A miniszter még nem látott olyat, hogy egy patikus éhen halt volna

Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a kőbányai Törekvés Művelődési Központban kijelentette, az eltelt másfél évben a kormány mindig a többség érdekét tartotta szem előtt. A miniszter szerint sok konfliktust kell vállalnia annak, aki a többség érdekében szeretne nagy változásokat elérni. Az MSZP Munkás Tagozatának rendezvényén elhangzott, a havi 300 forinttal megemelt minimálnyugdíj is mutatja, a nehéz sorsú emberekre gondol a kormány. Megtudtuk: elmúlt az a világ, amikor az állam gondoskodott mindenkiről.

Nem könnyű ma baloldalinak lenni Magyarországon, mert sok hálátlan intézkedést kellett az MSZP-nek vállalnia. Így érzi ezt Filló Pál, aki bevallotta, nem volt nyugodt a baloldali képviselők lelkiismerete, mert sokszor nem voltak biztosak, jó-e a megszavazott törvény. A Munkás Tagozat országszerte több mint ezer taggal rendelkezik, de Filló elismerte, nem jellemző, hogy „a munkagépek mellől a munkások lelkesen jönnének hozzánk.”

Kiss Péter bevezetőjében elmondta, a Munkás Tagozatot úgy ismeri, mint „akik az igaz szóból értenek, és nem akarják elkenni az ügyeket.” A miniszter szerint „ez egy olyan nehéz év volt, hogy az is ünnep, hogy befejeztük”. Mindenkit megnyugtatott, az idei évtől végre a hétköznapi megélhetésünket érintő kérdések is napirendre kerülhetnek, mert eddig erre nem volt sem idő, sem energia. A jövőben olyan fontos kérdésekre is választ kaphatunk, hogy „velünk mi lesz? Mi lesz a gyerekkel, a családdal? Mi az értelme annak, ami velünk történt az elmúlt másfél évben, minek ad értelmet ez a sok kínlódás?”

A nagy párbeszéd

Kiss Péter az országot járva azt tapasztalta, mindenhol az egészségügyről beszélnek.

– Egy fórumon feltettem a kérdést, mi a véleményük arról, hogy néhányan azért tüntetnek, mert sérül a nemzeti kockázatközösség. Megkérdeztem, ki az, aki ezt nem szeretné? Páran bátortalanul feltették a kezüket. Majd megkérdeztem, ki az, aki tudja, mit jelent a nemzeti kockázatközösség? Senki nem tudta. Hát hogy lehet az, hogy beszélünk róla, és senki nem tudja, mit jelent? – tárta szét a kezét a szónok, majd rátért a nemzeti kockázatközösség fogalmának tisztázására.

– Mindenki keresetének arányában befizet az egészségügy közös kasszájába. Ezek a befizetések arányban vannak a keresetekkel. A betegre annyi pénzt fordítanak a közös kasszából, hogy meggyógyuljon. Hogy kire mennyit fordítunk, az a betegségétől függ, nem az általa befizetett összegtől. Ez a nemzeti kockázatközösség. Ki a bánat gondolja, hogy ezt meg akarjuk változtatni? – kérdezte, majd sajnálkozását fejezte ki, hogy „még a legfelkészültebb szakszervezeti vezetők is bevették ezt.”

A miniszter elmesélte, hogy az MSZOSZ egyik gyűlésén osztogatott röplapokon is szerepelt, hogy „sérül a nemzeti kockázatközösség.”

– Kérdőre vontam őket: olvastátok ti egyáltalán a saját röplapotokat? Miután megbeszéltük, megértették, hogy ez csak a Fidesz dumája, akik meg akarják téveszteni az embereket, ha valamit nem értenek. Az eddigieknél sokkal intenzívebb párbeszédre van szükség. Megbeszélni, megérteni! – adta ki Kiss Péter a népszavazási kampányhoz is illő új jelszót.

