Mire készül Orbán Viktor?

Nem csupán ellentámadásba lendül az új év elején a politikai jobboldal, hanem a jelek szerint ehhez természetes módon megszerezte, és ha ügyel a részletekre, meg is tudja tartani a társadalom többségének támogatását, akár a legkésőbb, két év múlva esedékes országgyűlési választásokig is. Ehhez két dolog kellett. Az egyik a Gyurcsány-kormány szokatlan arroganciája, a másik az Orbán Viktor vezette Fidesz-Magyar Polgári Szövetség meglepő stabilitása.

Gyurcsány Ferenc kezd arra az ultijátékosra hasonlítani, akinek olyan rossz lapjai vannak, hogy inkább betlit kéne mondania, de nincs szíve megválni a kedvenc lapoktól, ezért végül mindent elveszít. Davosi szereplése már szánalmas, önmagával vitatkozik, nem emlékezik arra, mit mondott akár néhány órával korábban, improvizál, és az improvizációk rendre balul ütnek ki. Eddigi sikereinek egyik titka az volt, hogy olyan odaadó, százszázalékosan lojális, újgenerációs csapatot épített ki, amelynek minden tagja egyéniség volt, ugyanakkor feltétel nélkül szolgálta a csapatkapitány érdekeit.

Ennek azonban vége. A hűséges jó barát, Gál J. Zoltán kivonul a küzdőtérről, távozik a melegségét könnyek között világba szipogó Szetey Gábor államtitkár is. A médiahírek Draskovics Tibor háttérbe húzódásáról is szólnak, s nem lehetetlen, hogy hamarosan a mindeddig hűséges Szilvásy György távozásáról is értesülünk. Ezek bizony nehezen félreérthető jelek. Úgy tetszik, Gyurcsány Ferenc elsősorban saját bizalmasai számára vált elviselhetetlenné, ők tudják, miért.

Eközben a balliberális kormánykoalíció megállíthatatlanul száguld végzete felé. Horváth Ágnes, minden idők legjobban utált minisztere – mintha mi sem történt volna – rendíthetetlen magabiztossággal és bicskanyitogató álszentséggel nyilatkoztatja ki képtelenebbnél képtelenebb gondolatait a tárca ügyeiről, az egészségügy egyre nyomasztóbb helyzetéről tudomást sem véve. A kormányszóvivők menetrendszerűen a saját, vagy főnökük füllentéseibe gabalyodnak, a kormányzati negyed grandiózus tervének kisszerűsége lelepleződött, a budapesti négyes metró építésének ügye lassan a földrész legnagyobb botrányává züllik, az építőiparban eddig nagy tőkeerejűnek tartott, patinás cégek mennek csődbe, az infláció kúszik felfelé, de a kormány egy tizedfoknyit sem mozdul el a kormányfő által megjelölt iránytól. A Gyurcsány-kabinet tengerjáró hajója rendíthetetlenül halad a jéghegy felé…

Eközben az ellenzéki oldalon a jelek szerint Orbán Viktor pártelnöknek sikerült lezárnia egy rendkívül hosszú, kimerítő és számtalan veszéllyel fenyegető korszakot, s úgy sikerült egyben tartania a mostanra már meglehetősen széttagozódott Szövetséget, hogy még az olyan nyilvánvaló politikai vereségek – mint például a 2006-os őszi zavargások – kapcsán kinyilvánított kormányzati agresszió kezelésének képtelensége sem okozott jelentős kárt a jobboldali egységben.

Már jeleztük korábban, hogy a múlt év végén Orbán Viktor taktikát változtatott, és a verbális ütközéseket mellőzve a valóságos cselekvésekre koncentrált. Ahogy Gyurcsánynál, Orbánnál is az idő hozta meg az érdemi változást. Gyurcsány Ferenc esetében kiderült, hogy mégsem csodacsatár, sőt egyre inkább kiütközik szakmai és emberi alkalmatlansága, Orbán Viktorról kiderült, hogy nem csupán bírja hosszú távon a terhelést, de ezt a képességét számos politikustársára is át tudta vinni, hiszen szokatlanul hosszú időn át tudta tartani pártjában a lelket az első megnyerhető érdemi ütközetig, ami majd csak most következik.

