Sojgu előbb Sébastien Lecornuval, majd Hulusi Akar török, később pedig Ben Wallace brit védelmi miniszterrel beszélt telefonon, mindannyiszor megismételve állítását. A „piszkos bomba” olyan hagyományos robbanószerkezet, amely radioaktív anyagot szór szét.

Hirdetés

Az orosz minisztérium szerint az ukrajnai helyzetben egyre nagyobb a veszélye az „ellenőrizetlen eszkalációnak”. A Ria Novosztyi orosz állami hírügynökség azt állította, hogy Kijev gyakorlatilag befejezte egy kis taktikai atombomba előállítását, és készen áll arra, hogy saját területén működésbe hozza azt, „ezzel erőteljes oroszellenes kampányt indítson, amelynek célja a Moszkva iránti bizalom aláásása”.

Sojgu ezután Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel beszélt, három napon belül immár másodszor. Moszkva nem közölt részleteket az Austinnal folytatott beszélgetésről. Egy magas rangú orosz diplomata a múlt pénteki Sojgu-Austin telefonbeszélgetés után kijelentette: „a félreértéseket tisztázni kell, hogy véletlenül se történhessenek balesetek”.

Sébastien Lecornu francia miniszter a vasárnapi telefonbeszélgetés után azt mondta: megerősítette Franciaország azon óhaját, hogy békés megoldást találjanak az ukrajnai háborúra, valamint Párizs minden eszközzel el akarja kerülni, hogy bármilyen eszkalációba belekeveredjen.

Nagy-Britannia azt közölte: Wallace „cáfolta” Sojgu azon állításait, amelyek szerint a nyugati országok elősegítenék Kijevnek a konfliktus eszkalálására irányuló állítólagos tervét.

Korábban írtuk