Lesz még Rajka szlovák falu

„Jó napot kívánok, mennyibe kerül a sütemény?” – ezt a mondatot már nem értik Rajkán, a magyar határtelepülésen. Sokan már „Pozsony VI. kerületének” vagy „Kis-Bratislavának” becézik, és joggal: a cukrászdás hölgy kedvesen mosolyog és kézzel-lábbal jelzi, hogy nem ért magyarul, szlovákul is elmondja. Szóval semmit nem ütünk nyélbe, hanem kimegyünk szétnézni Rajkán, ahol a KSH adatai szerint hivatalosan 5534-en, ám a valóságban már hétezren élnek. Az utóbbi évtized népességrobbanását nem a falusi csok, hanem a hazánkba „betántorgó” szlovákok okozták. Meg is lett az eredménye: Rajka kétharmada ma már szlovák nemzetiségű. Bevándorlásuk a schengeni zónába való belépésünkkor kezdődött, miután hazánkban jóval olcsóbban kínálták – és kínálják – az ingatlanokat, mint Pozsonyban, viszont húsz perc alatt innen is beérnek a városba.

A szomszédos Oroszvár, amelyet 1947-ben csatoltak el Magyarországtól, már hivatalosan is Pozsony része. Rajka (még) nem. Bár a határon átívelő „városegyesítésnek” vannak jelei: a főutca melletti gyógyszertár felirata kétnyelvű (Lekáreň), az éttermek étlapjai is kétnyelvűek, a boltok ajtajain is megjelennek szlovák feliratok. A járókelőktől pedig találomra egyszerű dolgokat kérdezünk, például azt, hogy merre van a Jókai utca. Egy négygyermekes szlovák hölgy kedvesen jelzi, hogy nem ért magyarul, ugyanezt feleli egy másik hölgy is. Térkép nélkül bizony eltévednénk. Később két babakocsit tologató nő jön velünk szembe, tőlük is megkérdezzük, hogyan találunk a Jókai utcába. Megállnak, egyikük a másikukhoz fordul tanácsért – az talán jobban tud magyarul –, és végül azt felelik, hogy „sajnáljuk, de nem tudjuk” – ez utóbbit legalább tört magyarul. És még csak az ófaluban járunk.

A falu lakossága három nagy enklávéban lakik. Az „ófalu” házaiban vegyesen élnek, többségében magyarok és a legrégebben érkezett szlovákiai – köztük kisebb arányban felvidéki magyar – beköltözők. A falurendezés során felhúzott nagy lakóparkba, illetve az emeletes társasházakba viszont szinte csak szlovákok költöztek. Hat éve még szántóföldek voltak, és libák jártak arra a helyiek szerint, ma már városi zsúfoltságot látunk a falu Dunakiliti felőli oldalán. Szemünk láttára épül egy négyemeletes társasház, a legtöbbet egy mosonmagyaróvári cég jegyzi. Besétálunk a rendezett, takaros utcákba, ahol csak szlovák rendszámú, drága kocsikat látunk a házak előtt vagy a parkolókban. A sorházakat védő kerítések, sőt a négyemeletes társasházakból álló negyed szélén álló Idegeneknek belépni tilos / Nezamestnaným vstup zakázaný tábla, a furcsán vizslató tekintetek meg az ablakba kifeszített Slovan Bratislava szurkolói sálak idegen ország benyomását keltik. Ezekben az utcákban leginkább a magyar utcanévtáblák a kirívóak, egészen disszonánsak, mintha nem tartanának lépést a demográfiai folyamatokkal, szerényen, engedékenyen hirdetik, hogy Harcsa vagy Halász utca. Egyelőre csak kétnyelvű település-névtábla köszönti az utazókat Rajka határán, ám jövőre már háromnyelvűre cserélhetik (ha addigra kitalálják a település szlovák nevét, merthogy ilyen nincs). Egy rajkai szlovák nyelvű közösségi médiás csoportban ugyanis a népszámláláson való részvételre buzdít az oldal névtelen kezelője: „Nekünk, Rajka és környékén élő szlovákoknak ez egy fordulópont. Először van alkalmunk hivatalosan is megerősíteni azt a feltételezést, hogy Rajkán már többséget alkotunk.” Egyenes beszéd, de hát mihez kell a bizonyított többség, és kell-e félnünk – Ady után szabadon – a szlovák mumustól?