A népszavazási kampány – a 2002-ben és 2006-ban a jobboldal számára tragikus vereségeket hozó korszak után – elhozhatja végre az első igazi győzelmet, amely ráadásul újabb és újabb győzelmeket hozhat, ha sikerül: ha nemcsak sokan, de elegen is lesznek, akik támogatják a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlését, amint ezt a közvélemény-kutatások egybehangzóan ígérik. Ősszel sor kerülhet az Albert házaspár által kitűzött népszavazásra, ami biztos sikert ígér, jövő tavasszal EP-választások lesznek, ahol szinte biztosan nyer a jobboldal, és onnan már látható lesz a 2010-es országgyűlési választások kampányának kezdete. Vagyis a baloldal fölött aratott látványos politikai győzelmekkel alapozhatja meg a jobboldal magabiztos visszatérését a hatalomba.

Ez lesz Orbán Viktor nagy játszmája, és most már nem vitás, hogy amennyiben a soron következő ütközetet megnyeri, eljön számára az idő, s az a páratlan fegyvertény, hogy karizmájával képes volt a csalódott jobboldalt hat éven át egyben tartani, most hihetetlen erőt adhat neki, és táborának is.

Mindez azonban nem tény, ám lehetőség. Ehhez meg kell nyerni a népszavazási csatát, azaz mindhárom kérdésben érvényes és eredményes népszavazást kell kivívni. Nem lesz könnyű. A baloldal a társadalmi közönyre játszik, hogy minél több embert elriasszon a fáradságos szavazástól – „el kell menni, be kell ikszelni, be kell dobni, közben úgyis az lesz, amit a parlament akar…” -, a liberálisok bután és ízléstelenül a kádári nosztalgiát szeretnék az emberekkel megutáltatni. A jobboldalnak pedig azt kell a társadalom értésére adni, hogy itt és most kapott a sorstól egy esélyt, hogy a körme alá fúródott tüskékből kihúzzon hármat. Az esély egyszeri és visszahozhatatlan. Aki most nem szavaz, az a további szenvedést választja, aki szavaz, az a megmenekülést. Bármennyit nagyképűsködnek a kormányszóvivők, az eredményes és sikeres népszavazás után már nem lehet a népakarattal szembe menni, és a vizitdíjat, a tandíjat és a kórházi napidíjat bizony el fogják törölni.

A jó kampány eddig – legyünk megbocsátóak – nem volt a jobboldal jellemzője. Igazából a budapesti XI. kerületi előrehozott választáson is kiderült, hogy a Szövetség mozgósító ereje még hagy maga után kívánnivalót. Ha sikerül a társadalmat – immár a lényegről beszélve – szakszerűen mozgósítani egy fontos ügyben, olyan kapcsolat jöhet létre a jobboldal vezető ereje és a legszélesebb néprétegek között, amely a soron következő megmérettetéseken tovább erősödvén, elsöprő erejű győzelmet hoz.

Eljött Orbán Viktor nagy játszmája. Volt türelme kivárni. Minden kudarcért minden felelősség az övé volt eddig, mostantól az övé lesz minden lehetőség is, ha ezt a játszmát megnyeri.

B. A.

Soha nem látott mélységbe süllyedt az MSZP társadalmi támogatottsága: a jobboldalt integráló Fidesz ma három és félszer annyi biztos támogatót tudhat maga mögött, mint a Gyurcsány Ferenc vezette szocialisták. Az első, 1990-es szabad választáson egyaránt tíz százalék körül teljesítő két erő fejlődéstörténetében közös elem, hogy míg az MSZP 1992 után az SZDSZ segítségével a baloldali szavazók összegyűjtésével, a Fidesz az 1994-es választás után megálmodott Polgári Szövetségen keresztül a jobboldal egységesítésével tudott jelentős tényezővé válni. A tendencia azonban azt mutatja, hogy a rendszerváltó pártok végzete az MSZP-t is elérte, és a szocialisták válsága tartós, sőt visszafordíthatatlannak ígérkezik, míg a Fidesz-MPSZ a válságból egy új fellendülési szakaszba jutott el.