Gidai Erzsébet az egészségbiztosítás magánosításának következményeiről

Az egészségbiztosítás magánosítása drámai következményekkel járhat. A dilettánsnak tűnő törvényjavaslat mögött azonban egy nagyon rafinált, dörzsölt érdekmechanizmus húzódik meg. A törvény elfogadásával átjátsszák az egészségbiztosítás 1800 milliárdos kasszáját egy jól körülhatárolható érdekkörbe, amely mögött a nemzetközi pénzvilág áll – mondta a Demokratának dr. Gidai Erzsébet közgazdászprofesszor, aki szerint az egészségügyi pénztárak részleges privatizációját az egészségügyi szektor magánosítása követi, feltéve a koronát a kilencvenes évek elején megkezdett privatizációs folyamatra.

– Ha februárban a törvény átmegy, megalakulnak az egészségbiztosítási pénztárak. Milyen következményekkel jár ez?

– A beteg teljesen kiszolgáltatottá válik. Mivel területi illetékesség alapján kerül a biztosított a számára kijelölt pénztárhoz, gyakorlatilag megszűnik a szabad orvosválasztás Magyarországon. A pénztári tagság kötelező, nem lehet válogatni és nem lehet nem szerződni sem. Van ugyan némi látszólagos mozgástér, de csak évente egyszer lehet pénztárat váltani. Akivel a pénztár szerződött, ahhoz kell fordulni, legyen szó járóbeteg-szakellátásról, vagy kórházi ellátásról. A szolgáltatókkal a pénztár szerződik, a kiválasztásuk a törvény értelmében az ő feladatuk lesz. Ennek előzményei már Molnár Lajos minisztersége idején körvonalazódtak: az úgynevezett irányított betegellátásról, ami most a pénztárak közbeiktatásával a finanszírozás magánosítása révén automatikusan végbemegy. A részben már magánosított pénztárak működésének hatására felgyorsul a kórházak, a járóbeteg-szakrendelők privatizációja.

– Ön szerint hány pénztár lesz?

– Héttől huszonkettőig már minden szám elhangzott. Azt többször hallhattuk, hogy négy pénztár működne a fővárosban, a többi vidéken, valószínűleg egymástól földrajzilag elkülönült lefedettséget alkotva. A törvény szerint egy pénztárnak legalább ötszázezer és legfeljebb kétmillió tagja lehet. Ám az, hogy hány pénztárat kívánnak létrehozni, hol, milyen feltételekkel, csak technikai kérdés. A tartalmi kérdés az, hogy azt a járuléktömeget, amit a magyar népesség hosszú évtizedek alatt befizetett egészségének megőrzésére, gyógyításra, most kiszervezik. Magánkézbe kerül a közvagyon, és profitorientált érdekeltségi körben fog működni. Abban a pillanatban, amikor a profit oldaláról közelítik meg a kérdést, a legfontosabb szempont a befektető érdeke: mikor térül meg a befektetés, mikor és milyen mértékben lesz nyereséges. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a díjtételekhez különböző ellátási csomagokat fognak rendelni. Ahhoz, hogy profitot nyerjenek, az kell, hogy minél kevesebb kiadásuk legyen, minél nagyobb bevétel mellett. Miben érdekeltek tehát? Az alapvetően egészséges, fiatal korosztály megnyerésében. Mert erről szól a gyűjtés is. Ehhez a háziorvosok segítségét kérik, szervezik az ügynökhálózatot, és mindez nem törvénytelen, állítják, hisz még nincs kihirdetve a törvény.

– Mi a különbség egy klasszikus több-biztosító és e modell között?

– A jelenlegi konstrukcióban az állam szedi be a járulékokat. Az új egészségbiztosítási pénztárak létrejöttét követően ugyanez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy a pénzalap kezdetben részben, később teljes egészében magánkézbe kerül. Magyarán kiadjuk a kasszát a kezünkből! A klasszikus több-biztosítós rendszerben, például az Egyesült Államokban, ahol köztudottan gyenge lábakon áll a rendszer, és egyre több publikáció jelenik meg arról, hogy át kell térni az egészségügyben a társadalombiztosításra, egymással valóban versengő biztosítókat és szolgáltatókat találunk. Ebben a törvényben azonban még a verseny lehetősége sincs benne. Az állam úgy hozza helyzetbe a biztosítótársaságokat, hogy tálcán felkínálja nekik az E-alap 1800 milliárdos forgalmát.

– Működőképes lehet ez a rendszer Magyarországon?

– Kétlem. Hol van Európában olyan működőképes, magánosított finanszírozás, ami ehhez hasonló? Gyakorlatilag sehol. Szlovákiát és Hollandiát szokták emlegetni, ám az előbbiben nem működik eredményesen, Hollandia pedig egy gazdag ország, ahol ki lehet az állami költségvetésből pótolni az egészségügyben keletkező lyukakat. Erre rendszeresen sor is kerül. Ami viszont nálunk készül, azt hazárdjátéknak tartom: egy hatalmas forráskivonásnak, aminek az árát a beteg lakosság, az egészségükben sérült emberek fogják megfizetni.

