Fotó: shutterstock.com
Iráni harci drónok
Hirdetés

A kétezres években még gúnykacaj övezte a nyugati világban a 85 millió lakosú Irán azon törekvését, hogy fegyverek és harcjárművek tekintetében önellátóvá váljon. Nehezen volt elképzelhető, hogy a perzsa államot sújtó amerikai embargó dacára, amely a mai napig elzárja Iránt a fejlett elektronikai eszközöktől és technológiáktól, felépülhet egy olyan hadiipar, amely a XXI. században is képes eredményeket felmutatni.

Sokáig valóban úgy tűnt, hogy a lehetetlent kísérelik meg. Irán évtizedeken át szorítkozott különböző orosz páncélozott járművek, többek között a T–55, a BMP–1 és a BMP–2 másolatainak gyártására, mivel ezekhez a hatvanas évek műszaki színvonalán mozgó járművekhez nem kellettek high-tech üzemek, viszont a gyártásukhoz szükséges vertikum az acélipartól kezdve a motorgyárakon át az összeszerelő üzemekig megtalálható volt az országban. Ma viszont már senki nem mosolyog, ha arról érkeznek hírek, hogy Oroszország nagy mennyiségben vásárol iráni drónokat. Sőt, már szeptemberben több csapást is mértek Odesszára Shahed–136 gyártmányú öngyilkos drónokkal.

A csapás jelentőségét jól mutatja, hogy Ukrajna még aznap este kiutasította az iráni nagykövetet, miközben amerikai és szövetséges biztonsági tisztviselők szerint nemrég iráni tisztviselők utaztak Oroszországba, hogy új fegyverszállítmányokról állapodjanak meg, amelyek Fateh–110 és Zolfaghar típusú, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat is tartalmaznak majd, és többféle föld-föld rakétát. Nem kevésbé volt sokkoló az a napokban elterjed hír, miszerint Irán támadásra készül Szaúd-Arábia ellen…

De hogyan sikerült az elszigetelt perzsa államnak olyan színvonalú hadiipart felépítenie, amely már importál is modern harc­eszközöket, és képes lenne labdába rúgni az olajdollár-milliárdokból kiválóan felfegyverzett közel-keleti királysággal szemben?

Korábban írtuk

50 éves építkezés

A hetvenes évek elején Mohammad Reza Pahlavi sah a modern iráni hadsereg megteremtését tűzte ki célul. A bőséges olajbevételek fölött diszponáló uralkodó ugyanakkor elsősorban az importra támaszkodott. Az akkor még baráti Egyesült Államokból dőlt is a korszerű fegyverzet, az F–14 Tomcat vadászgépeket Izrael mellett akkor kizárólag Iránnak exportálták. Vásárolhattak F–4 Phantom vadászgépeket, C–130 Hercules szállító repülőgépeket és nagyszámú AH–1Z Cobra helikoptert is, a fegyverkereskedelem pedig az 1972-es 524 millió dollárról 1974-re 3,91 milliárdra nőtt. Más nyugati országok sem bizonyultak szűk­markúnak, az Egyesült Királyság több mint 1500 Chieftain harckocsit szállított az iráni hadseregnek. Ettől függetlenül a sah törekedett a hazai képességek fejlesztésére is, ezt a célt szolgálta az Izraellel közösen futtatott „Virág” projekt, amely föld–föld rakéták gyártásáról és beszerzéséről szólt. Ez az együttműködés vezetett az iráni védelmi ipar megalapításához.

Az 1979-es iszlám forradalom és az azt kísérő iráni–iraki háború gyorsan véget vetett az Amerikával és Izraellel folytatott barátkozásnak, így a fegyverexport csatornái is bezárultak. Iránt szigorú szankciókkal sújtották, és fegyverembargót rendeltek el az Iszlám Köztársasággal szemben, így más utakat kellett találni.

Másolni és másolni

A nyugati embargó nem mindenkit tartott vissza. Észak-Korea többek között kínai gyártmányú T–55-ös harckocsikat és hazai M–1978 Koksan tüzérségi fegyvereket adott el a perzsa államnak, és segített a ballisztikus és cirkálórakéták kifejlesztésében, majd nukleáris programjuk kiépítésében is. A kínaiak az iraki–iráni háború alatt rakétatechnológiai megállapodásokat kötöttek Iránnal, és ellátták őket HY–2 és HY–4 hajóelhárító rakétákkal.

