Magyar rendőrnő az európai közlekedésrendészeti szervezet élén
A skandináv államokban sikerült közel nullára csökkenteni a halálos kimenetelű közúti balesetek számát, ami példaértékű a többi európai ország számára is. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának elnöki posztjára Zsinkai Elvira rendőr alezredes személyében magyar rendőr került, aki az úgynevezett 3E érvényesülésében és a jó gyakorlatok átvételében látja a közlekedési biztonság javulásának módszerét.A Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (RoadPol) végrehajtó bizottsága nemrég lezajlott tisztújításakor egyhangúlag Zsinkai Elvira alezredest választotta meg – eddigi legfiatalabb – elnökének. Helyettese egy olasz rendőrnő, Federica Deledda, a szervezet főtitkára pedig a horvát Sanja Veic lett.
Nem illúzió a teljes biztonság
A 26 ország közlekedési rendőrségét tömörítő RoadPol nevével leggyakrabban az európai közúti ellenőrzési kampányokkal összefüggésben találkozunk. Már az 1996-ban TisPol néven létrehozott elődszervezetnek is az volt a küldetése, hogy a tagok közös erővel próbálják meg minimálisra csökkenteni a halálos balesetek számát. E cél első hallásra illuzórikusnak tűnhet, pedig nem az
– tudta meg a Magyar Nemzet Zsinkai Elvirától, aki mostantól az ORFK budapesti központjából irányítja a RoadPolt. Az alezredes hangsúlyozta: a skandináv országok közül Svédország, Dánia és Norvégia is képes volt elérni azt a bravúrt, hogy náluk majdnem nullára csökkent a halálos közúti balesetek száma. Ez a jó gyakorlatok átvételével a többi európai országban is megvalósulhatna, ideértve hazánkat is – vélekedik a RoadPol magyar vezetője, akinek ez szívügye is, mert több mint tíz évig a halálos és súlyos közlekedési balesetek vizsgálatával foglalkozott.
Elterjedt nézet, hogy az igazán jó rendőr az, aki alulról kezdve járja végig a „szamárlétrát”. Zsinkai Elvira tipikusan ilyen. Volt objektumőr, fogdaőr, járőrvezető, majd a rendőrtiszti főiskolát elvégezve lett a BRFK balesetvizsgálója. Felsőfokon beszél angolul, és meg tudja értetni magát hollandul, spanyolul és horvátul is.
A teljes cikk IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján érhető el.