– Milyen következményei lehetnek a rendszer bevezetésének?

– A következmények beláthatatlanok. A magyar népesség egészségi állapotát tekintve ma sereghajtó Európában. A népesség egészségi állapotának a romlása a kilencvenes évek közepe óta erőteljesen felgyorsult. Még a nyolcvanas évek elején készítettünk egy felmérést, amelyben megnéztük, hogyan alakul a magyar lakosság várható egészségi állapota és az ellátás várható színvonala tíz év múlva. A vizsgálat azt mutatta, hogy a népesség egészségi állapotában gyorsuló romlás következik be, kezdetben lassan, majd egyre erőteljesebben romlik, miközben az ellátás terén csak a szinten tartás lesz a jellemző. Tíz év elteltével újra megnéztük az adatokat és azt tapasztaltuk, hogy a valóság drámaian rosszabb lett, mint amit előre jeleztünk. A lineáris görbe, amit az ellátásnál kaptunk, elindult lefelé, az egészségromlás exponenciális görbéje pedig még meredekebb lett, vagyis a két görbe közötti rés erőteljesebben tágult, mint ahogy az előrejelzésünkben szerepelt! Ez a tendencia mára kritikus határhoz ért. Én ezt sokszor elmondtam, és vitákon is részt vettem, mert tíz éve az emberek még nem számoltak azzal, hogy időközben kétmillió munkahely megszűnik. Ez sokkhatásként érte a magyar lakosságot, ami az egészségi állapot romlásában, annak további gyorsulásában mérhetővé vált. Tömegek váltak egyik napról a másikra munkanélkülivé, és azóta sokan közülük nem tudnak megélni, segélyeken tengődnek. A legkritikusabb tényező pedig éppen a stressz. Az egzisztenciális félelem. Azzal, hogy megindult a privatizáció az iparban, az agráriumban, az élelmiszeriparban, hogy az élelmiszerekkel káros anyagokat veszünk magunkhoz, és hogy nem nyolc órát dolgozunk naponta, a számos egyéb káros környezeti tényező mellett óriási pusztító erővel hat. Rövid időn belül a magyarországi népesség egészségromlása olyan mértéket ölt, hogy a folyamat visszafordíthatatlanná válik.

– A kormánykoalíció azzal érvel, hogy az eddigi kormányok nem nyúltak hozzá az egészségügyi rendszer átalakításához.

– Ez nem igaz. Folyamatosan alakítgatták a rendszert, minden kormány változtatott rajta, miközben 80-as évek eleje óta nem készült átfogó hatástanulmány a lakosság egészségi állapotáról a. Közgazdasági nyelven szólva, egyetlen intézkedésnél sem elemezték a szükséglet-ellátás kölcsönkapcsolatát és a várható alakulását. Például ha csak azt nézzük, hogy Magyarországon a munkaerő viszonylag röghöz kötött, ám az utóbbi időben megindult valamelyest egy belső migráció: a keleti országrészekben rendkívül magas a munkanélküliség, aminek következtében kialakult egyfajta munkaerő-áramlás az országon belül, miközben a munkaerő viszi magával, hordozza magával az összes egészségi problémáját. Hogy ez milyen következményekkel jár, várhatóan hogyan fog alakulni, ezt egyetlen alkalommal sem nézték meg, amikor az egészségüggyel kapcsolatban döntést hoztak. Pedig az ellátási oldalt ehhez kellene hozzárendelni, ennek függvényében kellene átalakítani.

– Mire gondol?

– Itt van például az egyik nagyon fontos mutató, a születéskor várható élettartam. Nyugat-Európában közel tíz évvel hosszabb ideig élnek a nők és nyolccal a férfiak. Miért van az, hogy Magyarország a rosszindulatú tumoros megbetegedések okozta halálozásban az első helyen szerepel? Miért van az, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedésekben a három vezető ország között vagyunk? Miért van az, hogy az emésztőrendszeri megbetegedésekben is első Magyarország? Miért van az, hogy a csontrendszeri megbetegedésekben a fiatal, 18 év alatti korosztályban ugyancsak az élmezőnyben szerepelünk? Hogy minden esélye megvan arra egy tizenéves gyereknek, hogy negyvenéves korára súlyos beteg legyen? Magyarország talán egy sziget?

