– Milyen a közérzete?

– Szomorúsággal tölt el az a helyzet, ami kialakult az országban. Válság van több tekintetben, politikailag, erkölcsileg egyaránt, de ez nem jelenti azt, hogy csüggednék. Bizakodással tölt el a dolgok alakulása a népszavazás után. Úgy van, ahogy Veres Péter mondta: a nép izgalmi állapotában alakítja a történelmet, egyébként vegetál. Ez a népszavazás izgalomba hozta az embereket, és megváltozott százezreknek a véleménye a politika alakulásáról, a pártokról, arról, hogy mit kellene tenni. Kezd egy nemzeti többségi akarat létrejönni, mert sokan rájöttek, hogy az ellenzéki pártok képviselik azokat az értékeket, amelyek az emberek milliói számára fontosak, de a kormány számára nem. Eddig egy lehengerlő „magyartalanító” és emberidegen politika folyt, de most már a politikai erőviszonyok kedvező irányba változnak. Nekünk azon kell munkálkodni, hogy ez a folyamat tovább folytatódjék a nép, a nemzet javára.

– Gondolta-e 1989. október 23-án, amikor kikiáltotta a köztársaságot, hogy 19 év múlva a Kádár-rendszer újraéledésének lehetünk tanúi?

– Nem gondoltam, de most sem hiszem, hogy a Kádár-rendszer újjáéledne Magyarországon. A rendszerváltás maga akkor megtörtént, de a rendszerváltoztatás nem fejeződött be. A köztársaság kikiáltásakor arról volt szó, hogy ötvözni kellene Magyarországon a polgári demokrácia és a szociáldemokrácia értékeit, hogy szabadság, jogállamiság, szociális piacgazdaság legyen. Ezek deformálódtak. Nem lett szociális piacgazdaság, vadkapitalizmus jelent meg. A Kádár-rendszer nem éledt újjá, csak az iránta érzett nosztalgia és sok-sok módszere, butasága. A Kádár-rendszerben az emberek szociális biztonságban érezték magukat, és volt élénk kulturális élet, a tiltások ellenére is. Igaza volt Illyés Gyulának abban, hogy ami az ember fejében és lelkében fészkel, azt senki nem tudja elvenni, még fegyverrel sem. Idővel másképp alakultak a dolgok, mint ahogyan azt a Nemzeti Kerekasztal résztvevői elképzelték. A politikát régóta nem eszme, hit, ember és hazaszeretet hatja át, hanem a pénz és piac mindenhatósága, az ügyeskedések, a titkosszolgálati machinációk, a korrupció és a nemzetietlen hozzáállás.

– 1956-ban Moszkvában Chrudinák Alajossal ülősztrájkot szerveztek a szovjet katonai beavatkozás ellen. Gondolta volna, hogy ötven év múlva Gyurcsány Ferenc szétvereti a jubileumi tüntetést?

– 1956-ban a Moszkvában tanuló magyar egyetemisták egy része is elítélte a szovjet katonai beavatkozást, és ennek jelét is adta. A magyar nagykövetségen szervezett ülősztrájk az akkori körülmények között jelképes tiltakozás volt, de az, hogy a kommunizmus fellegvárában történt, mégis emlékezetessé teszi. Az akciót retorziók is követték. Szerencsére én be tudtam fejezni az egyetemet. Akkor persze nem gondoltam, hogy ilyen helyzet alakul ki Magyarországon ötven év múlva. Az is a forradalom előtti tisztelgés jele volt, hogy a köztársaságot október 23-án kiáltottam ki. Alapvető törekvésünk volt ugyanazokat a célokat követni, mint amiket 1956-ban bátor elődeink megfogalmaztak. 2006-ban valóban a múlt árnyéka kísértett, sötét felhők vetültek az országra.

– Ön és Pozsgai Imre is ott volt 2006 szeptemberében a Kossuth téren, beszéltek az emberekhez. Felmerült-e akkor, hogy Gyurcsány Ferenc esetleg lemond a tüntetések hatására?

– Nem. Mi azért mentünk oda, hogy felrázzuk az embereket, hogy megmutassuk, békés-alkotmányos úton, de az utcán is lehet tüntetni és küzdeni azon jelenségek ellen, amelyek az embereket bántják. Mára bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz. Hányszor elmondtuk, hogy óriási hiba volt a neoliberálisok hatalomba emelése az MDF–SZDSZ-paktum révén. Azóta a hatalommánia, a nemzetellenes globalizmus vezérli őket, holott sokkal inkább előtérbe kellene hozni a magyar szellemi teljesítményt és alkotóerőt. A múltban a pártállami hatalom, most a pénz mindenhatósága vezeti az ügyeket.

– Mi a véleménye a kisebbségi kormányzásról?

– Ez azokban az országokban működik, ahol nincsenek meg azok a mély társadalmi és pártpolitikai szakadékok, amelyek nálunk léteznek. Ott az ellenzéki és kormánypártok képesek együttműködni a nép érdekében. Magyarországon a mostani kisebbségi kormányzás csak az MSZP és SZDSZ együttműködésével valósulhat meg. Ugyanaz folytatódik tehát, mint a koalíció felbomlása előtt, amit a nép egyszer már leszavazott. Gyökeres változásra van szükség, egy előre hozott választásra, hogy a jelenlegi hatalmi elitet le lehessen váltani. A nemzeti többségi akarat további erősödésére van szükség ahhoz, hogy a nemzeti erők kétharmados többséget érjenek el, legkésőbb a 2010-es választásokon.

