Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (b2), Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke (b3) és Görözdi Zsolt lelkipásztor (j2) átvágja a nemzeti színű szalagot a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében megépült új református óvoda átadásán a felvidéki Dunaszerdahelyen 2022. október 28-án
Hirdetés

A nemzetpolitikai államtitkár az ünnepélyes megnyitón elmondta: az óvodaprogram megindításának az volt az alapvető célja, hogy minden magyar gyermeket magyar óvodába lehessen beíratni, bárhol is éljen a Kárpát-medencében. Kiemelte, hogy mára már határozottan pozitív tendenciák láthatók, alapvetően e programnak köszönhetően a Felvidéken az elmúlt időszakban nőtt a magyar óvodákba beíratott gyermekek száma, és sehol sem csökkent, egyes helyeken pedig emelkedett a magyar iskolákba beíratott gyermekeké is.

Rámutatott: ki kell mondani, hogy az asszimiláció jelensége a Felvidéken a szórványon kívül a tömbmagyar területeken is jelen van, az óvodaprogrammal pedig ezt a folyamatot lehet megállítani. „Azok a gyerekek, akiket magyar óvodába íratnak be, nagy valószínűséggel magyar iskolát is választanak, ez pedig az identitásmegőrzés szempontjából kiemelkedő jelentőségű” – szögezte le Potápi Árpád János.

A mintegy 400 millió forintos beruházásból megvalósult dunaszerdahelyi óvoda, amely a Hajnalcsillag nevet viseli, 60 gyermek befogadására alkalmas. Az intézményt a Szlovákiai Református Keresztény Egyház és a Dunaszerdahelyi Református Egyházközség működteti majd.

A Kárpát-medencében az óvodafejlesztési program keretén belül eddig 770 intézmény fejlesztésére, megújítására, illetve 153 új létesítmény megépítésére került sor. A Felvidéken a program keretében 30 új óvoda és bölcsőde épült vagy épül, illetve 172-t újítottak fel közel 13 milliárd forintnyi beruházásból.

A nemzetpolitikai államtitkár ezzel összefüggésben rávilágított: a program keretében felújított, illetve megépített intézmények száma még nem végleges, a Kárpát-medence tekintetében várhatóan megközelíti majd az ezret.

„Büszkék lehetünk arra, hogy az elmúlt 5-6 évben ilyen eredményeink vannak”- jelentette ki Potápi Árpád János.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 decemberében, illetve 2017-ben hagyta jóvá a magyar kormány. A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda- és bölcsődefejlesztési programokkal, Trianon óta a határon túli óvodákat érintő legnagyobb befektetés. Keretében mintegy 40 milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert Kárpát-medence-szerte. A program, amelynek már a negyedik üteménél tartanak, a tervek szerint 2022 végén fejeződik be.

Korábban írtuk