– Vajon mennyire vagyunk tisztában a konzervativizmus avagy a liberalizmus fogalmával?

– Az elmúlt négy évben elég sokat hallott a magyar társadalom a konzervativizmusról, de mégsem ismeri a lényegét. Miután az egykori ellenzéki sajtó szinte csak pejoratív fogalomként, megvető felhanggal használta ezt a kifejezést, jobbára negatív asszociációkat ébreszt az emberekben, ma is csak a politikai merevség, a dogmatizmus, a korszerűtlenség szinonimájaként él a köznapi gondolkodásban. Sajnos, nincs mit csodálkozni ezen. A nemzeti koalícióval szemben álló sajtó csak azt folytatta, amit az elmúlt negyven év teoretikusai is olyan nagy ügybuzgalommal csinálták.. Már ők is szisztematikusan igyekeztek lejáratni azokat a nézetrendszereket, melyek a hagyománytiszteletre és a hagyományőrzésre épültek, s melyekben fontos szerepet játszottak az olyan fogalmak, mint például a haza, a nemzet vagy a vallás. Szerintem a szocializmus erőszakos hittérítése, valamint a rendszerváltás utáni esztendők ellenzéki sajtója megtette a maga hatását. Talán nem túl szép ez a kifejezés, de egész egyszerűen kimosta a magyar társadalom agyát.

– Ön azt mondja, hogy a konzervativizmus üldözött, vagy fogalmazzunk szelídebben: nemkívánatos eszmévé vált. De kérdés, hogy mekkora ügybuzgalom kellett a kiszorításához, voltak-e hagyományai a konzervativizmusnak a II. világháború előtti Magyarországon.

– Az úgynevezett fordulat évéig, azaz 1948-ig jelen volt, mert jelen lehetett a magyar politikai életben. Mindennek ellenére azért nem rendelkezett olyan klasszikus hagyományokkal, mint mondjuk az angol konzervativizmus. De a harmincas években megteremtette már a maga sajtóját is, például Barankovits István Hazánk című lapjában jelentek meg konzervatív szellemű írások, és a nagyjából ekkor indított Vigília is igen sok cikket közölt a francia perszonalisták eszmevilágával kapcsolatosan. Egyébként nincs könnyű dolga az embernek, ha a konzervativizmus hagyományai után kutat. A filozófiában vagy a kultúrában szinte kristálytiszta alakot ölt ez a nézetrendszer, a politikában azonban már semmi sem ilyen egyértelmű. A pártok például a mai napig is sokszor igen ellentmondásosan használják a fogalmat. Hogy a briteknél maradjunk: az angol liberális párt például konzervatív politikai erőként határozza meg saját magát. Egyébként elég nehéz hajszálpontosan definiálni a konzervativizmus megjelenési formáit. Andorka Rudolf például azt mondta egyszer egy előadásában, hogy a modern politikai áramlatok a francia forradalom eszméiből táplálkoznak, illetve azokban gyökereznek. Szerinte a nagy hármas jelszó, a szabadság, egyenlőség, testvériség alapjain született meg a szocialista, a liberális és a konzervativista eszmerendszer. A szabadság gondolatát a liberálisok, az egyenlőséget pedig a szocialisták írták a zászlójukra. Kétségtelen, hogy a három jelszó közül a testvériség a legvisszafogottabb, de egyúttal a legrealistább és talán a legbölcsebb is. Nos, a testvériségen vagy modernebb formájában a szolidaritás alapjain nyugszik a konzervativista gondolkodás.

– Szolidaritás? Ez érdekes… Már csak azért is, mert sokszor elhangzik az a vád, mely szerint a konzervativizmus túl sokat foglalkozik a hagyományokkal s a hozzájuk kötődő jelképekkel, ám megfeledkezik magáról az emberről.

– Ezt senki sem gondolhatja komolyan. A szocialista és a liberális eszmékkel szemben pont a konzervativizmus találta meg az egyensúlyt az egyén és a közösség között, egyiket sem áldozza fel a másik érdekében. Egyébként pont ezt a harmonikus viszonyt kutatja és taglalja a konzervativizmushoz legközelebb álló filozófiai irányzat, a perszonalizmus is. No, de hogy válaszoljak a fölvetésére: azt hiszem, azért a sok vád, mert a saját céljaikra nézve pont ezt a harmonikus viszonyt találják a legveszélyesebbnek a hazai liberálisok és szocialisták. A konzervativizmus szerint ugyanis az egyes népek, nemzetek saját hagyományaiknak és történelmi tapasztalataiknak megfelelően hoznak döntéseket a sorsukkal kapcsolatosan, szabadon válogatnak a szerintük befogadható kulturális értékek között is. Ha mar a vádaknál tartunk, nyilván azért sem zengett dicshimnuszokat a hazai konzervatívokról a sajtó, mert mindenképpen meg akarták akadályozni, hogy az amerikanizált konzumkultúra ellepje az országot.

