Mit tegyünk?

Megdöbbentem, hogy már Európában is szajkózzák azt az ostoba, demagóg szöveget, amit én először itthon halottam a saját posztkommunistáinktól: Tégy a gyűlölet ellen! Ugyan már, kedves elvtársak, miért akartok ti tenni az érzések, gondolatok és a beidegződések ellen, amelyeknek fészke az emberi agy? Vajon nem beszél a napnál is világosabban az a tény, hogy már kétszer is elbukott a gyűlöletbeszéd ellen benyújtott törvényjavaslatotok? Ami a homlok mögött van, az az ember privát, intim szférája. Érzelmek ellen törvénykezni szörnyű emberi ostobaság. Műfelháborodás helyett inkább be kellene látnotok, sokszor okkal és joggal gyűlölködnek a kisemberek, mert a burzsuj elvtársak (a húsos fazékhoz közel ülők) megelőzték a népet. Ők már a rendszerváltás előtt is „Európában” voltak. Velük ellentétben a „hárommillió koldusnak” még reménye sincs belátható időn belül oda jutni. Petőfi azt mondta: „…a néppel tűzön-vízen át”. A többség azt szeretné, a nép és a vezetők egyszerre „érkezzenek Európába”. Nem szép dolog a kivételezés. Nem jó, ha előjogokra tartunk igényt, ha az elvtársak és elvtársnők nagyon előreszaladnak. Kínos például, hogy az uniós pénzek elosztása miatt panaszkodnunk árulkodnunk„) kell Európa fórumain. És még akkor itthon a kárvallottakat marasztalják el! Bírósághoz fordulni talán tilos az elvtársi világban? Akkor mondják ki nyíltan! Kövér Károly, Szeged

Trezor

Egy – már a vízcsapból is folyó – kormányreklám analógiájával élek: Van egy ország Európában. Abban az országban van egy város. Abban a városban van egy ház. Abban a házban van egy beteges ötleteket szülő egészségügyi miniszter. Abban a miniszterben (és megbízóiban) benne van az egész ország egészségbiztosítási kasszájának a megtakarítása. Amerika meghódítása során csak a halott indián volt a jó indián – az egészségügyünk liberális-szocialista átalakításával a már elhalálozott beteg lesz a legjobb beteg. A kórházakba a napidíj megfizetése mellett a betegeknek kell bevinni a vizitdíj révén beszerzett gyógyszereket is, így aztán nem volt nehéz az egészségbiztosítási kasszát pozitív egyenleggel zárni. A megtakarításból futja a kórházi trezorokra is. A számkódos trezorok azért kellenek, mert látványosak. Trezorok a kórházi szekrényeken, az informatikában jártas betegek időtöltésére internet biztosítása, a kórházi gondoktól elrugaszkodott, rongyrázó ötletek, de ezektől még nem sokan fognak meggyógyulni. Az egészségügy reformerei kórházakból, kórházi osztályokból, ágyszámokból, orvosokból, ápolókból, mentősökből és nem utolsósorban gyógyszerekből hiányra dolgoznak, ezzel szemben viszont kosztban alternatívát biztosítottak a betegeknek. Amikor a súlyos műtétekre esetleg éveket kell várni, igazán életbe vágó, hogy a beteg kétféle menüből választhasson. A szerencsétlenebb betegek egyelőre még csak a gyöngyösi kórházban fekszenek a folyosókon – ezek milyen megalázó helyzetben kerülnek a számkódos trezorok hiánya miatt. Vagy a folyosó falakat is kilyuggatják? A mostanában hirtelen kórházba kerülő betegnek nem biztos, hogy lesz ágya (hacsak nem lehet majd otthonról hozni), de lesz trezorja. Valamit valamiért. Egyetlen dolog azért biztosra vehető az egészségügyben: a magánbiztosító társaságoknak beígért profit. Épeszű embernek nehezen beadható, hogy a mesterségesen lezüllesztett ellátás attól lesz jobb, ha még jobban elszegényítik a kasszát. És a végén a Gyurcsány által hangoztatott zéró toleranciát kiterjesztik a szegény betegek ellátására is? Az MSZP és az SZDSZ áruba akarja bocsátani az egészségügyet. Reméljük, nem sikerül nekik! Tégen László, Nagymaros