Régen keringett egy mendemonda Rajkán, hogy a szlovákok sorompóval szerették volna lezárni a lakótelepet, hogy magyar ne menjen be vagy ne használja a játszóterüket – mondja kérdésünkre egy rajkai férfi. – Olyat is hallottam, hogy elküldtek egy magyar anyukát a játszótérről, mert az „övék”. Nem tudom, hogy ez mennyire igaz, de simán kinézem belőlük – mondja a fiatal férfi, aki kérte, hogy Lorándnak nevezzük. Szerinte a helyiek közül kevesen mernek beszélni a falu gondjairól, és nincs is ehhez megfelelő fórumuk, így mindenki a maga Facebook-csoportjában „panaszkodik”, ugyanis a szlovákok és a magyarok külön-külön buborékban élnek a valóságban és a virtuális térben is.

– A lakóparkosokkal több gond akad, alig érkeztek ide, de már háborognak a pozsonyi buszjárat vagy a szlovák nyelvű mise miatt. Elvárják, hogy szlovákul beszéljünk, mert ők nem hajlandók érteni a magyar szót – mondja Loránd. Az is baj szerinte, hogy a helyi fiataloknak nincs szórakozóhelyük, kezdik idegennek érezni magukat a szülőhelyükön, ezért sokan elköltöznek. Az ingatlanbiznisz felpörgése után a magyarok többek között azért kezdték eladni házaikat, mert ellenértékükben igen jó lakáshoz juthattak Mosonmagyaróváron vagy Győrött.

– Akkor van itt élet, amikor a hangyák dolgozni mennek reggel és amikor hazajönnek aludni estére, mert akkor lehetetlen kikanyarodni a főútra – mondja a fiatal férfi. És egyáltalán nem túloz, hisz a KSH adatai szerint is tavaly Magyarországon belül Rajkán nőtt legnagyobb arányban – 60 százalék – a bejelentett lakosok száma. Nyilván csak papíron, mert eddig is itt éltek, de a koronavírus miatti határlezárások és szigorítások rákényszerítették őket a bejelentkezésre, hisz különben nem ingázhattak a két ország között. Bár Ausztriába is kirajzanak a szlovákok, ott házakat építenek vagy vásárolnak meg; ott még nem épültek ekkora lakóparkok, és már számottevő közösségeik vannak az alsó-ausztriai Wolfsthalban, Hainburg an der Dunauban és a régi Moson vármegyéhez tartozó Köpcsényben (Kittsee) is. Mosonban leginkább Bezenyén, Dunakilitiben, Feketeerdőn, Levélen, Hegyeshalomban jelentek meg; utóbbi településre már többet kell autózni, de a falu Rajka felé eső részén is lakópark épült, ahová szinte csak szlovák állampolgárok költöznek, ezért 3704-ről 3944-re nőtt a település lélekszáma (érdekességként: 2012-ben a Kisalföld cikket szentelt annak, hogy Feketeerdőn épített házat Tomáš Borec akkori szlovák igazságügyi miniszter). A szlovákok tehát egyáltalán nem csak Rajkát „szállták meg”, és felmerül a kérdés, hogy mi lesz a következő lépés, „szlovákán” szeretnének-e maguknak politikai érdekképviseletet az új lakóhelyükön? A jelek szerint igen: a 2019-es választásokon már megmérette magát egy önkormányzati képviselői helyért Dalibor Biacovský, aki nem tud magyarul, csak szlovákul beszél. Akkor 225 szavazatot szerzett, viszont 459-cel már bekerülhetett volna a hattagú képviselő-testületbe. Ám akkor még nem jelentkeztek be tömegesen Rajkára az „ott alvók”, ezért a következő választásokon már sokkal ambiciózusabb célt tűzhetnek maguk elé, például a polgármesteri szék megszerzését. Ráadásul a listás választási rendszer miatt nagyon könnyen előfordulhat, hogy nemcsak a polgármesteri tisztséget nyerik el, hanem az egész testületet, tehát nem jut be egyetlen magyar képviselő sem a helyi önkormányzatba. Mindez akkor történhet meg, hogyha etnikai szavazás lesz, és a szlovákok sokan elmennek szavazni. Pár évvel ezelőtt a Ma7 nevű felvidéki hírportál megszólaltatta Biacovskýt, aki elmondta, hogy nem lát problémát abban, hogy nem tud magyarul, mivel ez tolmács közreműködésével könnyen megoldható. Választási programjának fő pontjai között szerepelt a falu hivatalos életének kétnyelvűsítése (az önkormányzati ülések tolmácsolása, a községi hivatalban szlovák tolmács alkalmazása, a falu internetes oldala szlovák változatának az elkészítése, illetve a közlemények szlovák nyelven való megjelentetése), és szerették volna elérni, hogy létesüljön diszkontáruház a lakónegyed közelében, bővítsék ki a postát és emeljék meg az alkalmazottak létszámát, bővítsék az óvoda és iskola befogadóképességét, valamint hogy tartsanak szlovák nyelvű szentmiséket, új játszótereket és gyalogutat építsenek a „szlovák” negyedben. Két év múlva ennél jóval több is valóra válhat.