– Liberális és szocialista célokról beszélt. A most felállt koalíció miatt is kérdezem: találkoznak valahol igazából ezek a célok?

– Feltétlenül, hiszen mindkét politikai erőnek az a célja, hogy megfossza, elidegenítse a társadalmat, illetve az egyént a maga hagyományaitól, megörökölt értékrendszerétől. Ha ezt elvesszük egy embertől vagy egy közösségtő, akkor az képtelen az önálló döntésekre, s a hatalom engedelmes játékszerévé válik.

– Addig, amíg meg nem született ez a koalíció, tulajdonképpen egy tripartit rendszerről, három nagy politikai irányzat létéről beszélhettünk Magyarországon. Vajon a kormányszövetség valóban kétpólusúvá tette-e politikai struktúránkat, vagy csak abszolút ideiglenes és kifejezetten taktikai jellegű a szocialisták és a liberálisok házassága?

– A politika elméleti kérdéseiben jártas szemlélő számára abszolút meghökkentő ez a szimbiózis. Egyfelől adott ugyanis egy kollektivista párt, vagyis az MSZP. Másfelől viszont ott a meglehetősen amerikanizálódott SZDSZ, mely fura módon nem rokonítható egyetlen más nyugati liberális mozgalommal vagy párttal sem. Hiszen olyan jegyek és sajátosságok is jellemzik, amelyek ellentétesek a liberalizmus klasszikus tételeivel. Nem is lehet csodálkozni ezen, hiszen azok is beléptek például a partba, akik valaha maoista nézeteikről voltak híresek. Szerintem a két erő találkozásának lényege egyrészt a közös konzervativizmusellenesség, másrészt pedig az elidegenítés folyamatossága. Azt, amit a szocialisták kezdtek el a hagyományok és klasszikus értékek társadalmi méretű lerombolásával, ki akarják aknázni, tovább akarják vinni a liberálisok a totális, mondhatnám kontrollálatlan szabadság jelszavával és a konzumkultúra áldásaival.

– A választási eredményektől kezdve a különféle népszerűségi listákig és közvélemény-kutatásokig ma minden jel arra mutat, hogy a konzervativizmus Magyarországon a politikai eszmék második vonalába szorul…

– Nagyon sajnálnám ezt, már csak azért is, mert a konzervativista gondolkodás a maga rugalmasságával és toleranciájával mindig adekvát választ tud adni a kérdésekre és a kihívásokra. Márpedig Magyarországon naponta születnek társadalmi méretű kérdések és kihívások. Nagy kérdés, hogy az utópizmusra és bizonyos fokú naivitásra is hajlamos liberális, illetve szocialista eszmerendszer hogyan birkózik meg majd ezekkel. Nyilván mi is látni fogjuk, mennyire érdekes jelenség az, amikor többek között a liberálisokra hárul az állam vezetésének terhe. A liberalizmus ugyanis csak negatív játékterekben gondolkodik, élesen szemben áll például az állammal, az állam intézményeivel.

– Úgy veszem ki a szavaiból, mintha véleménye szerint a konzervatív gondolkodás passzolna leginkább a demokrácia eszméjéhez…

– Igen, én tényleg úgy látom, hogy a konzervativizmus jelentheti egy jól működő demokrácia szellemi, eszmei alapjait. Elsősorban azért, mert a konzervativizmus képes arra, hogy nagykorúságra, felelősségtudatra, önállóságra és toleranciára neveljen egy társadalmat. Többször elmondtam már ebben a beszélgetésben, hogy egyformán tiszteli az egyént és a közösséget, illetve a közösség által létrehozott intézményeket. A liberalizmus például szemben áll az állam eszméjével, az állam úgynevezett intézményes világával. Nos, az az eszmerendszer, amely az intézményekben csak az elidegenedés veszélyét látja, melynek szemében nemcsak a klasszikus értelemben vett hivatalok, hanem a társadalom döntéshozó fórumai gyanúsak, döntéseik pedig megkérdőjelezhetőek valamilyen ideológiai alapon, az sok mindenhez állhat közel, csak a demokráciához nem.

– Sokan elmondták már, hogy a fejlett demokráciákban a konzervativizmus a biztonságra, józanságra vágyó, a realitásokra érzékeny többség ideológiája. Magyarországon azonban ez a többség a szocialistákra szavazott…

– Igen, de éppen azzal kezdtük a beszélgetést, hogy a magyar társadalom nem ismeri a konzervativizmus lényegét és tartalmát, félrevezették, tehát számára ez az út nem is jelenthetett most alternatívát. Magyarországon is az lesz a kérdés, hogy annyi manipuláció s a teljes kiszolgáltatottság után eljut-e a társadalom az önállóság s a politikai felelősségtudat állapotába. Nem akarok nagy szavakat használni, de voltaképpen ettől függ a hazai demokrácia jövője.