Baljós árnyak osonnak a Miskolc közeli Nagycsécs cigánytelepének szélén álló apró viskók irányába. Vasárnap éjjel van, éjfél körül járhat. Az árnyak egy közeli, eldugott ösvényen leparkolt autójuktól gyalog teszik meg a 300 méteres távolságot a szántóföldön át a faluszéli célig. Vállukon sörétes ismétlőpuskák lógnak, az egyikük kezében tartott táskában két Molotov-koktél üvegburka koccan halkan egymáshoz. Az óvatos lépteket elnyeli a hideg föld, a közvilágítás nélküli falurészhez érve sziluettjük is belevész a sötétbe.

Egyikük megáll, a telep legszélén álló viskó utca felőli ablakának szegezett fegyverrel, míg a másik előremegy, és a kis épület túloldali ablaka elé húzódik, ahol a bejárat is van. Apró fény villan fel, amint az egyik férfi öngyújtóját a hígítóval megtöltött palackhoz érinti és az ablakot betörve a szobába dobja a Molotov-koktélt.

Odabenn felriad a négy alvó, Nagy Tibor és kislánya, felesége, valamint a házigazda fivére. Nagyné és a fivér eszmél elsőként, a felcsapó lángok látványától rémülten állnak a szoba ajtajában, amikor odakinn egyszerre felhangzik a kiáltás: – Most megdöglötök! – majd tüzet nyit a két ismétlőpuska.

Legalább hat lövedék zúg át a szobán. Az álmából felriadt, fejbe lőtt ember koponyájának hátsó részén át távozó sörétek a sötétben láthatatlan vérpettyeket hintenek a szoba falára. A férfi mögött álló Nagyné a torkához kap és ő is holtan esik össze. Nagy Tibor a mind jobban felcsapó lángok közül lányát felragadva kirohan az épületből. A támadók közben nem tétlenkednek: egyikük észleli a szemközti ház ablakában a szomszéd sziluettjét és két lövést ereszt meg felé is, majd a biztonság kedvéért oda is bedob egy Molotov-koktélt, ám a pusztító eszköz ártalmatlanul hull vissza az épület faláról. A támadók még egy pillanatig a lángoló viskóra szegezik tekintetüket, majd menekülőre fogják, azon az úton, amerről jöttek. Két perc múlva elérik a várakozó gépkocsit, felbőg a motor, és az árnyak elhajtanak. Jól tudják: a rendőrségnek legalább fél óra kell, amíg kiér, és akár a közeli Tiszaújvárosból, akár Miskolcról küldenek is járőrt, a tettesek a főutak elkerülésével, a közeli Muhin keresztül Ónod irányába zavartalanul elmenekülhetnek.

A kiérkező rendőrök döbbenten állnak meg a tett helyszínén. A ropogó gerendákat eloltva a mentők is munkához láthatnak végre. A 43 éves, ifjabbik Nagy fölé hajoló mentőtiszt azt gondolja: robbanás történhetett, mert a halott arca csupa pötty, ám a testet megfordítva, a csontszilánkokra robbant tarkó szemrevételezésekor feltárul a szörnyű valóság, a sörét okozta pusztítás. A mentőtiszt a 40 éves Nagyné esetében is csak a halál beálltát tudja megállapítani. A rendőrök eközben Nagy Tibort faggatnák, de a férfi túlságosan kábult az átélt sokktól. A közvilágítás hiányában felszerelt reflektorok, a rendőrautók kék és piros villogói keltette hideg fényben a felgyújtott épület utolsó lángjai is lassan kihunynak Nagycsécsen.

A kövezetlen utakhoz nem szokott lábak koptatják a nagycsécsi cigánytelepre vezető földutat. A putrik látványától elszokott szemek kíváncsian vizslatják a leégett faluvégi házat, amelyből még most is dől a füst és a korom. Mohácsi Viktória, az Európai Parlament SZDSZ által delegált képviselője közeleg, fotósok és újságírók gyűrűjében.

– Hat hónappal ezelőtt Faddon elkezdődött egy támadássorozat a cigányság ellen, és azóta több településen folytatódott. Több jel is arra utal, hogy szélsőséges csoportok követték el ezeket a támadásokat, és az akciók után minden településen felvonult a Magyar Gárda. Ezekben a támadásokban a kopaszok cigányholokauszttal fenyegettek – mondja a képviselő a kamerába.

Nagy Tibor szerencséjére valós segítség is érkezik: egy vállalkozó egymillió forintból még az év vége előtt felújítja a leégett házikót, egy civil szervezet a két áldozat temetési költségeit vállalja át, a család felmerülő kiadásainak biztosítására a helyi önkormányzat és magánszemélyek is megnyitják pénztárcájukat. Gyenesei István miniszter is felfüggeszti egy időre korábbi kenyeres pajtása színdarabjának ajánlgatását, vagy a települések ünnepségeinek egy hónapra előre történő, pártállami időket idéző összeíratását, és leruccanva Pestről, gyertyát gyújt a feldúlt ház küszöbén.