A szomszédos Dunakilitiben is épültek új házak, és állítólag lakópark is a célok között szerepelt, de végül füstbe ment a terv. A település Rajka felőli részén két dunakiliti lakossal állunk meg beszélgetni. Amikor megtudják, mi járatban vagyunk, csak legyintenek.

Kétnyelvű felirat az állatorvosi rendelőn

Márkus Erika

Épülő lakópark

1 2 3 4 / 4

– Anno naponta jártunk át a szlovákokhoz, de minket nem szolgáltak ki, befeküdhettem a pultba is és mutogathattam, hogy azt a cipőt szeretném, úgy tett, mintha nem értené. Itt meg elvárják, hogy mindenki haptákba vágja magát miattuk. A gyerekeiket még ide járatják óvodába, de úgy hallottam, hogy sok szülő szerez igazolást, hogy létminimumra vannak bejelentve valahol, és akkor ingyen járhat a gyereke az óvodába. Amikor iskolás lesz, magukkal viszik Pozsonyba, azt a kevés magyar szót, amit óvodásként tanulnak, igen hamar elfelejtik – mondja Ilona.

Dunakiliti nem elöregedő település, mindig is fejlett falunak számított, ennek ellenére már ötszáz szlovák lakosa van, az itteni Csebi-Pogány-kastélyba jár golfozni a pozsonyi elit.

– Sokan nem úgy viszonyulnak a faluhoz, ahogy kellene, hisz mégiscsak ők jöttek ide, nekik kellene alkalmazkodniuk. Vannak rendesek is közöttük, akik részt próbálnak venni a falu közösségi munkájában – mondja Péter. Abban mindketten egyetértenek, hogy a korábban érkezettek megpróbáltak „integrálódni”, ám az újabban érkezők már nem annyira. Itt is ugyanaz a helyzet, mint Rajkán vagy Oroszvárott: nemcsak Pozsonyból költöznek ki, hanem rengetegen érkeznek Kelet-Szlovákiából, hisz ott nincs munkalehetőség, másfajta demográ­fiai problémák viszont igen, éppen ezért mindenki a főváros környékére igyekszik a megélhetés miatt. És emiatt egyre több lakásra van szükség.

