Meg kell nevezni és példásan megbüntetni a felelősöket

Elég bizonyíték van arra, hogy a galvániszapügyben felelős vezetőket megbüntethessék. Fodor Gábor miniszter úrnak, amellett, hogy a csepeliek nevében megköszöntem a gyors cselekvését az ügyben, a sajtótájékoztatón át is adtam egy DVD-nyi adatot, dokumentumot, amelyet az ügyhöz kapcsolódóan gyűjtöttünk össze – mondta a Demokratának Németh Szilárd, a Fidesz csepeli önkormányzati frakcióvezetője.

– 2004 decemberében fedezték fel Csepelen a galvániszapot, azóta küzdött az elviteléért. Mit érez most, hogy karácsonyra döntés született a mérgező anyag eltávolításáról? Örömöt vagy csalódást?

– Mind a kettőt. Az öröm az első, mert évekig dolgoztunk azért, hogy elvigyék a lakosságra, az ott dolgozókra, a Duna ökológiájára és a csepeli ivóvízbázisra egyaránt veszélyes, mérgező hulladékot. De csalódást is, mert azt is követeltük, hogy vonják felelősségre, büntessék meg azokat, akik a galvániszap Csepelre hozatalában és tárolásában érintettek. Négy évbe és legalább százmillió forint közpénzbe került ez a meglehetősen szerteágazó és gusztustalan történet. Engem 2004 december elején egy névtelen telefonáló értesített, hogy nehézfémeket tartalmazó veszélyes hulladék van Csepelen, és a tárolásnál minden előírást megszegnek. A telefonáló azt is elmondta, hogy legalább ezer tonna galvániszapról van szó, tud róla a csepeli önkormányzat vezetése is, de el akarják hallgatni az ügyet. Akkor sem voltak illúzióim Csepel MSZP-s vezetéséről, de ezt először még én sem hittem el. Aztán hamarosan kiderült, hogy a telefonálónak volt igaza. Tirts Tamás országgyűlési képviselőtársammal tartottuk meg az első sajtótájékoztatót a helyszínen, ami teljesen elképesztett. Ez a veszélyes hulladék az előírások szerint se levegővel, se vízzel, se földdel nem érintkezhet. Ehhez képest Csepelen az esővíz mosta ki a földre, a szél vitte szerteszét a rákot, meddőséget, impotenciát, születési rendellenességet és még sok más betegséget okozó nehézfémes iszapot. A hordók már akkor erősen korrodálódtak, volt olyan, ami szétrohadva ontotta magából a mérget a talajba. Emlékszem, még akkor felfedeztük, hogy az egész rakomány egy, a Dunába közvetlenül ömlő, nagy átmérőjű csatorna felett van. És ez még három évig így maradt…

– Botrányos pillanatokat okozott a miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatójukon, hogy ismét szóba hozta a felelősség kérdését, és ezen belül az önkormányzat felelősségéről is beszélt.

– Fodor Gábor valószínűleg éppen olyan jól sejtette a csepeli önkormányzati vezetés negatív szerepét ebben a zavaros, összefonódásoktól sem mentes ügyben, mint Illés Zoltán és én. Különben mi oka lett volna arra, hogy két Fideszes képviselővel tartsa meg a sajtótájékoztatót? Miután 2004 végén kiderült, hogy ezerkétszáz tonna rendkívül mérgező hulladékot tárolnak illegálisan Csepelen, hamarosan az is nyilvánosságra került, hogy a csepeli önkormányzat és a környezetvédelmi hatóságok már másfél éve tudnak erről. Elképesztő, felfoghatatlan, hogy egy magát felelősnek tartó önkormányzati vezetés másfél éven keresztül így eltitkoljon egy potenciális katasztrófahelyzetet, és ne tegyen meg semmi érdemi intézkedést annak felszámolására. Évekkel később azt is megtudtuk, hogy az önkormányzat az egyik helyen telektulajdonos, és szó sincs illegális lerakásról: elvi engedélyt adott a veszélyes hulladék lerakására, tárolására és feldolgozására!

– A közvélemény úgy tudja, hogy a galvániszapügy felelőse egy hajléktalanná vált vállalkozó, aki körözés alatt áll, a cége pedig tönkrement, felszámolták. Ha nem így van, tud erről a rendőrség is?

– Mindaz után, amit elmondtam, talán nem meglepő, hogy sem a hatóságok, sem a csepeli önkormányzat nem tett feljelentést a veszélyes hulladék törvénytelen lerakása, tárolása ügyében. Pedig hivatali kötelességük lett volna. A Persányi Miklós által vezetett zöldtárca egyetlen feljelentést tett, azt is Illés Zoltán ellen, közveszéllyel való fenyegetés ügyében. Illés ugyanis idézni merészelt egy szakértői jelentésből, amit a miniszter úrnak is ismernie kellett. A hatóságok helyett a feljelentést egyszerű állampolgárként én tettem meg 2004 decemberében. Mivel azonban úgy éreztük, hogy a csepeli önkormányzat számunkra érthetetlen motivációk alapján hátráltatja a felelősök felkutatásának, a galvániszap elvitelének ügyét, magunk kezdtünk el nyomozni. Így jöttünk rá, hogy az addig ismert, egy szem felelősről szóló történet csak mese. A rendelkezésre álló dokumentumok alapján valószínűsíthető, hogy azok, akik a veszélyes hulladék ide hozatalában, lerakásában oroszlánrészt vállaltak, ma is jól menő, sokmilliárdos beruházásokat lebonyolító cégek vezetői. És ezekben a cégekben bizony Élő Norbert MSZP-s képviselőtől a szintén a nagyobbik párthoz kötődő Kunos Péter egykori Agrobankos üzletemberig, akit Göncz Árpád mentett ki a börtönből, sok érdekes személy is megtalálható. Gyanítjuk, hogy az egyik cég, az a Murus Zrt., amelyik Csepelen egy több mint négyszáz lakásos lakóparkot épít (a teleket az önkormányzat adta el nekik), amelyik egész véletlenül a hírhedt Nagymező utcai mélygarázs építője volt, és még több budapesti nagyberuházásnál is kivitelező.

