Premier előtt, főpróba után
Szép sikert ért el a magyar párt a szlovák helyhatósági és megyei választásokon. A most először egy időben rendezett voksoláson az elsősorban a déli régiókban érdekelt Szövetség országos összehasonlításban is jól teljesített. Mindez kiváló alapot jelenthet a felvidéki magyar megmaradás kulcsfontosságú eszköze, a stabil magyar parlamenti jelenlét megteremtéséhez.
Átesett a tűzkeresztségen az alig egy évvel ezelőtt alakult összmagyar párt. A két előd, az MKP (Magyar Közösség Pártja) és az etnikai politizálást elutasító Most–Híd, illetve egy struktúrákkal nem rendelkező, civilnek indult mozgalom (Összefogás) fúziójából létrejött formációnak ez volt az első megméretése, és mindjárt sikerült is várakozáson felül teljesítenie.
A semmiből jött eredmény
Az eredményvárón elmondott beszédében Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke nem véletlenül hangsúlyozta, meglepte őket a választás alakulása. Úgy a közvélemény-kutatók, mint az elemzők és talán még maguk a Szövetség jelöltjei is jóval gyengébb eredményre számítottak. Az elmúlt hónapok országos közvélemény-kutatásai rendre azt jósolták, az 1+1+1 nemhogy a hármat (pontosabban a parlamenti mandátumhoz szükséges öt százalékot) nem adja ki, de még a kettő is csak bajosan lesz meg. Ehhez képest az október 29-ei választáson újfent kiderült, az egész időnként több lehet a részek összességénél. Jóval több!
Lássuk először a megyei eredményeket. A 2001-es nagyszabású közigazgatási reform nyolc megyére, ha úgy tetszik, kerületre osztotta fel Szlovákiát. A közép-európai megbékélés jegyében a megyehatárokat természetesen úgy rajzolták meg, hogy a történelmi régiókat (Csallóköz, Mátyusföld) lehetőleg kettévágják. A szerves nyugat–keleti tájolás helyett tehát észak–déli kiterjedésű megyéket hoztak létre, ami értelemszerűen hátrányosan érintette a magyar közösséget. Mivel a középfokú közoktatás, az úthálózat fejlesztése, karbantartása és számos más közszolgáltatás is megyei hatáskör alá esik, a felvidéki magyarság számára elengedhetetlenül fontos az erős megyei jelenlét. Szerencsére meg is valósult! A Szövetség két magyar megyeelnökjelöltje, Berényi József Nagyszombatban, illetve Csenger Tibor Nyitrán jól teljesített (előbbi második, utóbbi harmadik lett szoros versenyben), de az igazi áttörést a megyei képviselők szintjén sikerült elérnie a pártnak. Az előző ciklusban az elődpártok színeiben politizáló 42 megyei képviselő helyett az egységes formációnak 54 jelöltet sikerült bejuttatnia a közgyűlésekbe, Nagyszombattól Kassa megyéig 25 százalékkal többet, mint öt évvel korábban.
Az önkormányzati választások kapcsán talán a legfontosabb, hogy az egyre erősebb szlovák jelenléttel bíró magyar városok vezetését sikerült megtartani (Somorja), néhol pedig visszaszerezni (Galánta). Az előbbiben például úgy választották újra a magyar polgármestert és mellé 19-ből 19 magyar képviselőt, hogy a legutóbbi népszámlálás szerint már csak 50 százalék körül van a magyarság aránya a városban. A párt által elveszített néhány város között szerencsére egy sincs, ahol a magyar polgármester helyére szlovák érkezne. Komáromban vagy Gútán egy-egy helyben ismert független magyar jelölt tudott diadalmaskodni.
E pluribus unum
Bár a magyar nemzetpolitika, a fenti eredmények fényében (is) helyesen, régóta a pártegyesítés felé tolta a felvidéki magyar politikumot, a folyamat az évtizedes sérelmek és törésvonalak miatt a kelleténél tovább tartott. Hogy megértsük, miért, elengedhetetlen egy felvidéki politikatörténeti gyorstalpaló.
A rendszerváltás utáni Szlovákiában 2020 előtt soha, egyetlen alkalommal sem fordult elő, hogy magyar vagy legalább részben magyar párt ne lett volna a törvényhozás tagja, esetenként, mint a kilencvenes évek elején, egyszerre három is. A liberális, inkább Pozsony és Prága, semmint Budapest felé tekingető Független Magyar Kezdeményezés (később Magyar Polgári Párt), az MDF népi szárnyával jó kapcsolatokat ápoló Együttélés és a kereszténydemokrata MKDM a súrlódások és Magyarországról importált népi-urbánus ellentétek ellenére többé-kevésbé szövetségben politizált, egészen az 1998-as nagy összeolvadásig. Az akkora már hanyatló Mečiar-rezsim a választási törvény módosításával késztette egyesülésre a világnézetükben egyébként távol álló pártokat, akaratlanul is megteremtve ezzel az egységes magyar politikai képviseletet.