Szocialista alapszabály, hogy a múltat nem érdemes bolygatni, inkább végképp el kell törölni. Kiss Péter mégis kíváncsivá tette hallgatóságát, vajon miért nem volt több párbeszéd a kormány és az emberek között. Erre sem jutott idő és energia? – kérdezték volna, ha kérdezhették volna.

A miniszter azonban ekképpen szólt:

– 2006 őszén fel volt gyújtva a fél város. Aki Molotov-koktéllal jön, azzal nem könnyű párbeszédet folytatni. Persze a többség szerencsére nem ilyen, csak egy kisebbség kelt félelmet. Amikor figyelmünket a szeretteink féltése vonja el, hogy kiengedhetem-e a gyerekemet az utcára, vajon ki az, aki azt mondja, hogy a nemzeti kockázatközösségről beszéljünk? Éppen 2006 őszén történt néhány változás nyugdíjügyben, amit a parlamentben hetekig tárgyaltunk. Hallottak erről valamit? – kérdezte a nyugdíjügyekben jártas hallgatóságát.

– Nem hallottunk – hangzott a válasz.

„De hátha most hallhatunk róla” – gondolta a mintegy hetvenfős hallgatóság.

– Látják, ezért okoz nagy károkat az országnak a szélsőjobboldal randalírozása a Fidesz bátorításával – mutatott rá a miniszter a rejtett összefüggésekre.

Becsületes többség

Ha van őszödi igazságbeszéd, akkor van kőbányai is. Kiss Péter beismerte:

– Az igazság az, hogy 2006-ban túlságosan is a saját igazunk tudatában voltunk. Ekkora képpel nem lehet politizálni.

Majd rátért arra, hogy ez talán megbocsátható, mert a többség érdekében hozták a döntéseket, amelyek azoknak kedveznek, akik becsületesen fizetnek adót, tébéjárulékot, és nem feketén foglalkoztatnak, hanem legálisan. Sajnálatosnak nevezte, hogy hazánkban bocsánatos bűn nem fizetni a tébét. Aki így tesz, arra azt mondják, hogy „tébéfizetési elmaradása van”, és nem azt, hogy csaló. A kormány változtatna ezen.

– Ezt ugyanúgy kell büntetni, mint a csalást. Aki nem fizet tébét, az nagyobb bűnt követ el, mint aki kirabol egy sarki trafikot – jelezte Kiss Péter a kormány azon szilárd szándékát, hogy majd a magánbiztosítóknak is hűségesen beszedi az adót.

A miniszter elmondta, a kormány a becsületes többség érdekét nézte a gyógyszertáron kívül kapható gyógyszerek tekintetében is.

– Amikor azt mondtuk, hogy a recept nélküli gyógyszereket ne csak a patikákban lehessen megvenni, akkor konfliktusba kerültünk a patikusokkal. Igaz, hogy kevesebb bevételük lesz, de mi az állampolgárok, a többség érdekeit néztük. Persze, hogy a patikusok tüntetnek. És igazuk van? Abban van igazuk, hogy kevesebb lesz a pénzük. Éhen nem fognak halni. Még nem láttam olyat, hogy egy patikus éhen halt volna – nyugtatott meg mindenkit a miniszter.

A népszavazás esélyeit latolgatva őszintén kijelentette, „hát ezt nem lesz könnyű megnyerni.”

– Ki az a hülye, aki igent mond, ha megkérdezzük, hogy szeretne-e fizetni azért, amiért eddig nem kellett? Ezt kell elmagyarázni az embereknek, és megértik, hogy nem kitolni akarunk velük, hanem azt szeretnénk, hogy jobban járjanak – foglalta össze egy mondatban a kormány ars poeticáját, s egy konkrét példát is hozott rá. – Megemeltük a minimálnyugdíj összegét havi 300 forinttal (27 130 forint a minimálnyugdíj – a szerk.). Még azt sem lehet állítani, hogy a legnehezebb sorsúak számára elviselhetetlen a helyzet. Persze, ez nem az, amit tömegesen szeretnénk, amiért tízezren kivonulnak az utcára – ismerte el, de most már kezdenek megteremtődni a gazdasági alapfeltételei annak, hogy akik hátrányosabb helyzetben vannak, több pénzhez jussanak.