1989-ben a Szovjetunió is katonai együttműködést kezdeményezett Iránnal, amely az iráni polgári nukleáris program támogatását is tartalmazta. És bár a vörös szuperhatalom kisvártatva széthullott, az új Oroszországnak is szüksége volt a fegyverekből származó bevételre, ezért jelentős mennyiségben szállítottak Iránnak Mig–29 és 30 Szu–24 vadászgépeket, T–72 harckocsit, SA–5 és SA–7 rakétákat és Kilo osztályú tengeralattjárókat.

A 90-es évek közepén a gyenge, káoszba fulladó Oroszország amerikai nyomásra leállította a fegyverszállítmányokat. És bár 2000-ben Moszkva felrúgta ezt a megállapodást és újraindította az iráni fegyverszállításokat, a perzsa államban addigra már megszületett a döntés: saját hadiipar kell. Az iráni hadseregben akkor már mind a keleti, mind a nyugati blokk harceszközei ott sorakoztak, és az elavuló amerikai harcjárművekről sem akartak lemondani. Ehhez viszont meg kellett szervezni az alkatrészek utánpótlását, miközben a vásárlás szóba sem jöhetett. Ezért elkezdték visszafejteni a kezükben lévő eszközöket, méghozzá sikerrel.

Fotó: shutterstock.com
Iráni fegyverek egy bemutatón

Hazai gyártás

Először csak pótalkatrészeket akartak gyártani, de az iráni mérnökök végül annyira kiismerték a Northrop F–5 vadászgépet, hogy annak felhasználásával 2004-re az állami tulajdonú HESA repülőgépgyártó megalkotta saját Saeqeh vadászgépét, 2018-ban pedig a Kowsar rakétát, amely a kínai C–701 hajóelhárító rakéta másolata, ennek szintén zajlik a sorozatgyártása. A sah egykor több száz Bell–206-os helikoptert szerzett be a légierő számára, ezek a mai napig jelentős részét képezik Teherán helikopterflottájának, viszont a HESA elkezdte gyártani ennek másolatait is Zafar 300 névvel.

Ugyanez működik a szárazföldi erők fegyverzeténél is, a Ra’ad–2 155 mm-es önjáró tarackok törzse a T–72 alvázára épül, a torony pedig az amerikai M–109 SPH-éra hasonlít. A másolás ugyanakkor lendületet adott a saját fejlesztéseknek is, például Teherán hajóépítő képességei nagy mértékben növekedtek az évek során, és mára már képes irányított rakétás rombolókat építeni.

Irán 2011-ben lelőtt egy USAF RQ–170 felderítő drónt, majd ennek platformján két saját gyártású pilóta nélküli harcjárművel is előállt, amelyeket ma már a Forradalmi Gárda használ. Az iráni hadsereg kifejlesztett egy lopakodó drónt is IAIO Fotros néven, majd a Shahed 129 nagy hatótávolságú UAV-t, amely 2012-ben hajtotta végre első repülését, és a Hezbollahnak és a Szíriai Arab Hadseregnek is eladták.

A Shahed 129 már 24 órán keresztül képes a levegőben maradni, és akár nyolc rakétát is tud szállítani. Nappali és éjszakai kamerákkal is fel van szerelve, és egyaránt használható felderítésre és csapásmérésre. És bár ezek a drónok nem érik el azt a szintet, ahol a legújabb amerikai fejlesztések tartanak, hadrafoghatóságukból ez semmit sem von le, arról nem is beszélve, hogy egy Ukrajnában is bevetett Shahed 136 gyártási költsége mindössze 20 ezer dollár körül mozog.

Említhetnénk a Karrar elnevezésű sugárhajtású drónt is, amelyet kifejezetten légicsapásokra terveztek, négy darab 250 kilogrammos bomba hasznos teher szállítására képes, és hatótávolsága ezer kilométer. Feltételezések szerint szerkezete az amerikai Predatoron alapul, amelyet Irán 2011-ben fogott el. A perzsa állam drónjainak használhatóságát jól mutatja a növekvő kereslet, éppen ezért a hazai gyártósorok mellett 2022. május 17-én Irán felavatott egy dróngyárat a szomszédos Tádzsikisztánban, amely az első ilyen külföldi létesítménye.