A Magyar Koalíció Pártja két cikluson keresztül volt a Dzurinda-kormány tagja, és bár az igazán jelentős eredmények elmaradtak (a már emlegetett közigazgatási reform számunkra kedvező formájának elfogadása vagy legalább a kulturális önrendelkezés kiharcolása), a kormányon töltött nyolc év nem nevezhető hiábavalónak. A 2006-os választás Robert Fico első sikerét hozta, és noha felmerült az újabb koalíció lehetősége, az MKP végül ellenzékben kötött ki, majd a ciklus közepére a belső ellentétek teljesen szétfeszítették a pártot. 2009-ben megalakult az asszimilálódott magyarokat megszólító Most–Híd, a Magyar Koalícióból pedig Magyar Közösség Pártja lett. 2010-ben az MKP kiesett a parlamentből. Megszűnéséig, azaz a Szövetség létrejöttéig nem is jutott vissza, a Most–Híd viszont három választáson (2010, ’12, ’16) is simán átlépett az ötszázalékos parlamenti küszöb felett.
A 2020-as józanító választási kudarc végül egy asztalhoz ültette a régi ellenfeleket, hosszas tárgyalássorozat után létrejött a Szövetség. Az el nem tagadható, hogy a részben az előző évtizedekből átmentett ellentétek ma is hatnak a párt működésére, sőt, a választókra is. A felvidéki választópolgárok egy része ma sem tudja elfogadni, hogy az MKP végül kiegyezett az etnikai politizálást meghaladottnak tartó, nem alaptalanul „árulózott” vegyes párttal.
A politikai megosztottság nem csak az összmagyar párton belül, a választók között is jelentkezik. Sokan sajnos még mindig nem látják be, a 430-450 ezres felvidéki magyar közösség számára óriási luxus az ideológiai alapú megosztottság. Nemzeti sorskérdések helyett „nemzetközi” témák határozzák meg a közbeszédet (genderideológia, LMBTQ-lobbi, abortusz, háború), amelyek aztán a párton belül is rendre feszültséget gerjesztenek. Ezekben a mindennapi lövészárokharcokban aprózódnak el az erők ahelyett, hogy a magyar megmaradásért dolgoznának annak egyik meghatározó eszköze, a parlamenti küszöb megugrása segítségével.
Parlament nélkül nem megy
Az elmúlt évtizedek politizálásának rákfenéjeként magyar formációk általában eszköz helyett célként tekintettek a parlamenti bejutásra, az illúzióvesztett választókat így a parlamenti jelenlét nem motiválta. „Ezeket csak a képviselői fizetés érdekli, úgysem csinálnak ott semmit” – ez volt a jellemző attitűd a 2020-as választás idején. E választói berögződésen kell most változtatnia a Szövetségnek. Hogy a közösség megmaradása szempontjából mennyire fontos mindez, ezeken a hasábokon talán felesleges ragozni, viszont akad itt egy másik, legalább annyira lényeges szempont.
Minden eddiginél nagyobb szükség van egy jó közép-európai együttműködésre. Óriási versenyhátrány, hogy a szlovák parlamentben nincs magyar párt, amely együtt tudna működni a mindenkori magyar kormánnyal. Egy-egy szlovák pártban politizáló képviselő ehhez édeskevés. Intézményes parlamenti képviselet hiányában Budapestnek sokkal nehezebb dolga van Szlovákiával, mozgástere kisebb, lehetőségei beszűkültek akkor, amikor a jó szomszédságpolitika, az együttműködés a szó legszorosabb értelemben létkérdéssé vált.
A feladat tehát adott, a Szövetségnek be kell jutnia a szlovák parlamentbe, és ehhez talán nem is kell 2024 tavaszáig várniuk. A Heger-kabinet ugyanis valószínűleg nem húzza ki addig. A 2023-as költségvetésről decemberben kellene szavaznia a parlamentnek; ha nem sikerül elfogadni, szinte biztosan szétesik a koalíció. Hogy Hegerék álma még kevésbé legyen nyugodt, januárban még népszavazást is tartanak. A Robert Ficóék által kezdeményezett referendumon arról kérdezik meg a választókat, támogatják-e, hogy parlamenti határozat vagy népszavazás után lerövidíthető legyen a kormányzati ciklus. Bár egy sikeres népszavazás sem garantál az alkotmány módosításán kívül semmi mást, a Heger-kabinet alatt már rezeg a léc annyira, hogy érdemben számolni kelljen a lehetőséggel, jövőre parlamenti választásokat tartanak Szlovákiában. Márpedig ha így lesz, arra a Szövetségnek készen kell állnia. Az önkormányzati és megyei eredmények kiváló alapot adnak egy jó parlamenti választási kampányhoz, de a munkát akkor sem lehet megspórolni, ha most októberben valóban várakozáson felüli sikereket ért el a párt. A Szövetség vette az akadályokat a főpróbán, ezzel tulajdonképpen önnön létjogosultsága is bizonyítást nyert. A talán jövőre esedékes premieren azt kellene bizonyítaniuk, közösségünk jövőjét is képesek garantálni!