– Ez egyre inkább így lesz – fejezte ki reményét Kiss Péter, aki valószínűleg még soha nem gondolkodott el azon, hogy miképpen lehet a 300 forinttal megemelt 27 130 forintból egy hónapig kijönni.

Ügyes nyugdíjasok

Az első felszólaló rögtön a lényegre tért:

– Miért nem mondjuk el az embereknek, hogy mit, hogyan, miért? – erre kisebb zúgolódás hallatszott, de mindenki megnyugodott, mert dicsérő szavak következtek:

– Péter, te vagy az első ember a pártvezetők közül, aki jól beszélt. Amit elmondtál, azt kétmillió példányban kéne sokszorosítani, hogy mindenki értse, miről van szó.

Az idős férfi elmondta, 1988-ban ment nyugdíjba, most 75 ezer forintot kap. Egy kollégája, aki akkor tíz százalékkal keresett többet, tavaly ment nyugdíjba 132 ezer forinttal.

– Ezen is gondolkozzatok el! – emelte fel mutatóujját.

A miniszter válaszában új irányt mutatott:

– Az a világ elmúlt, hogy valaki más gondoskodjon rólatok, mert ez a világ a verseny megvívásáról szól. Próbáljatok magatokról gondoskodni, én megteremtem a feltételeket, hogy erre képesek legyetek.

A következő felszólalótól megtudtuk, az orvosok akkor is tüntetni fognak, ha nem lesz vizitdíj, mert akkor követelni fogják a kormánytól. Nehezményezte, hogy a médiában a kormány képviselői csak fél percet kapnak, miután „percekig beszél a fideszes, aki agymosást hajt végre.” Kiss Péter jogosnak találta az észrevételt.

– Ha megszólalunk, vagy nem ad minket a média, vagy csak egy része adja. Butáknak, elmebetegeknek mondanak minket, és nincs lehetőségünk erre válaszolni, mert az ellenzék nincs annyira demokratikusan elkötelezve, hogy normális szabályok lépjenek érvénybe.

Egy újabb felszólaló felháborodva mesélte, mit látott a tévében. Gyurcsány Ferenc és Kóka János aláírtak egy papírt, majd felálltak és kezet fogtak. A miniszterelnök elvtárs előrement, kinyitotta az ajtót Kókának, aki kisétált az ajtón.

– A világ nem látott még olyat, hogy egy miniszterelnök nyisson ajtót egy miniszternek, hogy az kisétáljon előtte – mondta a felszólaló, majd utalt arra, hogy nagyon rossz ötlet volt koalícióra lépni az SZDSZ-szel, mert a népszerűségi listán is emiatt csúsztak le a szocialisták.

A miniszter válaszában elmondta, szükség volt a koalícióra, mert különben a Fidesz alakíthatott volna kormányt. Emlékeztetett arra, hogy az MSZP-SZDSZ-koalíciók sosem hoztak rosszat az országnak, ellentétben az 1998-2002-es időszakkal, amikor a Fidesz a szélsőjobboldallal „kokettált.”

– Ha koalíciós partnert választok, az inkább engem korlátozzon, mint az országot – hangsúlyozta, majd kitért arra, hogy a francia jobboldal sosem feküdt le Le Pennel, és Angela Merkel sem fog össze a fasisztákkal.

– Olyan áron nem kell nekik a hatalom, hogy legitimálják a radikalizmust, a szélsőséget. De a Fidesz összefekszik Torgyán Józseffel, Vona Gáborral, Patrubány Miklóssal. Emiatt az Európai Néppártban is szégyenkezve veszik tudomásul, hogy ezek itt vannak köztünk – mondta felháborodva.

Befejezésül a nyugdíjkorrekciós program jelentőségére hívta fel a figyelmet.

– Tudom, sokkal többet kéne adni, de abból tudunk adni, ami van – mentegetőzött. A közönség soraiból egy hangos „Ezt is köszönjük!” – zárta a kőbányai nagy párbeszédet.

Lass Gábor