Pár oldal a világpolitikai hatalmi játszmák nagy mesekönyvéből
„Az Egyesült Államok kormánya nem nézi jó szemmel a Szovjetunióval szemben barátságtalan kormányokat a Szovjetunió határán.” (Eisenhower elnök Tito marsallnak.)
A miniszterelnök október 23-i, zalaegerszegi beszédében az 56-os amerikai negatív szerepvállalással kapcsolatosan elhangzottak sokaknak nem tetszettek és ennek kapcsán némi belpolitikai szóváltás is keletkezett, sőt, a jelenlegi amerikai ügyvivő (nomen est omen) Mr. Pressman is kioktató stílusban hallatta a hangját. Orbán Viktor állítása az volt, hogy a nyugat és az USA elárulta az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot.
Az árulás ugyan tényekkel nem igazolható, mert annak idején konkrét ígéret ugyan nem hangzott el, sugalmazás formájában azonban igen és ezért akkor sokan hihették, hogy kritikus helyzetben az USA mintegy „hitvallásának” megfelelően segít. A vád azonban azóta újból és újból felüti a fejét. Az ’56-os emigráns körökben is ez volt az állítás.
Márai Sándor 1980-as naplójában van egy bejegyzés, amelyben arról ír, hogy egy levelet kapott (küldő nincs megnevezve), amiben egy távirat szövege olvasható, amit 1956. november 2-án, az amerikai választási küzdelem hajrájában és a szuezi válság kibontakozó eseményei közepette a fejét kapkodó Eisenhower elnök küldött az akkori belgrádi amerikai követnek, hogy ’verbal note’ formájában tanúsítsa, továbbítsa azt a Kremlnek:
„The government of the United States does not look with favour upon governments unfriendly to the Soviet Union on the border of the Soviet Union”, vagyis: „Az Egyesült Államok kormánya nem nézi jó szemmel a Szovjetunióval szemben barátságtalan kormányokat a Szovjetunió határán.”
Mint ismert, Hruscsovék november 2-án, késő este érkeztek Brioniba, hogy ismertessék terveiket Tito jugoszláv elnökkel. Tito jó postásként ezen a tárgyaláson az amerikai követtől kapott információt vélhetően azonnal meg is osztotta Hruscsovval.
Ez a távirati szöveg sem akkor, sem később nem került be a köztudatba, talán nem véletlenül. Sunyi módon, az esemény és az ország megnevezése nélkül utal a magyar szabadságharc végóráit élő eseményekre!
Ezt megelőzőleg október 27-én az ENSZ ülésén John Foster Dulles amerikai diplomata hasonló szövegű felszólalásában már megelőlegezte ezt a kormányálláspontot.
A Belgrádba küldött távirat idézett szövegének lelőhelye (ezt Márai nem pontosan közli) CONGRESSIONAL RECORD-HOUSE August 31 1960., page 18785. [https://www.congress.gov/bound-congressional-record/1960/08/31/house-section]
Érdekesek a távirati szöveg idézésének körülményei is. Ezen az 1960. augusztus 31-i napon zajlottak a bevándorlással és az állampolgársággal kapcsolatos képviselőházi viták. Az ebben résztvevő képviselő az Ohio állambeli Michael A. Feighan idézi a távirat szövegét, és ezt a kivonatolt szöveget kaphatta meg Márai is.
„Then the State Department, allegedly concerned about the dellcate feelings of the Communist dictator Tito, sent him the following cabled assurance of our national intentions in the late afternoon of Friday, November 2, 1956. »The Government of the United States does not look with favor upon governments unfriendly to the Soviet Union on the borders of the Soviet Union.«”, vagyis „Ezután a Külügyminisztérium, állítólag aggódva a kommunista diktátor, Tito érzései miatt, 1956. november 2-án, pénteken késő délután a következő távirati biztosítékot küldte neki nemzeti szándékainkról. »Az Egyesült Államok kormánya nem nézi jó szemmel a Szovjetunióval szemben barátságtalan kormányokat a Szovjetunió határain«”.
Feighan a kongresszusi vitához csatolt szövegének címe: A FOGSÁGBAN LÉVŐ NEMZETEK – A BÉKE KULCSA. Ebben a szövegben a szerző elemzi az USA külpolitikáját a korábbi évek tükrében és felvázolja, hogy milyen úton kell hogy haladjon a kommunizmussal szembeni küzdelemben. Az 56-os magyar eseményekkel kapcsolatosan nincs jó véleménye hazája külpolitikájáról.
*
Az, hogy az USA be nem avatkozása árulás volt-e, csak a magyar események tükrében megválaszolhatatlan. A kérdés megválaszolásához mindenképp szükség van az 1956-os év valamennyi eseményének, benne a szuezi válság eseményeinek komplex vizsgálatára és összevetésére.
Ha Márai bejegyzésének utolsó mondatait olvassuk:
„Előzően tíz éven át biztatták a magyar népet, hogy Amerika megsegíti, ha egyszer szabadulni akar a Szovjettől.” – hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a kérdésre a válasz: IGEN.
Amennyiben már a mai tapasztalataink szerint ítélünk, különösen a jelenleg is zajló orosz-ukrán konfliktus és annak előzményei, valamint az abban vállalt USA részvétel ismeretében, akkor cinikusnak ható realitásérzéktől vezérelve Palmerston után szabadon csak annyit állíthatunk, hogy Amerika soha nem árult és árul el senkit, csak jól felfogott nagyhatalmi érdekei szerint cselekszik.
Mindenki döntse el maga, kinek az álláspontjával ért egyet.
Gonella