– Hogyan értékeli a mostani külpolitikát, amely a határon túli magyarok érdekeinek képviseletét alárendeli az úgynevezett jószomszédi viszony érdekeinek?

– Ez csak látszólagos jószomszédi viszony, aminek úgymond alárendelik a magyarság nemzeti érdekeit. A kétoldalú viszony is megromlik, ha nem lépnek fel a diszkriminációval, a magyar iskolák korlátozásával, a verésekkel és üldözéssel szemben. Ma Magyarországnak értékelhetetlen külügyminisztere van, és nincs érdemi, önálló külpolitikája. Van egy mondás, miszerint a külpolitika művészet, amelynek mestere addig áll a partner lábán, amíg az bocsánatot nem kér. Nekünk nem feltétlenül kell így tennünk, de az a feladatunk, hogy a nemzeti érdekeket és értékeket védjük és érvényesítsük úgy, hogy az ne mások rovására történjen, hanem együttműködésben és megértésben. Példát vehetünk a finnekről, a lengyelekről.

– Nálunk inkább az vált szokássá,hogy az egyik oldal külföldön panaszkodik a másikra.

– Nem szabad a kormány teljesítményét összekeverni a magyar nép és nemzet teljesítményével, áldozatos munkájának eredményeivel. Ez ugyanis sehova nem vezet. És ezt mondom s üzenem az ellenzékiek egy részének is. Ezt a jelenséget először 1989-ben tapasztaltam, amikor az Egyesült Államokban jártam az Országgyűlés elnökeként. Szenátorok arról tájékoztattak, hogy magyar ellenzékiek, SZDSZ-esek azt mondogatták nekik, hogy ne nyújtsanak támogatást a halódó Németh-kormánynak, mert úgyis a végét járja. Holott nem a kormánynak kellett volna akkor sem a támogatás, hanem a magyar népnek, az országnak. Nagy a baj, amikor a miniszterelnök kimegy egy tüntetésre, amely szerinte „náci és fasiszta eszmék” ellen szerveződik, s ezzel azt sugallja, hogy itt a fasizmus éledne, ami ellen nemzetközileg is fel kell lépni. Hatalmas visszhangja lett a világban Schröder volt német kancellár itteni szereplésének is, aki azt mondta, hogy Magyarországon zsidó üzleteket, intézményeket gyújtottak fel. Egyébként amikor megnyitottuk a határt az NDK-menekültek előtt, ezek a német szociáldemokraták hazafiatlan módon azért bíráltak minket, hogy úgymond meghosszabbítottuk a kereszténydemokrata Kohl kancellárságát, aki így lett a német újraegyesítés vezéralakja, és ők sokáig nem kerülhettek hatalmi pozícióba. Példa lehet számunkra, ahogyan annak idején Kodály Zoltán megfellebbezhetetlen tekintélyként ítélte el Rákosit és bírálta Kádárt, de amikor külföldön tartózkodott, a magyar népet védte… Nem szabadna az országot lejáratni sem itthon, sem külföldön.

– Az interjú elején azt mondta, hogy a rendszerváltás megtörtént 1989-ben, de a rendszerváltozás nem. Miben látja a valódi rendszerváltoztatás lehetőségét, és ön szerint ez mikor valósul meg?

– Jogilag a rendszerváltás 1989-ben megtörtént. Nem azért, mert kikiáltottam a köztársaságot, hanem az új alkotmány életbe lépett a jogállamiság, a parlamentáris demokrácia, a szociális piacgazdaság érdekében. Aki ettől eltért, alkotmányellenes cselekedetet valósított meg. Ezek a célkitűzések azonban korántsem valósultak meg, méghozzá részben a kezdeti hibák miatt, vagy döntően az MDF–SZDSZ-paktum állandósult hatása miatt. Az SZDSZ állt a taxisblokád mögött, és mindvégig nemzetellenes politikát folytatott, rátelepedve az MSZP-re is. Szociális értelemben nem a szabadság, igazságosság, szolidaritás elve érvényesült, hanem a pénz, a hatalom imádata. Ma Magyarországon, ismétlem, nagyon nagy a különbség a szegények és a gazdagok közt. A hatalmon lévők dőzsölnek, és nem törődnek a nemzet sorsával. A szocialista párt egy szürke masszává vált, nem szociáldemokrata, nem baloldali erő. Országunkban nem igazi polgári demokratikus viszonyok alakultak ki, hanem vadkapitalizmus, aminek veszélyére annak idején II. János Pál pápa is felhívta a figyelmet. Végül is úgy gondolom, hogy akkor lehet kiteljesíteni a rendszerváltoztatás folyamatát, ha az előre hozott vagy a 2010-es választásokon kialakul a kétharmados többség a nemzeti erők részvételével. Ebben az esetben meg lehet változtatni minden olyan törvényt és helyzetet, amely deformálta a rendszerváltoztatás folyamatát.