– Trianon óta tudjuk, hogy nem az…

– Miért van, hogy a pszichiátriai megbetegedések az elmúlt három évben ugrásszerűen megnőttek? Hogy az öngyilkossági statisztikával éppúgy vezetők vagyunk, mint a regisztrált alkoholisták egymillió fölötti számával egész Európában? Ez egy olyan mélyrepülése a magyarság létének, ami a népesség pusztulását, drámai csökkenését vetíti előre. Ilyen körülmények között akarják most a tb-kasszát magánkézbe adni.

– De miért van erre egyáltalán szükség?

– Huszonnyolcmilliárd forint pozitívummal zárt december végén a tb-kassza. Ez azonban csak játék a számokkal. A többlet részben abból képződött, hogy behajtották az addig be nem fizetett járulékokat. Ezen nemcsak a potyautas betegeket kell érteni, hanem elsősorban azokat a cégeket, amelyek jelentős tartozást halmoztak fel. Nem egy cégről derült ki, hogy nem fizette meg a dolgozói után a járulékokat! A vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése is megtette a hatását: az emberek kevesebbet fordultak orvoshoz és a gyógyszerfogyasztás is visszaszorult. Eközben az intézményeknél tovább nőtt az adósság, az egyes intézmények, kórházak adósságállománya mára milliárdos nagyságrendű. A teljesítményvolumen-korlát szigorítása, amelyet 2004-ben vezettek be, erőteljesen visszafogta a betegforgalmat. Tudok olyan kórházról, amelynek a főigazgatója kitette a diagnosztikai vizsgálóra a táblát, hogy karbantartás miatt a részleg egy hónapon át nem üzemel. Persze szó sem volt semmiféle karbantartásról. Egyszerűen elfogyott a keret.

– Miről van szó akkor? A szokásos privatizációs gyakorlatról, amikor az esküvő előtt szépen kistafírozzák a menyasszonyt? Mert most úgy tűnik, a biztosítók egy jól működő, nyereséges kasszát vesznek át.

– Pontosan erről van szó. Az, ami a szemünk előtt zajlik, a 90-es évek eleje óta zajló privatizációs folyamat része. Azé a folyamaté, aminek eredményeképp oda jutottunk, hogy már szinte semmink nincs. Ez a folyamat az ipar szétverésével és a kereskedelem liberalizációjával kezdődött. Kitűnő technológiát, kitűnő gépeket, felvonógyárat, ipari üzemeket, élelmiszeripart, feldolgozóipart kótyavetyéltek el, amelyet az agrárium, majd a pénzügyi szektor magánosítása követett. Magyar biztosítótársaság nincs egy sem, a bankok kilencven százaléka külföldi tulajdonban van. Ezt követte a Horn-kormány idején az energiaszektor privatizációja, amely az energiaellátás területén teljes kiszolgáltatottságot teremtett. Jelenleg a közmű, a közlekedési infrastruktúra van kalapács alatt és már csak a közellátás azon részei vannak hátra, amelyek az egészségünkről, a létünkről, a testi-szellemi megmaradásunkról szólnak. Vagyis az egészségügy és az oktatás. Közben 2000 és 2007 között több mint hatszorosára növekedett a magyar lakosság eladósodottsága, és küszöbön áll az újabb teher: ha nem tudja fizetni a költséges egészségügyi ellátást, kénytelen lesz hitelt felvenni a lakására, mert ez az utolsó vagyona, amit zálogba bocsáthat. Ha elveszíti a munkahelyét, lerokkan vagy megbetegszik és nem tudja fizetni a hitelt, elárverezik az utolsó vagyonát, a lakását is, és ebbe biztosan belepusztul.

– Nincs megoldás?

– De van. Ennek egyik feltétele lenne egy konszolidációs program, amellyel rendezni lehetne a kórházak adósságállományát. Ezt követően szigorú gazdálkodási feltételekkel, jól felkészült kórházi vezetéssel meg lehetne szüntetni az intézményeken belül előforduló rendetlenségeket. Fontosnak tartom a volumenkorlát felszámolását, és elkerülhetetlen az egészségügyben dolgozók fizetésének a rendezése. Rendkívül megalázó és méltánytalan a mai bérezés. Megalázó az orvos és a beteg számára a paraszolvencia. Igen sok orvost ismerek, akik lelkiismeretesen ellátják munkájukat boríték nélkül is. Ha mindezeket figyelembe vesszük és ezeket a feladatokat kiegészíti a népesség egészségi állapotának vizsgálata, az egészségügyi ellátási rendszer közellátás formájában jól működtethető. Ki lehetne egészíteni az ellátást szabadon választható kiegészítő magán-betegbiztosítással, ami pótlólagos forrást jelenthetne az intézmények számára.

– A kormánykoalíció decemberben szemrebbenés nélkül megszavazta a törvényt. Februárban újra megszavazzák?

– Ha megszavazzák, és erre van esély, abba a kormány belebukik. A magyar társadalom elérte tűrőképessége végső határát.

Hernádi Zsuzsa