A helyi és környékbeli romák egy-egy szál mécsessel a kezükben zarándokolnak el a faluszéli kis házikóig és együttérzésüket fejezik ki az életben maradtnak.

– Meg tudom különböztetni a valós részvétet a hamistól – mondja Nagy Tibor.

Sokáig mesél a meggyilkolt feleségéről, az együtt töltött 23 év házasságról. Nem akarta otthagyni szerettei holttestét, ezért a beléfúródott sörétet csak az eset másnapján távolították el az oldalából. Időnként üvegessé váló tekintete jelzi: gondolatban éppen újra átéli annak a borzalmas éjszakának a történéseit. Most másik testvére közeli házában lakik, és az emlékek hatására nem akar régi háza közelébe se menni.

A környék, ahol Nagyék családja is élt, vegyes képet mutat: a főút felől közeledve rendezett házak, csinos porták szegélyezik az utat, ám a falu szélén, a kiégett ház környékén eldobált szemét, PET-palackok hevernek, a rendezetlen udvarokon kötélen száradó ruhák lógnak. A cigánysor néptelen, nem látni beszélgető csoportokat, mindenki a házába húzódik vissza. A ház előtt a tragédia óta állandó 24 órás ügyletet lát el egy rendőrjárőr.

Bár nyilvánvaló, hogy az elkövetők nagy ívben elkerülik a helyszínt, a rendőrök bizalmatlanul méregetik az arra közeledőket, felvilágosítást senkinek sem adnak. Hamarosan ennek okára is fény derül: megérkezik a parancsnokuk, és kiszól az autóból:

– Maguk a Szabad Földtől vannak?

Tagadó válaszunkra csalódott arckifejezéssel elporzik a helyszínről. A járőrautó rádiójából egy hangfoszlány hallatszik:

– Az országos rendőrfőkapitány a területen tartózkodik…

A rendőrjárőr jelenléte tehát neki szól. Őrizni amúgy sincs kit vagy mit: Nagy Tibor rokonainál van, háza elpusztult, más nincs.

– A temetés után talán könnyebb lesz – reméli a rokkantnyugdíjas férfi, aki szerény nyugellátását a környéken népszerű kosárfonásból egészíti ki. – A kosarakat az ónodi vásárban szoktam eladni minden hónapban – mondja, majd a hozzáértők lelkesedésével beszél a kosárfonásról, a vesszők kiválasztásának szempontjairól, egész egyszerű életéről. Haragosa nincs, nem tartozik senkinek, kamatos pénzt sem vesz fel, pedig a környék a kispénzű, kiszolgáltatott embereken élősködő uzsorások Mekkája. Módszerük mindenütt ugyanaz: pénzt adnak százszázalékos vagy magasabb kamatra, amelyet az adós nem tud kifizetni. Ekkor elveszik mindenét: házát, ingóságait, és a hó végén a segélyosztáskor is az uzsorás pénztárcáját hizlalja az állam által kifizetett összeg. Nagy Tibor azonban nem tartozik az adósok közé, félnie tehát nem volt mitől.

Nagycsécsen 2006-ban egy romák közti családi leszámolás miatt kirobbant erőszakhullám kapcsán az igazi bajkeverők már börtönbe jutottak. Tavaly az uzsorások egy csoportja csatlakozott hozzájuk a rácsok mögött, így a kettős gyilkosságig Nagycsécs kevésbé számított rendőrségi szempontból problémás területnek. A környék falvaiban a rendőrség nagy erőkkel látott munkához. Begyűjtik az összes lőfegyvert, hogy a szakértő beazonosíthassa a gyilkosság eszközét. Aki fegyvert szeretne, tudja jól, hogy azt a rendőrség bármikor bekérheti tőle ellenőrzésre, ilyen tartalmú nyilatkozat tétele a fegyvertartási engedély kiadásának előfeltétele. Ám a szigorú szabályok és a felajánlott többmilliós vérdíj ellenére a tettesek előkerítése nem ígérkezik könnyű feladatnak.

– A környéken csak vadászból van több mint háromszáz, annak mind van fegyvere – legyint lemondóan az egyik helyi lakos.

– Lejött Pestről egy nyomozó, félrehívott, és azt mondta: ne etessem azzal, hogy nem láttam egyik elkövetőt sem – emlékszik vissza az eredménykényszer alatt dolgozó rendőrség nyomozati munkájával kapcsolatos tapasztalataira Nagy Tibor. – Azt sem tudom, a járőr minek van még itt. A feleségem és a testvérem meghaltak, őrizni már nincs mit – teszi hozzá keserűen, kötéscserére készülve.

A jól szervezett rajtaütést követően, a sajtótájékoztatók, PR-akciók után most sokáig csönd lesz, vaku nem villan egy ideig. Nagy Tibor feleségét és testvéreit eltemetik, házát újjáépítik, ám a gyilkosság éjszakájának terhét viselnie kell élete végéig. Ez az eset azonban más, mint a többi: új elemet hordoz. A kormány által terrorizált, megfélemlített, átvert, morális válságban élő ország józan többsége most valós válaszokat vár a mészárlásra.