyan szoros, ezúttal a két égitest – a Föld és a látogató – közötti távolság nem csökken 0,05 CSE alá. A jelenlegi pályaszámítások szerint a 6344 P-L a közeljövőben sem fog találkozni Földünkkel, de mozgását az esetleges pályaváltoztatások miatt érdemes figyelni.

Fontos kérdés, hogy mit lehetne tenni, ha földsúroló kisbolygó veszélyeztetné Földünket. A liverpooli John Mooers Egyetem csillagásza, Benny Peiser szerint egy hirtelen becsapódásra nem lehet fölkészülni, gyakorlatilag semmit sem lehet tenni. Katasztrófafilmen már többször földolgoztak hasonló eseményt, ami hasonlíthat a valósághoz. Valamilyen módon föl lehetne készülni a veszélyes „bomba” érkezésére, de ennek módja még a fantázia síkján mozog. A legkülönbözőbb ötletek születtek, kezdve attól, hogy a közeledő kisbolygó egyik részét odairányított napenergia segítségével felolvasztják, a szilárd anyag pedig elgázosodva az ellenkező irányba kilöki pályájáról a fenyegető égitestet. Mások rakétaelhárító rendszer kidolgozását ajánlják. Külön tábort alkotnak azok, akik nukleáris, külön azok, akik nem nukleáris elhárításra gondolnak. Az előbbiek szerint olyan bombát kellene készíteni, amely egy nagyobb aszteroida porrá zúzásához is elegendő erejű. Számítások szerint egy 100 tonnás kisbolygó megsemmisítéséhez gigatonna nagyságrendű TNT (trinitro-toluol) robbanóerejű bombára lenne szükség (a legnagyobb erejű földi hidrogénbombák ennél hússzor gyengébbek).

A rakétakilövéses védekezési mód komolyan szóba került, de az amerikai kongresszus néhány éve nem szavazta meg az ehhez szükséges pénzt. Részben érthető, mivel olyan hatalmas összegről lenne szó, amely – kissé furcsán fogalmazva – nem érné meg a ráfordítást. Részben, mert rendkívül ritkán kerülünk olyan helyzetbe, hogy alkalmazni kellene, részben, mert nem biztos, hogy hatásos lenne, harmadrészt pedig nem biztos, hogy hosszabb időn át kísérni tudnák a kisbolygóvadászok az objektum közeledését, mivel gyorsan bukkanna föl, teljesen ismeretlenül.

(hankó)