– Na de azt is tudjuk, hogy erkölcs és törvény két különböző fogalom. Főleg Magyarországon, amely következmények nélküli ország. Itt nagy emberek csak akkor buknak el, ha még nagyobbak ezt akarják. Van esély a jogi felelősségre vonásra?

– A környezetvédelmi törvény szerint nemcsak a környezetszennyezést okozó vállalkozó, de a telektulajdonos is felelős a cselekményért, ha tisztában volt a környezetszennyezés tényével. Az egyik telektulajdonos itt az önkormányzat, amely elvi engedélyt adott a galvániszap tárolására, a másik telektulajdonos pedig az a kft., amelyik az engedélyt kérte. Azaz mindketten tudták, miről van szó. Az egyik érintett az Index.hunak ismertette a saját és még két társának szerepét az ügyben. Persze az internetes lapnak úgy adta elő a történetet, mint a bajba jutott vállalkozón emberbaráti szeretetből segítő balekok sztoriját. A valóság valószínűleg az, hogy zsíros pénzkeresési lehetőséget láthattak a mérgező hulladékban, és teljes egészében meg is vásárolták a galvániszapot lerakó céget. Csak amikor kitört a botrány, egy jogi hibát kihasználva visszaléptek az üzletkötéstől. A hulladéktárolót azonban a gyanúnk szerint ezek után is használták, fényképpel is bizonyítottuk, hogy a Murus Zrt. valószínűleg a saját hulladékát rakodta a galvániszapos hordók közé. Erre vonatkozott augusztus 31-én tett újabb rendőrségi feljelentésem is. Mindent összevéve úgy vélem, elég bizonyíték van arra, hogy a galvániszap-ügyben felelős vezetőket megbüntethessék. Fodor Gábor miniszter úrnak, amellett, hogy a csepeliek nevében megköszöntem a gyors cselekvését az ügyben, a sajtótájékoztatón át is adtam egy DVD-nyi adatot, dokumentumot, amelyet az ügyhöz kapcsolódóan gyűjtöttünk össze. Egyébként ezt a DVD-t a rendőrségi feljelentéshez is mellékeltem, s a sajtó munkatársai is megkapták.

– Miért csodálkozik azon, hogy a vállalkozók jó pénzt és nagy üzletet láttak a galvániszapban? A szállítás, a tárolás, a megsemmisítés az mind-mind nagy pénz, s a vállalkozások nem azért jönnek létre, hogy pénzt, hasznot csináljanak?

– Nem mindegy, hogy ki fizeti a révészt. Határozott álláspontom, hogy a galvániszapra eddig fordított közpénzt, az adófizetők pénzét, mintegy százmillió forintot viszsza kell szerezni az államkasszába. Másrészről itt nem egy tisztességes, törvénytisztelő üzletről van szó, hanem bűncselekményről, amelynek tisztázni kell a zavaros körülményeit. Meg kell vizsgálni, kinek milyen és mekkora szerepe volt e példátlan méretű környezetszennyezés, közveszélyokozás előidézésében. S mindezt politikára, önkormányzatra, hatóságokra, üzletemberekre tekintet nélkül kell elvégezni és a kapott eredményt nyilvánosságra kell hozni. Úgy érzem, ez már az ügyészség, a bíróság és Fodor Gábor miniszter úr dolga lesz.

– Eközben azoknak a városoknak a vezetői, képviselő tiltakoznak, ahová az iszapot szállítják.

– A kármentesítésre kiírt pályázatot a Terszol Kft. nyerte meg, de már a pályázattal kapcsolatban is voltak kifogások. Később a pályázaton vesztes, ám igen jó nevű, szakmailag elismert cégek meg is támadták az eljárást és nyertek is a KVVM-mel szemben. De a magyar jogrend valahogy úgy van megalkotva, hogy mindez nem számít. A galvániszapot átmosó vizet Szolnokon tisztítják, az iszapot Dunaújvárosban rakják le. Városvezetőként én is elvártam volna a megfelelő, részletes tájékoztatást, a település véleményének kikérését a veszélyes hulladék szállításáról és tárolásáról. Ez egyáltalán nem történt meg, tehát itt nagyon nagy hibát követett el a kármentesítést megnyerő cég. Ha valaki, akkor én teljes mértékben megértem azokat a képviselőket, városvezetőket, civil szervezeteket, akik és amelyek most az említett városokban tiltakoznak.

Ábel Attila