Az indián nyár jól áll Bezenyének. Egy nyugodt kis faluba érkezünk, amelyben október 9-én népszavazást tartottak a köznyelvben „szlovák lakópark” néven emlegetett beruházás ügyében (az épületkomplexumot a jelenleg is majorként üzemelő, volt tsz-telepre szeretné felépíteni egy mosonmagyaróvári vállalkozó). A bezenyei önkormányzat 2020. július 28-ai ülésén határoztak a község településrendezési tervének módosításáról, az Agro-Limes Kft. telekalakítási kérelméről, és a képviselők 4:3 arányban támogatták a telekalakítást. Ám helyi civilek aláírásgyűjtésbe kezdtek, helyi népszavazást szerettek volna kiírni az ügyről, ezért az év decemberében Márkus Erika – élve a Covid miatti rendkívüli jogaival – polgármesteri hatáskörben a „népszavazás eredményének jogerőre emelkedéséig” felfüggesztette a határozatot. A vírus miatt csak a múlt hónapban tartották meg a népszavazást, amely végül 47 százalékos részvételi aránya miatt érvénytelen lett, ám a polgármester szerint a lakosok döntését ennek ellenére figyelembe kell venni.

– Jómagam és a faluban élők többsége – legyen az magyar, horvát vagy szlovák ember – sem szeretné, hogy ide lakópark épüljön. Ők azért költöztek hozzánk, mert fontosnak tartják a falusias értékeket, a nyugodt környezetet. A falu nekünk fontos, itt nincsenek kamionok, dugók, sem zsúfoltság. A lakópark éppen a falu azon értékeit semmisítené meg, amelyek miatt szeretünk itt élni – mondja lapunknak Márkus Erika, akivel ideig­lenes irodájában, a bezenyei kultúrházban ülünk le beszélgetni. A polgármester szerint harmadmagukkal az aggályaikat már a legelején megfogalmazták a testületben, hisz a tervezett épületmagasságok, a száznál több lakóingatlan olyan léptékű fejlesztés lenne, amire a falu nincsen felkészülve sem infrastrukturális, sem közüzemi szempontból. A népszavazás eredménye megerősítette a véleményét.

– Ez erős politikai akaratot jelez, még akkor is, ha érvénytelen lett a népszavazás. Az arányok nem hagyhatók figyelmen kívül. Mindössze 34 ember hiányzott ahhoz, hogy eredményes legyen a népszavazás, de az 595 nem a 33 igennel szemben jól jelzi, hogy a bezenyeiek nem szeretnének ekkora beruházást a falu területén, okulva a szomszédos település példájából – mondja a polgármester.

Márkus Erika szerint évente nyolc-tíz teleknél nem kell több ahhoz, hogy a helyi fiatalok itt maradhassanak, és erre most is van lehetőség, mivel a faluban általában 3 ezer négyzetméteres telkek vannak. Éppen ezért a helyi rendezési terv lehetővé tette, hogy ezeket meg lehessen felezni, hogy arra építkezhessenek. Különben az eredetileg horvát nemzetiségű, közel 1600 lelket számláló falu egyharmada már szlovák, de vannak, akiknek mindmáig nincs bejelentett lakcímük.

– Óvodába még ide járnak a gyermekeik, iskolába már nem. Mindössze két szlovák gyermekről tudok, akik hozzánk járnak általános iskolába. Mi szeretnénk békésen egymás mellett élni, ám ehhez szükséges a hatékony kommunikáció. Arra is gondoltam, hogy magyarnyelv-tanfolyamot indítunk nekik, mert sokan közülük már most részt vesznek a közösség munkájában, és fontos volna, hogy a többiek se zárkózzanak el, hisz egy kis közösség élete akkor kerek, ha az emberek részt vesznek benne.

A 1947-es párizsi békeszerződéssel trianoni ráadásként elcsatolták hazánktól Horvátjárfalut, Oroszvárt és Dunacsúnt, ahol akkor nem éltek szlovákok, és mára alig maradt magyar. Pozsony városa határon átívelő „gyarmatosításba” kezdett; ha a ez folytatódik, akkor a Dunántúl északnyugati csücskében új keletű, népes szlovák kisebbséggel „gyarapodik” Magyarország. Sokan abban reménykedtek, hogy az ide költöző szlovákok idővel elmagyarosodnak, de a jelenlegi tendenciák inkább a disszimiláció irányába mutatnak. A 2024-es választásokon kiderül, hogy mennyire.