A dél-kínai Kantonban (Kuangcsou) több mint ezer repülőjáratot töröltek, Peking két nagyobb légikikötőjéből pedig több mint 700 járat nem tudott felszállni a korlátozó intézkedések miatt.

Hirdetés

A szigorú zárlatokkal, karanténintézkedésekkel, tömeges teszteléssel járó zéró-Covid-politika ellenére az utóbbi hetekben megint nőni kezdett a koronavírus-fertőzöttek száma országszerte Kínában. Csütörtökön már 8800 körüli új esetet jelentettek, míg előző nap 8176-ot. A diagnosztizált fertőzöttek száma április óta nem tapasztalat magasságokba emelkedtek az országban.

A 19 milliós Kantonban már három napja stabilan 2000 felett van az újonnan észlelt esetek száma. A hatóságok megkezdték a lakosság tömeges tesztelését, egyelőre az egész városra kiterjedő zárlatot nem vezettek be, de sokan azt gyanítják, hogy – a Sanghajban történtekhez hasonlóan – ez lehet majd a következő lépés.

A Hszinhua kínai hírügynökség csütörtökön arról írt, hogy a hatóságok minden településen javítani fogják a járvány „tudományos és precíz” megfékezésének színvonalát, arra törekszenek, hogy a lehető legalacsonyabb költségekkel a lehető leghatékonyabban tartsák ellenőrzés alatt a koronavírus terjedését, illetve minimalizálják a gazdasági és társadalmi hatásokat. Az állami hírügynökség példaként hozta fel a közép-kínai Honan tartomány székhelyét, Csengcsout, ahol már célzottan rendeltek el karantént a hatóságok, és „nem vetettek válogatás nélkül mindenkit zárlat alá” a városban.

A koronavírus-járvány súlyosbodása miatt csütörtökön bejelentették azt is, hogy 2022-ben nem tartják meg a Kína legfontosabb autókiállításaként számon tartott pekingi autószalont. A szervezők korábban egyszer már elhalasztották a rendezvényt, amelyet eredetileg április végén tartottak volna. A világ legnagyobb autópiacának szakmai kiállítását – számos hazai és nemzetközi autógyár részvételével – hagyományosan egyik évben Sanghajban, másik évben pedig Pekingben rendezik meg.

Korábban írtuk