Maffia

Néhány jólelkű, de naiv lélek a magyar színházi életből úgy gondolta, hogy ha színigazgatói helyet lehet megpályázni, akkor indulnak. Készültek is hónapokon, éjjeleken át arra, hogy minél vonzóbb, színesebb elképzeléssel állhassanak elő. Ennek érdekében mozgósították a családot, barátokat, tanácsadókat. Észvesztően sok munkával összeállt a mű, a Pályázat. Akadt, aki rutinos, de mégiscsak kevésbé dörzsölt vidéki színigazgatóként 41 oldalon írta le, dolgozta ki terveit. A kis naiv. Ha engem felhív, vagy megkérdez más komoly élettapasztalattal rendelkezőt, előre megmondtuk volna: ne erőlködjön. A játszma már sokkal korábban eldőlt, eldöntötték. A hiányos műveltségű, magát történésznek mondó miniszter kiírta ugyan a pályázatot, hivatkozva az esélyegyenlőségre és a demokrácia alapszabályaira, de a GÉPEZET már – tudtával – elindult. Érdekes, csak szellentésnyi időig volt csupán hír a tárgyilagosságáról ismert honi médiában, hogy a fent említett hosszú, alapos pályázatot a miniszter felé haladtában többször kiherélték, megcsonkították, és mire a mindent eldöntő Felség elé került az irat, az már csupán néhány oldalas, hányavetin összedobott, figyelemre nem méltó fércmunka volt. Pályázóinknak már akkor gyanakodniuk kellett volna, amikor megtudták, hogy bármi történik, akárhány pályamunka is érkezik, a miniszter dönt. Döntött, ahogyan Kőművesék megmondták neki. Kinevezte az önimádó homokost színházi vezérigazgatónak. Magyarország 2007-2008. Álmodozunk? Álmodozunk? Kocsis Sándor, Budapest

Bús magyar sors

Amióta tavaly, a Székely Hírmondóban megjelent néhány olyan írásom, amely az oláh svindlis mítoszokat leleplezi, sok oláh ”figyelmességnek„ van kitéve szerény családom. Gyerekeimet a román származású romántanárnő előszeretettel macerálja. Velem a megye (Maros) vezetői piszkálódnak. (Igaz, az RMDSZ-es magyar górék se rajonganak értem!) Névtelen oláhok telefonálgatnak, és azt ordítják a készülékbe, hogy húzzak el Romániából (igazándiból: Erdélyből) gyerekeimmel együtt Furcsányiába, mert a hamis oláh mértanba koszinuszilag nem férek be tangenciálisan. Nem vitatkoznak írásaimmal, csak szitkozódnak és azt emlegetik fel, hogy oláh kenyeret eszek, no meg, hogy szégyent hozok oláh őseimre. Szidják az anyámat, keményfalvi Deák Emmát és a marosvásárhelyi születésű Tóducz Antal apámat. (Amikor apám született, 1911-ben, az oláhoknak még hírmondójuk is alig volt Marosvásárhelyen!) Román állami tanítottnak titulálnak. Ha az lennék, már rég Roma körül sátoroznék, vagy Bécsben hattyút sütögetnék, legrosszabb esetben a Blahán késelgetnék. Mondtam nekik csendesen, ordítozás nélkül, hogy én jól érzem magam szülőföldemen, a Székelyföldön. És szintén halkan, megkérdeztem telefonon a névtelen oláh ”szimpatizánsaimtól„, hogy ők miként érzik magukat minálunk? Ja, majd elfelejtettem, azt is ordították, hogy a Tóducz név az ősrégi oláh név. Lehet, hogy nem honfoglaló magyar név, de semmi esetre sem oláh, német vagy felvett. TO, Mikháza

Tevés-vevés

Hangzatos, teátrális megareklám a kormány részéről a Meregy (vagy hogy is hívják most) rádióban az Új Magyarország nyélbe ütéséről. Csak a végét jegyeztem meg az egésznek: olyasmi, hogy nem lehet megnyerni. Tenni kell érte. Hát valami fogalmam már kialakult arról, hogy milyen új Magyarországot képzel el nekünk ez a kormány: olyat én nem akarok nyerni. És nem is teszek érte, sőt teszek rá! P. Zs., Budapest

Törvénykezni!

Az hogy már teljesen elfogadhatóvá vált, hogy a kórház folyosóján gyógykezelik a beteget – ez kicsapta nálam a biztosítékot. Javaslok egy következő szövegezésű népszavazást: A kormányt kötelezni kell, hozzon egy következő tartalmú törvényt: Minden parlamenti képviselő, politikus és kormánytag kizárólag a közegészségügyi ellátás keretében juthat gyógyszerhez. Csak az egészségügyi ellátás keretében juthat orvosi ellátáshoz, ha kivárta a sorát és belefér a mennyiségkorlát szabta keretbe. Ugyanez vonatkozzon rá, ha külföldön van. És a biztosított megszegi a törvényt 3-5 évnyi börtönbüntetés nézzen ki rá. Az érintett politikusok, véleményformálók, médiamocskok, globalista barmok nevét és beosztását fel kellene sorolni a törvényben. Luzsinszki László, Budapest

Köszönjük, Szolnok!

Szilveszter este a magyarság döntő többsége Szolnokra figyelt. Köszönjük a Duna tévének, hogy közvetítette a Szolnoki Szigligeti Színház nagyon színvonalas és a magyarságát vállaló nemzeti együvé tartozást sugárzó műsorát. Példát adott, hogy nekünk magyaroknak hogy kell búcsúzni az óévtől és fogadni az újesztendőt minden hazugságával, barbárságával, amit a jelenlegi hatalom és médiatöbbsége képvisel. Balázs Péter, köszönjük a minden igényt kielégítő műsort. Mindenki láthatta, a színház és a város kulturális értékei jó kezekben vannak. A két felvonás közötti szünetben jó volt hallani a Hír TV-n a jelen legnagyobb magyarját, Nemeskürty Istvánt. Ezt a két adót érdemes nézni, mert értékeket közvetít, tanítva szórakoztat. A székely himnusz ébren tartja az emberben a hitet és reményt: tudjuk jól, az ország határai (még) nem egyeznek meg a nemzet határaival. Elsősorban is magyarok vagyunk, csak azután európaiak s csak legvégül a világ polgárai. Megidéztük gondolatban – határok nélkül – a világ magyarságát. A Székely himnusz, a Szózat és a Himnusz egy egységbe fogta a világ magyarjait, legalább egy éjszakára. Legyen tartós ez az összefogás! Ne engedjük, hogy a liberális és a szocialista politika árkot ásson a magyarság sorai közé. Ne engedjük, hogy megosszanak bennünket. Szolnok Szilveszter éjszaka üzent, hogy legyünk egységesek, és soha ne feledkezzünk meg azokról a magyarokról, akiket az önkényuralom vagy a politikai butaság, vakság szakított ki az anyaország testéből! Veér Gyula, Budapest

Többnyelvűség

Belgrád kisléptékű térképét nézem. Hunyadi utat, teret nem lelek. (Lehet hogy van, de nem a patinás központban.) Nos, Skenderbegova utca az van. Meg is illeti, ő is törökverő törökverő hős volt. Úgy is, mint Szkender bég, úgy is, mint Kasztrióta György. De mi lesz, ha Koszovó leválik Szerbiáról? A hős mindegyik nevén albán nemzetiségű volt! Átkeresztelik az utcáját hamarabb ”Milosevicevára„, mint a szolnoki Ságvári körutat a város közepén! Hogy a martfűi Lenin és Kun Béla utakról ne is beszéljünk! K. O., Kunhegyes